Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-02-23 / 8. szám
8 2000. február 23. Doborgaz, Bodak és Vajka elkeseredett lakói hiába várják, hogy jobbra váljon a sorsuk Ezer kisember sorsa PÉTERFI SZONYA __________________ Több mint tíz esztendővel ezelőtt a vízerőmű-építők azzal hitegették a Kis-Csallóközben élőket, hogy elzárt falvaikban zavartalanul élhetnek majd. Sőt, ingyen villanyáram, a lehető legkényelmesebb tömeg- közlekedés ígéretével kecsegtették a szigedakókat, akik - hangot adva jogos kételyeiknek - sokáig folytatták a tiltakozó megmozdulások. szervezését. Bodak, Doborgaz és Vajka lakosai nem hittek Binderéknek. Biztosítékot soha nem kaptak senkitől. Azok a közeli falvak pedig, amelyek tapsoltak a vízerőmű építtetőinek, felvirágoztak. Az állam pénzzel hálálta meg a támogatást. Sokan úgy vélik, az is oda ment, ami a három községnek járt volna. A doborgaziak és a vajkaiak életfeltételei pedig egyre romlanak. „Nincs senki, aki odafigyelne ránk, akit érdekelne a szigedakók sorsa. Ezért határoztuk el, hogy a sajtóhoz fordulunk” - mondták a doborgazi művelődési ház fűteden kistermében összegyűlt emberek. Hiába várták, hogy az összejövetelen megjelenjen Doborgaz polgár- mestere, meg kellett elégedniük a vajkaival. „Ez van. Ha Nagy László nem intézné a mi ügyeinket is, helyzetünk még rosszabb volna. Neki panaszkodunk, mert Doborgazon nincs kinek.” Az ellehetedenített község 370 lakosa számára a polgármester nem szervez falugyűlést sem. „Félmunkaidőben, félvállról veszi a község dolgait. Csak azt nem értjük, minek indult a választáson. Azzal, hogy a meghívás ellenére ide sem jött el, ismét azt bizonyítja, hogy nem érdekli őt a falu sorsa, a gondjaink” - ismertették a helyzetet. Kénytelen voltam igazat adni a közel húsz embernek, hiszen Doborgazra érve első utunk a községházára vezetett. Majthényi István polgármester sok munkájára hivatkozva közölte, hogy a gyűlésen nem vesz részt. Bár a vajkai polgármester védte kollégáját, Majthényi Istvánné pedig a férjét, nem jártak sikerrel. A doborgaziak meggyőződése: a falu első embere cserben hagyta őket. „A Kis-Csallóközként emlegetett térségnek mi a Nagy Csalódott Köz nevet adtuk. A bodakiak nézetét nem csupán azért nem tolmácsoljuk, mert nincsenek jelen, hanem azért sem, mert ők ősidők óta Bős felé orientálódnak. Mi viszont Somoijára járunk, a fiatalabbak ott dolgoznak. Gyakran lehetetíen eljutni a közeli városba. Annak ellenére, hogy azt ígérték: úgy oldják meg a tömegközlekedést, hogy ne érezzük az elzártságot.” Tíz évvel ezelőtt Vajka kapott is egy kisbuszt, de a bolgár jármű kezdettől fogva gyakran meghibásodott. Üzemeltetése az idén télen már teljesen bizonytalanná vált, a munkába indulók nemegyszer kénytelenek voltak szabadságot kérni, vagy önerőből kellett megoldaniuk a munkába jutást. „Lényeges az utazás anyagi vetü- lete, hiszen ha körbe kell utaznunk, Somor- jáig a távolság 60 kilométer. A viteldíj egyre magasabb, ám az utazási feltételek nem jobbak, sőt. Néhány éve ritkították az állami járatokat, a komp pedig kiszámíthatatlan. Idegeskednünk tehát nem csupán a busz, hanem a komp miatt is kell” - mondták többen is. „A busz új korában is selejt volt, s hiába biztosítottak Binderék arról, hogy az esetleges többletkiadások az államra hárulnak, tehát nem érintik majd a falvakat, senkitől semmit nem kaptunk. Ha nem jár a komp, a kisbusz 104 kilométer helyett 340-et tesz meg, a két községre évente 330 ezer koronás többletkiadás hárul. A lakók sem utazhatnak ingyen, eddig 10 koronás jegyet váltottak, de félő, hogy ez a viteldíj is megdrágul. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem alamizsnára van szükségünk, hanem az ígéretek maradéktalan megtartására. Elvették földjeinket, a vajkai határban 44 hektár megművelhető föld maradt csupán, ennyiből adóznak a községnek. A víztározókért viszont nem kapunk senkitől egy fillért sem. A Doborgazon élő, zömmel idős lakosok azt is sérelmezik, hogy hiába kérvényezik a villanyfűtés bevezetését, nem kapják meg az engedélyt. Bezzeg a községbe költözött szlovák családok hétvégi házaikban éjszakai áramot használnak!” „A gáz bevezetésére még kilátás sincs, szénnel kell fűtenünk. So- moijáról, olykor Légről rendeljük a drága tüzelőt, de ha éppen nem jár a komp, 10 helyett 50 kilométerre nő a táv, s így a fuvardíj is megugrik” - magyarázták kétségbeesetten. A kompjárattal kapcsolatban megtudtuk, hogy hét közben csak akkor fordul még egyet, ha legalább hat személyautó vár az átkelésre. Más a helyzet szombaton és vasárnaponként, amikor a „telepeseknek” van szükségük a kompra. Az őslakosok nem értik: hogyan lehetséges, hogy a hét öt napján működésképtelen komp a hét végére mindig megjavul?! Vajkával ellentétben Doborgazon megoldadan a csatornázás is. Bár a község néhány utcájában lefektették a csöveket, a szennyvízcsatorna üzemelését még nem engedélyezték. „A polgármesternek kellene sürgetnie a munkák befejezését. A vezeték lefektetése körül sok a tisztázatlan kérdés. Azt állították az illetékesek, hogy a töltéstől 15 méterre álló házakat nem kötik rá a hálózatra, viszont több hétvégi ház - öt méterre a töltéstől-új tulajdonosa elintézte az engedélyeket. Sőt, a szennyvizet is egyre többen a hálózatba engedik! Hiába figyelmeztetünk arra, hogy a családi házak emésztőgödrei csordultig megteltek, a szippantókocsikat üzemeltetők, mondván, hogy-nem tudják hova szállítani, elutasítják a munkák elvégzését. Vagyis várható, hogy a szennyvíz az utcára ömlik. Az alattunk található ivóvízkészlettel mi lesz?” - vetette fel Hegyi Géza. Még szerencse, hogy az összejövetelen részt vett Nagy László; biztosította a doborgaziakat, hogy a szippantókocsik hetente egyszer a Vajkán üzemelő szennyvíztisztítóba engedhetik ki az emésztőgödrök tartalmát. Felfedte azt is, hogy sok kilincselés után Vajkán a csatornázást engedélyezték, bár a Povodie Dunaja nagyon húzta az időt. Úgy tudja, hogy Doborgazon két motor kellene a meglévő szennyvíz- csatoma-hálózat működtetéséhez. Hiába bizonygatják az illetékesek, hogy a vízmű, a töltések biztonságosak, a falvak lakói tudják, amit tudnak. „Annak idején azt állították, hogy az aszfaltozott töltés alatti fólia meggátolja a szivárgást. Aztán kizöldült a töltés oldala, még fa is nőtt rajta. Ebben az országban ezer kisember sorsa senkit sem érdekel. Az MKP politikusait sem. A választásokat megelőzően többen is jártak a községben, meghallgatták panaszainkat, és segítséget ígértek. Azóta egy sem jött közénk, és persze elmaradt a gondok orvoslása is.” A rögtönzött találkozón néhány nyugdíjas figyelmeztetett arra is, hogy a vajkai körzeti orvos továbbra is pénzt követel tőlük a fecskendőért, a vérvételért. Konc Lajos a rendelési idő után érkezőket nem fogadja, aki délután lesz rosszul, annak a sürgősségi betegellátást ajánlja. „Nekünk olyan megbízható orvost ígértek, aki nem utasítja el a beteget. Olyat, aki nem él vissza a helyzetével, ugyanis nekünk nincs lehetőségünk a szabad orvosválasztásra. A két község beteg gyerekeit pedig Szarvára kell szállítani, de ha nem jár a komp...?” - panaszolták. A találkozó után újra felkerestük Doborgaz polgármesterét. Kérdésünkre, vajon a falugyűlés megtartása nem kötelessége-e, annyit válaszolt: kötelező. És nem nyilatkozott arról, miért nem hívja össze a község lakóit, miért nem hallgatja meg panaszaikat. A vajkai rendelőben Konc doktort nem találtuk meg, bár a nővér szerint épp elkerültük egymást. Mivel tudjuk, hogy az egészségügyi központban lakik, arra kértük, az ebédidő ellenére zavaija meg főnökét. Az ápolónő - feltehetően az orvos utasítására - közölte, hogy nem találta. Ami azért érdekes, mert fényképész kollégám tanúja volt a Konc doktorral folytatott beszélgetésnek. Másnap telefonon próbáltam érdeklődni a fizetett orvosi szolgáltatásokról. Konc Lajos előbb közölte, hogy a tavalyi írásommal ,jól befűtöttem neki”, majd ordítva megkérdezte, hogy ellenőr vagyok-e. Amikor elismételtem eredeti kérdésemet: milyen rendelet engedélyezi, hogy a biztosító által térített szolgáltatásokért pénzt kérjen, alpári hangnemet ütött meg. „Kerülje a velem való találkozást, mert nem ússza meg szárazon” - fenyegeti meg, majd lecsapta a telefont. Pedig tavaly dr. Hulko Beáta járási tisztiorvos azt nyilatkozta: megengedheteden, hogy a kis- nyugdíjból tengődő idősektől valaki jogtalanul pénzt követeljen, mint ahogy az is, hogy a szigeten lakó beteges embereket szükség esetén ne lássa el senki. „Ha Konc doktor nem tudja vállalni a feltételeket, senki sem kötelezi őt arra, hogy dolgozzon. Elvégre nyugdíjas. Annyit viszont tenni fogok, hogy felszólítom, sürgősen szüntesse meg a fizettetést” - mondta. Feltételezzük, hogy bejelentésünk nyomán javul a helyzet, bár jobb volna, ha végre olyan orvos látná el a szigetvilág betegeit, aki nem él vissza helyzetével. A komp rejtélyes módon hétvégére mindig „megjavul”. Elvették a földjeiket, és semmit sem kaptak cserébe. „Ebben az országban a kisemberek sorsa senkit sem érdekel. Az ü hallgatták panaszainkat, és segítséget ígértek. Azóta egy sem jöt A sokat próbált kisbusz. Ha netán az ügyes kezű sofőrök mégis üz képessé tették a járgányt, azon imádkoztak, nehogy a rendőrök me lítsák őket a kopott, lefutott gumik miatt. Esterházy születésnapjára Molnár Imre ______________ Most, a huszonegyedik század küszöbén egy, leginkább a tizenkilencedik század szellemtörténetének eszmeiségével rokonítható politikus, Esterházy János kötetbe sűrített életművét veheti kézbe napjaink olvasója. Politikai szerepre a gazdasági kényszerhelyzet mellett családi háttere predesztinálta őt. Ez a család a magyar történelem évszázadai folyamán közéleti szerepvállalásával és birtokaival is kötődött a történelmi Felvidékhez. Két dédapja és nagyapja is a szabadságharc áldozatává vált. Az egyikük (Jeszenák János) mellesleg épp szülőföldje, Nyitra főispánja volt. A felnövekvő gyermek mindezen példákhoz még társul kapta az apja halálos ágyán testamentumként elhangzott mondatát: ,J.égy mindig jó magyar, fiam...” Ez a mondat akár abszurditásként is hathatna abban a környezetben, amelyben a fiatal Esterházy akkor élt. Az édesanya lengyelként adja tovább fia számára saját mély, vallásos hitét, környezetének nyelvi kultúrája többségében szlovák - innét a későbbi kiváló szlováknyelv-tudása is. Édesapja - aki a nemzetiségi problémák megoldásának szentelte életét - hátrahagyott iratait böngészve pedig leginkább a Monarchia ellentmondásos nemzetiségi viszonyaival szembesülhetett. Mielőtt azonban ezek az ismeretek felismeréssé érhettek volna benne, a Monarchia eltűnik a föld színéről, és vele együtt alkotórészeire hullik a történelmi Magyarország is. Esterházy politikai programbeszédeit, publicisztikai írásait lapozgatva joggal merülhet fel bennünk a kérdés: miért nem vált politikusként a két világháború közt a kor viszonyaihoz képest kétségtelenül haladónak számító csehszlovák demokrácia odaadóbb támogatójává? E kérdésre ő maga is több alkalommal feleletet adott. Ahhoz azonban, hogy e felvetésre megtaláljuk a helyes választ, Esterházy munkásságát mindenekelőtt kora történelmi viszonyai közé ágyazottan kell mérlegre tennünk. Esterházy és a magyar pártok a csehszlovák kormány asszimilációt célzó kormányprogramjával helyezkedtek szembe, és kezdettől fogva azokat a kisebbségeket (egyébként a St. Germain-i szerződés alapján) megillető jogokat követelték a maguk számára, melyeket a prágai kormányok nem vagy csak részben voltak hajlandóak tudomásul venni és teljesíteni. Utólag, történelmieden vis- szavetítés alapján, lehet azt állítani, hogy a kisebbségek követeléseiket egyre inkább fokozták, s ezzel megoldhatatlan helyzet elé állították a csehszlovák kormányt. A szudétanémetek pártjaira nézve ez a magatartás az utolsó időben talán jellemző volt. A magyar politikai pártok esetében azonban - egymást követő memorandumaikat összehasonlítva - könnyűszerrel megállapítható, hogy alkotmányos követeléseikben szinte végig ugyanazoknak a kérdéseknek a felvetésénél maradtak. Képtelenség lett volna elvárni Esterházytól és politikustársaitól, hogy ellenzéki álláspontjukat feladva támogassák a saját népcsoportjuk asszimilációját szorgalmazó állami politikát. Vannak, akik mindezek alapján nem tartják Esterházyt demokratának. „Hogy is lehetne demokrata egy konzervatív magyar keresztény politikus, aki még ráadásul arisztokrata is?!” - hallatszik ki az őt máig érő vádak alól az elmúlt negyven év alatt oly jól bevált érvelés. Pedig Esterházy és pártja következetesen megtartotta a demokratikus játékszabályokat, és a csehszlovák demokrácia alkotmányos keretein soha nem lépett túl. Épp ezért nem tudtak ellene semmilyen komoly szankciót alkalmazni. Ugyanakkor a kortársak tanúsága szerint azt is hozzá kell tennünk mindehhez, hogy bár Esterházy maga ilyen formábc hosszú távon életképtelennek tóttá a Csehszlovák Köztársas; és ezt a véleményét soha nem rejtette véka alá, mégsem szót kezeit sohasem a köztársaság; pusztítani akaró, fasiszta eszn két képviselő politikusokkal. S Szlovák Állam idején nem egy kálómmal, a közállapotok tart tatlanságát ecsetelve, épp a m szűnt Csehszlovákia belső visz nyait hozta fel követendő péld ként a szlovák politikusok szál ra. Bár ezt nem egyszer a már megszűnt államot dehonesztá megjegyzések közepette tette, jelentéseivel így is széles körű háborodást váltott ki a szlovál litikusok körében. A szlovák p kai erőkkel való kapcsolata az bán ennél mélyebb öszefüggé: kre mutat rá. Esterházy a mag
