Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-02 / 252. szám, csütörtök
n Politika ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 2. Népszámlálást tartanak Kínában Peking. A történelem legnagyobb népszámlálása kezdődött el tegnap Kínában. Ötmillió kérdezőbiztos keres fel tíz nap alatt 350 millió kínai háztartást és ennek során további 1 millió ellenőr felügyeli munkájukat. A népszámlálás első adatait a tervek szerint jövő év februárjában teszik közzé. (MTI) Moszkvai fagyhalálok Moszkva. Az orosz fővárosban októberben 37 ember halálát okozta testük vészes kihűlése, s további 61 embert szállítottak kórházba fagyási sérülésekkel. Az áldozatok közül 30-an erősen ittas állapotban szenvedtek ki. (MTI) Ifjabb Bush egyelőre vezet Washington. Egy héttel a november 7-i amerikai elnökválasztás előtt a közvéleménykutatási adatok a republikánus George Bush texasi kormányzó csekély előnyét mutatták a demokrata A1 Gore alelnökkel szemben, de a verseny nagyon szoros. A Reuters és az MSNBC tévécsatorna közös felmérése értelmében Bush 3 százalékponttal vezet. (MTI) Bush bizakodhat (CTK/AP) Lemondott a vezérkari főnök Bukarest. Kedden benyújtotta lemondását Mircea Chela- ru hadtesttábornok, a román hadsereg vezérkari főnöke. A lemondást Emil Constanti- nescu államfő elfogadta, és Chelaru utódává a szárazföldi erők eddigi vezérkari főnökét, Mihai Popescu hadtesttábornokot nevezte ki. (MTI) Tovább pusztít az Ebola-járvány Kampala. Az utóbbi 24 órában újabb két embert ragadott el az Ebola-járvány Ugandában, és ezzel 75-re emelkedett a ragály halálos áldozatainak a száma. (MTI) Meglepetés a szörfözőknek Bukarest. A román hackerek is beszálltak a elnökválasztási kampányba, mivel Ion Iliescu volt baloldali államfő weblapját feltörték, s átirányították az FBI által keresett bűnözők internetes oldalára. Nem ez az első kibernetes támadás Iliescu ellen, mivel a múlt héten a www.ioniliescu.com cím egy francia internetes pomóoldal- ra lett átirányítva. (TA SR) Légi katasztrófa 48 halottal Luanda. Az Ancargo angolai légitársaság gépe kedd este a levegőben felrobbant és lezuhant Angola északkeleti részén, 48 orosz állampolgár halálát okozva. A gép Saurimóból indult Luanda felé. (MTI) Nem a halottak napja tiszteletére gyújtott mécsest az a 200 felső-ausztriai tüntető, aki a temelini atom erőmű ellen tiltakozott Zidlochovicében, Schüssel és Zeman keddi tárgyalásának helyszínén (CTK-felvétel) Mától Felső-Ausztriában újra lezárják a Csehországba vezető határátkelőket Áttörés helyett blokád Bécs. A temelíni atomerőmű osztrák ellenfelei csalódottan reagáltak Wolfgang Schüssel oszták kancellár és Milos Zeman cseh kormányfő keddi, késő esti találkozójának eredményére, s újabb határblokádot helyzetek kilátásba. MTI-HÍREK Ulli Sima, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) környezetvédelmi szóvivője szerint nem történt sok a találkozón: üdvözlendő ugyan, hogy a felek ismét készek tárgyalni egymással, de ha addig várnak az erőmű biztonsági vizsgálatával, amíg az EU kötelező normákat dolgoz ki, akkor belátható időn belül nem lesz vizsgálat. A Global 2000 környezetvédő szervezet úgy ítéli meg, hogy Zeman gyakorlatilag elzárkózott Ausztria jogos követeléseitől, amelyeket Schüssel kancellár képviselni próbált. A felső-ausztriai Pártok Feletti Platform az Atomveszély Ellen elnevezésű szervezet szóvivője bejelentette: ma reggeltől Felső- Ausztriában legalább hétfő estig újra lezárják a Csehországba vezető határátkelőket, és azután is folytatódik a tiltakozó mozgalom, bár várhatóan más módon. Radko Pavlovec, Felső-Ausztria tartománynak a határok közelében lévő atomerőművekkel foglalkozó megbízottja tegnap közleményben mutatott rá: a kormányfők megbeszélésén Zeman nem adta jelét semmiféle kompromisz- szumkészségnek, s úgy tűnik, a találkozó üres gesztus volt részéről, miközben továbbra is a kész tények politikáját viszi tovább. Milos Zeman cseh miniszterelnök és Wolfgang Schüssel osztrák kancellár kedden este a dél-mor- vaországi Zidlochovicében megállapodott abban, hogy a jövőben Csehország részletesebb tájékoztatást ad az atomerőműről, illetve, hogy a két ország kormánya között „forró drót” jön létre erre a célra. Az osztrák fél legfőbb követelését, hogy halasszák el a délcsehországi atomerőmű üzembe helyezését, Prága határozottan visszautasította. Schüssel a találkozó után újságíróknak elmondta: megegyezés született arról, hogy az erőművet nemzetközi szakértők is megvizsgálják: megfelel-e a biztonsági normáknak. A két fél egybehangzó értékelése szerint bár a kedd esti tárgyalások „bizonyos haladást hoztak” a probléma megoldásában, „áttörésre” nem került sor. Távozik az állambiztonságiak vezetője, a főállamügyész és a legfelsőbb bíróság elnöke Kostunica kitartóan kopogtat MTI-HÍREK Podgorica. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden egyhangúlag hozott határozatban javasolta a közgyűlésnek Jugoszlávia felvételét. Milo Djukanovics montenegrói elnök tegnap sajnálkozott a tévében, amiért nem kérték ki köztársasága véleményét Jugoszláviának az ENSZ-be való újrafelvételével kapcsolatban. Montenegró üdvözli a demokrácia szerbiai győzelmét, de továbbra is újra akarja tárgyalni a Jugoszláviát alkotó két köztársaság kapcsolatait. Kedd este találkoztak az ideiglenes kormány vezetői. A Milosevics pártját képviselő Milomir Minies kormányfő közölte két ellenzéki helyettesével, hogy a szerb állambiztonsági szolgálat vezetője, Radomir Markovics benyújtotta lemondását, ám annak elfogadásáról nem döntöttek. Kostunica kedden Oslóban kinyilvánította tárgyalási készségét Ibrahim Rugóvá koszovói albán vezetővel, akinek pártja nyerte az ENSZ-közigazgatás alatt álló délszerbiai tartományban lezajlott helyhatósági választásokat. „Nincs olyan ajtó, amelyen ne kopogtatnék hazám problémáinak megoldása érdekében” - mondta Kostunica, miután eszmecserét folytatott Jens Stoltenberg norvég miniszterelnökkel. Szerbiában kedden leváltották tisztségéből Balsa Govedaricát, a legfelsőbb bíróság elnökét és Ratko Krsmanovics főállamügyészt. Eddig legkevesebb 162 áldozata van az izraeli-palesztin összetűzéseknek Schröder a függetlenség ellen MTI-JELENTÉSEK Gáza/Jeruzsálem. Gerhard Schröder német kancellár tegnap Jasszer Arafat palesztin vezetővel folytatott gázai tárgyalásai után a független palesztin állam egyoldalú kikiáltása ellen foglalt állást, tekintettel az izraeli-palesztin véres összetűzésekre. A kancellár Arafattal folytatott egyórás megbeszélése után közölte: az Európai Unió a német elnökség idején kijelentette ugyan, hogy a palesztinoknak kétségtelen joguk van önrendelkezésre, de okos lenne mindennemű egyoldalúságot lehetőség szerint kerülni, mert ezek nem segítenék a békefolyamatot, hanem inkább hátráltatnák. Ehud Barak izraeli kormányfő és Jasszer Arafat palesztin vezető egy sajtójelentés szerint titkos tárgyalásokat kezdett a békefolyamat felújítása, az amerikai közvetítéssel megtartandó új közel-keleti csúcs előkészítése érdekében - írta tegnapi számában a Jediót Ahronót című izraeli napilap. A lap szerint a csúcstalálkozó célja nem csupán a palesztin területeken dúló erőszak beszüntetése. A felek arra is kísérletet akarnak tenni, hogy a Camp David-i csúcshoz kapcsolódva megtalálják a közel-keleti konfliktus tartós megoldását. Az újság november 10. és 20. között időpontra teszi Barak és Arafat Cintonnal való találkozásának időpontját. A terrorcselekményeiről ismert Hamász fegyveres iszlám palesztin szervezet ellenzi a tárgyalások felújítását. A palesztin nép többsége, közte a Hamász sem fogadja el a tárgyalóasztalhoz való visszatérést, ami figyelmen kívül hagyná a 150 mártír és 6000 sebesült áldozatát - mondta Ibrahim Ghoseh Hamász-szóvivő. Az Ariel Sáron jobboldali izraeli politikus templomhegyi látogatást követően, több mint egy hónapja kitört palesztin-izraeli összetűzésekben legkevesebb 162 ember - többségében palesztin és izraeli arab - vesztette életét. Tegnap egy 17 és egy 15 éves palesztin fiú halt meg a Gázai övezetben. Mindketten fejlövést kaptak. Merényletet követtek el egy osztrák vállalkozó ellen Robbantott a maffia TA SR-HÍR Bécs. Nagy valószínűséggel a szlovákiai maffia áll a kindbergi pokolgépes merénylet hátterében - írja tegnapi számában a Neue Krone Zeitünk. A hétfői robbanás áldozata Adolf F 62 éves kereskedő, akinek a hírek szerint több millió koronával tartoztak üzletfelei. Adolf K. nemrég Pozsonyban feljelentést is tett a szlovák maffia tagjai ellen, ezért kellett meghalnia - idézi a bécsi lap az áldozat fiát, aki szerint édesapja ki akart szállni a gépkocsikkal való üzletelésből, és azon volt, hogy kinnlevőségeit megkapja. Herbert Fűik osztrák vizsgálótiszt szerint a merénylet szálai egyértelműen Szlovákiába és Csehországba vezetnek. Adolf F gépkocsija hétfőn a kindbergi rendőrség tőszomszédságában robbant fel. Szlovák állampolgárok is voltak az áldozatok között Halálra ítélték a vezért TA SR-HÍR Belgrád. A szabadkai bíróság halálra ítélte annak a nemzetközi bűnbandának a fejét, melynek tagjai Jugoszláviában, Horvátországban és Olaszországban kamionokat loptak, s azok sofőréit, köztük több szlovákiait is, meggyilkolták. A 39 éves cseh Vlas- timil Neklát a bíróság 4 rendben elkövetett gyilkosság miatt ítélte halálra. A 26 éves szlovák állampolgárságú Andrej Mazant távollétében 20 évre ítélték, a másik szlovák, Dániel Medek pár nappal az 1999-es elfogatásuk után öngyilkos lett a börtönben. A banda 3 jugoszláviai tagját 6 és 10 hónap közti szabadságvesztésre ítélték. A csoport 9 kamiont és 2 autóbuszt lopott el, sofőreiket megölték, majd műanyagzsákokba rejtve elásták. A meggyilkolt sofőrök között több szlovákiai is volt. Ion Iliescu pártvezér együttműködne az RMDSZ-szel Nyitás a magyarok felé MTI-HÍR Bukarest. A novemberi romániai választások nagy esélyese, az ellenzéki Szociális Demokrácia ^Romániai Pártja (PDSR) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy kormányzati együttműködésre lépjen a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel - jelentette ki kedden Ion Iliescu volt államfő, a PDSR elnöke, aki leszögezte, a választások két fordulója között kívánják elemezni az RMDSZ-szel való együttműködés lehetőségét. Adrian Nastase, a PDSR alelnöke közölte: hamarosan nagy példányszámban magyar nyelven is kiadják a PDSR választási programját, s ezt a magyarok által lakott területeken fogják terjeszteni. Markó Béla, az RMDSZ elnöke leszögezte: a választásokig pártja nem folytat koalíciós tárgyalásokat, hanem arra koncentrál, hogy olyan erős parlamenti csoportot hozzon létre, amely akár ellenzékben, akár kormányon hatékonyan tudja képviselni az erdélyi magyarság érdekeit. Szlovákia egy év halasztást kért a ratifikálásra Aláírjuk a 12 függeléket ÚJ SZÓ-JELENTÉS Róma/Pozsony. Szombaton az olasz fővárosban a szlovák kormány megbízásából Csáky Pál miniszterelnök-helyettes aláírja a Emberi Jogok Európai Konvenciója tizenkét függelékes jegyzőkönyvét, mely egyértelműen tiltja a faji, vallási, nyelvi, politikai, nemzetiségi és szociális diszkrimináció valamennyi fajtáját. A keddi kormányülésig bizonytalan volt, hogy hazánk is elfogadja-e a dokumentumot, a tárcaközi véleményezés során az igazságügy miniszter kifogásokat emelt, s azzal a feltétellel egyezett bele az aláírásba, hogy a ratifikálás egyelőre elmarad. „Szlovákia azután ratifikálja a jegyzőkönyvet, miután ezt legalább tíz ország megtette, illetve miután jogrendszerünkben végrehajtottuk a szükséges változtatásokat. Például pontosan meg kell fogalmazni, mit tekintünk diszkriminációnak” - jelentette ki Ján Camogursky igazságügyi miniszter. Ez valószínűleg egy évet vesz igénybe. Több mint tíz ország - köztük Belgium, Ciprus, Finnország, Iz- land, Olaszország, Szlovénia - hivatalosan is bejelentette aláírási szándékát. Magyarország, Csehország és Románia hazánkhoz hasonlóan a ratifikálásra egyéves halasztást kért. (Sz. A.) Elsüllyedt egy mérgező anyagokat szállító tartályhajó Környezeti katasztrófa MTI-HÍR Rennes. A francia partok közelében kedden elsüllyedt egy mérgező vegyi anyagokat szállító 6000 tonnás olasz tartályhajó. Az Ievoli Sun nevű, Franciaország felé tartó hajó legénységét előzőleg helikopterrel kimentették a viharos tengerről. A veszélyes rakományt szállító tartályhajó Cherbourgtól mintegy 60 kilométerre süllyedt a háborgó tengerbe a benne lévő 4000 tonnányi sztirollal, amely műanyagok előállítására használatos szénhidrogén. A hajó személyzete hétfőn rádión jelezte, hogy a zord időjárás közepette rés keletkezett a hajófalon, és segítséget kért. VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2000. november 2-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 43,477 Magvar forint (100) 16,525 Angol font 75,051 Német márka 22,229 Cseh korona 1,248 Olasz líra (1000) 22,454 Francia frank 6,628 Osztrák schilling 3,160 Japán ien (100) 47,483 Spanyol peseta (100) 26,130 Kanadai dollár 33,813 Sváici frank 28,621 Lengyel zlotv 11,063 USA-dollár 51,802