Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)
2000-08-23 / 195. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2000. AUGUSZTUS 23. Nagyszünet 9 SZIGET 2000 Szem s fülnek ingere JUHÁSZ KATALIN A z utóbbi években megszokhattuk már, hogy a Diáksziget Pepsi, sőt évről évre pepsibb, a többi szponzor szintén igyekszik láttatni magát minden szóba jöhető felületen, lassan a nagyszínpad sztáijai is áruba bocsátják ruházatuk négyzetcentimétereit, mint a Forma 1-es versenyzők. De ne rosszalkodjunk, enélkül nem jöhetne létre egy ekkora fesztivál, Európa leghosszabb és legnagyobb szabadtéri kulturális rendezvénye, amely tegnapelőtt szerencsésen véget ért. Persze, mire ti, kedves olvasók, kézbe veszitek ezt, a naptár már odébb pergett, ám a lapzárta nagy úr, nincs tekintettel arra sem, hogy olyan a fejem, mint egy hőlégballon. Zenerajongók el- keserítésére mondom: 419 zenekar lépett fel az idei szigeten, lehetetlenség volt valamennyit látni, igencsak töredékesen tudok róluk beszámolni, mivel a délélőttjeim alvással, a délutánjaim a külföldi világsztárok becserkészésével teltek, az estéim ugyanezek kritikusi füllel való meghallgatásával, az éjszakáim pedig szigorúan magánügyek... Másodszor maradtam le például a Jutott Neki zenekar koncertjéről, ami azért is megbocsájthatadan bűn, mivel a Sziget Sun című szigeti napilap is elismerő hangú cikket eresztett meg velük kapcsolatban, mindenekelőtt Pöce teljesítményére kihegyezve a recenziót. Imádom őket közel tíz éve, mégis sikerült lecsúsznom az eseményről. Suzanne Vega meg azért nem lett meg, mert rosszul írtam fel a sajtótájékoztató időpontját. Na, ennyit rólam, jövőre majd egy fiatalabbat küldenek ki helyettem, akinek napi két óra alvás is elegendő... Az említett sztárinterjúkat rendszeres kis dózisokban olvashatjátok ebben, valamint a Kultúra nevezetű rovatban, különös hangsúly lészen fektetve az idén először jelentkező vüágzenei nagyszínpad fellépőire, mivel ezek a szívemnek legkedvesebbek, és mivel jelentős számú közönség volt kíváncsi rájuk. Boban Markovié szerb rezesbandájának koncertjén például egy tűt nem lehetett volna leejtem, legalább hétezer embert számoltam meg, aztán elúntam a reménytelen matematikai feladatot. Őket egyébként az Undergroundból, és más Kusturica-filmekből ismerhetitek, a többieket innen-onnan, elvétve még a rádióból is. Idén a hetijegyek nem kevesebb, mint hatvan százaléka külföldön fogyott el elővételben, hallhatóan megugrott az idegen ajkú szigetlakok száma, elsősorban a pénzes kapitalisták szórakoztak kitűnően, nekik bagatell volt a 200 forintos sör, a 150 forintos kóla, a 800 forintos ökörsült és a rablás egyéb válogatott formái, melyeket a szigeten elárúsító magyar kereskedők foganatosítottak. Még a hajdan huszonötért vesztegetett zsíroskenyér ára is ötvenre kúszott fel, eltűnt róla a hagyma, paprika, paradicsomszelet, szóval a zsebpénz hamar elcsordogált, még akkor is, ha idén ismét a kedves krisnások ingyenkonyháját vették igénybe a türelmesen sorban állni nem restellők. A nyolcadik alkalommal megrendezett esemény összes támogatóját nem soroljuk fel, bár megtehetnénk, hamar tele lenne ez az oldal különösebb strapa nélkül... A lényeg az, hogy osztogattak minden lehetséges földi jót, a kekszgyár sóskekszet, a csipszgyár csipszet, a mobilcégek pólókat és egyéb hasznos dolgokat, a kefírgyár kefirt, melyet életemben először én is megkóstoltam, ennyi évesen már illik tudni, milyen íze van... Ne részletezzük. A műsorfüzet kilencvenkét oldalas, így hát a programismertetésnek sincs nagy értelme, a sziget históriájának szikár hangú, adatokkal telezsúfolt felevenítését sem tartom jó megoldásnak, arra ott a júliusi Nagyszünetben már közölt home- page-cím. ( www.pepsisziget.index . hu). A honlap egyébként profi, naprakészen tudósított a fesztivál ideje alatt is, az aznap esti nagyszínpadi kocertről szóló renenzió például éjjel kettőkor már olvasható volt a neten. Kalapot le a már említett Sziget Sun szerkesztői előtt is, akik eredeti hangon, humorosan, velősen, szórakoztatóan kommentálták az eseményeket, bármelyik begyepesedett agyú hivatásos zsurnaliszta vehetne tőlük stilisztika-órákat. Menjünk most bele kissé ebbe a kultúra-ellenkultúra dologba, ha nincs ellenetekre. A kérdés különösen érdekes egy olyan országból szemlélve, ahol a szórakoztatóiparnak nincs igazán alternatívája, ahol még manapság, az underground techno felszínre törését követően is a nosztalgiabulik számítanak a leghaladóbb kikapcsolódási formának, és ahol a fesztiválszervezés igencsak gyerekcipőben toporog, azaz vannak vérciki, kevésbé ciki és jó-közepes fesztiválok, amelyek már puszta létükkel lelkendezésre késztetik a dolgokat. Nos, a magyarországi underground színtér a nyocvanas években valósággal kivirult, a rendszer talán kissé engedékenyebb volt, mint mifelénk, vagy egyszerűen ügyesebben csinálták a felhajtást a fiúk, szóval az alternatívnak nevezett felhozatal egyik prominens személyisége Müller Péter találta ki ezt a sziget-dolgot 1993-ban, csupa teret követelő és ismertnek nevezhető zenekart cső- dített az Óbudai hajógyári szigetre, akik persze hálásak voltak, hogy egyáltalán... A közönségnek tetszett a dolog, néhány szponzor is ráharapott, 1994-ben már Euro- Woodstock néven futott a fesztivál Jethro Tull-al, Byrds-el, Jefferson Airplaine-nel, nem győztünk ámul- ni és bámulni... Ma meg ott tartunk, ahol, háromszázezren túli látogatottság, rekordok döntése, európai díjak, nemzetközi elismerés. A vüágsztárok visszajárnak, ragaszkodnak a szigethez, külön kérik a menedzsmentjüket, hogy szervezzen nekik fellépést ide. Demszky Gábor budapesti főpolgármester szerint a Sziget több külföldi látogatót vonz, mint a Budapesti Tavaszi és Őszi fesztiválok együttvéve. Ez azért nem semmi, ahogy állítólag pestiesen mondják... A szervezők egy álló hétig képesek elhitetni velünk, hogy létezik jó, változatos rockzene, létezik ez a mainstream- be simuló barátságos ellenkultúra, vagy micsoda, ami nyolcadik éve puszta létével tartja fenn ezt a nehezen besorolható fesztivált. Az inffasturktúra előtt is le a kalappal, nem sorolom most fel, hány közért, kajálda, zuhanyozó, mobil vécé, villanypózna került a szigetre, hogy aztán egy hét elteltével összepakolják és elvigyék onnan. Soha életemben nem voltam csak úgy az óbudai szigeten, pedig fél éven át a kerületben laktam, arra járt el a villamosom, mégsem mertem megkockáztatni, hogy beépítetlenül lássam a helyszínt, ahol évente egy héten át Magyarország második legnagyobb városa terül el. Na, de ne érzékenyüljünk el teljesen, lessünk inkább be a nagyszínpad mögé. A felmérések szerint a szigetlakok több, mint fele amúgy is a világsztárok miatt vert sátrat a fesztiválon. Hát tudjátok meg, hogy a backstage, a színpad háta mögötti terület egy folyamatosan nyüzsgő hangyabolyhoz hasonlít. Itt teremtik meg a produkciók technikai feltételeit és itt elégítik ki a zenészek és stábjuk étkezési igényeit. Idén igen változatosan alakultak ezen igények. Suzanne Vega előzeteseit leadott kívánságlistáján például néhány szendvics és hidegtál szerepelt, az italok közül a friss tejet, hagyományos és gyógynövényteát részesítette előnyben, de jelezte, hogy néhány híres magyar borvidék nedűjét is szívesen megkóstolná. A Chumbawamba vegetáriánus tálakat rendelt, de szerepelt a listájukon néhány csokoládé és mentolos rágógumi is. Az italok skálája széles volt: ír whisky, vodka és 48 üveg jó minőségű, kb. 5% alkoholtartalmú sör. A Guano Apes vegyesen kért vegetáriánus és húsos szendvicseket, kávét, teát, mézet és tejet, valamint hat üveg malátasört. Az Apollo 440 több más ital mellett 76 üveg sört és meleg ételeket kért, kikötve, hogy két adag kaja vegetáriánus legyen. A HIM tagjai az italok közül a gyógyfüves és karamellás krémlikőröket részesítették előnyben, de kértek sört és vörösbort is, enni pedig szendvicseket és szezonális gyümölcsöket rendeltek. A Pepsi Sziget zárónapján fellépő megasztár Oasis zenekar tagjainak itallistája egyáltalán nem kirívó, nem venni észre, hogy Liam öcsi mértéktelenül alkoholizálna, talán a zenekarból kivált bátyó, Noel Gallagher fogyasztása hiányzik a legendás statisztikához. A sziget-füinget szavakba önteni reménytelen vállalkozás lenne, mint ezt már a júliusi Nagyszünetben jeleztem, oda kell menni, bele kell szagolni a levegőbe, meg kell tenni néhány kört a temérdek színpad, látnivaló és hallgatni való között, aztán le kell ülni a bejárathoz közeli üzenőtábla elé, és böngészni kicsit. Barátom elhagyott, a tiéd leszek, hogy megbosszuljam, írta egy lány a táblára. Van valakinek nélkülözhető, 40-es tornacipője? Az enyémet ellopták, vagy: Gyertek az Ossian koncertre, én is ott leszek. Vagy: Marci! Várlak minden páros órában itt, vagy másutt! Tibor. Ide kívánkozik, hogy az öcsém szó szerint óránként szaladt a táblához, a sziget legkedveltebb találkahelyére, hogy előzetes megbeszélés alapján ezzel-azzal-amazzal találkozzon, aztán vagy összejött a dolog, vagy nem, mindenesetre kevés programot látott idén... A kultúr-antropológiai szempontból legérdekesbb dolog azonban este tizenegy után volt megfigyelhető a nagyszínpad előtt. Amikor már könyörtelenül le kellett tekerni a hangerőt, Tarlós sheriff véget vetett a zenének, és a fegyelmezetten dülöngélő embermassza más színpadok felé vette az irányt, nos akkor jelentek meg a terepen a kincskeresők. Már-már rituális szertartás keretében szorgalmasan hajtogatták felfelé a pázsitot védő linóleumcsíkokat, átfésülték a területet, és ki mit talált, az az övé volt. Találni lehetett többek'közt lakatot, kést, öngyújtót, alig használt szemüveget, készpénzt, gazdátlan ruhadarabokat, félig teli kólásüvegeket. Egy koordinálatlan mozgású fiatalember például fásultan mutatta a Sziget Sun jelen lévő riporterének azt a viharvert mobiltelefont, melyet frissiben emelt fel a földről. Hát ez remek, bólogatott amaz, ám hősünk nem osztotta a riporter véleményét, mivel az akku nélküli, antennájától is megfosztott készüléket sajnos ő maga veszítette el a koncert alatt. Apropó, ha már belekaptunk, részletezzük az érvől évre visszatérő problémát, a zajszintet. Tarlós István óbudai polgármester, aki mára a dob és basszus igazi szakértőjévé kupálódott ki, személyesen ellenőrizte a nagyszínpadok zajszintjét. Akit érdekel, egy nyolcvanperces filmet is megtekinthet arról, hogyan próbálta tavalyelőtt betiltani a Szigetet ez az ízig-vérig kultúrember, holmi tilatkozó polgári telefonhívásokra hivatkozva. Nos, idén alig érkeztek hívások a megadott zöld számra, az a pár pedig bizonyára olyasfajta nyugdíjas néniktől futott be, akik pofátlanul furakodnak az ember elé a közért pénztáránál, és megmorogják a náluknál fiatalabbat, ha az az egész napi rohangálást követően késlekedik átadni helyét a villamoson. Mindenesetre nehéz volt megmagyarázni a világsztároknak, hogy bármennyire akarja is a közönség a ráadást, szó sem lehet róla, a szervezők nem kockáztathatják meg az estleges pénzbírságot. Tizenegy óra nulla-nulla perckor berekesztették a koncerteket, ha a fene fenét evett is, sőt néhány éve Deák Bűit szó szerint kihúzták a konnektorból, mert nem volt hajlandó respektálni a játékszabályokat... Nehéz abbahagyni valamit, amit mindenki akar, csak Tarlós nem... Számomra a legtartalmasabb délutánok a szabadegyetem-sátorban teltek, már amikor nem kellett a fent említett sztárokra várakoznom türelmesen. Emlékezetes volt Esterházy Péter felolvasása legújabb kötetéből, vagy Réz András filmesztéta előadása arról, hogy ha akarunk, sem tudunk szabadulni a kultúrszeméttől. Nem hittem neki, elmentem hát a táncdalfesztivál sátorba, ahol aznap épp Aradszky László hergelte a nagyérdeműt, amely, bizony mondom, őrjöngött a' színpad előtt. Képzeljetek el tarajos punkokat, tizenéves lánykákat, amint a lehető legsziruposabb dalokat ordítják teli torokból. Soltész Rezső, Kovács Kati, Zalatnay és a többiek bizony nem tudták a meglepetéstől, fiúk-e, vagy lányok... Ez van, a szociológiai, pszichológiai és kultúrtörténeti háttér elemzése legyen egy másik cikk témája. Az oly sokat szidott és parodizált In-Kal szekuritáté alkalmazottainak modorbéli javulása viszont megérdemel egy elismerő bekezdést. 1994-ben még erősen taszi- gálták-lökdösték a nagyérdeműt, fiúkat, lányokat egyaránt, belépéskor mocskos megjegyzéseket tettek motozás közben, provokálták a punkokat, satöbbi, satöbbi. Tavaly már szűrte észrevétlenül tartották kordában az eseményeket, sőt az alakulat felét haza kellett vezényelni, mert egyszerűen nem volt rájuk szükség. Idén pedig imigyen toppantak a zárt területre merészkedő kíváncsak elé: „Szia. Miben segíthetek?” Ehhez, azt hiszem, nem kell kommentár, ok már Európában érezhetik magukat. Egy elégtelenség viszont máig cseszi az agyamat, nevezetesen az, hogy a sziget félreeső részén fekvő, ám azért igénybe vehető medencébe nem engedték ba a punkokat és a raszta- frizurásokat a serény biztonságiak. A szemem előtt zajlott a dolog, meg mesélték is a sértettek, szóval el kell hinnem: a huszonegyedik század eleji Magyarországon az ember fiát hajviselete szerint különböztetik meg és tekintik a medencében kívánatos, vagy nem kívánatos személynek. Érdeklődésemre a szolgálatot teljesítő kopaszra nyírt fiatalember közölte, hogy a kiutasított delikvenseknek fogalmuk sincs a helyes hajápolás mikéntjéről, és ha valami ellenvetésem volna, forduljak bátran a szervezőkhöz. Nos, a speciálisan kezelt raszta-sörények, ületve színes kakastaréjok talán tényleg nem tesznek jót a víz minőségének, de nem hiszem, hogy ne lehetett volna elegánsabban megoldani ezt a problémát. Mondjuk úgy, hogy amely punk lebukik a víz alá, bírságot fizet, vagy aznap büntetésből ő takarítja a medence környékét... Juhász László felvételei a Sziget hangulatából adnak ízelítőt
