Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-09 / 208. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 9. Kultúra Rónai András útja Lakner bácsi színházától a Valahol Európában filmszerepén át az Izraeli Nemzeti Színház örökös tagságáig. Soha nem szakított a magyar színházi kultúrával RÓNAI ANDRÁS BIBLIOGRÁFIÁJA 1932-ben Budapesten született. Tízévesen már Lakner Artúr gyermekszínházában játszott. Ficsur szerepét alakította Rad- ványi Géza Valahol Európában című filmjében. 1949- ben távozott Magyarországról, majd Izraelben telepedett le. 1950- től már héberül játszott különböző színházakban. 1963-ban lett az Izraeli Nemzeti Színház, a Habima színésze, amelynek immár örökös tagja. 1952-től negyedszázadon át színháza nyári szünetének ideje alatt magyar előadásokat rendezettjátszott Izraelben. 1958-ban a bécsi Theater der Courage-ban németül vendégszerepeit. Több izraeli, amerikai és német filmben játszott. Rendezőként is jelentősét alkotott. Számos magyar szerző hangjátékát az ő rendezésében mutatta be az izraeli rádió. 1990-ben Békéscsabán és 1992-ben Marosvásárhelyen rendezett. 1963-ban Nordau-díjat, 1972- ben Herzel-díjat 1973- ban az Év legjobb színésze díjat vehette át. 1992-ben Pro Cultura Hungarica kitüntetést kapott. Clint Eastwoodot, Hollywood nagy öregjét életműdíjjal tüntették ki a lagúnák városában. Az Aranyoroszlánt Sharon Stone adta át. Mutatós pár: Harrison Ford és Michelle Pfeiffer. Franka Potente, a német versenyfilm főszereplője. Richard Gere, ahogy a buddhizmus hívéhez illik, zett a velencei Lídóra. „mértéktartással’’ érke- (TA SR/AP-felvételek) Egy legendás színész küzdelmes életpályája Rónai András egyike azoknak a keveseknek, akik Magyarországról távozva sikeres nemzetközi színészi karriert futottak be. Elsősorban választott hazájában, Izraelben lett elismert színész, majd Nyugat-Európában és az Egyesült Állomokban is számos jelentős színpadi és filmszerepet játszott. DUSZA ISTVÁN Ezzel együtt soha nem szakított a magyar színházi kultúrával: Izraelben negyedszázadon át nyaranta magyar nyelvű előadásokra szerződtetett társulatával járta az országot. A magyar színházak miskolci fesztiválján beszélgetünk, ahol egyike volt azoknak, akik a nyugati magyar színházkultárát képviselték. Hogyan kezdődött színészi pályafutása? Lakner bácsi, vagyis Lakner Artúr legendás gyermekszínházában szerepeltem először, úgy tízéves lehettem. Ez akkor egyetlen ilyen jellegű, professzionális szintű színháza volt az országnak. Olyan jelentős színészek kezdtek ott játszani mint Ruttkai Éva. Gimnazistaként, tizenkét éves családfőként éltem át a nyilas-fasiszta rendszert. Apám akkor máshol tartózkodott, Borban volt munkaszolgálatos, abban a táborban és csapatban, ahonnan Radnóti Miklós nem térhetett visz- sza. Apám az én szerencsémre visz- szajött, de még előtte sokáig éltünk az anyámmal bizonytalanságban. Elhurcolása előtt apám parafát importált Spanyolországból, parafadugókat gyártott, s ennek alapján kerültem kapcsolatba a vállalkozásával. Megtaláltam egy spanyol szállító levelét, amelyben a cég tulajdonosa felajánlotta segítségét apámnak, amennyiben a hírhedt zsidótörvények rá is vonatkoznak. Ezzel a levéllel a kezemben elindultam. Letéptem ruhámról a sárga csillagot, felöltöttem a cserkészegyenruhámat, s elmentem az Eötvös utcai spanyol nagy- követségre. Vézna gyerekként szinte felmásztam a spanyol portásra, s k megkérdeztem tőle: Bácsi kérem, vannak önnek gyerekei? Negyedóra múlva spanyol védlevéllel jöttem ki a követség épületéből. így menekültünk meg. Mennyiben járt ez mégis veszéllyel, hiszen a németek és a nyilasok uralták Budapestet? Hozzá kell tennem, hogy akkor már tömegesen szedték össze a maradék zsidókat, akiknek a gettóba vagy abba a kevés védett házba kellett volna menniük. Ahol mi laktunk, a házmester egy zupás őrmester volt, aki Budapesten szolgált, így igen gyakran volt otthon. Egyenruhában, pisztollyal az oldalán egyszer csak dörömböl az ajtónkon, s beterelt minket a hálószobába, azzal az utasítással, PILLANATKÉPEK A VELENCEI FILMFESZTIVÁLRÓL tem a magyarságomat. Erre büszke vagyok. Sok olyan embert ismerek, hogy egy évre elmennek valahová, s amikor hazajönnek, már minden második szavuk „oké”, meg ,jesz”. Keresik a magyar szavakat. Véleményem szerint ez nem tehetség, nyelvi készség kérdése, hanem lelki beállítottságé. A magyar nyelv szókincse igen gazdag, s nagyon nagyon szép, ezért is nagyon szeretem. Voltak ott mások is, de a nyelvi nehézségeik miatt, nem tudtak sikeresek lenni. Volt egy kolléganőm, aki végtelenül tehetséges volt, de a magyar akcentusát nem volt képes levetkőzni. Tréfásan szoktam is mondogatni, hogy a magyar mindent és mindenkit el tud hagyni, csak az akcentusát nem. Másik indíttatásom a magyar színházi kultúra volt, hiszen tizenöt évesen már segédrendező voltam. Héberül ugyanolyan szinten tanultam meg, mint ahogyan magyarul tudok. Sok száz rádiójátékban játszottam, héber nyelvű Shakespeare-színész vagyok, dehát ez nem is annyira érdekes. A magyar kultúrát mindenképpen igyekszem ápolni. Ha a régmúlttal kapcsolatban bármilyen sértődöttség is lenne bennem, a kultúra akkor sem tehet semmiről, egy nyelv sem tehet semmiről, sőt, maga a magyar nép sem tehet semmiről. Csak egy bizonyos réteg, azok meg szerencsére már nincsenek közöttünk. Nekem a németekkel szemben sincsenek averzióim. Egy amerikai filmben játszottam német SS-tisztet, ami valahol elégtétel is lett a számomra. Persze ezt ma már inkább humorral fogom fel, hiszen Bécsben németül is játszottam, s a lényeg a színészeten volt. Végül kérem, beszéljen az Izraeli Nemzeti Színházról! Milyen ez a társulat? Legalább száz tagú, s a legjobb színészek játszanak ott. Karbantartják a társulatot, esetenként úgy is, hogy a világ legjobb, leghíresebb rendezőit hívják meg rendezni. Természetes, hogy a világ valamennyi jó drámáját játszottuk. A repertoár java ugyanolyan, mint Magyarországon vagy Közép-Eu- rópában. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ez nem zsidó, hanem izraeli színház. Márpedig Izrael állam több, mint a zsidó vallás vagy a zsidó etnikum. Az államnak vannak más vallású polgárai is, sőt nem hívő, ateista polgárai is, akiknek a kultúrája része az állam kultúrájának. Mint az Izraeli Nemzeti Színház örökös tagja, miből él, ha már nem játszik? Nem azért nem játszom, mert öreg vagyok, hanem mert politikai fenntartásaim vannak. Nyugodtan akarok aludni, de azért bosszankodom otthon. Én így is a teljes fizetésemet kapom kézhez. A színészi játék helyett írok, fordítok, tanulok és végzem a baráti társaságbeli munkáimat. drámai színész is. Amikor a Liliomot játszotta, s először bejött a színpadra, negyedórán át állva tapsolta a közönség. Ő sokkal idősebb volt, mint én, mégis barátok lettünk. Nagyon nagy honvágya volt. Egyszer ezt mondtam neki: Mester, ha én úgy tartoznék Budapesthez, mint a Parlament, a Lánchíd , vagy az Oktogon, a Vár vagy a Margitsziget, egy percet sem haboznék, én hazamennék. Nem tudom, ennek a hatására-e, de 1957-ben hazament. Ez is jelzi, hogy nagyon eleven és gazdag magyar színházi élet volt nyaranta Izraelben. Sajnos, ma már nincsen rá közönség. hogyha bármit hallunk, ne jöjjünk elő. Magával hozott még egy öreg házaspárt, majd bedeszkázta a lakásunk ajtaját, s kiírta az ajtóra: Zsidótlanítva. A lakás a mai Asbóth utcában volt, közel a Madách térhez. Megjöttek a nyilasok, akik gyűlöletükben még az ajtóba is belelőttek, de végül elkotródtak. Negyedóra múlva az őrmester bekiabált a levélnyíláson: Andriska! Hát így menekültünk meg. A történethez tartozik, hogy posztumusz ez a megboldogult őrmester megkapta Izrael államtól a Világ igazai kitüntetést. Ezután már csak röviden, mert nem akarom az összes háborús élményemet elmesélni, osztályidegenek lettünk. Mivel tizenhat éves koromban már egy politikus alkat voltam, s az új rendszerben nem akartam újabb izmust átélni, 1949-ben, tizenhét évesen inkább elmentem. Minden akadály nélkül megtehette, vagy ez is nehézségekkel, veszélyekkel járt? Ügy mentem el, hogy soha többet nem fogom látni a szüléimét. Akkor már állt a vasfüggöny, és Szombathelyen keresztül negyed- magammal, egy idegenvezetővel átgyalogoltunk' Ausztria szovjet megszállási zónájába. A szovjet zónán átgyalogolva ugyanolyan határra értünk, ahol át kellett jutnunk az angol-amerikai zónába. Március 15-e volt, a magyar szabadságharc és forradalom ünnepnapja. Akkor még nem tudtam, hová, merre veszem az irányt. Néhány hétig Ausztriában voltam, majd irány Izrael. Volt ennek valamilyen politikai, megyőződésből fakadó oka? Nem nevelkedtem a cionizmus térdein lovagolva, de azt tudtam, hogy ez az egyedüli olyan ország a világon, ahol nem fenyeget újra az a veszély, hogy másodrendű állampolgár leszek. Ötvenegy évvel ezelőtt volt. Mielőtt folytatná az izraeli pályafutásának a történetét, egy pillanatra kérem, térjen vissza a háború végét követő budapesti éveire, amikor már fiatal színészként játszott. Az Operettszínház Pál utcai fiúk című előadásában Ács Ferit játszottam.. Eljött az egyik előadásra Radványi Géza, s onnan szerződtette Harkányi Bandit, Kalmár Tibit, aki ma rendező és engem a Fi- csúr szerepre. Ehhez hozzá kell tennem, hogy én megértem önt, ha erről kérdez, de játszottam további negyven filmben. Ebból harminc izraeli, öt német és öt amerikai volt. Ezzel kapcsolatosan elmondok egy sztorit. Az Izraeli Nemzeti Színházban, amelynek harminc éve örökös tagja vagyok, Shakespeare A windsori víg nők című komédiájában Falstaffot játszottam. Ezres nézőtér előtt hatalmas siker. Utána a művészbejáró előtt virágcsokorral vár egy magyar ajkú hölgy. Gratulál, megköszönöm, s nyomban folytatja: Gratulálok a Valahol Európában nyújtott alakításához. A Habimában játszott főszerep után is ezért köszöntenek. Annyira rámragadt ez a magyarok körében. Pedig játszottam legalább kétszáz színpadi főszerepet. Milyen volt az izraeli színjátszás, milyen iskolákat követett? Általában az orosz realizmust, a Sztanyiszlavszkij-féle iskolát követték. A Habimát Moszkvában alapították 1918-ban a Művész Színház stúdiójaként, amelynek a kormánybiztosa Sztanyiszlavszkij volt. Azóta azonban igencsak változott. Mindenegyes kultúrával gazdagodott, hiszen legalább száz országból jöttek össze azok a zsidók, akik Izraelt alapították, s oda az eredeti ország kultúráját hozták Miért? Azt szoktam mondani, hogy a pesti Kohn nénik kifogytak. Sokan értenek magyarul, a második generáció még, de a harmadik és a negyedik már legfeljebb annyit tud, hogy kelkáposzta vagy mákos tészta. Annak a gazdag magyar kulturális életnek már vége van. Amióta a magyar-izraeli kulturális kapcsolat fejlődik, hiszen szovjet parancsra Magyarország ezt huszonhárom éven keresztül nem gyakorolhatta, már közvetlenül 1989 előtt is, mint az Izraeli-Magyar Baráti Társaság egyik alapítója, több turnét szerveztem. így láthatta a közönség a Bodrogi Gyula és Voith Ági által játszott Szomorú vasárnapot, Horváth Gyulával társulva. Akkor még nem lehetett kiírni, hogy a Vidám Színpad előadása, hanem csak a színészek nevei szerepeltek a plakáton. Járt kint Rátonyi Róbert, akinek a vendégszereplése idején nem játszottam a színházamban. Ennek előtte azonban bizonyára az is fontos volt, ahogyan izraeli, héber nyelven játszó színész lett egy budapesti fiúból. Nehéz volt? Mindez úgy történt, hogy megőriz(A szerző felvételei) magukkal. Meggyőződésem, hogy ezért is volt jó, hogy egy eleve sokgyökerű kultúrából érkeztem oda. Ráadásul nyaranta nyári színházat is szervezett, rendezett, játszott... Igen, s mindezt rengeteg izraeli magyar látta. Túllépve ezen a régi történeten, a nyári magyar színházban jelentős színészegyéniségek játszottak. Jávor Pál, aki mellett Molnár Ferenc Liliomában megintcsak Ficsúr voltam. Greguss Zoltánnal játszhattam az Egerek és emberekben. Jávor Pállal kapcsolatban el kell mondanom, hogy nemcsak az a mulatós magyar úr volt, meg katonatiszt, akiket játszott jó vagy rossz filmekben, hanem nagyon érzékeny és kiváló „Legalább kétszáz színpadi főszerepet játszottam." >
