Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-01-05 / 1. szám

Politika 2000. január 5. 3 Tisztelt Ház Előszó egy új rovathoz Bugár Béla ______________ A Vasárnapban induló Tisztelt Ház című rovattal újabb lehető­ség nyílik parlamenti képvisele­tünk számára, hogy munkáját, a törvény-előkészítés aprólékos fel­adatát megossza az újságolvasó nagyközönséggel. Aki könnyed, afféle pletykaszintű háttérin­formációkra vár, az talán csa­lódni fog. A mi célunk inkább az, hogy megismertessük az ol­vasót az MKP parlamenti képvi­selőinek fontos politikai kérdé­sekről kialakított véleményével, a döntések és szavazások okai­val. Nagy örömünkre szolgál, hogy a lap szerkesztői lehetősé­get nyújtottak számunkra, hogy szóljunk választóinkhoz. Bevezetőként hadd osszam meg Önökkel egy személyes élmé­nyemet. Gyakran találkozom és beszélgetek emberekkel, ezért ha nem követném figyelemmel a közvélemény-kutatások ered­ményeit, akkor is volna képem az emberek közérzetéről, az utóbbi egy év történéseiről ki­alakult véleményükről. A ta­pasztalatom az, hogy nagyon csalódottak. Sajnos, sok esetben okkal. A csalódottság egyik oka: az államapparátus helyi és köz­ponti testületéiben nem került sor megfelelő mértékű személy- cserékre. Még mindig ott ülnek a Meciar-kormány által odahelye­zett párthű káderek, akiknek módjuk van jelentősen befolyá­solni e hivatalok működését, az emberekkel való kapcsolattar­tást, s bizony sok esetben szabo­tálják a kormány vagy a felettes szerv határozatainak tel­jesítését. Ezt mi is látjuk. Tenni ellene azonban nagyon ne­héz, aminek több oka is van. A Meciar- kormány pontosan tudta, hogy mi követ­kezik idejének lejárta után. Ezért amennyi­re csak lehetett, meg­nehezítette az utána következők munkáját: olyan munkaszer­ződésekkel kötötte meg embere­it az adott posztokon, amelyek felmondhatok ugyan, de anyagi következményeik ellehetetlenít­hetik az egész hivatal munkáját. A Meciar-kormány olyan határo­zatokat hozott, amelyek teljesí­tése a Dzurinda-kabinet köteles­ségévé vált. Olyan kölcsönökkel terhelték le az államkasszát, amelyek kifizetését a jelenlegi kormánykoalíciónak kell vállal­nia. Pillanatonként robbannak ilyen és ehhez hasonló taposóak­nák a lábunk alatt. Sokat beszé­lünk erről - mondhatják az em­berek. Azonban nem afféle ma­gyarázkodásról van szó, hanem az ország jelenlegi állapotának valóságos okáról. Sok bírálat éri a kormányt, illet­ve a parlamentet, hogy nem tesz eleget az előző rendszerben visszaéléseket, bűncselekmé­nyeket elkövető sze­mélyek ellen. Sokan kérdezik, miért van még mindig függő­ben Iván Lexa ügye. Egy ország demok­ratikusjogrendje há­rom alappilléren nyugszik. Az első a törvényhozás, amely megteremti a minden állampol­gárra egyformán vonatkozó sza­bályrendszert. A második az ál­lamigazgatás szervei, amelyek a végrehajtó hatalom intézmé­nyei. A harmadik pedig a bírósá­gok, feladatuk a törvények meg- tartatása volna - természetesen minden egyéb államhatalmi in­tézménytől vagy politikai szub­jektumtól függetlenül. A de­mokrácia harmadik pillére Szlo­vákiában azonban meglehető­sen rogyadozik: bíróságaink egy része, sajnos, nem mindenkitől független. Ezért történhet meg, hogy bűnözők maradnak sza­badlábon, avagy - ne adj’ Isten - kerülnek a vizsgálati fogság után bírói engedéllyel újra sza­badlábra. Rendkívül nagy hiányosságnak tartom azt is, hogy nem műkö­dik kellő hatékonysággal az or­szágban az adóellenőrzés. (Bi­zonyára sokan emlékeznek ar­ra, hogy A1 Caponét sem véres leszámolásai juttatták rács mö­gé, hanem adócsalásai.) Erre a problémára már akkor felhívtuk a pénzügyminiszter asszony fi­gyelmét, amikor az adóhatóság elnöki posztjára nem a pályázat tényleges nyertese került. Fi­gyelmeztetésünket akkor elhá­rították. A helyzet azóta sem változott, és igazolta vélemé­nyünket, mely szerint csak a va­gyon- és tulajdonbevallás szigo­rú ellenőrzése teszi lehetővé a meciari vadprivatizáció haszon- élvezőinek megbüntetését. Tehát ki kell jelentenünk: a kor­mánykoalíció határozatlanságá­val, a félmegoldásokkal mi sem tudunk egyetérteni; az MKP minden politikai súlyát és kiví­vott tekintélyét igyekszik latba vetni a problémák megoldá­sáért. A szerző az MKP elnöke, a parlament alelnöke. A félmegol­dásokkal mi sem tudunk egyetérteni. Kegyetlenül megtréfálta az időjárás Nyugat-Európát: az öreg konti­nens egy részén ritkán előforduló orkán söpört végig, másutt hófú­vások, áradások szedték áldozataikat. Sok helyütt a 2000. eszten­dő beköszöntét sem tudták az eredeti, nagyszabású tervek szerint megünnepelni. A karácsony és szilveszter közötti napokban az íté­letidőnek Nyugat-Eurépában több mint száz halottja volt. Párizs jel­képének, az Eiffel-toronynak a környékén a szélvihar hatalmas fá­kat csavart ki tövestül. TA SR/AP Csáky Pál miniszterelnök-helyettes: „Aki a kormány tagja, annak sokkal több információ van a birtokában...” Kritika és önkritika nélkül nincs fejlődés Dömötör Ede felvétele Malinak István Annak, hogy egy kormánypárt megfelelően képviselhesse vá­lasztóinak érdekeit, egyik alap- feltétele a pártvezetés és a párt által delegált kormánytagok (miniszterek, államtitkárok) kö­zötti szoros együttműködés, kapcsolattartás. Bugár Béla, az MKP elnöke az utóbbi időben kétszer is bírálta a a pártvezetés és a kormánytagok közötti rossz információáramlást. Az MKP- kongresszuson név szerint emlí­tette Csáky Pált, másodszor köz­vetve bírálta őt. Idén olyan lét- fontosságú feladatokat kell megvalósítani, mint a közigaz­gatási reform, s az MKP nem en­gedhet meg magának újabb, „kommunikációs zavarok” miat­ti hibákat. Csáky Pál magánemberként vagy miniszterelnök-helyettes­ként tett-e valamilyen újévi fo­gadalmat? Már leszoktam róla, bár meg kell mondjam, hogy az év fordu­lóját mindig elég erős személyes indíttatással élem meg. Valóban elgondolkodom azon, mit tet­tem jól, mit mulasztottam, és mit szeretnék, szóval ez nálam nem egyszeri föllángolás, in­kább számvetés. A 2000. év be­köszönte a szokásosnál valami­vel nagyobb hatással volt rám, mert valamiféle misztikumot mégiscsak érzek benne. Örülök, hogy ezt megérhettem. Bugár Béla az MKP-kongresszu- son bírálta önt, majd pedig a magyar minisztereket azért, mert a kormány 20 pontos prog­ramjába az MKP számára fon­tos kérdések nem kerültek be­le. Pedig mint hallottam, a ter­vezet két-három hétig feküdt a miniszterek asztalán. Aki kormányzati szerepet vállal, annak fel kell készülnie a bírála­tokra is. Kritika és önkritika nél­kül nincs fejlődés, tehát úgy gondolom, néha elemezni kell a lépéseket, amelyeket megtet­tünk, és le kell vonni belőlük a tanulságokat. A komáromi köz­gyűlésen ebből a szempontból viszonylag kevés kritika fogal­mazódott meg. Tény, hogy az el­nök úrnak volt egy mondata, amely esetleg félreérthető volt. Úgy érzem, a küldöttek reagál­tak is rá, s többen azt mondták, ez lehet az egyik oka, hogy a kormánytagok több voksot kap­tak a titkos szavazás során, mint esetleg azok, akik a kritikát megfogalmazták. Ami a 20 pon­tot illeti: ez egy teljesen fölösle­ges félreértés, a 20 pont a kor­mány belső, mondhatni, újévi fogadalmaként született meg, semmiféle törvényi vagy jelen­tős politikai háttere nincs. A 20 ponthoz azóta a koalíciós tanács két újabb pontot fogalmazott meg, illetve kettőt pontosítot- tunk, erőteljesebbé tettünk, és ezt a kormány, az én javaslatom­ra, utólag tudomásul vette. Azon a bizonyos ülésen, amikor a kormány a 20 ponttal foglalko­zott, nem voltam jelen, Almatiban vettem részt egy ENSZ-konferencián. Akkor nem érzi úgy - idézem a pártelnök kongresszusi vélemé­nyét -, hogy kommunikációs za­var van? Azt hiszem, helytelen volna egy- egy eltévedt mondat súlyát mes­terségesen feltupírozva valami­lyen mondvacsinált ügyet kreál­ni. Úgy érzem, hogy az együtt­működés jó, bár magam is sze­retném, ha 2000-ben a kor­mánytagok még szorosabb együttműködést tudnának kiala­kítani parlamenti képviselőink­kel, ha jobb lenne az információ- csere. Parlamenti képviselőink­nek is, meg az elnökségnek is lát­nia kell: annak, aki a kormány tagja, sokkal több információ van a birtokában, és sokkal na­gyobb a felelőssége is. Idézőjelbe téve: mi vagyunk a tűzvonalban. Komáromban is elmondtam, hogy az államtitkárok még nehe­zebb helyzetben vannak, mint a miniszterek, mert az államtit­károk a miniszterek közvetlen irányítása alatt dolgoznak, sok­kal kiszolgáltatottabb helyzet­ben vannak. Ezért úgy gondo­lom, a kormánycsapatnak na­gyon nagy politikai támogatást kell nyújtani, hogy végre tudja hajtani azt a programot, amelyre vállalkozott. A közigazgatási reform végre­hajtása nem lesz sétagalopp, ezt a Niznansky kormánybiz­tos elleni támadások is jelzik. A közigazgatási reform az idei legfontosabb politikai kérdés. Szlovákia a közigazgatás terén nem kompatibilis sem az EU- val, sem a három visegrádi or­szággal. Itt még mindig erősen centralisztikus, túlbürokratizált rendszer működik, hiányoznak a regionális önkormányzatok. Látok lehetőséget arra, hogy a folyamatok ésszerű irányba mozduljanak el, bár egyre erő­teljesebben érzem az ellenszelet is. E szempontból nem örülök a meggondolatlan nyilatkozatok­nak. Nem volt szerencsés, hogy e kérdésben a Demokratikus Baloldal Pártjával, úgymond, egy platformra kerültünk, ami­kor a sajtó úgy értette félre a helyzetet, hogy mi is szorgal­mazzuk Niznansky úr leváltá­sát. Nem erről van szó, Niznansky egy elhamarkodott lépésével kapcsolatban elsősor­ban nekem voltak kifogásaim, én javasoltam a kormányban, hogy vonja vissza azt az anya­got, amelyet beterjesztett. Ez megtörtént, és úgy gondolom, van lehetőség arra, hogy tár­gyaljunk e kérdésről, s 2000 első feléhen előrelépjünk. Végezetül néhány szót a regio­nális fejlesztésről, ezt az EU is nagyon fontos témaként kezeli. Tavaly nem sok minden történt. Dehogynem, csak hát e téren is valamiféle csodavárás tapasztal­ható. Megteremtettük az intéz­ményi feltételeket, létrejött a mi­nisztérium. Én vagyok az egye­düli kormánytag, aki javasoltam és végre is hajtottam egy köz­ponti szervnek - a Társadalom Stratégiai Tervezésének Hivata­láról van szó - a megszünteté­sét. Központi szinten is karcsúsí­tottuk az intézményeket, elfo­gadtuk az elkövetkező nyolc-tíz év legfontosabb dokumentu­mát, Szlovákia regionális és szociális fejlesztésének integrált tervét, ezt az EU-ban is nagyon jónak ítélték. És ne feledkez­zünk meg arról, hogy itt egy év­vel ezelőtt még tiltották az eurorégiókat, most pedig a kor­mány az én javaslatomra hatá­rozatban támogatta a Kárpátok Eurorégiót, a Vág-Duna-Ipoly Eurorégiót és a Beszkidek Eurorégiót is. Az egyes régiók­ban pedig megalakultak a kerü­leti fejlesztési tanácsok, ame­lyek már dolgoznak a fejlesztési terveken. Ezeket az első ne­gyedévben összegezzük, és en­nek alapján több tízmilliárdos támogatás várható az EU részé­ről. A regionális fejlesztés egy folyamat, ha sikerül ezt az irányt stabilizálni, akkor 2004- 2005 körül már nagyon komoly eredményeket fog hozni a társa­dalom számára. Román felmérés Az RMDSZ értékelése A Mediafax év végi belpolitikai mérlege szerint a Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a kormánykoalíció legkisebb pártja tagadhatatlan sikereket ért el céljai megvalósí­tásában. A hírügynökség az RMDSZ 1999. évi sikerei közé sorolta a román tanügyi tör­vénynek, a köztisztviselők jogál­lásáról szóló törvénynek, a föld- és erdőtulajdoni viszonyokat a korábbinál méltányosabban sza­bályozó törvénymódosításnak a szövetség számára is elfogadha­tó formában történő becikkelye­zését. Az RMDSZ úgy tudta meg­őrizni kiegyensúlyozott helyze­tét a koalíciós vitában, hogy nem vesztette el egyetlen szövetsége­sét sem, s ugyanakkor hozzá tu­dott járulni Románia külföldi megítélésének javításához is. A Mediafax az állami magyar nyel­vű egyetem kérdésének megol­datlanságát az RMDSZ passzívu­mai közé sorolja. Nemzetközi statisztika 36 újságírót öltek meg Hivatásuk teljesítése közben vagy jelentéseik miatt 1999-ben világ­szerte 36 újságírót gyilkoltak meg. A Riporterek Határok Nél­kül jelentése szerint a meggyilkolt újságírók száma az előző évihez képest megkétszereződött. 653 alkalommal támadtak vagy fe­nyegettek meg újságírókat, 446 tudósítót munkájukkal összefüg­gésben letartóztattak, vagy sza­badságvesztésre ítéltek. Mind több újságíró veszti életét háborús cselekmények következtében, csak a Sierra Leone-i polgárhábo­rúban 10-et öltek meg. Csecsen- földön hárman, Jugoszláviában pedig hatan jártak így. Utóbbiak között volt a Stem című német magazin két munkatársa, Gábriel Grüner és Wolker Kramer; mind­kettőjüket agyonlőtték a koszovói viszályban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom