Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-02-23 / 8. szám
ipart 2000. február 23. Q Most hatalmas sziklatömbök és vastag műanyag fólia került a töltés oldalára. Az illetékesek állítása szerint pusztán esztétikai okokból, de a falu lakói tudják, hogy ez hazugság. A legutóbbi szivárgást is tagadták az elején, majd beismerték, de sietve hozzátették, hogy a lakosság nem volt veszélyben... A művelődési ház fűtetlen kistermében megjelent Nagy László, Vajka polgármestere (középen), a távol maradt doborgazi polgármestert felesége képviseli. Biztosítékot soha nem kaptak senkitől. Azok a közeli falvak pedig, amelyek tapsoltak a vízerőmű építtetőinek, felvirágoztak. Annak idején az illetékesek ígértek fűt-fát. Binderék biztosították a három falu lakosait, hogy a közlekedéssel járó esetleges többletkiadások az államra hárulnak, tehát nem érintik majd a falvakat. Ingyenes áramszolgáltatást, megfelelő orvosi ellátást ígértek, ezerszer hangoztatták, hogy nem járnak rosszul. Az ígéretekből persze semmi sem lett, a három falu lakosainak az életminősége egyre romlik. Tavaly júniusban az Új Szóban foglalkoztunk a vajkai orvos etikátlan viselkedésével, de úgy látszik, nem okult. „Sajnos, tudok erről. Nem értem az orvost, hiszen már nem kérjük tőle sem a rendelőnek, sem szolgálati lakásának bérleti díját. A telefonköltségét is átvállaltuk, ugyanis nem térítette ” - ismertette a helyzetet Nagy László.tikusait sem. A választások előtt többen is jártak a községben, meg- c, és persze elmaradt a gondok orvoslása is.” A komp nem szállítja a nagy autóbuszokat, nem jár, ha köd van, ha nagyon fúj a szél, ha a hullámok magasabbak a megengedettnél, ha jeges a víz, illetve akkor sem, ha az üzemeltetőnek nincs pénze üzemanyagra. Nagy László, Vajka polgár- mestere nem tagadta a gondok anyagi hátterét sem. Somogyi Tibor felvételei Bodak, Doborgaz és Vajka lakosai nem hittek Binderéknek. dsebbségi követelések mellett - Szlovákia minden téren megnyilvánuló hátrányos helyzetére hivatkozva - kezdettől fogva szószó- ója volt a szlovák autonómiának s. A magyarok és a szlovákok köz- i szorosabb politikai együttműkö- lésre azonban elsősorban a Szlovák Néppárt kategorikus elzárkó- :ása miatt nem került sor. Ester- lázy az e téren őt és pártját ért so- ozatos visszautasítások ellenére s számtalanszor tett hitet a ma- yar-szlovák sorsközösség mel- ett. Hosszan idézhetnénk, a máig tató aktualitásokat is bőven hor- lozó, ezzel kapcsolatos nyilatko- ;atait, írásait a magyarországi zlovák kisebbség érdekében tett epéseit. Mindezekből a kötetben sak mutatóba szerepel egy-egy észlet. A könyvben utalások találtatok Esterházy életének egy másik fontos mozzanatára, mégpedig a magyar kormányhoz való viszonyára is. A magyar kormány kötelességének tartotta a két világháború közt, mint ahogy alkotmányos kötelességének tartja ma is, a határain kívül élő magyar népcsoportok támogatását. Ez nem egy különös vagy egyedülálló jelenség, hisz ezt a gyakorlatot folytatja minden olyan állam, amelynek akadnak olyan nemzeti közösségei, melyek önhibájukon kívül az államhatárokon kívül kénytelenek élni. Az anyagi-erkölcsi-szellemi juttatásokban kifejezett támogatáspolitika Izraeltől Németországig ismert és bevett gyakorlatnak számít. Nem volt ez másképp a Horthy-korszakban sem. Olyannyira, hogy mindezt hallgatólagosan a csehszlovák kormány is tudomásul vette, hisz maga is jelentős támogatást juttatott ily módon Magyarországra. Esterházy parlamenti mandátuma sem ezért, sem a magyar politikai elittel való nyílt kapcsolataiért, sem a fentebb már említett csehszlovák politika iránti kíméletlen bírálatáért (sajtószabadságról lévén szó) soha egyetlen percig sem forgott veszélyben, sőt Benes kormányzati szerepet is felajánlott Esterházynak és rajta keresztül pártjának. A magyar kormány által nyújtott támogatásokra elsősorban azért volt szüksége a magyar kisebbségnek, mert új országok - lásd Esterházy e könyvben is szereplő parlamenti beszédét, memorandumát-bizony elég szűkösen mérték számukra a kultúrájuk, politikai pártjaik és egyéb intézményeik fenntartásához szükséges anyagi támogatást. Hasonló volt a helyzet az első Szlovák Állam idején is, a- hol mindezt még a súlyos szociális kérdések (elbocsátások, munka- nélküliség stb.) is nehezítették. Ismeretes, hogy a szlovák parlament jelen lévő képviselői közül egyedül ő volt az, aki nem szavazta meg az 1942-es zsidótörvényt. Mint mondotta, azért nem, mert szavazatával nem járulhat hozzá olyan törvényhez, „mely minden isteni és emberi jogot lábbal tipor”, s amely a többségnek jogot ad arra, hogy a kisebbséget egyszerűen kiebrudal- hassa”, azaz kollektíve a vádlottak padjára ültethesse. Későbbi bírálói szerint a szavazástól való beszédes tartózkodása - tekintettel korábbi zsidóellenes kijelentéseire - csupán alibizmusként értékelhető. E nem kis kockázatot jelentő, ország-világ előtti nyilvánosan vállalt „nem” s az azt követő későbbi zsidómentések számára vajon nem épp az az egy-két, akár zsidó- ellenesnek is minősíthető kijelentése szolgáltatta-e az alibit az adott rendszer erőszak-apparátusával szemben? Annál inkább feltehető ez a kérdés, mivel az effajta megnyilvánulás egyébként egyáltalán nem volt jellemző Esterházy mindenkivel szemben toleráns magatartására. De ha tett is ilyen értelmű kijelentéseket, ezzel nem ismételten emberi nagyságát bizonyította-e újra, vagyis azt, hogy fontos (élet-halál) kérdésekben képes felülemelkedni emberi érzésem, netán előítéletein? Ha e mindenféle külső ráhatás nélkül, önként felvállalt döntésében nem marad egyedül, és a Szlovák Parlament nagytöbbsége hoz ilyen „alibi döntést”, akkor nem született volna meg a zsidók deportálását elrendelő törvény Szlovákiában. A valóság azonban az, hogy nem akadt társa, aki példáját követte volna, s ez a tény nemcsak Esterházy döntését, hanem egyúttal azokat is minősíti, akik bátor tettét utólag de- nunciálni szeretnék. E szavazata u- tán politikai tevékenysége egyre inkább háttérbe szorult. Hangját és tenni akarását elnyomta a háborús kataklizma, az egyre ellenségesebb szlovák (majd a nyüas hatalomátvétel utáni nyíltan ellenségévé váló) magyar vezetés. írásai, nyilatkozatai is ritkulnak, ám ezekben szinte már szómágiának tűnőén újra és újra ismétli azokat az általános emberi és keresztény értékeket, amelyek a „mai borzalmas i- dők” elmúltával is megőrzői, megtartói lehetnek a magyarságnak és az egész emberiségnek.
