Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-21 / 294. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 21. Régióink Programajánló Vágkirályfától Tornaiján keresztül Rozsnyóig - betlehem, kántálás, zene, humor, alapiskolások karácsonyi műsora és újévi koncert Karácsony és újév között ÖSSZEÁLLÍTÁS Élő betlehem Vágkirályfán December 23. és január 6. között (december 24. kivételével) naponta élő betlehemet tekinthetnek meg az érdeklődők a Vágkirályfa melletti Humanita Gyermekfarmon (Detská farma Humanita). A nonprofit szervezetként működő farm, melyet akár magánállatkert- nek is nevezhetnénk, tulajdonosa, Bertram Peták elhatározta, hogy az idén Szlovákia legnagyobb élő betlehemét állítják össze. A bedehem a farmon immár hagyománynak számít, az előző években is 20-30 résztvevő szerepelt benne, akik a szent családot, a háromkirályokat, a pásztorokat és Bedehem egyszerű népét személyesítették meg, az állatsereglet pedig a magánállatkert lakóiból, lovakból, kecskékből, ökrökből, ju- hokból, szamarakból és egyéb állatokból tevődik össze. Az élő bedehem a Humanita-farmon (a Vág- sellye-Galánta közötti főútról Vág- királyfára vezető bekötőúton közelíthető meg), naponta délután fél három és fél öt között tekinthető meg, december 26-án pedig délután háromtól ugyanitt ünnepi szentmisét celebrál a vágsellyei római katolikus plébános, (gl) Kassai Karácsony A tizenkilenc napon át tartó Kassai Karácsony elnevezésű programka- valkád utolsó három napja is sok meglepetést tartogat a főutcán kor- zózók számára. Ma délután 17 órától a református egyház keretein belül működő Roma Gyermekek Klubja készített ünnepi műsort, holnap ugyanebben az időben a Novy Cas napüap gondoskodik a mulattatás- ról, szombat este pedig adventi ösz- szeállítást láthatnak az érdeklődők a helyi Ökomenikus Társaság rendezésében. A szilveszteri vigadalom, immár hagyományosan idén is a főutcán zajlik majd, sok élő zenével és humorral. A Kassa-kömyéki járás falvaiban főleg a Csemadok alapszervezetei rendeznek karácsonyi és szilveszteri rendezvényeket. Különösen érdekesnek ígérkezik az Ájfaluban, Ud- vamokon és Szádelőben esedékes karácsony esti kántálás, amelyenek során a a helyi fiatalok elevenítik fel az évszázados szokásokat, a Kárpátok Eurorégió hathatós támogatásával. Az események 16 órakor kezdődnek Szádelőben, 17 órakor folytatódnak Udvarnokon és 18 órakor csúcsosodnak ki Ájban. Szintén kántálókkal találkozhatnak mindazok, akik Bodollón töltik a karácsony estét, a helyiek ugyanis évek óta sorra járják a település házait, kántálásuk bevételét pedig hasznos célra, a helyi templom fűtésére fordítják. Tavaly hozzávetőlegesen tízezer korona gyűlt össze e célra a faluban. December 27-ét a nagyidai nyugdíjasok várják legtürelmetle- nebbül, a helyi kultúrházban ugyanis ünnepi műsor keretében ajándékozzák meg a legidősebbeket. A tavaly is nagy sikerrel zajló rendezvényt Nagyida önkorányzata kezdeményezte, a kezdés időpontja délután fél három. Sok Kassa-kör- nyéki településen szilveszteri bátyus bál várja a mulatni vágyókat, mi Ájból és Tomaújfaluból kaptunk meghívót, mindkét helyen egész éjjel tart majd a vigadalom. Újévi hangverseny Harmadik alkalommal rendezik meg Kassán az újévi hangversenyt, amelynek ezúttal is a Művészetek Háza ad otthont január 6-án 17 órai kezdettel. A helyi Csemadok egyik alapszervezeteként működő nagymúltú Csermely kórus nemrég polgári társulássá alakult, ők szervezik az immár hagyományos újév-köszöntő rendezvényt, melyet ezúttal is felvételről közvetít majd a Szlovák Rádió magyar adása, és melyen az ünnepi köszöntőt ezúttal is Csáky Pál miniszterelnök-helyettes mondja. A magyarországi sztárvendég Kincses Veronika lesz, fellép még Simon Somorjai, a Pozsonyi Állami Színház szólistája, Szabó Imre orgonaművész Pozsonyból, Papp László fiatal hárfaművész Zürichből és Slávka Gerberyová zongorakísérő. Éva Bandorová és Lívia Teigiszerová négykezes zongoraműveket ad elő, lesznek továbbá reneszánsz dalok is a kassai Pátria Reneszánsz Együttes előadásában. A rendezvényen fellép még a kassai Szent Erzsébet Dóm St. Cecília Vegyeskara, a Kassai Állami Színház zenekara Igor Dohovic vezényletével, és természetesen a Havasi József karnagy vezetésével működő Csermely kórus. A hangverseny társrendezője a pozsonyi Magyar Köztásrsaság Kulturális Intézete, valamint Kassa-Óváros polgármesteri hivatala, (juk) Magányosok' karácsonya a Marianumban Az érsekújvári római katolikus plébániahivatal a hívők támogatásával az idén is megrendezi a magányosok és az egyedülélők karácsonyát. A hagyományos karácsonyi ételekből álló uzsonna és a kultúrműsor december 24-én délután négy órakor kezdődik a város főterén lévő Marianumban. A komáromi Duna Menti Múzeum Nádor utcai főépületében a művészet kedvelői az ünnepek között is megtekinthetik az ismert komáromi festőművész Har- mos Károly és tanítványai alkotásaiból rendezett kiállítást. A Párkányi Városi Galériában az érdeklődők 2001. január nyolcadikéig tekinthetik meg Sofia Hrivnáková Amigdala című kiállítását. (km) Ünnepek közti unalom Azok, akik nem szeretnék az egész ünnepeket immár nálunk is meghonosodott szokás szerint a tévékészülék előtt tölteni, választhatnak a helyi művelődési házak és szabadidőközpontok műsorkínálatából is. Igaz, a választék nem túL színes, de mint mindent, ezt is az igények határozzák meg, tehát lehet, hogy az idei érdeklődéstől ösztönözve jövőre már sokkal több programmal várják a szervezők a vakációzó gyerekeket, és az ünnepi eszem- iszomtól elpilledt szüleiket is. Az ipolysági Csemadok-székházban december 24-én a helyi városi hivatal várja karácsonyi estebédre a magányosokat. December 28-án szintén a Csemadok-székházban hard-rock fesztivált rendeznek, december 31-én pedig a városháza nagytermében hagyományos szilveszteri batyubálra kerül sor. Kint a városban szabadtéri buli lesz pezsgővel, zenével és éjféli tűzijátékkal. Zselízen december 20-án 16 órától a helyi zeneiskola növendékei adnak karácsonyi koncertet, szilveszterkor pedig a felnőtteket várják bálba a helyi művelődési központba. Léván ugyancsak december 20-án 11 és 13 órakor mutatkoznak be a Junior Művelődési Központban a zeneiskolások, ugyanitt december 22-én 18 órakor karácsonyi komolyzenei koncert kezdődik, december 28-án pedig 14 órától mesefilmeket vetítenek a kicsiknek. A szilveszteri utcabált a magisztrátus szervezi, lesz kultúrműsor, diszkó és tűzijáték is. Nyitrán a Szlovák Mezőgazdasági Múzeumban január 31-ig tekinthető meg a népi betlehemek kiállítása, az Andrej Bagar Színházban december 27-től 30-ig a Báthoryné, a bábszínházban pedig december 19-től 22-ig a Félelem nagy szemei című mese lesz műsoron. A Városi Művelődési Központ és a könyvtár is zárva tart az ünnepek között. December 21-én 17.30-kor karácsonyi koncertet adnak a helyi zeneiskola növendékei, 26-án pedig a nyitrai missziósház lakói ünnepi jókívánságokkal és rigmusokkal térnek be azokhoz, akik szívesen látják őket. Szilveszterkor az idén is nagy buli lesz a főtéren - fellép a Tweens, a Desmod, a Gladiátor és a Salco-együttes, az éjféli tűzijáték után pedig hajnalig tart az utcabál, (vrabec) Karácsonyi koncert, szilveszteri bál December 22. 16 órakor kezdődik a zeneiskola növendékeinek hagyományos karácsonyi koncertje a tornaijai Városi Művelődési Központban. A műsor érdekessége, hogy a gáláról lemezfelvétel (CD) készül. December 28. A városi önkormányzat mellett működő ifjúsági és sport illetve a kulturális és oktatási bizottság megjutalmazza azokat a fiatalokat, akik a 2000 -es évben kimagasló eredményt értek el. Hét kategóriában a mintegy húsz díj zenés kultúrműsor keretében lesz átadva. A műsor 18 órakor kezdődik a VMK -ban. December 25. Karácsonyi mulatság a vmk-ban December 31. Szilveszteri bál (kas) Fülek—Városi Művelődési Központ December 21. A VMK 10 órától karácsonyi összejövetelt és diszkót szervez a helyi kisegítő iskola tanulói számára. A gyerekek ajándékot kapnak. A kisegítő iskola a rendezvényre műsorral készül. 13 órától a roma családokat várják a művelődési központ színháztermébe, ahol a gyerekek ajándékot kapnak. December 22. 9,30-kor kezdődik a Papréti MTA karácsonyi műsora. 17 órakor pedig a Zsákszínház társulata tart karácsonyi ünnepséget. December 31. Szüveszteri mulatság. (fo) Karácsony a betléri kastélyban A Betléri Múzeum a korábbi évek hagyományaihoz híven az idén is „Ünnepi díszbe öltöztette” a betléri kastélyt, amely egykor az And- rássy család tulajdonát képezte. A kastély pompáját karácsonyi csokrokkal és ünnepi díszekkel tették még vonzóbbá a látogatók számára. Az ünnepek alatt december 24- 26. és 31-e, valamint újév napja kivételével a múzeumhoz tartozó összes kiállítás — Krasznahorka vára, krasznahorkaváraljai And- rássy-mauzóleum, betléri And- rássy-kastély - látogatható lesz a közönség számára, (kmot-) Szilveszter a főtéren Közös óévbúcsúztató ünnepséget szervez szilveszter napján Rozsnyó város vezetősége a település polgárai számára. Az ünnepségre a város főterén kerül sor, s részt vesznek rajta az önkormányzati képviselők és a település elöljárói is. A szervezők egy nagyméretű videó-vetítő segítségével műsorösszeállítást mutatnak be a résztvevőknek a város idei kulturális- és társasági rendezvényeiről. A polgárok a vetítőnek köszönhetően megtekinthetik és meghallgathatják a város polgármesterének, valamint a Rozsnyó partnervárosait képviselő vendégeknek az ünnepi beszédeit is. (kmot-) Vilke December 25. István-bál December 31. Szilveszteri utcai diszkó. Mindkét bált a helyi önkormányzat és a római katolikus parókia rendezi, (tt) „Örüljünk az életnek!,, Rozsnyói újévi hangverseny Örüljünk az életnek! címmel újévi hangversenyt rendez a Rozsnyói Városi Művelődési Központ (VMK) 2001. január 3-án 18 órai kezdettel a történelmi városháza színháztermében. A komolyzene kedvelői Ma-Zach derzdai szólóénekes és a Cassovia Camerrata kamarazene- kar műsorát hallgathatják meg, amelyben Johann Strauss, Karl Michael Ziehrer és Jacques Offenbach muzsikái hangzanak el. A zenakart Christian Pollack, bécsi karmester fogja vezényelni. Aki biztosan be szeretne jutni a koncertre, az már előre megválthatja rá a belépőjegyét a VMK-ban - Safárik utca 29. (kmot-) Dömötör Ede illusztrációs felvétele Horváth Géza illusztrációs felvétele Vas Gyula illusztrációs felvétele Prikler László illusztrációs felvétele