Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-03-29 / 13. szám

2000. március 29. 15 Sport A tizennyolc esztendős légi Csölle Józseffel két és fél éves szerződést kötött a Győri ETO Stuttgartban is tesztelték Portré Hermann Maier kétezer pontos elsősége Trófeavadász kőműves I i I Csölle József új állomáshelyén, a győri stadionban. Archív felvétel Szabó Zoltán_____________ Áz utóbbi hónapokban több szlovákiai futballista igazolt ma­gyar PNB-ben szereplő együt­teshez. A légi Csölle József is kö­zéjük tartozik, a fiatal középhát­védre, aki ősszel a Slovan II. li­gás pozsonyi tartalékcsapatá­ban rúgta a labdát, felfigyeltek a győri vezetők. Próbajátékra hív­ták, és januárban két és fél éves szerződést kötöttek vele. Szülőfalujában kezdte pályafu­tását, első edzője Nagy Lajos volt. Kezdettől fogva kitűnt társai közül, s tízévesen a dunaszer- dahelyi sportiskolába került. Ott Takács István irányításával gyakorolt. „Remek gárdát alkot­tunk, ezt bizonyítja, hogy egy alkalommal megnyertük az or­szágos bajnokságot.” A követke­ző idényben Magyarbélen ren­dezték a finálét, amelyen a DAC mellett a Slovan, valamint az eperjesi és a zsolnai együttes vett részt. A csallóköziek az erős mezőnyben negyedikek lettek, ám Anton Valovic, a korosztá­lyos válogatott edzője (annak idején az ő invitálására került a Nemcsak magas ter­metével, hanem tel­jesítményével is ki­tűnt, s tizennégy esztendősen bemu­tatkozott az ifjúsági válogatottban. kékekhez Németh Szilárd) lá­tott fantáziát a magas védőben, s azt ajánlotta, hogy igazoljon a Slovanhoz. Kis habozás után szülei beleegyeztek a mezcseré­be, az is befolyásolta a döntést, hogy játékostársát, Gasparovics Lászlót is megkeresték a pozso­nyiak. Az alapiskola befejezése Neve: Csölle József. Született: 1981. szeptember tizennyolcadikán Dunaszerdahelyen. Magasság, testsúly: 185 cm, 80 kg. Családi állapota: nőtlen. Egyesületei: Lég (1988-91), után vendégjátékosként már a patinás klub színeiben rúgta a labdát, Peter Molnár foglalko­zott vele. „Keményebbek voltak az edzések, mint Dunaszer­dahelyen, de ez nekem nem okozott problémát.” Nemcsak magas termetével, hanem telje­sítményével is kitűnt, s tizen­négy esztendősen bemutatko­zott az ifjúsági válogatottban. Hamarosan Jozef Obert, a Slovan ifitrénere lehetőséget adott neki a nála közel három esztendővel idősebbek között. Ott sem okozott csalódást. „Az edző bízott bennem, igyekeztem megfelelni az elvárásoknak. Jó DAC (1991-95), Slovan (1995-1999), Győri ETO (2000-?). Sikerei: tizenötszörös ifjúsági válogatott; a Slovannal ifjúsági, a DAC-cal serdülőbajnoksá­got nyert. kollektívát alkottunk, s miután a szlovákiai fináléban legyőztük az eperjesieket, bajnoki címet ünnepelhettünk. Többek között a párkányi Vendégh Attila, a vízkeleti Gasparovics László, és immár a Szuperligában szereplő Vittek és Fodrek tartotzott a kulcsemberek közé.” Kilencvennyolcban részt vett a moszkvai ifjúsági olimpián, ame­lyet Juan Antonio Samaranch NOB-elnök nyitott meg. „Sok él­ményben volt részem, Katar, Me­xikó és Litvánia ellen léptünk pá­lyára, az utóbbi meccsen sikerült fejjel a hálóba találnom.” Tavaly tavasszal egy hétig Stutt­gartban tesztelték. „Fantaszti­kus érzés volt együtt edzeni olyan sztárokkal, mint Balakov, Bobic és Lisztes. Krisztián na­gyon kedves volt hozzánk, hasz­nos tanácsokkal látott el. Közel­ről láttam, milyen a profi hozzá­állás, a tréningeken mindenki maximális erőbedobással küz­dött, nem kímélték egymást a játékosok.” Jozef Obert edző ko­rainak tartotta a németországi légióskodást, azt tanácsolta, ké­sőbb próbálkozzon. A nyári felkészülést az ifjúsági együttessel végezte, a Slovan B- ben a Szlovák Kupa első fordu­lójában a Trnava ellen debütált. „Muzlayra és Gomesre kellett vi­gyáznom; nem tagadom, eleinte ideges voltam, ám tíz perc után elmúlt a lámpalázam. A félidő­ben 1:1 volt az állás, ekkor kö­zölte Svoboda edző, hogy ha nyerünk 150 ezer koronás pré­miumot kapunk. Szünet után még elszántabban küzdöttünk, ám a 94. percben gólt kaptunk. Ezt követően állandó helyem lett a fakóban, a II. ligában A Slovan elnöke anyagi okok miatt türelmet kért, azt viszont leszögezte, hogy amint eléri a felnőttkorhatárt, alá­írják a szerződést. Licsérden mutatkoztam be. A Podbrezová elleni találkozón fe­jesgólommal 2:l-re nyertünk.” Kemény, jól fejel, és lát a pályán, viszont elismeri, hogy techniká­ján még bőven van javítanivaló. Édesapja elmondta: augusztus­ban tárgyalt a kékek vezetőivel fia szerződéséről, szóbelüeg meg is egyeztek. Eudovít Zlocha klub­elnök anyagi okokra hivatkozva türelmet kért, azt azonban leszö­gezte, hogy amint a védő eléri a felnőttkorhatárt, aláírják a szer­ződést. Telt-múlt az idő, ám a ve­zérkar nem jelentkezett. Más klubok viszont megkeresték a tizenötszörös ifjúsági váloga­tottat, többek között Németor­szágba is hívták, a DAC és a Trnava is szívesen látta volna. Decemberben győri próbajáték­ra utazott, elnyerte Garami Jó­zsef tetszését, és a vezetőedző a leigazolása mellett döntött. Ja­nuár elején már az ETO-val kezdte az alapozást. „A téli fel­készülés nem okozott problé­mát, a kétfázisú tréningek után még lábteniszezni jártam.” Tagja a huszonötös keretnek, az A csa­pattal gyakorol, de egyelőre a ju­nioroknál játszik. „Óriási a konkurencia, hiszen a három posztra tízen pályázunk, ám bí­zom benne, hogy hamarosan szóhoz jutok a PNB-ben.” Névjegykártya J. Mészáros Károly Vajon melyik sportbarát nem hallott még bolygónk leghíre­sebb kőműveséről? Napok óta tele van vele a világsajtó, de mostanában már nemigen em­legetik eredeti foglalkozását, mert egészen másban tűnik ki, sőt kiemelkedik a világ legjobb­jai közül. Ő az alpesi sízés je­lenlegi királya. Hermann Maier ugyanis olyan tetteket követett el a lesiklópályán, amelyre nincs példa a sportág történe­tében. Az olaszországi Bormi- óban, az alpesisí Világ Kupa-so­rozat idei döntőjében betetőzte a versenyidényben mutatott ki­váló formáját: annyi VK-pontot gyűjtött az összetettben, amen­nyit korábban még senki. Elér­te a mágikus kétezer pontot. Pedig műlesiklásban legszíve­sebben nem is versenyez. Szá­mára a lesiklás az igazi kihívás. Nem csoda, hogy ebben a ver­senyszámban az idén is uralta a mezőnyt, s övé lett a győztes­nek készített kistrófea. Ugyan- üyen sikert ért el az óriásműle­siklásban és szuper-G-ben is. Összesen tehát négy elsőséggel zárta élete legjobb versenyidé­nyét. „Már az első futamoktól kezdve vezettem, és egyszer sem szorultam le erről a helyről. Mindhárom sikerszámomban végig a piros rajtszámmal indul­tam, egyszer sem kellett a kö­zönségesre cserélnem. Ilyen még nem fordult elő velem. Hogy ez volt a legjobb Her­mann Maier? Reménykedem, hogy nem. Biztosan vannak még tartalékaim. Bízom abban, hogy egyszer még leszek jobb A síkirály legújabb gyűjteményével is. Mindenesetre az elmúlt ver­senyidényben látták az eddigi legkimagaslóbb teljesítménye­met. Mindezt csak egy ténnyel tetézném meg: amelyik verse­nyen célba értem, egyiken sem végeztem a hatodiknál rossz­abb helyen. Csodálatos érzés elhódítani az összetettben kiér­demelt trófeát. Annál is inkább, mert az idény elején erre nem is számítottam. Most, hogy újra enyém a díj, határtalanul bol­dog vagyok. Az egészben az az különleges, hogy a norvég Aamodt kiváló formában verse­nyezve rengeteg pontot szer­zett, annyit, amennyivel a múltban magabiztosan nyerhe­tett volna. És én ilyen kimagas­ló szereplés mellett szóhoz sem engedtem jutni” - áradozott a kétszeres összetett VK-győztes osztrák kiválóság, akire aligha fognak örömmel emlékezni Bormióban. Páratlan sikerének megünneplése ugyanis kedély- borzolóra sikeredett. Társaival egy diszkóbárban töltötte az es­tét, és a dorbézolásnak állítólag Maier különszáma vetett véget: félmeztelenül kirohant a te­remből, és erőfitogtatása köz­ben felforgatta a konténert, és megrongálta az útba eső tele­fonbódét. Mikor tette nyilvá­nosságot kapott, megszólalt a főhős is: „Magánszemélyként ünnepeltem, s olyankor mindig másképpen él az ember, mint a reflektorfényben. Miért kell az ilyesmit felfújni?” Szerencsére a lesiklópályán legfeljebb vak­merőségével, látványos siker­halmozásával ejti ámulatba az embereket. Abban szinte verhe­tetlen. TA SR-felvétel Továbbpasszoljuk A Renault megvette a Benettont A Renault francia autógyár a je­lenlegi piaci árakhoz képest meglehetősen alacsony össze­gért, 120 mülió dollárért meg­vásárolta a Benetton Forma-l­es istállót. Luciano Benetton csapatfőnök még februárban bejelentette, hogy az istálló szo­rosabb kapcsolat kiépítésére tö­rekszik a Renault-val. A két cég jövőbeli partneri együttműkö­dését elkerülhetetlen ténynek nevezte. A Benetton és a franci­ák közös múltja 1995-ig nyúlik vissza. Abban az évben az olasz divatcég Forma-l-es csapatánál Fordról Renault-ra cserélték az autók motorját. A lépés annak az évnek a végén - a német Michael Schumacher világbaj­noki elsősége mellé - a konst­ruktőrök vb-elsőségét is meg­hozta. 1998-tól a Renault érde­keltségi körébe tartozó Mecachrome-, majd Playlife- hajtóműveket használta a csa­pat, azonban tavaly már csak a hatodik helyen végzett. A Re­nault - amely 1977 és 1985 kö­zött saját gyári csapattal is kép­viseltette magát az Fl-ben - visszatérése jól illeszkedik az utóbbi időben felerősödő ten­denciához, hogy a nagy autó­gyártók részesedést szereznek a Forma-l-ben. A mostani idény előtt a Ford felvásárolta a Stewartot, és Jaguarra keresz­telte át; a Honda a BAR-hoz, a BMW pedig a Williamshez szállt be. A két élcsapat kötődé­se régebbi keletű: a Ferrari hát­terét a FIAT biztosítja, míg a McLaren éppen idén fűzte még szorosabbra kapcsolatát a Mercedesszel. Nem lesz hiány információban Aki tévén nézi majd az olimpiát - és természetesen az ilyen szurko­lók lesznek többen - legalább olyan jól, ha nem sokkal jobban lesz informálva az eseményekről, mint aki kint ül valamelyik ver­seny színhelyén. Sőt, ha van szá­mítógépe, és Jel tud menni a vi­lághálóra”, akkor az Internet se­gítségével szinte percről percre képes lesz követni az ötkarikás eseményeket. A sydneyi szerve­zőbizottságnak (SOCOG) ugyanis lesz egy eredményhon­lapja www.olympics.com címen, amelyen több mint két héten át mind a 28 sportág versenyeinek rész- és végeredményeit állandó­an meg lehet majd tudni. Azt jó­solják, hogy szeptember 15. és október 1. között 700 millió láto­gatója lesz ennek a honlapnak, melyet folyamatosan hoznak „percrekész” állapotba: itt vala­mennyi sportág versenyeinek alakulását nyomon lehet követni, miközben a küzdelmek még foly­nak. A helyszíneket 4800 kilo­méter hosszú optikai kábel köti össze, melyen az információk és tévéképek áradata özönlik be az International Broadcast Cente­rebe, a sajtóközpontba. Az olim­piai stadion, a Stádium Australia 1648 önálló telefonvonallal lesz felszerelve, s mellette 135 mobil­telefon-központ és 732 mobil rá­diós vonal működik majd. Michalczewski programja 2002-ig Dariusz Michalczewski 2002- ben szeretne visszavonulni. A hamburgi Universum Box Promotion - Kovács István csa­pata - félnehézsúlyú világbajno­ka legközelebb április 15-én Hannoverben lép kötelek közé. A lengyel származású, német színekben versenyző bokszoló Graziano Rocchigiani ellen pró­bálja megvédeni WBO-világbaj- noki címét. A két ökölvívó csa­tája 1996. augusztus 10-én Hamburgban botrányos körül­mények között ért véget. Michalczewski leléptetéssel győzött. A jobb teljesítményt nyújtó Rocchigianit sorozatos szabálytalanságokért zárták ki a küzdelemből. Az eset óta a bok­szolok nincsenek egymással be­szélő viszonyban. Christie-tárgyalás „csak” júliusban Július 6. és 9. között tárgyalja a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) fellebbviteü bi­zottsága a doppingolással vádolt angol olimpiai bajnok sprinter, Linford Christie ügyét. Giorgio Raineri, az IAAF szóvivője el­mondta: ugyanebben az időpont­ban kerül sor a másik két dop­pinggyanúba keveredett brit adé- ta, Doug Walker és Gary Cado- gan esetének elbírálására is. A ja­maicai Marlene Ottey tárgyalásá­nak időpontját még nem jelölték ki. Mind a négy versenyző eseté­ben nandrolon használata a vád.

Next

/
Oldalképek
Tartalom