Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)
2000-09-09 / 208. szám, szombat
16 Panoráma ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 9., Tizenharmadik emeleti lakásában krokodilokat nevel egy chomutovi férfi. Jelenleg hét példányt őriz terráriumában, a legnagyobb 1,62 méteres, a legkisebb 1,25 méteres. 14 esztendős korában kapta ajándékba az első krokodilbébit, azóta gyűjti, neveli a kedves állatkákat. (CTK) Corleonében sok minden megváltozott, már „majdnem normális" helység Maffiamúzeum Szicílián Hatékony fellépést sürget a baleseteket vizsgáló egység Libaveszély a repülőtéren NAPTÁR Szeptember ~9~ EGY GONDOLAT „A nagy tűzvész is kis szikrákból támad. ” Richelieu bíboros NÉVNAP Ádám Kevés régebbi név létezik, már legalábbis ha igaz, hogy az első emberpár férfi tagját is így hívták. De ettől függetlenül is nagyon ősi név, hiszen már a héberbe is a sumerból került. Ma ünnepelnek a Martinák is. Az ő nevük a latin Martinusból származik, és a Martin női párja. Ma Dorottya és Tivadar nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 415 éve született Richelieu francia bíboros. Minden idejét a politikának szentelte, haláláig hűen szolgálta királyát, XIII. Lajost és Franciaországot. Voltaképpen ő irányította az államügyeket, s a történelem fintora, hogy a királyi hatalom sosem volt olyan erős Franciaországban, mint a jelentéktelen XIII. Lajos idején. Köszönhetően Richelieu-nek, aki minden idők talán legrátermettebb politikusa volt; a színlelés valóságos művésze, akit kortársai végtelenül gőgösnek tartottak, pedig ha érdekei megkívánták, nem volt nála alázatosabb ember. Kivételes intelligenciával áldotta meg a sors, komoly műveltséggel rendelkezett, szárnyaló fantáziája higgadt megfontoltsággal párosult. Félelmetes híre volt, bíboros létére csak kevéssé gyakorolta a keresztényi megbocsátást, ellenfeleit szívfájdalom nélkül küldte a halálba, s miután az anyakirálynét is házi őrizetbe vétette, még a legelőkelőbb arisztokraták is rettegtek tőle. A szigorú államférfi szívét még a nők sem tudták meglágyítani, amellett, hogy szeretett enni - ő találta fel a majonézt - egyetlen szenvedélye volt: imádta a macskákat. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 65 éves Haim Topol izraeli színész, énekes és rendező. Leghíresebb szerepe a Hegedűs a háztetőn című musical tejesembere. Tevjét először 1966- ban alakította a londoni West Enden. Hatalmas sikere lett, s mikor 1971-ben elkészítették a darab filmváltozatát is Topol meghódította az egész világot. 40 éves Hugh Grant angol színész, az Értelem és érzelem, a Négy esküvő és egy temetés, Az angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött le, a Keserű méz és az Áldatlan állapotban című filmek szereplője, aki a közelmúltban Liz Hurley-vel való szakításával kapcsolatban került a lapok címoldalára. 75 éves Cliff Robertson amerikai színész. 20 éves Michelle Wüliams amerikai színésznő, a Dawson és a haverok című sorozatban Jen alakítója. Ma ünnepel még: Platzner Tibor (1939) szlovákiai festő, díszlet- és jelmez- tervező. NAPI VICC Két rendőr talál egy tükröt az utcán. Felveszik, és az egyik belenéz:- Te, ki lehet ez a pasas? Nagyon ismerős.- A másik elveszi a tükröt, és ő is belenéz.- Én tudom, ki ez. Mindig ő ül velem szemben a fodrásznál. MTI-TUDÓSÍTÁS Róma. Maffiamúzeummá és nemzetközi dokumentációs központtá alakítanak át egy hajdani kolostort a Cosa Nostra egyik bölcsőjének számító Corleoné szicíliai városban. Az itt kiállított könyvekből, újságcikkekből, CD-romokból, filmekből és más dokumentumokból a látogatók megismerhetik „a teljes igazságot” a maffiáról, a vérszomjas keresztapákról és a hidegvérű bérgyilkosokról. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek egyebek közt a rács mögé került keMTI-PANORÁMA London. Az angliai Saltfordban élő Stock asszony és férje fekete-fehér televíziót néz, öreg Ford Orion személygépkocsival közlekedik, lakásukban nincs mobiltelefon és mikrohullámú sütő. Az idős hölgy csak olyan boltokban vásárol, ahol kézi számológép van. Soha nem töltötte szabadságát külföldön, és Saltfordot is csak azokon a vonatokon tudja elhagyni, amelyeken nem automata ajtó van. Joan Stock nem ódivatú, szeremé ő is a kor technikáját használni, furcsa betegsége azonban megakadályozza benne - allergiás ugyanis a mikrochipekre. Allergiáját, amelyet hivatalosan diagnosztizáltak, az okozza, hogy a mikrochipek keltette elektromágneses sugárzás megbolygatja az idős* hölgy agya által kibocsátott elektromos rezgéseket. „Az elmúlt tíz évben egyre rosz- szabbá vált a helyzetem, mivel manapság mindenben van mikrochip. Bécs. A Bécsi Állami Operaház szeptember 17-én a mackóké: 9000 plüssállat foglalja el az épületet, amikor a Mackó Világfesztivál 2000 keretében 60 gyártó mutatja be játékmackóit az érdeklődőknek. A látogatókat már a bejáratnál életnagyságú macik üdvöz- lik majd, bent pedig kiállítás és macibörze várja a játékállatok kedvelőit és gyűjtőit. A rendezvény nem elsősorban a gyerekeknek szól: nekik külön programot szerveznek, hogy a resztapák és a pentitók, a hatóságokkal együttműködő maffiózók peres aktáiba. Giuseppe Cipriani polgármester szerint az elmúlt években sok minden megváltozott a Palermótól délre fekvő legendás városban, amely sokáig a Pietra Tombale (Sírkő) ragadványnevet viselte. Hajdan az életét kockáztatta az, aki Toto Riina, a százszoros gyilkosság vádjával rács mögé került Cosa Nostra-vezér, vagy utódja, a szökésben levő Bernardo Provenzano bánt érdeklődött. Cipriani azt állítja: Corleone már „majdnem normális” helység, Ez nagyon behatárolja azt, hogy mit tudok csinálni és merre mehetek. Nagyon félelmetes érzés, mivel a fájdalom szinte kibírhatatlan, és én magam egyáltalán nem vagyok képes azt kontrolálni” - nyilatkozta Stock asszony a The Times című brit napilapnak. Az idős hölgy háziorvosa szerint Nagyon félelmetes érzés, és a fájdalom szinte kibírhatatlan. az elektromágneses érzékenység nagyon ritka betegség. Annyira nem ismert, hogy az emberek gyakran bizonyos pszichológiai problémának vélik, jóllehet nem az. Az egyik brit orvosi szaklap szerkesztője szerint a betegségben szenvedők az élet valamennyi területén hátrányban vannak. Migrénnel, hányingerrel, látászavarral jár, és ráadásul a szenvedők bármikor elveszíthetik eszméletüket. felnőttek - akiket mézborral kínálnak majd - nyugodtan nézelődhessenek. Számos ismert személyiség az egyik osztrák segély- szervezet javára mackókat „dedikál”. Délután vágják majd fel Bécs leghíresebb cukrászdájának, a mai napig a Demel k.u.k udvari cukrászda nevet viselő „intézmény” által készített mackótortát, s a világhírű Wiener Sängerknaben fiúkórus is jelezte részvételét a fesztiválon. Mindez felnőttek számára 120, gyerekeknek 30 schilling belépő ellenében tekinthető meg. és büszkén említette az első közönséges bankrablást, amire korábban nem volt példa. Mindazonáltal az óvatosság ma sem árt, mivel továbbra is a maffia egykori fellegvárában él Toto Riina, a Cosa Nostra egykori első emberének testvére, Olaszország legkeresettebb bűnözőjének, Bernardo Provenzanónak a fia és több más maffiavezér atyafisága. A helység polgármestere azt szeremé, ha a maffia szimbólumává vált városka hivatkozási ponttá válna mindazok számára, akik szeretnék elmélyítené ismereteiket a szervezettbűnözésről. London. A londoni Heaht- row repülőtér körzetében annyira megszaporodtak a kanadai vadlibák, hogy már- már veszélyeztetik a légi forgalom biztonságát. A brit légiirányítók az elmúlt napokban kénytelenek voltak figyelmeztetni a veszélyre a nemzetközi repülőteret használó járatok pilótáit. MTI-PANORÁMA A pilóták figyelmének felkeltésére az után került sor, hogy a minap a British Airways egyik óriásgépe 341 utassal a fedélzetén egy gémmel ütközött. A repülőgép egyik hajtóműve meghibásodott, és a járatnak azonnal vissza kellett térnie Heath- row-ra. A londoni légikikötő kifutópályái körzetében rengeteg apró tó és víztároló van, amelyek a madarak kedvenc fészkelő helyei. Nagy- Britannia a vándormadarak közkedvelt állomása, sőt az éghajlat melegedésével egyes fajtáknak célpontja is. Legalább ezerötszáz kaMTI-PANORÁMA Drucourt. Az idén 10 iker akadt az óvodát megkezdő 36 gyerek között a Franciaország „ikerfővárosának” kikiáltott faluban. Az 500 lelket számláló Drucourt-ban tavaly 46 gyermeket írattak be az óvodákba, közülük 12 volt ikertestvér. A szonadai vadlibát azonosítottak az állatvédők a térségben. Ezek a madarak nemcsak azért jelentenek veszélyt, mert csapatokban repülnek, hanem mert termetük is viszonylag nagy. Egy-egy példány öt kilónál is nagyobbra nő. „Sohasem tapasztaltam, hogy egy repülőtér a madarak ilyen ostromában lenne. A térségben gyakran megfordulnak kacsák, de a kanadai libák sokkal nagyobb termetnek, és nagy számuk is súlyos kockázat” - mondta a British Airways egyik püótája. A Heathrow-t működtető BAA abban bízik, hogy az ősz beálltával a madarak száma csökkeni fog, mivel táplálkozási szokásaik ilyenkor megváltoznak. A vállalat munkatársai rendszeres madár járőrszolgálatot teljesítenek, megpróbálják elriasztani a kifutópályák mentéről a vadlibákat, és rendszeresen nyírják a gyepet is, hogy véletlenül se csábítsa terített asztalhoz a madarakat. A légi baleseteket vizsgáló egység ennél hatékonyabb fellépést sürget: automatikus figyelő és figyelmeztető rendszer bevezetését a felszálló repülőgépek számára. katlanul gyakori drucourt-i ikerszülések okára nincs magyarázat, a legtöbben az éghajlatra tippelnek. Bár tavaly az iskolakezdés előtt egy ikerpár elköltözött, mégsem fogyatkozott meg számuk, mert új érkezett a helyükre. Egy párizsi család települt át a fővárosból az „ikerfővárosba” 3 éves ikerlányaival. Vasárnap A Vasárnap és a Hang-Kép jövő héten megjelenő számából: ♦ Álljuk a cechet - Kövesdi Károly vezércikke ♦ Tévedés csak magyar megyéről beszélni - Beszélgetés Kvarda Józseffel, az MKP közigazgatási szakértőjével a 13., és a korábban jóváhagyott 12 megye ügyéről. ♦ Ez volna a szép új világ - A világ- gazdaság globalizációja ellen tüntetők valódi veszélyekre hívják fel a figyelmet. ♦ Az Arktisz - a világ szemétdombja - Bár az Északi-tenger tele van élettel, jövője körül egyre több a kérdőjel. ♦ Alkalom az ünneplésre - Felvidéki Millenniumi Emlékünnepség és tudományos konferencia Deákiban. - Bugár Árpád riportja. ♦ Meghátrálás nélkül - Gáspár Tibor: „Szlovákia idővel éppúgy benne lesz a NATÖ-ban, mint Magyarország. ” ♦ Nemzeti jelleg, a miénk - Gondolatok Rákos Péter könyvéről, amely nemrég jelent meg a Kalligram gondozásában. ♦ Megbecsülték a bajnokokat - Az ókori olimpiákon is volt eskü, szexvizsga; korbács jutott a rakoncátlanfutóknak. ♦ A Hang-Kép címoldalán Will Stewart. A lovakat kezelik, ugye? kérdezte Green doktort egy aggódó cowboy a Vészhelyzet sokadik fejezetében. O volt az. Will Stewart. ♦ A millennium évében, az összetartozás jegyében. A Millenniumi So- kadalom a Kárpát-medence népművészetének, hagyományainak, mesterségeinek ünnepe. A rendezvénysorozat 2000júniusában Diósgyőrben indult. ♦ Nagyító alatt az „erősebb” nem. Van néhány férfitípus, amellyel egyszerűen nem lehet együtt élni. Vagy lehet, de külön tehetség kell hozzá. ♦ Firenze, la bella. így becézik Firenzét, és nem is véletlenül. A középkorban egész Európában felnéztek rá’’. Ismert nevek hosszú jegyzékével büszkélkedhet: itt született a két művészóriás, Michelangelo Buonarroti és Leonardo da Vinci. ♦ Újrakezdeni - érdemes. Bemutatjuk a Magyarországon élő újvidéki Paksi családot. Amikor Paksiék úgy döntöttek, hogy elhagyják otthonukat, hazájukat, volt már három gyerekük. Emese négy-, az ikrek, András és Tamás kétévesek voltak. A szülők harmincévesen kezdték újra. Aki számára a hetvenes években megállt az idő Se mobiltelefon, se mikrohullámú sütő Bécsi világfesztivál nemcsak gyerekeknek Mackók az operaházban . MT1-PAN O RÁMA Nincs magyarázat, a legtöbben az éghajlatra tippelnek Francia ikerfőváros