Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-03-01 / 9. szám
4 2000. március 1. Háttér Még nem látni a kiutat a válságból. Scháuble nem lépett fel keményen Kohl ellen, megpróbálta takargatni a pártszennyest Kohltalan új nemzedékre várnak Wolfgang Scháublét lemondásra kényszerítették. Magányosan és csalódottan távozott. TA SR/EPA Malinak István Nem véletlenül foglalkozott több vezető világlap a demokratikus Európa fekete bárányánál, Ausztriánál is többet Wolfgang Scháublénak, a német CDU elnökének távozásával. Mindenképpen jelentősebb esemény ez annál, mint hogy egy ország egyik éppen ellenzékben lévő politikai szubjektumának vezetője a zűrzavaros pártügyek miatt távozásra kényszerül. A CDU belső válsága nagyobb belpolitikai válságot gerjeszthet, ami senkinek sem használna, hiszen Európa legerősebb gazdasági hatalmáról van szó. Még a kedvezőbb változatnak - a CDU válsága nem sodorja válságba az egész német pártstruktúrát - is lehetnek komoly következményei. A szociáldemokrata Gerhard Schröder kancellárnak sem jó, ha a CDU nagyon meggyengül, hiszen Schröder nemegy szociálpolitikai reformját inkább támogatja a CDU, mint saját pártjának (SPD) balszárnya. Ez az a helyzet, amikor a túl gyenge (jobboldali) ellenzék miatt a baloldali kormány esetleg nem tudja végrehajtani azokat a nélkülözhetetlen szerkezeti reformokat a gazdaságban, amelyek a hagyományos szociáldemokrata gondolkodásmódba nem férnek bele. Tegyük még hozzá: ezeket a változtatásokat már az előző, vagyis a Kohl-ka- binetnek kellett volna elkezdenie. Sok függ tehát attól, menynyi idő alatt tudja a CDU rendezni sorait. Abban a németek többsége egyetért, hogy a CDU csúcsvezetésében a látszatváltozások semmit sem oldanak meg, teljes megújulásra van szükség. Többen szkeptikusan teszik fel a kérdést: fel tudott-e nőni Kohl nyomasztó árnyékában egy olyan új kereszténydemokrata politikusi nemzedék, amely nemcsak erkölcsileg, hanem szakmailag is alkalmas arra a feladatra, hogy visszahódítsa Schröderéktől a kancellárságot? Főleg azok tamáskodnak, akik szerint Scháubléval nagy szellemi potenciál, rendkívüli intelligenciájú ember távozott a CDU vezetőségéből. A másik oldal, elismerve Scháuble e tulajdonságait, hozzáfűzi: ennek ellenére alkalmatlannak bizonyult a párt vezetésére. Az tény, hogy a CDU rövid időn belül két meghatározó vezetőjét veszítette el, akiket nagyon nehéz lesz pótolni. Mert mégiscsak az a Helmut Kohl marad mindörökre a németek egyesítője, akinek a számlájára írják a mostani válságot. Nem akármilyen teljesítmény, hogy tizenhat évig volt kancellár, és huszonöt éven keresztül töltötte be a CDU elnöki tisztét, így utólag már könnyű azzal vádolni, hogy nem túl demokratikusan hozta meg döntéseit. Mellette - pontosabban: az árnyékában - Scháuble volt az örökös második; de ki tudja, nem került volna-e hamarább előtérbe, ha kilenc évvel ezelőtt egy merénylet következtében nem kerül tolószékbe. Mindenesetre tanulságos, hogy mennyire ellentmondásosan ítéli meg a nemzetközi sajtó Scháublét. A Neue Zürcher Zeitung szerint „Scháuble lemondásával véget ért a német politika egyik legnagyobb tehetségének agóniája. Más lehetne a párt-tájkép, ha Kohl idejében átengedte volna neki a helyét.” Dér Standard: „A pénzügyi botrányról nem tehet, de kudarcot vallott a kezelésében, és nem sikerült kilépnie Kohl árnyékából sem.” A Die Welt, egy Shakes- peare-dráma végkifejletéhez hasonlítva Scháuble távozását, azt írta róla, hogy „neki jutott az örök trónörökös és a megkésett király szerepe”. Az amerikai The Wall Street Journal Europe megállapítása szerint a CDU válsága Németország ébredése, mert „Kohl és Scháuble bukása egyaránt azt bizonyította, hogy a botrányt a közvélemény nem engedte vállrándítással elintézni. Kohl hosszú országlásának elmeszesedése után Németország kezd végre a gazdasági liberalizmus felé fordulni... A CDU háza táján is ideje, hogy véget vessenek az állami beavat- kozásos »rajnai kapitalizmusnak®, és elinduljanak a thatche- rista irányba... Németországban a politika és a gazdaság vérfertőző viszonya végre lelepleződött mint egészségtelen és törvénytelen gyakorlat”. Financial Times: Scháuble „a jobbközép intelligens és világos beszédű vezére, aki eddig is fontos szerepet játszott az egyesített Németország európai helyének újra- meghatározásában”. Scháuble nagy karriert futhatott volna be pártelnökként, ha nem kell megbirkóznia a hideg zuhanyként rázúduló kínos Kohl-örökséggel. Lényegében öt hónap alatt talpra állította a pártot; a CDU az 1998 szeptemberi parlamenti választásokon súlyos vereséget szenvedett, s a Gerhard Schröder vezette vöröszöld kormánykoalíció került hatalomra. A kormányzástól alaposan elszokott szociáldemokrata többségű kormány hibáit Scháuble ügyesen kihasználta, és a pár hónappal később kezdődő tartományi választásokon a CDU - amelyről azt jósolták, hogy nagyon sokáig nem fogja kiheverni az országosan elszenvedett vereséget - sorozatos győzelmeket aratott. A CDU szárnyalása egészen a múlt év decemberéig tartott, akkor pattant ki, hogy Kohl kétmillió márkát fogadott el különböző adományozóktól, ezt a pénzt nem vezették be a hivatalos pártkönyvekbe, hanem titkos számlákra utalták át. Az elsőt sorozatban követték a további leleplezések, újabb és újabb törvényellenes adományokról, külföldre menekített többmilliós pártva- gyonról szóltak a kommentárok. Scháuble azzal követte el a legnagyobb hibát, hogy felesküdött az ügy felderítésére, de nem tudott elég kemény és következetes lenni, nem lépett fel határozottan Kohl és holdudvara ellen, és megpróbálta takargatni a pártszennyest. Mindig csak any- nyit ismert be a nyilvánosság előtt, amennyit az oknyomozö újságírók már kiderítettek. Ezért vesztette el hitelét, ezért vált a közvélemény szemében cinkossá - amibe pártbeli ellenfelei is hatékonyan besegítettek. Az i-re az tette fel a pontot, hogy még hazudott is. Megpróbálta tagadni, hogy egy hírhedt fegyverkereskedőtől, Karlheinz Scheibertől személyesen vett át százezer márkát, s mint kiderült, ennek a pénznek is nyoma veszett. Persze azt senki nem hiszi, hogy ezeket a pénzeket Kohlék zsebre vágták volna; de az sem követhető nyomon, hogy a CDU a titkos kasszából milyen akciókat, kiket finanszírozott. Helmut Kohl, akinél az ügyészség már elrendelte a házkutatást, ugyanis az adományozók nevét nem volt hajlandó elárulni, megpróbált néhány politikai jó pontot szerezni azzal, hogy megszellőztette: anno a Lech Walesa vezette lengyel Szolidaritást is pénzelték. Még egy érdekes adalék az ügyhöz: Wolfgang Scháuble fivére, Thomas, aki a baden-württem- bergi tartományi kormány belügyminisztere, kijelentette: „Undorodom Kohltól, s ezt az egész családom nevében mondhatom.” Szerinte az uniópárt azért nem volt képes megújulni a ’98 szeptemberében elszenvedett súlyos választási vereség után, mert Kohl továbbra is megpróbálta érvényesíteni akaratát, noha november 7-étől már csak tiszteletbeli elnöke volt a CDU-nak. „A fivérem nélkül Kohl nem maradhatott volna 16 éven át szövetségi kancellár. Wolfgang most attól szenved, hogy fel kellett ismernie: ez a 16 év nem csupán érdemeket jelent” - tette hozzá. Nem szégyen a fejlettebbtől tanulni, így a szlovákiai politikusok, s különösen a választópolgárok számára jelenthetnek rendkívül hasznos tanulságokat a Németországban történtek. Az igazi demokráciákban a kormányoknak, pártoknak is tiszteletben kell tartaniuk azokat a törvényeket, amelyeket ők maguk alkottak meg. Az igazi demokráciákban még a legnagyobb formátumú politikusok is elcsúszhatnak a legkisebb banánhéjon. S van bennük annyi tisztesség, hogy tudják: amint kipattant egy botrány, azonnal venni kell a kalapjukat, nem csak évek vagy hónapok múlva. Helmut Kohlt is megviselte a botrány. De az azért nem kétséges, hogy a történelemkönyvek mely arcát fogják megörökíteni. TA SR/EPA Gerhard Schröder kancellárnak sem jó, ha a CDU ' nagyon meggyengül. Wolfgang Scháuble nagy karriert futhatott volna be pártelnökként. Ausztria A mozgalmi ember Viktor Kiima és Alfréd Gusenbauer közös sajtóértekezleten jelentette be a nagy hírt. TA SR/AP Ausztriában is távozott a legnagyobb ellenzéki párt elnöke. Várható volt, hogy Viktor Kiima exkancellár leköszön az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöki tisztéről, hiszen jelentős mértékben az SPÖ számlájára írható, hogy az októberi választásokat követő három és fél hónapi maratoni tárgyalásokon sem tudtak a szocdemek megegyezni korábbi koalíciós partnerükkel, a jobboldali néppártiakkal (ÖVP). Pontosabban: az SPÖ vezetősége nem hagyta jóvá azokat az engedményeket, amelyek árán fenntartható lett volna az SPÓ-ÓVP koalíció. Ez a mindkét oldalon megnyilvánuló kompromisszumképtelenség tette végül lehetővé, hogy Schüssel lepaktáljon Jörg Haiderrel (FPÖ). Nos, az SPÖ úgy került ellenzékbe, hogy megnyerte a választásokat, igaz, az utóbbi évtizedek legrosszabb eredményét érte el. Kiima távozása a párt éléről mindenképpen szükségszerű volt, hiszen nem igazán pártpolitikus ő, aki ellenzéki vezérként nagy szónoklatokat vág ki a parlamentben. Kiima a gazdaságból, az ÖMV konszernből érkezett a politikába. 1992-ben a Vranitzky-kabinet közlekedési, majd pénzügyminisztere lett. A pártelnöki széket ^/januárjában foglalta el. Valószínű, hogy a jövőben felhagy az aktív politizálással, már évekkel ezelőtt kijelentette: nem az az életcélja, hogy a politikából menjen nyugdíjba. Az a hír jáija, hogy esetleg a Telekom Austria elnöke lesz. Már megvan Kiima utódja is az SPÖ élén, a 40 esztendős Alfréd Gusenbauer személyében. Furcsa, sokak által vitatott választás volt ez. Gusenbauer múltja makuládanul „vörös”, politikai pályáját szocialista ifjúsági szervezetekben kezdte, 1984-ben a Szocialista Ifjúság elnöke lett. Ekkor megengedett magának egy tréfát, amelyet máig a szemére hánynak. Egy moszkvai látogatása alkalmával a pápát utánozva megcsókolta a szovjet földet. 1993-ban lett parlamenti képviselő, 1989 óta a Szocialista Internacionálé alel- nöke, ezt a tisztséget ma is betölti. A barátai azt mondják róla, hogy baloldali, de nem marxista. Senki sem számított arra, hogy ő lesz az SPÖ első embere, hiszen nálánál sokkal ismertebb politikusok neve forgott a köztudatban, így pl. Kari Schlögl volt belügyminiszteré vagy Caspar Einemé. Gusenbauer azt mondta, minden ízében meg kívánja újítani a pártot, hogy „erőteljes ellenzéki politizálást folytathasson a kormányzati felelősség újbóli vállalásának akaratával”. Az ÖVP máris bírálta a szocde- meket, mondván: Gusenbauer személye azt jelzi, hogy az SPÖ balszámya győzött, visszatér a „vörös gyökerekhez”. Maria Rauch-Kallat, az ÖVP ügyvezetője szerint Gusenbauer jelölése „meghajlás az SPÖ régi szocialistái és a baltól is balra álló tagjai előtt. Az SPÖ várhatóan eltávolodik a konszenzust célzó politikától az osztályharc felé”. Peter Westenthaler, az FPÖ frakcióvezetője pedig „színtelen, baloldali apparatcsikként” jellemezte Gusenbauert. (-nák)
