Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-01-12 / 2. szám
Modern élet 2000. január 12. 5 Jedlik Ányos 1800. január 13-án, paraszti családban látta meg a napvilágot A kicsapongó életmód jelképévé vált És Ion világosság... Jedlik „egysarki villanyindító”-ja, az ősdinamó Ozogány Ernő __________________ Ritka a technikatörténetben az olyan eset, hogy egy kis nemzet fia korszakalkotó jelentőségű találmánnyal gazdagítsa az emberiséget. Nem csoda: aligha van esélye versengeni az összehasonlíthatatlanul nagyobb tudományos, anyagi és ipari háttérrel rendelkező külföldi kutatókkal. Nem kis büszkeséggel mondhatjuk, hogy néhány hazánkfiának ez a múlt század során sikerült: Jedlik Ányos a dinamóelektromos elv felfedezésével, Puskás Tivadar az ősrádiónak számító telefonhírmondóval, Bláthy Ottó Titusz, Zipernowsky Károly és Déri Miksa pedig a zárt vasmagos transzformátor megszerkesztésével vált a modern élet alapját jelentő, a második ipari forradalmat elindító villamosság úttörőjévé. Valamennyiük közül Jedlik találmánya már annak okán is a legfontosabb, mivel az utóbbiak ki sem alakulhattak volna a villamos áram előállítására szolgáló dinamó megszerkesztése nélkül. A technikatörténet egyik legnagyobb alakja egy mátyusföldi falucskában, az Érsekújvár melletti Szimőn 1800. január 13-án paraszti családban látta meg a napvilágot. Az elemi iskola elvégezése után a bencésekhez kerül. Mindössze tizenhét éves, amikor mindkét szülőjét elveszti, így számára tanulmányai folytatására egyetlen lehetőség marad: szerzetesnek jelentkezik a Szent Benedek-rendbe. Az eredetileg Istvánnak keresztelt fiatalember szerzetesi neve az Ányos lesz. Megjegyzendő, hogy vele egyidejűleg tesz szerzetesi fogadalmat anyai unokaöccse, Czuczor István is, akit Gergely rendi nevén a magyar irodalom legnagyobbjai között tartunk számon. Jedlik Ányos István Találmányával kapcsolatban a gond abból adódott, hogy bármennyire forgatták is az ősdinamó karját, nem volt képes nagyobb árammennyiséget szolgáltatni. Jedlik Ányos páratlan műszaki érzékkel ismerte fel, hogy a berendezés teljesítménye megsokszorozható, ha a megtermelt villamos áram egy részét visszavezetik a folyamatba. Az öngerjesztés elvének a feltalálásával elérte, ami addig elképzelhetetlennek bizonyult: laboratóriumi eszközből igazi gép lett, használható meny- nyiségű villamos áramot tudott termelni. „Egysarki villanyindítója” a vüág első használható áramtermelő szerkezete, szaknyelven szólva dinamója. Működését napjainkban is játszva tanulmányozhatja mindenki, akinek e berendezés kicsinyített változata megtalálható a kerékpárján: alacsony fordulatszám esetén a rákapcsolt égő épphogy pislákol, felpörgetve viszont erős fényt sugároz. Kísérleteinek eredményét 1856-ban hozta nyüvánosságra az Elektromágnes alkalmazása elektromágneses forgásoknál című, német nyelvű cikkében. Napjainkban a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Fizikai Intézetének féltve őrzött kincse az az 1859- ben készült, a szerző kézírásos használati utasításával ellátott „egysarki villanyindító”, amely „kigondolva lön Jedlik Ányos által, elkészítve pedig Nuss pesti gépész műhelyében”. Az ősdinamó nyilvános bemutatójára 1863-ban került sor a Magyar Orvosok és Természettudósok 9. Nagygyűlésén. Jedlik nem gondolt találmánya gyakorlati hasznosítására. Emiatt nem is szabadalmaztatták. Nem így Werner Siemens, aki jóval később, egészen pontosan 1867. január 17-én szabadalmaztatja saját megfogalmazásában a dinamóelvet. Persze jól meggondolt üzleti szándékkal: a néhány évvel korábban megalakult Siemens-Halske műhelyben kívánta gyártani az új berendezést. Hogy mennyire jól számított, arra fényes példa, hogy néhány évtized múltán a műhely nemzetközi vállalatbirodalommá nőtte ki magát, napjainkban is a világ legjelentősebb villamosipari cégei közt tartják számon. Siemens szemfülességére jellemző, hogy bő egy évtized múltán - 1879-ben - már villamos vasúti kocsikat is gyárt, forradalmasítva ezzel a tömegközlekedést. Jedlik Ányos, miután négy év és egy hónap híján csaknem egy évszázadot élt, még megérhette, hogy az általa feltalált berendezések gyökeresen megváltoztatták az emberiség életét: a millennium idején már szerte a világon, így Magyarországon is villamos árammal világítottak, a legkülönfélébb motorokat használták a ventilátortól a porszívón keresztül egészen a villamosig és a vasúiig bezárólag, honfitársai szabadalmaztatták a vezetékes rádiónak számító telefonhírmondót és a nagyfeszültségű áram előállítására szolgáló transzformátort, sőt a rádió és a televízió kialakulásához nélkülözhetetlen alapvető felfedezések is megszülettek. Hogy mennyire nem volt a gyakorlat embere, arról két, tudományosan kisebb jelentőségű, viszont gyakorlatilag annál nagyobb haszonnal biztató berendezése is tanúskodik: a fényjelenségek vizsgálatára szolgáló karcolt üveglapokat előállító legtökéletesebb rácsosztó gép, Josef Fraun- hofer találmánya 800 rovátkát képes az üveglapon kialakítani egy hüvelyk (2,54 cm) távolságon. Jedlik Ányos ezt továbbfejlesztve kétezer rovátkás álomhatárt ért el. Az általa készített és a világ minden tájSra eljuttatott optikai rácsok vezettek el a fény hullámjellegének kísérleti igazolásához. Ehhez ugyanis olyan finom osztásra volt szükség, amely megközelíti a fény hullámhosszát Szerencsére a „családban maradt” szódavízgyártó készüléke. Az 1830-ban megszerkesztett berendezést unokaöccsének, Szabó Alajosnak ajándékozza, aki megalapítja vele a magyarországi szikvízgyártást. Ma már kevesen tudják, hogy Jedlik Ányos legjelentősebb nyelvújítóink közé tartozik. Másfél száz műszót alkotott, amelyek közül napjainkig is használatosak az áram, delej, dugattyú, eredő, ösz- szetevő, gépész, gyorsulás, halad- vány, hangelhajlás, hullámelhajlás, huzal, merőleges, nyomaték, osztógép, vetület fogalmak. Ötvennégy évi szolgálat után, hetvenkilenc éves korában vonult nyugdíjba budapesti egyetemi katedrájáról. A bencések győri rendházában töltötte utolsó éveit. 1895. december 13- án költözött el az élők sorából. A Magyar Tudományos Akadémia 1897-es közgyűlésén egyetemi tanszéki utóda, Eötvös Loránd e szavakkal búcsúztatta: „Közöttünk már csak emléke él tovább, nem mint szellemóriásé, akit csak bámulni tudnánk, hanem mint úttörő munkásé, akit követhetünk. Kellő iskolai előképzettség nélkül, egyedül a maga erejéből, lankadatlan tudományszeretete által serkentve küzdötte fel ő magát e század felfedezőinek sorába.” Nekünk, kései utódoknak legalább ennyire fontos Jedlik Ányos. Aki nemcsak maradandót alkotott, hanem a talajt is előkészítette a jövő tudományos generációi számára. Élete egyben tanulságul is szolgál, hogy csak a fejlett világgal szorosan együttműködve lehet a tudomány és a technika fejlődését érdemben befolyásolni, a jelentős teljesítményeknek kijáró elismerést megszerezni. Előkészítette a talajt a jövő tudományos generációi számára. A szán sivatagi találmány Az idén szokatlanul korán került elő a padlásokról a szánkó. Kevesen tudják, hogy ezt az eszközt a déli sivatagos vidékeken találták fel jóval időszámításunk előtt. Eredeti célja az volt emlékeztetnek bécsi kultúrtörténészek -,hogy nehéz tárgyakat minél könnyebben mozgathassanak. A mára téli játékszerré vált járművet a sumérok találták fel, akik a szállítási munkákat akarták vele megkönnyíteni a hőségben. Irak déli részén találtak kőtáblákat, amelyeken időszámításunk előtt 3200 évvel azt írták le, hogyan fejlődött ki a szánból a kerekeken guruló jármű - áll az APA szánkótörténelmi összeállításában. Időszámításunk előttről való a szán első ismert ábrázolása is. Egyiptomban örökítették meg, amint egy fából készült szánt 172 férfi húz, egy körülbelül 60 tonnás kőszobrot szállítva. A sivatag homokját vízzel locsolták előtte, hogy a sáron jobban csússzon a szállítóeszköz. Nem tudni, mikor jelent meg a szán északon. Elsőként vélhetően a vikingek építettek ilyen járművet fából, fakéregből és állati gereznákból. Tény, hogy időszámításunk 800. éve körül már elég kényelmes szánokat használtak személyszállításra. Az újabb keletű szánokról elég részletes leírások maradtak fenn a 15. századból, amikor divatba jöttek, és az előkelőségek díszszánokat készíttettek maguknak reprezentációs célra. Ezek a járművek művészi kidolgozásúak voltak, és több ember foglalhatott bennük helyet. Az utasok takarókba burkolóztak, lábukat fűthető kárpitokon, csöveken melengették. Ezek a szánok már „több lóerősek” voltak: nagyságuktól függően több ló vontatta őket Mivel a szánok a luxus és a kicsapongó életmód jelképeivé váltak, magukra vonták az egyház támadásait. Egy túlbuzgó bíboros 1452-ben Nürnbergben számos kártya- és kockajáték mellett 72, fából készült szánt is máglyára vettetett. A szán még a 16. század végén is csak a gazdagoknak jelentett szórakozást. A köznép kizárólag munkaeszközként alkalmazta egész évben: nyáron takarmányt és rozsét vitt rajta, télen tűzifát, ami egyáltalán nem volt nagy mulatság, sőt gyakran veszélyesnek bizonyult. Az Alpokban máig sok helyütt megmaradtak az emléktáblák, amelyeket az akkor gyakori szánbalesetek áldozatainak állítottak. Nürnberg- ben, 1452-' ben a kártya és a kocka mellett a szánokat is máglyára vetették. •* A jármű mára téli játékszerré vált. Mozaik Sok az új íz Egyelőre viták kereszttüzében áll a feltételezés, amely szerint az allergiáért a fokozott környezetszennyeződés a felelős. Mostanában a korábbi évszá zadokban megszokottnál jóval több féle anyag jut étellel a szervezetünkbe, és elképzelhető, hogy az immunrendszer nem képes felnőni ahhoz a feladathoz, amelyet a velük való napi érintkezés jelent. A külföldre utazó is számára addig ismeretlen élelmiszerekkel, fűszerekkel találkozik, ez is növeli a gyomrunkba jutó anyagok számát. Helytelen volna azonban egyedül az importélelmiszereket felelőssé tenni a táplálékallergia ter- jedéséére. A hazai élelmiszereknek is lehet allergénhatá- suk, jó példa erre az Egyesült Államokban igen gyakori földimogyoróvagy a Norvégiában megfigyelhető halallergia. A váza ára Rekordösszegért, közel hárommillió USA-dollárért kelt el a Ming dinasztia korából származó nagyméretű, kínai fehér-kék váza a Sotheby cég hongkongi aukcióján, novemberben. Nem kis bosszúságot jelentene tulajdonosának, ha valaki véletlenül a földre pottyantaná... Mókusuzsonna Egy férfi tenyeréből lakmározik ez a kedves mókus a lengyel főváros, Varsó-egyik parkjában. A kölcsönös bizalom egyértelmű megnyilvánulása barátkozó- vá tesz embert és állatot egyaránt.
