Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-12 / 286. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 12. ROZSNYÓ Feldolgozzák a zsidóság történetét A városban és környékén egykor élt zsidó származású lakosság történetének feldolgozását is céljául tűzte ki a jövő évtől a Rozsnyói Bányászati Múzeum, tájékoztatott Vasik János, az intézmény dolgozója. Az adatgyűjtés hatékonysága érdekében a múzeum kéri mindazokat, akik a témában akár mint szemtanúk, akár mint tárgyi emlékek tulajdonosai segíteni tudnák munkájukat, jelentkezzenek a 0942/734 3710-es telefonszámon, munkanapokon 9 és 15 óra között”, (kmot-) NAGYCSALOMJA Számítógép a Mikulástól Főleg az óvodások és a kisiskolások örülhettek a vasárnap délután megtartott Mikulás-napnak. Édességet osztott a Mikulás a kicsiknek, könyveket az iskolásoknak, volt a zsákjában egy számítógép is, ez az egyházi kisiskola tanítványai között jár majd kézről kézre. Mindegyikük egy hónapig gyakorolhat rajta otthon. A felnőttek sem maradtak ajándék nélkül, mert ők a Szőttes Hacacáré műsorának örülhettek, (bgy) SZALKA Tevékeny fiatalok Az elmúlt évben alakult ifjúsági szervezet életképességét számos rendezvény bizonyítja. Közel 1120 régi és mai képeslapból, bélyegekből és szalvétákból készítettek kiállítást, jelenleg karácsonyi műsor bemutatására készülnek, (bégyé) Programozható magnóra gyűjtenek a Rózsahegyi utcai alapiskolások Kassán azon a vásáron, amelyet tegnap nyitottak meg az iskolában és amelyen a diákok saját készítésű ajándékokat árulnak (TA SR-felvétel) Fennállt a veszélye, hogy az üzemcsarnokban tárolt gáztartályok is felrobbannak A tűz oka ismeretlen Egész hétvégén vizsgálódtak a tűzszerészek a Neopack Rt. üzemcsarnokában, de minden kétséget kizáróan még nem sikerült feltárniuk a csütörtök éjszakai tűz okát. NYITRA Egyelőre három szálon folyik a nyomozás: felmerült, hogy rövidzárlat okozhatta a tüzet, esetleg valamelyik gépből pattant ki egy szikra, de az is gyanúra adhat okot, hogy a munkások közül ketten hullarészegek voltak a tűzoltók érkezésekor - egyikük vérében 3,5 promile alkoholszintet mértek. Mindketten azt állítják, hogy csak a tűz kitörése után ittak ijedtükben, de a helyszínelő rendőrök az üzemcsarnokban is találtak üres pálinkásüvegeket. Mivel ez önmagában még semmit nem bizonyít, vádemelés egyelőre nem történt, a nyomozás folytatódik. Annyi bizonyosra vehető, hogy a lángok több mint 16 millió korona értékű kárt okoztak az épületben és a berendezésben, amelyen poliszti- rén alapanyagú csomagolóedényeket gyártottak. A nyitrai tűzoltóparancsnokságon megtudtuk, a tüzet az üzem alkalmazottai csütörtökön este 20 óra 4 perckor jelentették, és a tűzoltók megérkezéséig maguk is próbálták oltani, de miután a polisz- tirén is égni kezdett, a mérgező füst miatt mindenkinek ki kellett menekülnie az épületből. Ráadásul fennállt a veszélye, hogy az üzemcsarnokban tárolt gáztartályok is felrobbannak, ezért az igen körültekintő oltás 56 tűzoltó közreműködésével éjfél után két óráig tartott. A mentésben a nyitrain kívül érsekújvári, nagytapolcsányi és aranyosmaróti tűzoltó alakulatok, valamint a vág- sellyei Duslo és a nyitrai Plasztika Vegyi Üzem tűzoltói is részt vettek. Ma a tulajdonosok tervei szerint, ha korlátozott mértékben is, de folytatódik a Neoplack üzemcsarnokában a termelés, a gépek többségében ugyanis nem esett jelentős kár, csak alapos tisztításra szorulnak. Ebben az évben ez volt Nyitrán a második nagyobb tűzeset, szeptemberben a helyi kórház egyik épületrésze égett le villámcsapás következtében, a kár akkor meghaladta a 25 millió koronát, de a berendezést sikerült kimenteni, (vm) Célja a határon túli magyarság életének bemutatása Kézikönyv bemutatója Ugyanaz a bér jár a szlovák és a cseh munkavállalóknak Segítenék a keleti régiót KOMÁROM A magyarországi Xantus Nemzetközi Koordinációs Iroda ma 10 órakor a Komáromi Jókai Színházban millenniumi könyvbemutatót tart a Magyarok a világban - Kárpát-medence című kézikönyv megjelentetése kapcsán. A kézikönyv a CEBA Kiadó Magyarország Kézikönyvtára millenniumi sorozatában jelenik meg, célja a határon túli magyarság életének hiteles bemutatása az ezredforduló alkalmából. Adattárai révén a kapcsolatépítést kívánja elősegíteni a különböző régiókban, országokban élő honfitársaink között. A kézikönyv 800 oldalon mutatja be a Kárpát-medencében élő határon túli magyarság történetét, oktatási helyzetét, kulturális, művelődési életét, néprajzát, hitéletét, s nem utolsó sorban gazdasági körülményeit. A kiadvány Szlovákiáról szóló fejezete 200 oldal, mely felerészben adattár, felerészben pedig az általános bemutatás, fotókkal, színes térképpel, illusztrációkkal. A kézikönyv többi része Erdély, Kárpátalja, Vajdaság, Horvátország, Mura vidék és Bungerland magyarságának életét és civil szervezeteinek, vállalkozásainak adattérét mutatja be. A könyvbemutatóra Ipolykeszin is sor kerül a helyi községi hivatal üléstermében holnap 16 órakor, (mir, ú) NAGYM1HÁLY A Cseh Köztársaság és a Nagymi- hályi járás közötti együttműködés feltételeiről és az idegenforgalom fellendítéséhez nyújtandó segítségről folytatott megbeszélést a hétvégén a járás vezetőivel Josef Byrtus, a Cseh Köztársaság kassai főkonzulja. A találkozón szó esett a térség nagyarányú munkanélküliségének rendezéséről is. A főkonzul elmondta, a külföldiek közül legtöbben az ukránok és a szlovákok vállalnak munkát Csehországban, de a Nagymihályi járásból nagyon kevés az ezirányú érdeklődés a szomszédos országban, s ugyanez a helyzet az idegenforgalom területén való együttműködést illetően is. Byrtus arról is tájékoztatott, hogy a cseh ipari- és kereskedelmi minisztérium két héttel ezelőtt áttekintette Kelet-Szlovákia jelenlegi gazdasági és szociális helyzetét, és olyan feladatokat fogalmazott meg, amelyek jelentős változásokat hozhatnának a térség gazdasági életében. Fontos szempont a kelet-szlovákiaiak csehországi munkavállalásához nyújtandó segítség, a szlovákokra nem vonatkozik a többi külföldieket érintő foglalkoztatási törvény. A legnagyobb igény a varrónők, hegesztők és esztergályosok iránt a legnagyobb a cseh munkaerő- piacon. (kát) Régió HIRDETÉS ROZSNYÓ VMK-s diszkó a diákoknak A Rozsnyói Városi Művelődési Központ diszkót rendez a rozsnyói középiskolások számára csütörtökön 18 órai kezdettel a városháza színháztermében. A zenéről DJ Stano Székely gondoskodik, (kápé) Zenés karácsony a székesegyházban Karácsonyi Hálaadó Koncertet szervez a rozsnyói székesegyházban csütörötkön 17 órai kezdettel Rozsnyó városa, a városi művelődési központ és a járási hivatal oktatásügyi szakosztálya. Bemutatkoznak a város alapiskoláinak kórusai és a P. J. Safárik énekkar, (kmot-) IPOLYBALOG Sikeres a Szent korona Kórus Öt éve alakult a húszon- és harmincévesekből álló 30 tagú énekkar, a Galántai Kodály Napokon ezüstminősítést ért el, idén a templomi énekkarok járási és területi seregszemléjéről elvitte a pálmát, (dzsár) LEKÉR A természetgyógyász papra emlékeztek Tavasziasnak mondható időjárás mellett, múlt vasárnap, meghitt hangulatban avattak emléktáblát Lekéren a természetgyógyászként is híres pap, Zelenyák János tiszteletére, aki 140 évvel ezelőtt született, s országos szinten eredményesen gyógyította betegeit. Az emléktábla felirata méltón hirdeti: „A természetes gyógymód” hírnöke, mindenki lelki és testi orvosa. A paporvos több gyógyászati szakkönyv elismert írója is volt. Az ünnepi szentmisét Beer Miklós esztergomi püspök celebrálta. A helyi plébános Németh Rezső ismertette az ünnepelt életútját és méltatta jelentős tevékenységét példaértékűen vonatkoztatva napjainkra is. Az avatást kultúrműsor tette ünnepélyesebbé, (el) GUTA Január 1-jétől a lakosság rendelkezésére áll Örülök, hogy ez az osztályozott hulladék tárolására alkalmas telep a minisztérium anyagi támogatásával épült mondta a közel egy hektárnyi területű telep átadásán Miklós László környezetvédelmi miniszter. Tóth Imre gútai polgármester elmondta, a szeparált hulladék tárolására szolgáló telep hat hónap alatt készült el, építésére az önkormányzat a környezetvédelmi tárcától 3,5 millió koronát kapott. A tegnap átadott telephelyre a 11 ezer lelket számláló Gúta lakosai 2001. január elsejétől szállíthatják az osztályozott hulladékot, (km) A Főzzünk együtt díjait december 28-án sorsolják ki Decemberi 5-ig küldjék be a szelvényeket TÁJÉKOZTATÓ Bár még nem telt meg teljesen a Családi Körben egy évvel ezelőtt közölt szelvénylap, de mivel közeledik az év vége, szeretnénk korábban befejezni a Főzzünk együtt című versenyt, amelyet a Szlovák Televízió Magyar Főszerkesztőségével közösen rendeztünk meg. Csaknem minden héten közöltük annak az ételnek a receptjét, amelyet néhány nappal korábban a tévé képernyőjén egy olvasónk készített el. Mindenki, aki legalább 40 szelvényt összegyűjtött, ragassza fel a lapra és legkésőbb december 15-ig küldje be szerkesztőségünkbe. Az ünnepélyes sorsolás, ahol tíz értékes díj talál majd gazdára, december 28-án 18 órai kezdettel a komáromi városi művelődési központban lesz, neves magyarországi művészek közreműködésével. Hogy csak néhányat említsünk a szereplők közül: Dupla Kávé, Gergely Róbert, Mary Zsuzsa, Forgács Gábor, Szolnoki Tibor és Zsadon Andrea. A műsorvezető Pék Zoltán lesz. Ne feledjék: legkésőbb december 15-ig adják postára az egy évig gyűjtött szelvényeket a következő címre: Új Szó szerkesztősége - Családi Kör, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 82 488 Bratislava 26 A borítékra írják rá: FŐZZÜNK EGYÜTT! VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: TÚLNYOMÓAN BORULT ÉGBOLT, 4-8 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 07.35-kor - nyugszik 15.56-kor. A Hold kel 17.15-kor - nyugszik 08.30-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 275, apad; Medve: 60, apad; Komárom: 135, apad; Párkány: 70, apad. ORVOSMETEOROLOGIA Túlnyomóan borult lesz az égbolt, délután sokfelé csapadékra kell számítani. A legmagasabb hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul, nyugaton és délen 10 fok körüli értékek várhatók. Holnap is erősen felhős lesz az égbolt, az ország nagy részén eső, a hegyekben havazás várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 4 fok között, a legmagasabb nappali 4 és 8 fok között alakul. Csütörtökön borult lesz az ég, csapadék már csak elszórtan várható. Éjszaka 2 és -2 fok közé süllyed a hőmérséklet, nappal 2-6 fok lesz. Az ország déli területein az időjárás kedvező hatásai érvényesülnek. Növekszik a teljesítőképesség és javul az összpontosítókészség. A mély álom hozzásegít szervezetünk regenerálódásához. A labilis idegrendszerű egyéneknél migrénes fejfájás és szédülés jelentkezhet. Az ország északi területein gyakoribbak lehetnek a reumás fájdalmak, rosszabbodik a bőrbetegek állapota, növekszik a depresszióra való hajlam. Az alacsonyan fekvő területeken légzési nehézségekre lehet számítani. Szerdán JjlGIJÁLl/i ♦ Tévézzünk számítógéppel ♦ A letöltés nagymesterei ♦ Az egyszerűség győzelme