Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-25 / 220. szám, hétfő
Hétfő, 2000. szeptember 25. 9. oldal SYDNEY 2000 Q$£? SYDNEY 2000 QS?9 SYDNEY 2000 999 SYDNEY 2000 Magyarország harmadik aranyérme a tornacsarnokban született. Sok szenvedés után megérdemelt öröm a dobogó tetején Úszás: két világcsúcs maradt a zárónapra Csollány aranygyakorlata gyűrűn Mindenkinek megmutatatta, hogy ö a legjobb (Fotó: Kisalföld) Sydney. A történtek ismeretében teljesen felesleges volt aggódni a szerenkénti döntők előtt: Csollány Szilveszter tegnap 9 óra 32 perckor felért a csúcsra, kétséget sem hagyva afelől, hogy 2000-ben gyűrűn ki a legjobb tornász. HANCZ GÁBOR A soproni születésű, sokáig a Rába ETO-ban versenyző Csollány óriási közönségsikert aratva az egész versenynap egyik legkáprázatosabb gyakorlatát mutatta be a Su- perDome-ban, s hatalmas fölényét szerencsére nemcsak a nézők, hanem a bírók is érzékelték. Supola Zoltán szintén bravúrt vitt véghez. A lólengés fináléjában pontszerző helyet ért el, s csak hajszálon múlt, hogy nem ötödik lett. Múlt szombat óta sokan féltettük Csollány Szilvesztert a vasárnaptól. Hiába tudtuk, hogy holtversenyben a legjobb eredménnyel jutott a gyűrű fináléjába, de oly sokszor maradt már le alig felfogható különbséggel az aranyéremről, hogy attól lehetett tartani, most is így lesz. Felsorolni is nehéz, hány alkalommal végzett világeseményen a második helyen. A legfájdalmasabb kétségtelenül az atlantai olimpia volt, ahol ugyanannyi pontot kapott, mint az olasz Yuri Chechi, mégis „csupán” ezüstérmet vehetett át. Világbajnokságokon sem járt nagyobb sikerrel, 1992-ben, 1996-ban, 1997-ben és 1999-ben is a második legjobbnak látták az bírák, hasonlóan az idei párizsi Európa-bajnoksághoz. Győznie csak a két évvel ezelőtti Eb-n sikerült. Sokan elkönyvelték már örök másodiknak, szerencsére ő önmagát nem. A számára nem az igazi sikernek számító eredmények után, harmincévesen is rengeteget dolgozott, küszködött, és edzőjével, Limperger Istvánnal összeállított egy tökéletes gyakorlatot, amelynek erősségéről szinte semmit sem mond, hogy a maximális tíz pontból indul. Mégsem lehettünk biztosak abban, hogy ezúttal sikerül feltennie az i-re a pontot, hiszen az ellenfelek is rendkívül erősek voltak. Elsőként Jordan Jovcsevet kell említeni, aki - csakúgy, mint „Szilas” - 9,775-tel kvalifikálta magát a döntőbe. Dimosztenisz Tambakosz 9,762-je talán még veszélyesebbnek tűnt: az ő produkciója közel sem volt olyan magabiztos, ezért nyilvánvalónak látszott, a pontozóknál valamiért nagy a respektje. És akkor még nem szóltunk a fehérorosz Ivan Ivankovról, aki egy nem túl erős 9,65 után az egyéni összetett döntőjében 9,762-vel a legmagasabb pontszámot kapta. A finálé előtt még két dolgot biztosan lehetett tudni: a pontozók névsorát és a fellépők sorrendjét. Előbbi a bennfentesek szerint nem kecsegtetett túl sok jóval, utóbbi azonban előnyös volt: Csollány már csak akkor lép a szerhez, amikor a többiek bemutatkoztak. Azaz tudja, mennyit kell teljesíteni az aranyhoz, s ha nem hibázik, egyértelmű lehet a különbség közötte és a többiek között. Az ukrán Roman Zozuliától nem kell tartani, ezt már néhány elem után megállapíthattuk (9,637), Ivankov pedig valamivel rosszabb volt, mint az egyéni összetett döntőjében (9,700). Következett Tambakosz. A görög anyagerős gyakorlatot csinált, az összhatást azonban rendkívül elrontotta, hogy á gyűrű mindvégig úgy remegett, mint a „kocsonya”. A vége - némi „hátszéllel” - 9,762 lett. Fel volt adva a lecke mindenkinek. A német Tobán (9,675), a kínai Jang Vejen (9,712) és a japán No- rimasza Ivaion látszott, hogy nem képes beleszólni az aranyért folyó küzdelembe. A bolgár Jovcsevtől azonban nemhiába féltünk. Magabiztos és elegáns volt, mindössze néhány apróbb megingással: a pontozók nem így gondolták mindezt, miután a görögnél rosszabbnak értékelték (9,737). Hiába, a szubjektív tényező... Utolsóként Csollány Szilveszter kapaszkodott a gyűrűre. Hittük, ha „megcsinálja”, nem vehetik el tőle az aranyat - bár ebben senki sem lehetett teljesen bizonyos. Megcsinálta. Nemcsak hibátlanul, hanem úgy, hogy közben alig-alig moccantak a kötelek. Amikor a legnehezebb részt - kézenállásból hátsó támaszmérlegbe, majd keresztfüggésbe ereszkedés - tökéletesen végrehajtotta, kitörő tapssal jutalmazta a közönség, a leugrást követően pedig ő kapta a legnagyobb üdvrivalgást. A nézők már sejtettek valamit, s a bírók sem rontották el a jogos örömöt - a végső pontszám 9,85 lett. Részletkérdésnek tűnik, de azért örökítsük meg: a pontozók közül a svájci 9,9-nek, a kanadai, az argentin, a francia és a román 9,85-nek látta a káprázatos gyakorlatot, s egyedül az orosz nyomott 9,75-öt. Csollány Szilveszter két perccel fél tíz után a csúcsra ért, hosszú pályafutására feltette a koronát - és még hosszasan pufogtathatnánk a frázisokat, amelyek ezúttal hűen fejezik ki a valóságot. Megvan a harmadik magyar aranyérem Sydneyben, amelyre túlzás nélkül egy egész ország vágyott. Csollány Szilveszter természetesen boldogan nyilatkozott a dobogósoknak járó ceremónia után: „Sok szenvedés után végre sikerült aranyat nyernem! Fantasztikus érzés! Úgy hiszem, megérdemelten lettem első. Szerintem enyém volt a legjobb gyakorlat, így még édesebb az érzés, mint ha világbajnokságon szereztem volna első gyönyörű aranyérmemet. Az Európa-bajnoki második helyezésem után kissé csalódott voltam. Nem törtem meg, erőt gyűjtöttem, kissé átalakítottam a gyakorlatomat, és ezt a küzdést siker koronázta.” A nagy ünneplésben Supola Zoltánra kétségkívül kisebb figyelem hárul, pedig az ő teljesítménye is bravúrosra sikeredett. A dunaújvárosi tornász, aki az utóbbi időben számos sérüléssel küszködött, minden esélylatolgatásra rácáfolva 9,787-tel a második helyen jutott a lólengés fináléjába. Titkon mindenki abban bízott, hogy talán egy érmet elcsíphet - a szakemberek azt egyértelműnek tartották, hogy a román Marius Urzicát nem verheti meg. Ahogy a nyolc döntős közül egyre többen tudták le gyakorlatukat, már távollibbnak tűnt a bronz. Supola tökéletesen hozta, amit tud, s ez most 9,762-re, illetve a hatodik helyre volt elég. A magyar tornász kis szerencsével lehetett volna ötödik is, de az észak-koreai Pae - bár ugyananyi pontot szerzett - bírói részpontokkal megelőzte. Supola nem volt elkeseredve a döntő után: „Tiszta a lelkiismeretem, mert a felkészülés során mindent elvégeztem. Ez erre lett elég.” A szerző a Kisalföld munkatársa Moravcová remekelt TA SR- ÉS MTI-TUDÓSÍTÁS Sydney. Vitathatatlan: minden idők legszínvonalasabb úszóolím- piája volt a sydneyi. A zárónapon is két világcsúcs született, mégpedig a 4x100 m-es női, illetve férfi vegyesváltóban. Az utóbbiban a Horváth, Güttler, Gáspár, Zubor magyar kvartett remekül helytállt, s az 5. helyet szerezte meg. Ugyancsak bravúros teljesítményt nyújtott Martina Moravcová, aki szintén az 5. helyen ért célba az 50 m-es női gyorsúszás fináléjában. .Álmomban sem gondoltam arra, hogy a legrövidebb sprintszámban ilyen jó eredményt érek el. Mindent összevetve, végtelenül boldog vagyok, várakozáson felülit nyújtottam Sydneyben” - nyilatkozta a televízióban a pöstyéni úszócsillag. Ebben a számban a holland Inge de Bruijn érvényesítette robbanékonyságát, harmadik aranyát nyerte, s ő lett ezzel az olimpia „nagyasszonya”. A férfiak 1500-a során külön meccset vívott egymással a trónkövetelő Grant Hackett és a legutóbbi két játékok bajnoka, Kieren Perkins. Csak az volt biztos, hogy ausztrál nyer... Nos, az „ifjúság”, vagyis Hackett gyorsan dűlőre vitte a dolgot: az elején elhúzott és simán nyert. Nagy Anikó megsérült, már nem játszhat az olimpián Döntetlen a románokkal MTI-TUDÓSÍTÁS Sydney. A magyar női kézilabda-válogatott küzdelmes mérkőzésen dönteüent játszott Románia ellen a sydneyi olimpia A-csoportjának 4. fordulójában. Magyarország-Románia 21:21 (10:12). Legeredményesebbek: Farkas Á. 6/3, Pigniczki 4, Kántor 4, Radulovics 3, ill. Draganescu 7/1, Varzaru 5. Villámrajtot vett a magyar csapat, amely a 8. percben már 4:1-re vezetett. A kezdeti sokk után rendezték soraikat a románok, és a jobbszélső Varzaru vezérletével egyenlítettek. Sőt, később ők vették át a kezdeményezést a pontatlanul játszó rivális asszisztálása mellett. Fordulást követően kiegyenlítettek a magyarok, majd felváltva estek a találatok. Mocsai Lajos szövetségi kapitány: - Ahogy az várható volt, nehéz mérkőzést játszottunk. Számítottunk rá, hogy nem tudjuk megismételni a koreaiak ellen két nappal ezelőtt nyújtott első félidőbeli szép teljesítményünket. A támadások befejezése nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Nem volt kellő nyomás alatt a román kapu. Nem lehetek elégedett a kapusteljesítményünkkel sem, a negyeddöntőre ezen a téren is javulnunk kell. A nagyon küzdelmes csatában mindkét válogatott megnyerhette volna a találkozót. A szünetben azt kértem, hogy sokkal elszántabban, taktikusabban játsszunk. Ezt részben sikerült megvalósítanunk. A mérkőzés után Nagy Anikót kórházba szállították. A győri átíövő térdsérülést szenvedett, és már nem léphet pályára olimpián. Gönci kedvenc számában betegen lett nyolcadik Hősies helytállás SITA ÉS MTI-JELENTÉS Sydney. Jozef Gönci betegen is rajthoz állt kedvenc számában, a szabadpuska 3x40 lövéses versenyében. Elismerésre méltó a szlovák sportoló teljesítménye, hisz ilyen körülmények között 1261,3 pontot szerzett s ezzel a 8. helyen végzett. Remekül kezdte a viadalt: a selejtezőben a 40 fekvőlövés után hetedmagával még az élen állt. Aztán következett a 40 álló testhelyzetben leadott lövés, itt már megmutatkozott a kényszerpihenő, és az, hogy Gönci több napig lázasan feküdt. Két szám után a 11. helyre esett vissza. Ekkor két pontra állt a döntőbejutástól. Az utolsó 40 lövést térdelő helyzetben adták le, itt javított a szlovák sportoló és végül nyolcadikként jutott a fináléba. Ott jól kezdett, hiszen hét lövés után még vezetett, aztán viszont visszaesett. „Rendkívül rosszul éreztem magam a döntő során, ennek tudható be, hogy egy alkalommal csupán hét találatot értem el. Egy-két lövés előtt egyáltalán nem láttam a céltáblát. Az biztos, ha nem olimpiáról lenne szó, nem álltam volna rajthoz” - jelentette ki a verseny után Jozef Gönci. A magyar Sidi Péter 1157 körös teljesítménnyel a 25. helyen végzett. ÖTKARIKÁS MOZAIK Kovács Zoltán pontszerző helyen végzett Két lökésgyakorlattal + Még csak a felénél tart a sydneyi olimpia, de az már biztosnak látszik, hogy az ázsiai országok alaposan javítanak atlantai mérlegükön. Japán és Kína máris túlszárnyalta négy évvel ezelőtti eredményét. Kína szombatig 17 aranyérmet nyert, ezzel a második helyen áll az Egyesült Államok mögött. Sportolói Atlantában mindössze 16 elsőségig jutottak. Japán 1996-ban csak három sikert könyvelhetett el, most már négynél tart. Az ázsiai előretöréshez hozzájárult, hogy a női súlyemelés is szerepelhet a játékokon, melyet a kínaiak uraltak, de érmet szereztek benne észak-koreai, thaiföldi és tajvani sportolók is. ♦ Sydney vörös lámpás negyedében hosszú sorok állnak a bordélyházak bejáratai előtt. Az olimpia kezdete óta igencsak megnőtt az érdeklődés az ősi mesterséget űző hölgyek szolgáltatásai iránt. Az APA jelentése szerint „egy átlagos munkanaphoz” képest közel 30 százalékkal több vendég fordult meg a vörös lámpás negyed épületeiben, és az sem riasztotta el az érdeklődőket, hogy sokszor akár két órát is várakozni kényszerültek. + Egy ausztrál ékszerész tanuló kapta el Maurice Greene aranyozott futócipőjét, amelyet a 100 m-es síkfutás amerikai olimpiai bajnoka, győzelme után, a közönség közé dobott. - Valaki utánakapott,'meg is fogta, de elejtette, én pedig megfogtam - idézte fel a számára jelentős pillanatot Ben Harper. A 20 éves ékszerész tanuló által zsákmányolt ereklyét arany csillagok és sávok díszítik, valamint a cipő talpán lévő szögek is aranyozottak. - Huszonnégy karátos - viccelődött mosolyogva Harper. ♦ Ian Thorpe, a 17 éves auszttál úszófenomén bővíteni szeretné re- pertoáiját az athéni olimpiára. - Eddigi számaim megtartása mellett szívesen indulnék más távokon és úszásnemekben is - mondta a Sydneyben három aranyérmet (400 gyors, 4x100 és 4x200 gyorsváltó) szerző sportoló, aki junior versenyzőként pillangóban és háton is tehetségesnek bizonyult. + Az amerikai Charles Austin, a magasugrás olimpiai címvédője túl szűk sportcipői miatt nem jutott tovább a selejtezőből. Az atlantai bajnok (239 cm) nagy versenyeken mindig új lábbeliben indul. Sydneyben nem próbálta fel előzetesen a cipőket, hanem a címkén található - mint kiderült, helytelen - méretre hagyatkozott. A selejtezőben először csapattársától, Kenny Evanstől kért vékonyabb zoknit. Miután Evans befejezte a versenyzést, Austin az ó cipőjében ugrott, amely viszont túl nagy volt neki. - Ez a legmeghökkentőbb dolog, ami valaha történt velem. Nem akarok magyarázkodni, de ezekben a cipőkben egyszerűen képtelen voltam futni vagy ugrani - mondta a kétszeres világbajnok atléta. MTI-JELENTÉS Sydney. A 23 éves Kovács Zoltán - első olimpiáján - nagyszerűen versenyzett, a hatodik helyen végzett a súlyemelők 94 kilós kategóriájában. Szakításban a 172,5 és a 177,5 kiló teljesítése után 180-nal magyar csúcsot javított. Az eddigit is ő tartotta 177,5 kg-mal. Lökésben 210 kilón kezdte, majd a 217,5-en is sikeres volt a gyakorlata, ezzel 397,5-re javította az általa tartott 395 kilós legjobb magyar eredményt. Harmadik gyakorlatára kisebb sérülése miatt nem tudott kijönni. - Sajnos meghúzódott a vállam, mert nem volt elég időm a bemelegítésre a lökésgyakorlat előtt - mondta Kovács ZoL tán. - Az eredményemmel így is elégedett vagyok, hiszen eddigi legjobb teljesítményemet nyújtottam az olimpián. Ha nem jött volna közbe a sérülés, akkor 400 kiló fölé javíthattam volna az összetett országos csúcsot. Úgy érzem, hogy 5 kiló bennem maradt. Kovács a BKV Előre versenyzője, edzője Kovács József és az 1980-as moszkvai olimpiai bajnok Baczakó Péter. Jogot tanul az ELTE-n. Eddigi legjobb szereplését egy 5. hely jelentette tavaly az Eb-n, illetve aranyérmes volt négy éve a junior kontinensbajnokságon.