Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-02 / 278. szám, szombat
6 Politika ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 2. Megsemmisített vegyifegyverek Johnson-atoll. Az Egyesült Államok hadserege az utolsó maradékát is megsemmisítette a Johnson-atollon tárolt több mint 400 ezer vegyifegyverének. A VX ideggázt tartalmazó gyalogsági aknák elégetése után bezárják a ve- gyifegyver-megsemmisítő létesítményt. A Honolulutól 1300 kilométerre fekvő atol- lon tartott fegyverek az USA vegyifegyver-készletének 6 százalékát tették ki. (MTI) Dívik a dollár Salvadorban Salvador. Harmadik latinamerikai államként El Salvador úgy döntött, hogy a dollárt is bevezeti hivatalos valutaként. A képviselőház 84 tagja közül 49 szavazta meg azt a törvényt, amely szerint január 1-től az amerikai dollár is tetszés szerint használható a nemzeti valuta, a colón mellett bármilyen belföldi és külföldi fizetési forgalomban, akár a sarki vegyesboltban is. (MTI) Pénzbüntetés a CDU-nak Berlin. Wolfgang Thierse, a német parlament elnöke újabb büntetéssel sújtotta a Német Kereszténydemokrata Uniót. A párt e döntés értelmében 7,7 millió márkát veszít el az állami pártfinanszírozásból. Thierse februárban már 41 millió márkás büntetést szabott ki az CDU-ra. Az újabb büntetést Thier-se azzal a 2,1 millió márkás állítólagosán névtelen adománynyal indokolta, amelyet Helmut Kohl volt kancellár bevételezett 1993-tól 1998-ig saját bevallása szerint. (MTI) Helmut Kohl. Ismét miatta büntetik a CDU-t. (Archív felvétel) Csúcsértekezlet Minszkben Minszk. Megkezdődött a Független Államok Közösségéhez tartozó országok miniszterelnökeinek minszki tanácskozása. A miniszterelnökök kereskedelmi kérdésekről, a szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról, a FÁK terrorizmus elleni közponlja munkájának megszervezéséről és finanszírozásával összefüggő kérdésekről tárgyalnak. (MTI) KFOR-erősítés Koszovóban Pristina. Erősítést küldött a KFOR a Koszovóval határos dél-szerbiai Presevo-völgybe, ahol az elmúlt héten összecsapások voltak albán szakadárok és szerb rendőrök között. Tegnap 120 brit katonát vezényeltek járőrözésre az amerikai parancsnokság alatt álló övezetbe, s hat páncélozott szállítójárművel, tíz harckocsival látták el őket. Jelenleg már 250 brit katona teljesít szolgálatot a koszovói közigazgatási határ mentén kialakított biztonsági övezetben. (MTI) Ramadán incidens nélkül - Palesztin és izraeli titkosrendőrök felügyeltek a több mint százezer muzulmán épségére a jeruzsálemi Mecsetek terén Nagyima katonai felügyelet alatt. Több mint százezer muzulmán hívő gyűlt össze tegnap a jeruzsálemi Mecsetek terén. (Fotó : CTK/AP) Ehud Barak a kődobáló gyerekekkel egyezkedne MTI-HÍRÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem. Több mint százezer muzulmán hívő imádkozott Jeruzsálemben a Mecsetek terén a ramadán első péntekjén, majd a tömeg incidens nélkül feloszlott. Az AFP jelentése szerint az összesen 115 ezer hívő közé palesztin titkosügynökök, illetve a palesztin hatóság egyes tagjai vegyültek, hogy megakadályozzanak bármilyen incidenst. Nem látogathattak a térre a gázai és Jordán menti területeken élő palesztinok, mert az izraeli hadsereg elzárva tartja útjaikat. Az óvárosban háromezer izraeli rendőr ügyelt a tegnapi nagyima zavartalanságára. Ehud Barak izraeli miniszterelnök tegnap kijelentette, hogy ha Jasszer Arafat palesztin vezetővel nem tudnak megegyezni, adott pillanatban kész békét kötni „a palesztin gyermekekkel, akik ma köveket dobálnak”. A kormányfő ismét a palesztinokra hárította a felelősséget a szeptember vége óta tartó izraelipalesztin erőszak miatt, amely már közel 300 halálos áldozatot követelt. Szerinte már a júliusi Camp David-i csúcstalálkozó is azért végződött kudarccal, mert a palesztinok elutasították a kompromisszumokat, és erőszakhoz folyamodtak. Barak továbbra is készségét fejezte ki arra vonatkozólag, hogy Arafatot tekintse palesztin tárgyalópartnernek. A ramadán miatt az izraeli hatóságok átmenetileg engedélyezték a gázai repülőtér megnyitását is. Baraknak az izraeli kormánypárt bizalmat szavazott a vezetői székben. A párt központi bizottságát az előrehozott választások miatt hívták ösz- sze. Az ülés után nyilatkozatban sürgették, hogy a párt sorakozzék fel a kormányfő mögött. Nem zárták ki azonban a dokumentumban annak lehetőségét, hogy Baraknak vetélytársai lesznek, akik pályáznak tisztére. „Bonyolult tárgyalások" várhatók Nizzában az Európai Unió belső reformjáról Német-francia viszály Román lapok megszellőztették a leendő kormánylistát Adrian Nastase már válogatja minisztereit Berlin/London. Az Európai Unió állam- és kormányfőinek nizzai csúcstalálkozójáig hátralévő napok a német-francia erőpróba jegyében fognak eltelni - erre utalnak a Berlinben hallható, illetve a francia államfő „csúcs előtti” szondázó körútját kísérő hangok. MTI-HÍRÖSSZEFOGLALÓ A német fővárosban értetlenül fogadták Jacques Chirac Madridban elhangzott kijelentését, amely szerint Párizs ragaszkodik ahhoz, hogy a jövőben is Németországéval azonos számú szavazata legyen az EU miniszterek tanácsában. Berlin arra hivatkozva igényel magának több képviselőt, hogy az 56-59 milliós Francia- és Olaszországgal, valamint Nagy-Britanniával szemben neki 82 milhó lakosa van, így velük ellentétben tíznél több képviselő illetné meg a jövőben. Chirac az elutasító magatartást két érvvel támasztotta alá. Hivatkozott az Adenauer és de Gaulle által kötött végleges francia-német megbékélésre és arra, hogy „Franciaország atomhatalom”. Berlini kormánykörökben ezt úgy kommentálták, hogy „a mércét nem az képezi, hogy PáMTI-JELENTÉS Madrid. A spanyol parlament a kongresszusi szavazatok elsöprő többségével szigorította a terrorizmusellenes törvényeket. Az elfogadottjavaslat elsősorban az olyan fiatalkorúak büntetését szigorítja, akik terrorcselekményt kövérnek el, vagy „kis intenzitású terrorakciókban” - a Baszkföldön szinte mindennapos utcai zavargásokban - vesznek MTI-HÍR Kijev. Leonyid Kucsma ukrán elnök megerősítette, hogy sikeres tárgyalásokat folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ukrán gázadósság átütemezéséről. Az orosz fél adatai szerint az ukrán gáztartozás jelenleg 2-3 milliárd dollárt tesz ki. A gázadósságot nem államadósságként, hanem a gazdasági szervezetek adósságaként kezelik, bár Ukrajnának garanciát kell vállalnia érrizs atomhatalom-e vagy sem, hanem a népesség lélekszáma”. Sorsdöntőnek ígérkezik a vitában Chirac mai nem hivatalos tanácskozása Gerhard Schröder kancellárral. A német-francia kötélhúzással kapcsolatban a Frankfurter Rundschau megállapította: Párizs ahelyett, hogy diszkréten puhatolózna konszenzussal kecsegtető megoldások után, nyilvánvalóan vitát provokál Berlinnel. Ez pedig növeli annak a veszélyét, hogy kudarcba fullad a nizzai EU-csúcs. Tony Blaü brit kormányfő a jövő héten esedékes nizzai csúcstalálkozó kapcsán elmékeztetett: az Európai Unió tagállamainak nem szabad szem elől téveszteniük a keleti bővítés fontosságát. A brit miniszterelrészt. Ezeket az akciókat jobbára az ETA-hoz közel álló kiskorúak követik el, akik személygépkocsikat, bankfiókokat, telefonfülkéket gyújtogatnak, Molotov-koktéllal dobálják az ellenük fellépő rendőröket, és az ETA nevében fenyegető feliratokkal festik tele a házak falát. Eddig ezeket a cselekményeket csak akkor büntették, ha emberéletet veszélyeztettek. A törvénytervezet alapján - amelyet most a szenátus elé te. Oroszország tehát folytatja a gázszállítást Ukrajnának. Az új szállítmányok ellenértékének a felét az ukrán fél készpénzzel törleszti azonnal, a másik felét pedig 8-9 év alatt. A tervek szerint Oroszország évi 30 milliárd köbméter földgázt szállít a jövőben Ukrajnának. Ha Ukrajna két hónapon belül nem fizet a gázért, az adósságot kamatmentes technikai hitelként, ha pedig utána sem fizet, akkor állam- adósságként fogják kezelni. nők hangsúlyozta, hogy a nizzai csúcstalálkozó elsődleges célja az EU bővítésének előkészítése. Vendége, Jacques Chirac úgy vélte, hogy „bonyolult tárgyalások” várhatók az unió belső reformjáról Nizzában. Tony Blair megerősítette, hogy az intézményi reformok egyik alapkérdésében, a minősített többségi szavazás rendszerének kiterjesztésében vendége értésére fogja adni, hogy Nagy-Britannia kész számos kérdésben támogatni a többségi szavazásra való áttérést, de hat kulcsfontosságú területen - köztük az adózásban és a társadalombiztosításban - nem hajlandó lemondani vétójogáról. Párizs a maga részéről elsősorban a szolgáltatások és a kulturális kérdések körében ragaszkodik vétójogához. teijesztenek - büntethetőek lesznek azok, akik megfenyegetik a köztisztviselőket, a terrorizmus dicséretét hangoztatják, vagy a terrorizmus áldozatainak családtagjait fenyegetik vagy sértegetik. A törvénytervezet kongresszusi elfogadása ellen csak a Baszk Nacionalista Párt, a Baszk Szolidaritás, a kommunista Egyesült Baloldal, és a Galíciai Nacionalista Blokk szavazott. MTI-JELENTÉS Bukarest. Adrian Nastase, a tervezett román kisebbségi kormány kijelölt miniszterelnöke döntött a leendő miniszterek személyének többségéről - jelentette a román sajtó a választásokon győztes Szociális Demokrácia Romániai Pártjából (PDSR) szerzett információkra hivatkozva. Ezek szerint az ország új külügyminisztere Mircea Geona, Románia jelenlegi washingtoni nagykövete lesz. Az újonnan felállított európai integráció minisztériumának élére Hildegard Puwak, a PDSR alelnöke MTI-JELENTÉS Kijev. A csernobili atomerőmű dolgozói egy erősen sugárzó fűtőanyag darabkát találtak az 1986-os robbanásban tönkrement reaktor szarkofágjának tetején. A 20 centimeteres töredék, amelyre egy rutinszerű ellenőrzés során bukkantak rá, köz- vedenül a bebetonozott reaktorszarkofág tetején 200 röntgenegység sugárzást bocsát ki magából, ami a megengedett érték 150 000-szerése. A szakemberek szerint mégsem ért sugárfertőzés senkit, mert a sugárzás ereje 1 méter távolságban már 1 röntgenegységre csökken. A fűtőakerül. A pénzügyminiszteri tárca várományosa Mihai Tanasescu, aki jelenleg Románia képviselője a Világbanknál. Védelmi miniszternek loan Mircea Pascut, a párt szóvivő alelnökét szánja a kormányfő. Nem született még döntés az igazságügyi miniszter személyéről. A belügyminisztérium új neve a közrend minisztériuma lesz. Miniszteri rangban a kormány tagja lesz Románia EU-főtárgyalója, valamint a kis- és közepes vállalkozások felelőse. A képviselőház elnökének Valér Dorneanut, a szenátus elnökének pedig Nicolae Vacaroiu volt kormányfőt javasolja a PDSR. nyagdarab egy szellőzőnyíláson át repülhetett a tetőre a tönkrement 4- es reaktor és a még mindig működő 3-as reaktor között - közölte Szvedana Linkevics, a szarkofágon dolgozó munkások szóvivője. A szakértők most a „lelet” biztonságos eltávolításának módját tanulmányozzák. Mert a megengedhető sugárzási dózis 75-80 ezerszerese érheti azt a személyt, aki egy órán át tartja kezében a sugárzó tárgyat. Az egyetlen működő csernobili reaktort tegnap ismét üzembe helyezték. Ukrajna ugyanakkor megígérte, hogy december 15-én véglegesen leállítja a 3-as reaktorát is. Osztrák bírálat a nizzai csúcs előtt Bécs. Az osztrák kormány kategorikusan elutasította azt, hogy az EU reformjának keretében bármi módon csorbuljon az „egy ország, egy bizottsági tag” elve, és élesen bírálta a közös bevándorlási politika gondolatát. Benita Ferrero-Waldner külügyminiszter leszögezte: nincs helye semmilyen tárgyalásnak a csütörtökre összehívott nizzai csúcson azon szabály módosításáról, amely az EU minden tagállamának egy helyet biztosít az EU-bizottságban. Azt jósolta, „igen nehéz tárgyalásoknak néznek elébe” a tagok, ha úgy akarnak kompromisszumot elérni,^hogy a bizottság létszámát növelik a mostani jelöltek felvételekor, hogy azután 2010-től csökkentsék azt. (MTI) A spanyol törvényhozók jelentősen szigorították az antiterrorista törvényeket Hadat üzennek az ETA-nalc Ukrán-orosz megegyezés az adósság átütemezéséről Később fizetnek a gázért Atomerőművi fűtőanyagdarab a szarkofág tetején Sugárzó „semmiség” Felállt a szlovén kormány Szilárdabb, mint valaha Zágráb. Új kormánya van Szlovéniának, miután a ljubljanai parlament megszavazta Janez Dmovsek miniszterelnök teljes kormánylistáját. A kabinet tagjai között a Dmovsek vezette liberális demokratákon (LDS) kívül helyet kaptak a Szociáldemokraták Egyesített Listája (ZLSD), a Nyugdíjasok Demokratikus Pártja (Desus), valamint a Szlovén Néppárt (SLS+SKD) képviselői. A kormány fontosabb tisztségeit a LDS tagjai töltik be: Dimitrij Rupel a külügyi, Tone Rop a pénzügyi, Igor Bacvar az európai ügyek tárcát kapta meg. Az LDS a választásokon a 90 tagú törvényhozásban 35 helyet szerzett. A négypárti koalíciós kormány szilárdabb parlamenti többséget tudhat maga mögött, mint a megelőző parlamenti ciklusban, így nem áll fenn annak a veszélye, hogy könnyen megbukhat a kabinet. (MTI) „Medvék" Távol-Keleten Éberségi teszt orosz módra Washington. A Pentagon csütörtöki közlése szerint az oroszok öt darab nagy hatótávolságú - az amerikai besorolás szerint „Bear” (Medve) típusú - bombázó repülőgépet telepítettek az ország távol-keleti csücskébe, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy „kiképzési repüléseken” tegyék próbára az Egyesült Államok alaszkai légvédelmének é- berségét. Az amerikai védelmi minisztérium illetékesei szerint a régi, légcsavaros hajtóművel ellátott bombázókat a hidegháború időszakában gyakran használták az oroszok az amerikai légvédelem „tesztelésére”. Az oroszok hagyományos eljárása, hogy ezekkel a gépekkel csaknem berepülnek Alaszka légterébe, és szinte az utolsó pillanatban fordulnak vissza, miközben figyelik, milyen gyorsan képesek reagálni és felszállni az Alaszkában állomásozó amerikai vadászgépek. (MTI) Szivacsos agyvelőgyulladás Teljes német tilalom Berlin. A német parlament döntése értelmében Németországban a haszonállatok hizlalásához tilos olyan tápőrleményt felhasználni, mely elhullott, illetve kényszervágott állatok tetemeiből készült. Ezentúl sertések és szárnyasok sem kaphatnak ilyen tápot. Dcember 6-tól pedig kötelező BSE-tesztnek kell alávetni minden, 30 hónaposnál idősebb vágómarhát. (MTI)