Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-02 / 252. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 2. Politika 5 Harna István: Schmögnerová baloldaliként éppen a leginkább rászorultakat hozná hátrányos helyzetbe Megingathatatlan ingatlantervek Míg az építésügyi tárca 7,055 milliárd koronás ki­adásokkal számolt a jövő évi költségvetésben, a kormány­tervezet csak 5,457 milliárd koronát fogadott el a tárca számára. Hogy a kormány így is teljesíteni tudja-e az 56 ezer lakás felépítéséhez szükséges feltételek megte­remtését, arról Harna István építésügyi és régiófejlesztési minisztert kérdeztük. MOLNÁR IVÁN A legnagyobb megszorításokat az Állami Lakásfejlesztési Alap­pal (ÁLA) szemben foganatosí­tották. Az ÁLA számára, a költ­ségvetés-tervezetben csak 2,7 milliárd korona szerepel, vagyis 1,1 milliárd koronával marad el a tárca eredeti terveihez képest. Valóban képesek lesznek magu­kat tartani az eredeti elképzelé­sekhez? Az előrejelzésben sokkal nagyobb pénzösszeggel számoltunk az épí­tésügy számára, kezdetben 12,4 milliárdot, később 9,8 milliárdot kértünk. 2,8 milliárdot szerettünk volna a privatizációs bevételekből, amely 1,77 milliárdra csökkent, vi­szont bekerült a költségvetésbe. Felfutóban van a jelzáloghitelek folyósítása, azt azonban a pénzin­tézetek sem képesek megmonda­ni, mekkora is lesz a növekedés az idei helyzethez képest, reméljük, hogy megkétszereződik, esetleg \\ Amíg a tárca élén r leszek, nem egye­zem bele abba, hogy az alap meg- . . szűnjön. megháromszorozódik a hitelek száma. A lakásépítés szempontjá­ból fontos lenne, ha a vállakozók elkezdenék magánbérházak építé­sét. Ez eddig elsősorban azért nem indult be, mert kötött áron lehetett bérbe adni a lakást. A megszabott árak mesterségesen csökkentett árak voltak, amelyek nem fedezték a vállalkozók kiadásait. A másik akadály a bérlők túlzott védelme volt. Csak bírósági döntéssel, és pótlakás biztosításával lehetett őket kilakoltatni. Ezek az objektív akadályok megszűntek, így kíván­„Nem működik az ingatlanpiac, így nincsenek objektív árai az ingat­lanoknak (Somogyi Tibor felvétele) papírpiac sem, ugyanakkor a jelzá­logleveleket az értékpapírpiacon keresztül értékesítik. Ha ez nem működik, akkor a jelzáloghitelezés alapjai vannak veszélyben. Ha a jel­záloghitelezés jól is működne, ezt a réteget akkor sem lehetne rajta ke­resztül támogatni, mert a hitelezés­nek ennél a fajtájánál jelentős meg­kötés, hogy csak ingatlannal lehet garanciát vállalni. Csodálkozom a pénzügyminiszter asszonyon, hogy baloldali politikusként épp azt a ré­teget kívánja hátrányos helyzetbe hozni, amely a legrászorultabb. Az alap több mint 20 ezer számlát ke­zel. A támogatásban részesülőknek számlát nyitottunk, amelyeket har­minc évig kell működtetnünk. Az alapot így nem lehet az egyik nap­ról a másikra megszüntetni. Nem számolhatjuk fel azokat az intéz­vvAz állam ma már ** nem épít egyetlen lakást sem, kivéve a rendőröknek és kato­náknak készülő la- yy kásokat. >N csian várjuk, az elkövetkező idő­szakban milyen mértékben épül­nek majd magánbérlakások. A kormány a múlt héten változ­tatott az elkövetkező évek gaz­dasági előrejelzésén. Szinte az összes makromutatót negatív irányba módosította. Nem ter­veznek esetleg hasonló módosí­tásokat a kormány építésügyi terveiben is? Egyelőre úgy néz ki, hogy eddigi elvárásaink teljesíthetők, így addig nem kívánjuk feladni a terveinket, amíg minden lehetőséget ki nem merítettünk. A jövő év első fele lesz az, amikor megmutatkozik a további fejlődés. Egy dolgot kell tudatosítani: az állam ma már nem épít egyetlen lakást sem, kivé­ve a rendőröknek és katonáknak készülő lakásokat, amelyek felépí­tésére 300 millió koronánk van a költségvetésben. A többi építke­zést mind a magánszféra valósítja meg. Két évvel ezelőtt még 12 920 lakás építését kezdték meg az év első kilenc hónapja folyamán, ta­valy ez 8786 volt, idén pedig már csak 7610. Az állampolgárok ugyan kaphatnak állami támoga­tást a lakásépítésre, de ha nincs megtakarított pénzük, képtelenek építkezni. A gazdasági helyzet továbbra is indokolttá teszi az állami segít­ségnyújtást a legszegényebb ré­tegek számára a lakásépítéshez, Brigita Schmögnerová pénzügy- miniszter ennek ellenére egyre sűrűbben hangoztatja az Állami Lakásfejlesztési Alap megszünte­tésének a szükségességét. A kor­mány pedig a napokban fogadta el az állami alapok megszünteté­sének javaslatát. Eszerint az ALA 2003. január 1-én kerül át a Szlo­vák Fejlesztési és Hitelbankhoz. Nem tudok egyetérteni a pénzügy- miniszter asszonnyal, és amíg a tár­ca élén leszek, nem egyezem bele abba, hogy az alap megszűnjön. Ezért léptem fel határozottan a kor­mányülésen is a javaslattal kapcso­latban. A 2003 januári változtatás szerint az alap átkerül a minisztéri­umhoz, mint közveüenül irányított szekció, a számlákat pedig a bank fogja kezelni. A pénzügyminiszter asszony szerint a jelzáloghitelezés a fő lakástámogatási forma, amivel én is egyetértek. A probléma azon­ban abban rejlik, hogy a jelzáloghi­telezés feltételei még nem terem­tődtek meg. Nem működik az in­gatlanpiac, így nincsenek objektív árai az ingatlanoknak, ez problé­mát jelent a jelzáloghitelek garan­ciavállalásánál. Nincs fejlett érték­ményeket, amelyek segítségével teljesíthetjük a kormány ígéretét az 56 ezer lakás felépítésére. A lakásépítés támogatása mel­lett az építésügyi tárca fontos feladata megteremteni az épí­tésügyi vállalkozók működésé­hez szükséges törvényi kerete­ket. Ön nemrég az Egyesült Arab Emírségekben járt, mennyiben segíti ez a hazai vállalkozók mű­ködését? A kapcsolatot az emírségekkel még az előző vezetés vette fel, de a láto­gatások akkor nem voltak politikai szintűek. Mostani utazásom célja az volt, hogy politikai szinten is megte­remtsem a vállalkozások feltételeit. Az emírségek több miniszterével is tárgyaltam a két ország építőipari cégeinek további együttműködése érdekében, Dubaiban pedig meg­nyitottam a Szlovák Kereskedelmi Központot, amely Szlovákia gazda­ságát hivatott népszerűsíteni. Ez egy dinamikusan fejlődő piac, ame­lyen csak első osztályú termékekkel lehet érvényesülni. Ha ezt a feltételt teljesíteni tudjuk, akkor sikeresek lehetünk a Közel- és Közép-Kelet­nek ebben a pénzügyi központjá­ban. Nagy lehetőségeket látok az idegenforgalom bővítésében is. Eduard Kukán külügyminiszter értékelésében rámutatott Szlovákia aktív szerepvállalására a békemissziókban Készen állunk a NATO-csatlakozásra ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. „Kedden a Dzurinda kabi­net kormányzásának harmadik évé­be lépett. Az elmúlt két évben a kül­ügyminisztérium konkrét eredmé­nyeket ért el. A három külpolitikai prioritásból egyet teljesítettünk. Már csak idő kérdése, hogy mikor adjuk át Franciaországnak a ratifi­kálási dokumentumot, és attól kezdve Szlovákia az OECD teljes jo­gú tagja” - mondta értékelésében Eduard Kukán, a külügyi tárca veze­tője. A másik két prioritás az EU és NÁTO-tagság elérése terén jelentős előrelépést tettünk. Az Európai Uni­óval megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások, és kilenc fejezetet már­is lezártunk, mondta Kukán. Szlo­vákiát a NATO-hoz csatlakozni kívá­nó államok között mint megbízható partnert tartják számon. Mindent megteszünk, hogy amint a NATO a bővítés mellett dönt, készen álljunk a csatlakozásra. Attól nem kell tar­tani, hogy Szlovákiát nem hívják meg, hiszen minden variációban számolnak vele - tette hozzá a kül­ügyminiszter. Két év alatt jelentősen javultak Szlovákia és a szomszédos államok közötti kapcsolatok. Ter­mészetesen problémák is adódnak, ismerte el a tárcavezető, de eddig si­került konstruktív tárgyalásokkal elejét venni annak, hogy ezek elha­talmasodjanak. Az EU-szankciók idején Ausztriával szemben tanúsí­tott magatartásunk helyesnek bizo­nyult, és segített a kétoldalú együtt­működés elmélyítésében - jelentet­te ki a külügyminiszter, aki ismét rá­mutatott Szlovákia aktív szerepvál­lalására a békemissziókban. „Nem szolgál örömünkre, hogy Szlovákiá­val szemben több nyugat-európai állam vízumkényszert léptetett ér­vénybe” - mondta Kukán, de eluta­sította, hogy ezért elsősorban a kül­ügyminisztérium lenne a felelős. A tárca kapcsolatban áll az érintett ál­lamokkal, „de a párbeszéd akármi­lyen kiváló is, nem fedheti el a prob­léma lényegét”. A probléma gyöke­rei pedig nemcsak a hazai szociális viszonyokban, hanem a migráció célországainak laza menekültügyi törvényeiben keresendők. Amióta Finnország szigorított menekült- ügyi politikáján, nem okoznak fejfá­jást a szlovákiai romák. Belgium is jelezte, hogy anyagi segély helyett természetbeni segélyben részesíti a menekülteket. Kukán szerint ez a legjobb megoldás, és ha Belgium jö­vőre szigorít a vonatkozó jogsza­bályokon, a problémát sikerülhet felszámolni, (szamó) Csak kétszázan jogosultak az osztrák kártalanításra a hazai áldozatok közül Kárpótolják a szlovákiai kényszermunkásokat is ÚJ SZÓ HÍR Pozsony. Ausztria a kényszer- munkák szlovákiai áldozatait egy időben és azonos mértékben kár­pótolja, mint azokat, akik Ausztri­ával kártérítési megállapodást kö­tött országból származnak - jelen­tette ki Eduard Kukán, a szlovák diplomácia vezetője. Mint mond­ta, Szlovákia azért nem kötötte meg a kéltoldalú megállapodást, mert nem teljesítette az Ausztria által megszabott, az áldozatok számára a kényszermunkásokról szóló pontos dokumentációra vo­natkozó feltételeket. Az egyez­mény azért sem jöhetett létre, mert Szlovákiában még nem léte­zett az áldozatokat képviselő szer­vezet, illetve Németországgal sem írt alá hasonló egyezséget, ami ugyancsak feltétel volt - mondta Kukán. Az áldozatok számára vo­natkozó adatok pontatlanok vol­tak, az eredetileg jelzett több ezer igénylőből végül csak kétszázan jogosultak a kártalanításra. 1993 óta valamenyi szlovák kormány komolyan foglalkozott a nácizmus áldozatainak kártérítésével, és tárgyalásokat is kezdeményezett az érintett felekkel. Németország azonban nem volt hajlandó egyez­séget kötni Szlovákiával, úgy dön­tött, a kárpótlást más úton rendezi - hangsúlyozta Kukán. Ausztria az Egyesült Államokkal, Magyaror­szággal, Lengyelországgal, Cse­hországgal, Fehéroroszországgal és Ukrajnával október 24-én írta alá a kényszermunkák áldozatai­nak kárpótlásáról szóló kétoldalú megállapodást. (Sz. M.) ■Hi RÖVIDEN Kihallgatták Rudolf Schustert Kassa. A Pozsonyi Kerületi Nyomozóhivatal nyomozója tegnap­előtt kassai otthonában hallgatta ki Rudolf Schustert. Az elnök fél- rekezelése miatt, az egészségügy-miniszter által kezdeményezett eljáráshoz volt szükség Schuster vallomására. A köztársasági elnök a nyomozóhivatal döntését elfogadva nem tájékoztatja az újságírókat a nyomozás eddigi eredményeiről. Schuster szerint a ti- toktarásra, melyet nem ő kezdeményezett, az ügy objektív kivizs­gálása miatt van szükség. (SITA) Megvan Bálázóvá negyedik támadója Zsolna. A rendőrség tegnapelőtt elfogta Anna Bálázóvá támadói közül az utolsót is. A többszörösen büntetett 21 éves Marián S.-t a lakásán fogták el, ahol a házkutatás során több, a skinhead- mozgalmat támogató dokumentumot és egy baseballütőt is talál­tak. Az, hogy ezzel a tárggyal ütötték-e fejbe Balázovát, csak a ké­sőbbi vizsgálatok során derül majd ki. M.S-t és társait a bíróság 10 évig terjedő börtönbüntetésre ítélheti, de Peter B. akár 12 évet is kaphat. (SITA) Csak kilenc hónap angyalbőrben Pozsony. Véglegessé vált, hogy 2001. január elsejével 9 hónapra rövidül a katonai szolgálat, a pótszolgálat pedig három hónapra. Ezzel arányosan rövidül a polgári szolgálat is. A jogszabály azokra is vonatkozik, akik életbe lépésekor, január elsején még szolgálat­ban lesznek. A parlament az utolsó októberi ülésnapon hagyta jóvá a törvényt, a jelenlevő 103 honatya közül 99 szavazott igennel, né­gyen tartózkodtak, (ú) Műsoron az SNS reklámfilmje Pozsony. A Szlovák Televízió mégis levetíti az SNS kampány­filmjét. Az SZTV vezetése korábban ezt visszautasította, mivel szerintük a film rejtett reklámot tartalmaz, mivel több sajtóter­mék címe is megjelenik a filmben. Anna Malíková pártelnök szerint ők csak azt akarták megmutatni, hogy mekkorákat ha­zudnak egyes újságírók a népszavazással kapcsolatban. A film levetítéséről az SZTV vezetése és a frekvenciabizottság közösen döntött. (SITA) Elcsalták a szövetkezet vagyonát Pozsony. A nagyszombati nyomozóhatóság 32,6 millió koronás csalás alapos gyanújával tegnapelőtt eljárást indított L. Béla 44 éves vállalkozó és H. Barnabás, a nyékvárkonyi szövetkezet volt el­nöke ellen. Az utóbbi először fizetésképtelenség miatt elzálogosí­totta a szövetkezetét, majd L. B. Agrogarant cégének segítségével összesen 5,64 millió koronáért felvásárolták a szövetkezet 40 milli­ót érő ingatlan vagyonát. A két gyanúsítottat a bíróság 12 évig ter­jedő börtönbüntetésre ítélheti. (SITA) Folytatódik a hadsereg reformja Pozsony. Október 1-je mérföldkő a hadsereg reformjában - jelen­tette ki Milan Cerovsky vezérkari főnök. Szerkezeti szempontból a reform elsősorban a földi erőket érinti. Több mint 700 hivatásos katona posztját megszüntették, a hadsereg több mint 60 épületet ürített ki, köztük néhány laktanyát. Ezeket vagy eladják, vagy más állami intézmények kezelésébe kerülnek. A katonai szolgálatról szóló törvénnyel kapcsolatban Cerovsky elmondta, a 2000 január­jában és áprilisában rukkolok egyszerre, januárban szerelnek le, ami a hadsereg számára 2700 fős létszámcsökkenést jelent, (sza) Nyugalmazott szocialista Pozsony. „Milan Báláz ezredes elnézést kért, és kérvényezi tarta­lékállományba való helyezését” - tájékoztatott Milan Cerovsky ve­zérkari főnök a múlt heti szocialista haza védelmére levezényelt katonai eskütétel miatt köznevetség tárgyává váló ezredes döntésé­ről. Báláz 2001. február 1-jétől tartalékos lesz. Cerovsky hangsú­lyozta, az esküt nem kell megismételni. Formális szempontból ér­vényes, hiszen Báláz az újoncokat csak ünnepi beszédében szólítot­ta fel a szocialista haza és alkotmányvédelmére, (sza) Nem mindenkinek kell matrica Pozsony. Ezentúl nem kell éves autópálya-matricát vásárolniuk azoknak a teherjármű- és buszvezetőknek, akik csak évi néhány al­kalommal használják a gyorsforgalmi utakat. A15 napra érvényes matrica 400 koronába kerül a 3,5-12 tonna súlyú járműveknek, az ennél nehezebbeknek 900 koronába. (TA SR) Februártól nem létezik kettős párttagság Pozsony. Január elsején lép hatályba a politikai pártokról és tömö­rülésekről szóló törvény, 2001. február 28-án pedig az a kitétele, amely megtiltja a kettős párttagságot. A törvény parlamenti elfoga­dásánál 96 honatya volt jelen, 56-an támogatták, hárman ellenez­ték a kormányjavaslatot, 35-en tartózkodtak, egy képviselő pedig nem szavazott. Ivan Simko SDK-s képviselő, az SDKU egyik alapí­tója az alkotmánybíróságon kívánja megtámadni a törvényt, mivel szerinte az egyértelműen alkotmányellenes. (TA SR) Már a jövő héten a parlament előtt a tervezet Cernák-törvény? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A kormány jóváhagyta a Ján Carnogusky által előterjesz­tett, a Büntető Törvénykönyv mó­dosításáról szóló javaslatot. „Vál­tozik a vizsgálati fogság ideje, rendkívül súlyos bűncselekmé­nyek esetén három helyett maxi­málisan öt évig tartana” - tájékoz­tatott az igazságügyi miniszter. Úgy véli, a fogság meghosszabbí­tása indokolt, ezzel szemben egyes jogászok szerint a módosí­tás öncélú és kizárólag a Cernák- ügyre reagál. Mint ismeretes, Mikuláá Cérnák, akit gyilkosság­gal és zsarolással vádolnak, há­roméves vizsgálati fogsága de­cember közepén telik le. „A parla­mentjövő héten gyorsított eljárás­sal tárgyalja a tervezetet, s még novemberben hatásba léphet ” - szögezte le a tárcavezető, (száli)

Next

/
Oldalképek
Tartalom