Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-03-08 / 10. szám
Szlovákiai magyar családi magazin március 8. • 33. évfolyam 7] Riport Merre tart a hajó? A komáromi hajógyár 995 alkalmazott elbocsátását tervezi. 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. március 11-étől 17-éig 10. szám • Ara 16 korona Sport Kijut-e Sydneybe? Villanófényben Szalay Gyöngyi magyar párbajtőrvívó. 16 Mert az ördög a részletekben lakozik... Ellendrukkerség Kövesdi Károly ___________ Ku pameccs a tévében: FC Barcelona-FC f’orto. Súg a fülem, meg kellette nézni. Csak a munka ne várna! Legalább az elejét, súgja a kisördög, az első tíz percben úgyis kiderül, milyen. Esetleg egy félidőt. Persze hogy leragadok, nem lehet ezt otthagyni. Álomszép meccs, remek gólok, a félidő végén már három egyre vezet a Barca. Bárki ellen játszik, nekik szurkolok. Egyszerűen azért, mert nem spanyolok. Nem mintha különösebb jelentősége volna a mai fociban, hiszen a nagy klubok idegennel vannak teli. Mégis. Aztán, amikor a Porto rúg egy gólt, azon kapom magam, hogy felugrok, és gólt rikkantok. Meghibbantam? Nem, csak önkéntelenül, mint mindig, átálltam a vesztes oldalára. A meccs végén nincs hiányérzetem, rossz szájíz, lelkiismeret-furdalás, pedig nehéz nekiveselkedni a melónak. Szemem előtt Cluivert tüneményes bokacsele, az a leheletfinom balettmozdulat, amitől foci a foci. Végül is a jobbik győzött. Eszembe jut egy másik „meccs”. A minap valami vetélkedő ment a tévében. Nem túl színvonalas, nem is figyeltem oda. Más műsorra vártam, talán a híradóra, gondoltam, csak befejezik lassan. S akkor jön az ominózus kérdés, amire felkapom a fejem. „Figyelj csak - mondom nejemnek-, beugrik a pasas!” „Á, nem, annyira mégsem lehet lüké. Hisz ezt az elsősök is tudják!” A kérdés: Hol született Andrej Slád- kovic? Ki ne tudná? A pasas vágja a választ: „Sládkovicovón!” „Na ez az -, böfögöm, azt se tudva, a káröröm dolgozik-e bennem, vagy valami alantas, piszkos düh a kisebbségi lét legalpáribb reflexeivel. - Gabcík meg Gabcíkovón, Bohún meg Lekenyén, Kollár meg Gútán, a franc essen ezekbe zagyva helységnevekbe, meg abba, aki kitalálta.” Nem a végeredmény a fontos, hanem az indulat. Mert az ördög a részletekben lakozik. Az ember olykor csak áll, s nem érti (illetve hogyne értené), miért erőltetik a dolgot, kinek jó ez. És íme, itt a fényes eredménye az évtizedes agymosásnak. Most ettől boldog valaki? Vagy kínos a dolog? Mondhatnánk, bagatell, de hát mégsem az. Botrány. S vajon ki lesz boldogabb attól, ha Komárom egyik közterét egy bazi, ízléstelen nagy emlékmű rondítja el, csak azért, mert valakik úgy hiszik, a szlávok szentjei itt lépték át a Dunát? És ha nem itt, hanem lejjebb, Stúrovónál? Honnan a fenéből tudják? Látta valaki őket? Hemzsegnek tőle az annalesek? Vagy csak úgy, kapásból? Attól szlovákabb lesz a Duna-parti város? Miféle verbális kielégülést okozhat egy-egy ilyen „honfoglalás” bárkinek is? Carnogursky boldogabban hajtja álomra a fejét? Azt hiszi, ezzel elfoglalta és a magáévá tette a várost? Talán nem sokan emlékeznek rá, hogyan akarta a mostani igazságügy-miniszter első kormányzása idején egy Kasarda-novella miatt hazavágni a Kultúrny zivot hetilapot - hatalmi gőggel. Mert úgy hitte, egy miniszterelnöknek mindent szabad. „Ezért nem lesz ebből soha rendes ország - hallanám gyermekkorom János bácsiját, ha élne.- Mert aki hatalmon van, mind azt hiszi, ő csinálja a nemzetet.” „De dolgoznak rajta, János bácsi-, válaszolnám -, tessék csak odafigyelni e kicsinyke nyelvbotlásra.” Sládkovic és Slád- kovicovo. Stúr és Stúrovo. Kollárovo és Kollár. Húrban és Hurbanovo. Az ember meg szurkol, ellendrukkol, hagyja, hogy elboruljon az agya a szellemi maszturbációt látva. A meccs pedig tovább zajlik szoborpártolók és szoborellenzők között. A végén már nem is az lesz a lényeg, ki mit akart, hanem ki kit győzött le. Ki lett az erősebb. Hol van ez a fair play-től! Meg attól a bizonyos bokacseltől? Nem a játék marad meg, hanem az indulat, ami mindig felhasználható valami aljas célokra. Mozambiki madonnák. A pusztító árvíz elő! még a fák tetejére is menekült a lakosság. TA SR/AP-felvétel Vezércikk A jogrend és a valóság Sóki Tibor Szlovákiában járt az Európa Tanács egy küldöttsége, hogy megvizsgálja, mennyire érvényesülnek itt a kisebbségvédelmi keretegyezmény előírásai. Az egyezményt Szlovákia az elsők között ratifikálta még a Meciar-kabinet vezetése alatt, de a dokumentum csak 1998 februárjában lépett életbe, azután, hogy az ET tizenegy tagállama aláírta. Egy dokumentum aláírása persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy az aláíró meg is tartja a felvállalt kötelezettségeket. Ez a Vladimír Meciar vezette kabinetre különösen érvényes volt. 1998 februárja óta persze rengeteget változott a helyzet, s a mostani vizsgálódás bizonyára egészen más véleményre juttatja majd az ET megfigyelőit, mint két éve juttatta volna. Mégis Van ennek az egész ellenőrzésnek egy gyenge pontja. Alán Phillips, a bizottság angol elnöke sajnálattal állapította meg, hogy csak Pozsonyban tevékenykedhetnek ittlétük alatt. Csak ennyire futotta ugyanis a csoport költség- vetéséből és idejéből. A fővárosban ugyan találkoztak a harmadik szektor képviselőivel, parlamenti bizottságok tagjaival, a romaügyi főbiztossal - vagyis mindenkivel, aki fontos az emberijogok terén az országban -, de valódi terepmunkára nem nyűt lehetőségük. Azt tehát a megfigyelők nem láthatták, hogy az előírások a mindennapi életben mennyire érvényesülnek. Márpedig a küldöttség ilyen szempontból érdekes időpontban érkezett Szlovákiába. Ha hinni lehet a vezető politikusoknak, szociális és gazdasági téren elértük a mélypontot, és köztudott, hogy a romló életkörülményekből fakadó elégedetlenség a szélsőséges - sokszor nacionalista - indulatok melegágya. Nem sokat javít a lakosság hangulatán a HZDS kezdeményezte aláírásgyűjtés sem. A petíciónak ugyan közvetlenül nem sok köze van a kisebbségek jogaihoz, közvetve mégis negatívan befolyásolhatja mindennapi életünket. Aki nyitott szemmel jár a fővárosban, észrevehette, hogy az aláírásgyűjtő csoportok megjelenése óta fokozódott a nemzeti türelmetlenség. A petíciós ívekkel teli asztalok mellett nemegyszer elhangzik a „magyar” szó, és nem feltétlenül pozitív kontextusban. Az éttermekben, borozókban is hamarabb elhangzik egykét sovén megjegyzés. Ez nem véletlen. A petíciót kezdeményező HZDS mindig szívesen pengette a soviniszta húrokat. Most, hogy az aláírások miatt újra a mozgalomra irányult a figyelem, sokan leporolták már- már elfeledett sovinizmusukat. Hiába ratifikál tehát a parlament egy keretegyezményt, ha a mindennapi életben a kisebbségek tagjai nem érezhetik magukat igazán otthon saját országukban. Az ET bizottságának talán Zsolnára is érdemes lett volna elmennie. Többen rámutattak már, hogy a Tiso-emlék- tábla tervezett elhelyezése is jelzi: Szlovákia még nem tisztázta megfelelő módon a saját múltjához s az emberi jogok fogalmához fűződő viszonyát. Elvégre hogyan is gondolhatnák komolyan az emberi jogok tiszteletben tartását egy olyan országban, ahol egy háborús bűnösnek akarnak emléket állítani, aki aktív szerepet játszott egy kisebbség kiirtásában? Az emléktáblát nem egy elszigetelt kis csoport akarja elhelyezni egy ház falán. Ján Slota polgár- mester és parlamenti képviselő, tehát jelentős tömegek állnak mögötte. Komáromba is érdemes lenne ellátogatnia az ET küldöttségének. Ott mutatkozik meg igazán, hogyan is képzelik el Szlovákiában a kisebbségek és a többségi nemzet viszonyát. Széles körű támogatást élvez az az ötlet, hogy szobrot emeljenek Cirillnek és Metódnak a főtéren. De nem akármilyet. Egy ízléstelen, hatalmas szörnyszülöttet akarnak a főtérre bigy- gyeszteni, amely elnyomná a körülötte lévő magyar emlékeket, s az ott élő magyaroknak naponta a szemébe ordítaná, ki az úr a házban, s mit jelent Jd- sebbségben élni. Keretegyezménnyel vagy anélkül.
