Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)

2000-09-25 / 220. szám, hétfő

Kultúra ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 25. SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Werther 19 MOZI POZSONY HVIEZDA: Én, a másik énem és Irene (am.) 16,20.30 Tájkép (szlov.- cseh) 18 MLADOST: Erin Brockovich, zűrös természet (am.) 15.30, 17.30 Szeresd felebarátodat! (ném.) 20 CHARLIE CENTRUM: Táj­kép (szlov.-cseh) 16.30,18.30, 20.30 A Flintstone család 2 (am.) 17 Kid (am.) 18,20.15 Tolvajtempó (am.) 18.30 A mélabús csibe (cseh) 18 Mifune (dán) 20.30 KASSA DRUZBA: Tájkép (szlov.-cseh) 16,18, 20 TATRA: Szeresd felebará­todat! (ném.) 16,18 Száll a kakukk fészkére (am.) 20 ÚSMEV: Én, a másik énem és Irene (am.) 16, 18, 20 CAPITOL: Tájkép (szlov.- cseh) 15.45,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: Tolvajtempó (am.) 17,19.15 FELHÍVÁS - MESETÁBOR 2000 A tábor helye és időpontja: Gomba­szög, 2000. október 10-15. A tábor célja: Az 1998-ban elkezdett szakmai munka folytatása. Témája: A mese mint közösségfej­lesztő eszköz. Hogyan nyúljon hoz­zá a pedagógus, a rendező, a szí­nész, a mesemondó, a koreográgus, az író, a zenész, a báb-, jelmez-, díszlet-, kellékkészítő, a kézműves. Előadók: Mese- és drámapedagó­gia: Gabnai Katalin (Bp.), Zsélyi Ka­talin (Komárom); Bábjáték, mesejá­ték: Kiss Rita (Pécs); Mesemondás, énekmondás: Badin Ádám (Rozs­nyó), Écsi Gyöngyi (Berzéte); Zeijei anyanyelv: Rozs Tamás (Pécs); Kéz­művesség: Borsa Kata és barátai (Győr); Mesekoreográfia: Bocsársz- ky Attila (Kassa); Beszédtechnika: Főzy Krisztina (Bp.); Meseírás: N. Tóh Anikó (Ipolyság); Mesedrama­turgia: Varga Emese (Komárom). A táborban részt vehetnek gyerme­kek (6-15 éves korig) és felnőttek. A jelentkező tüntesse fel nevét, cí­mét, születési adatait, rövid leírást arról, milyen kapcsolatban állt ed­dig a mesével, illetve a mesetá­borral. A tábor elsősorban a felnőtteknek szól, de vállalja azon gyermekek képzését is, akiket saját pedagógu­saik, rendezőik arra érdemesnek tartanak. A részvételről a jelentke­zések alapján a mesetárbor szakmai tanácsa dönt. A jelentkezés elfoga­dása esetén a résztvevők postafor­dultával megkapják a részvételi szakmai anyagot és a táborról szóló részletes információkat. Részvételi díj fenőtteknek 800 Sk, gyerekeknek 450 Sk (szállás, étke­zés, szakmai képzés díja). Jelentkezési határidő: 2000. október 2. Jelentkezni az alábbi címen lehet: EUROZUG - GOMBASZÖG Társulás 049 51 Szalóc - Slavec 78. Információ, telefon: 0942/ 922114, 7921170 Ambrúz Denisza, Fábián Edit, 0942/7901181, 7921340 Borzy Bá­lint e-mail: mese@nextra.sk vagy eurozug@nextra.sk A mai francia regény, a kortárs svéd és lengyel költészet Világirodalmi áramlatok POLGÁR ANIKÓ A mai irodalom megismeréséhez nem állnak rendelkezésünkre kiala­kult kánonok. A bőség zavarában lé­vő olvasót, aki nemcsak a mai ma­gyar, hanem a mai világirodalom­ban is tájékozódni szeretne, segíti a Kalligram legújabb, szeptemberi száma. A Hollandiában élő Kibédi Varga Áron, a francia irodalom kivá­ló ismerője a mai francia regényiro­dalom legfontosabb irányzatait és alkotásait foglalja'össze. Rámutat arra, hogy a mai irodalom szemszö­géből a múlt is átrendeződik; a fran­cia irodalom történetében például kezdenek háttérbe szorulni olyan regényírók, mint Francois Mauriac vagy Sartre, s helyettük előtérbe kezd kerülni Paul Morand, akinek a nyolcvanas évek óta valamennyi művét nagy példányszámban adják ki újból, vagy Louis Aragon, aki ná­lunk eddig főleg költőként volt is­mert. Kibédi a mai francia prózában két jellegzetességre figyel fel: az egyik a történethez való újfajta visz- szatérés, a másik az „auto-íiction”, az önéletrajz és a kitalált dolgok sa­játos keveréke. Az első kategóriába tartoznak például egy fiatal írónő­nek, Virginie Despentes-nek a regé­nyei, melyek szókimondó stílusuk és eredeti témájuk miatt nagy bot­rányt keltettek. Az „énírók” közül talán a legizgalmasabb a fiatalon, AIDS-ben elhunyt Hervé Guibert, aki egy időben Michel Foucault sze­retője volt. A Kibédi által bemuta­tott szerzők műveiből Lackfi János és Pacskovszky Zsolt fordított egy- egy jellegzetes (legtöbbször sajnos túl rövid) részletet. A másik kortárs világirodalmi kitérő a skandináv költészetbe kalauzol bennünket. Mérvéi Ferenc, aki svéd, dán, norvég és feröeri nyelvből for­dít, ezúttal a legtöbbet fordított élő AiekMmcfcr Wui vwrwl k«r*rtwm frwJr*­C*yő*ö Jír* {j>ri>/4*|a lírikust, a svéd Tomas Tranströmert mutatja be. Tranströmer munkássá­gának magyar vonatkozásai is van­nak: magyar költőket (Pilinszky, Weöres Sándor, Illyés Gyula) fordí­tott svédre, a hatvanas években pe­dig járt Magyarországon (és Cseh­szlovákiában is). Versei mellett er­ről a kelet-európai utazásáról Ro­bert Bly-hoz írt levelét is közli a Kalligram. A költészeti anyaghoz kapcsolód­nak Etheridge Knight afroamerikai költő haikui Gálik Ivett fordításá­ban, valamint két világhírű lengyel költő, Alexander Wat és Wislawa Szymborska versei Gömöri György fordításában. A mai magyar irodalmat Határ Győ­ző kisprózái és Karátson Endre no­vellája képviselik. A számot Kocur László Roncsol László irodalomkri­tikusi gyakorlatáról írt, bántóan szellemtelen tanulmányának máso­dik része zárja. Illusztrációként töb­bek között B. Mánya Ágnes rajzai, Irina Ionesco fotói és R. B. Kitaj fest­ményei szolgálnak. Színházi Nyitra 2000. A nemzetközi fesztivál első napjaiban mintha a komédia felé billenne a mérleg nyelve Szellemesen és könnyeden A fesztivál szimbólumává kikiáltott létrák Nyitra. A Színházi Nyitra 2000 nemzetközi fesztivál beköltözött az Andrej Bagar Színház és a Régi Színház fa­lai közé. Addig, és nem to­vább. Nem az érdeklődés mértékével van baj, inkább az időjárással. LAKATOS KRISZTINA A Bagar Színház előtti téren hiába sorakoznak a népi kézművester­mékeket kínáló árusok sátrai, hiá­ba rajzolják a gyerekek a fesztivál szimbólumává kikiáltott létrákat - a hidegben legfeljebb néhány együttérző pillantást gyűjtenek be. Pedig a város kedves és vendégsze­rető, idén még tisztelt polgármeste­re, Prokes úr is a színpadra lépett az ünnepélyes megnyitón, hogy el­mondja: szereti ezt a fesztivált, a rendezvény már összenőtt a város­sal, meg kell őrizni, nem szabad pusztulni hagyni. Ráadásul e nagy­lelkű kinyilatkoztatást tett előzte meg, a város idén hozzájárult a szemle költségeihez. Isten malmai lassan őrölnek - a fesztivál szerve­zőinek nyolc év küzdelmébe és bi­zonyításába került, hogy ezt elér­jék. Mára persze már vitathatatlan, hogy Nyitrát az Agrokomplex kiállí­tások mellett csak a Színházi Nyitra helyezi el a nemzetközi térképeken. Sajnos, idén házon belül maradtak a Deszkák díjátadó ceremóniájá­nak képei is. A közszolgálati televí­zió ígérte, majd nem valósította meg a közvetítést. Igaz, az egész amúgy sem zavart sok vizet, meg­történt, kicsit komolyan és kicsit viccesen, az Oscar-átadást parodi­záló stílusban. Az érintettek, illet­ve akik érintve érzik magukat, ez idő tájt nem is arról beszélnek, mi­lyen a Deszka rangja, sokkal in­kább arról, jól van-e, hogy zsinór­ban csak pozsonyi színházak kap­ják az elismerést, valamint az - egyrészt a PR-ra párját ritkítóan nagy hangsúlyt fektető, másrészt ilyentájt már csak az átadás hely­színe miatt is az érdeklődés közép­pontjába kerülő - Andrej Bagar Színház, további vidéki társulatok csak elvétve jelennek meg a jelölé­sek között. (Idén szám szerint 1 je­lölés esett túl a bűvös Pozsony- Nyitra vonalon, az évad felfedezé­se kategóriában Lucia Jaskovának voltak esélyei a turócszentmártoni színházban látható Liliomban nyújtott alakításáért.) Minden­esetre a Deszkák átadásán volt leg­inkább nyomon követhető - mond­hatni kézzelfogható - a gyarapo­dás, idén hajópadló-méretű fala­pokat vihettek haza a nyertesek. Méretben még rajtuk is túltett Oskaras Korsunovas társulata, amelynek köszönhetően Deszká­kat nemcsak a Stúdióterembe be­zsúfolt kiválasztottak láthattak, hanem a halandó közönség is. A Vilniusi Színművészeti Akadémia diákjai Korsunovas Szentivánéji álom-rendezésében mindössze két dolgot használtak a színpadon: a testüket és csaknem ajtólap mére­tű deszkákat. Minden jelmez és díszlet nélkül, pusztán a csupasz falapokkal, akrobatikus mozgá­sukkal, lendületes játékukkal kü­lönítették el az Álom e világi és tündért síkjait. Táncszínházzal mutatkozott be Nyitráa a Déja Donné Production, melyet egy olasz táncos-koreográ­fus, Simone Sandroni és egy cseh koreográfus, Lenka Flory alakított meg különböző nemzetiségű (bol­gár, szerb, olasz, cseh) táncosokkal. Aria spinta című előadásuk nem klasszikus táncszínházi produkció, inkább táncos bohózat, melyben minden elképzelhető színpadi ele­met felhasználnak, csak hogy kom­munikáljanak a közönséggel: tán­cot, pantomimot, éneket, és beszél­nek, játszanak mindenféle nyelven. Sőt, Simone Sandroni korunk egyik legjellemzőbb kapcsolatteremtési formáját, a házaló árusok techniká­it is kipróbálja: nyakába akasztott dobozkájából Déja Donné-pólót, sós mogyorót, kólát, fantát ad el a közönségnek. Érdekes, hogy a fesztivál első nap­jaiban mintha a komédia felé bil­lenne a mérleg nyelve, pedig olyan darabokat is láthattunk, mint Ionesco Macbettje a maribori Szlo­vén Nemzeti Színház előadásában, vagy a Mrstik-fivérek, Alois és Vilém klasszikusa, a Marka, me­lyet a Hradec Králové-i Klicper Színház előadásában, Vladimír Morávek cseppet sem klasszikus rendezésében, Marysa címen lát­hattunk. A morva falusi tragédia - a Francekba szerelmes, de a szülei nyomására a háromgyermekes, özvegy Vávrához hozzámenni kényszerülő Marysa története a parasztbarokkra emlékeztető stí­lusban, népies naivitással, őrjítő színekkel, daljátékként jelenik meg a színpadon. Morávek persze most sem elégszik meg a teljesen komolyan vett, méltósággal kezelt stílparódiával, az eseményeket színházként kezeli. Narrátorhang meséli el két jelenet között a darab egyik 1911-es előadásának tör­ténetét, amikor a nézőtéren ülő fa­lusiak közbekiabálása miatt nem fejeződhetett be az előadás. A morva atyafiak ugyanis tiltakoz­tak: ez nem is így történt. A színház világában Marka története egyszeri tragédia: a fiatalasszony, akit kínoz a férje, és kínoz és fenyeget egykori szerelme is, rájön, hogy mindkét férfi ugyanolyan állat (azaz bestia), s az elérhetőt, azaz a férjét meg­mérgezi. A tragikus csúcsponton a kép lemerevedik, s a narrátorhang befejezi az igazi történetet: Marka a valóságban boldogan élt férjével, nyolc gyermeket szült neki, bele­szokott a házaséletbe, mint előtte az anyja s a nagyanyja is, semmiféle tragédia nem történt. A mariboriak hasonló módon bán­tak Macbettjükkel, mint Morávek a Marysával: könnyeden, szelleme­sen, kellemes cinizmussal, „tragé- diátlanítva” beszéltek arról, hogy mi a történelmi szükségszerűség, hogy nem az ember uralja a helyze­teket, hanem a helyzetek uralják őt, hogy néhány százezer halott igazán keveset számít, ha nagy döntések születnek, hogy a gyalo­gok sosem érdekesek, de a vezérek is helyettesíthetők, s hogy messze nem bizonyos, hogy a kisebbik rossz, vagy a jó hosszabb távon is jónak vagy kisebbik rossznak bizo­nyul. És hogy ilyen az élet, nincse­nek elviselhetetlen tragédiák. A kiállítás fő attrakciója a bécsi nagypolgárság nőalakjait felvonultató képek mellett az allegorikus nőábrázolások Gustav Klimt (és mások) női Bécsben MTI-PANORÁMA Becs. Gustav Klimt, a nagy osztrák szecessziós festő rajongói közel 40 év után újra láthatják a művész legismertebb képeit a bécsi Felső Belvedere kastélyban megnyílt ki­állításon. A bemutató Klimt nőáb­rázolásait állítja a középpontba, amelyek az utóbbi évtizedekben az alkotó legfontosabb műveivé léptek elő, noha keletkezésük ide­jén - és azt követően is sokáig - a dekadens nőiesség megjelenítése­ként nem sokra értékelték ezeket. A fő attrakció a bécsi nagypolgár­ság nőalakjait felvonultató képek mellett az allegorikus nóábrázolá- sok, Klimt legismertebb, „arany” képei. A kiállítás azonban európai összefüggésbe helyezi a mestert, s számos korabeli európai és ameri­kai alkotó nőportréit is bemutatja. A kiállítást Klimt Fritza Riedler képmása című, 1906-ban keletke­zett alkotása nyitja meg, és az a mű, amely iránt a festő e képpel reverendáját akarta kifejezni: Velazquez Maria Teresa infánsnő portréja. Az Allegória-teremben kilencven év óta először egymás mellett látható a Három életkor és A csók. A több mint száz, jórészt neves külföldi múzeumokból kölcsön­zött képnek csak a biztosítási érté­ke tízmilliárd schilling. A kataló­gus külön érdekessége, hogy szer­kesztői minden egyes lefestett nő­alakról megpróbálták - többnyire sikeresen - kideríteni, hogy kik voltak, hogyan éltek. A kiállítást kísérő program gazdag füzetet tölt meg. Az előadások fog­lalkoznak Klimt és az általa ábrázolt nők kapcsolatával, a képeken látha­tó ruhákkal és a kor divatjával, a bé­csi századvéggel, a kor nőivel, vagy például külön az „arany” képek elemzésével. Lesznek viták képző­művésznőkkel, felolvasások, lesz számtalan gyerekprogram a korosz­tályok szerinti kiállításvezetésektől a rajzversenyig. De lehet a kiállítás - azaz a csodás Belvedere-kastély - termeiben fogadást vagy gyerek­születésnapot rendezni, mikuláskor pedig egész nap a gyerekeké a mú­zeum. Érdekesnek ígérkeznek a bé­csi városi séták Klimt nyomában, vagy a mai osztrák divattervezők Klimt világát idéző divatbemutatói. Egy külön rendezvényen a század- forduló műgyűjtő, mecénás bécsi zsidó nagypolgárairól lesz szó. Leg­többjüket a náci uralom elűzte Ausztriából, s akadnak, akik ma is perlik az osztrák államot Gustav Klimt legismertebb alkotásaiért, amelyek az ő megrendelésükre, ró­luk készültek - mint például Adele Bloch-Bauer képmása -, s amelyek ma a Belvedere-ben lévő Osztrák Galéria féltve őrzött, ezúttal is kiállí­tott képei. A kiállítás idején megte­kinthető Klimt utolsó fennmaradt műterme, hogy a Gustav Klimt Em­lékhely Egyesület ezzel is felhívja a Gustav Klimt: Hygieia figyelmet arra: meg kell vásárolni és emlékhellyé kell alakítani a Bécs 13. kerületében lévő villát, hiszen már sem a festő szülőháza, sem előző műtermei nem léteznek. (Reprofotó) A több százezer látogatóra számító kiállítás január 7-ig tekinthető meg, hétfő (és néhány ünnepnap) kivételével 10-18 óra között, csü­törtökön este 21.00-ig.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom