Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)

2000-08-21 / 193. szám, hétfő

UJ SZÓ 2000. AUGUSZTUS 21. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés Az állami hivatalnokok már előre törvénytervezetet készítenek a kereskedelmi láncok megrendszabályozására Megelőző csapásokat osztanak Pozsony. A politikai helyzet javulásának köszönhetően többéves késéssel nálunk is megjelentek a kényelmes, ol­csó bevásárlást lehetővé tevő szupermarketek, ill. a még nagyobb hipermarketek. TUBA LAJOS A környező országokhoz képest még nagyon kevés van belőlük, de a földművelésügyi és a gazdasági tárca hivatalnokai már törvényt fogalmaznak a visszaszorításukra. A fejlett országokban általában egy lakosra egy négyzetméter el­adóterületjut. Nálunk ennek a ne­gyede sincs, így tehát még bőven van mit behozni. Ennek ellenére az említett törvényjavaslat nagyon furcsa dolgokat tartalmaz. Az ere­detileg a kormány elé terjesztett változat boltregiszter bevezetését javasolta, amely járási, kerületi és országos hivatalaiban a boltokat tartotta volna nyilván. Ez új hiva­talnoki állások kialakításán kívül például arról is dönthetett volna, hogy az adott régióban már sok a bolt, így nem engedélyezi újak nyi­tását. A kereskedelmi láncoknak és nagy. áruházaknak kötelességük lenne bizonyos termékekből leg­alább három félét tartani és mind­egyik esetben ugyanazt az árrést (maximálisan 20 százalékot) al­kalmazni. Ezzel véget értek volna a csak bizonyos termékeket érintő kedvezményes akciók és a saját márkanév alatt sem forgalmazhat­nának termékeket. A törvényjavaslat nagy felzúdulást váltott ld a kereskedők körében, többen a gyártó-lobbi minisztériu­mi befolyását emlegették, sőt az anyagot Ivan Miklós miniszterel­nök-helyettes is dirigistának nevez­te. így azután nem is csodálkozha­tunk azon, hogy az eredetileg szep­tembertől tervezett törvény nem­hogy a parlament elé nem került, hanem a gazdasági miniszterek ta­nácsán sem jutott túl. Augusztus elején az illetékesek új ja­vaslatot terjesztettek be. Ebből ki­hagyták a boltregisztert és az en­gedélyezési folyamatot. A törvény csak olyan hálózatok tevékenységét szabályozná, amelyek piaci részese­dése meghaladja a 15 százalékot, il­letve éves forgalma az 1,5 milliárd koronát. Ezeknek megtiltaná, hogy a gyártóktól ún. forgalomba hozási Az eredeti változat boltregiszter bevezeté­sét javasolta. díjat, reklámhozzájárulást és más előnyöket követeljenek. Ezenkívül maradna, hogy a földművelésügyi minisztérium által rendeletekben megszabott áruféleségekből leg­alább háromfajtát kellene a polco­kon tartani. Egyelőre azonban az új verzió sem jutott túl a gazdasági miniszterek tanácsán. Egyre való­színűbb, hogy idén már nem is lép életbe, így sokak szerint, tekintet­tel az országszerte gombamód sza­porodó nagy bevásárlóközpontok­ra, később már nem is lesz értelme ilyennel foglalkozni. Adrián Ďur- ček, a pozsonyi Jednota elnöke azt is elárulta, hogy Ján Sabol, a gaz­dasági minisztérium államtitkára a kereskedők érdekvédelmi szerve­zeteivel folytatott tárgyalás során a szupermarketek és hipermarketek építése engedélyezési folyamatá­nak kihagyásához feltételül szabta a gyártók és kereskedők kapcsola­tiak törvényi szabályozását. Ők viszont ezt elutasítják, mivel sze­rintük a vásárlónak kell eldönte­nie, mit vesz le a polcról. Ezért saj­nálatos, hogy bizonyos csoportok ilyen úton igyekeznek elérni azt, amit az üzleti kapcsolatban nem képesek átültetni. Néhány élelmiszer átlagos fogyasztói ára (kgr liter, darab) 34 hét Kerület Marha­hátszín Sertéscomb (csont nélkül) Sertés oldalas Fagyasztott csirke aprólékkal Friss tojás Zacskós félzsíros tej Vaj Köménymagos kenyér (1 kg-ig) Péksütemény (70 g-ig) Kristály­cukor Pozsony 175,16 163,66 87,00 69,00 3,25 15,86 33,63 20,10 1,35 21,98 Nagyszombat 176,14 160,79 ,83,35 67,23 2,74 14,46 31,43 18,91 1,44 20,43 Trencsén 170,22 161,94 81,70 67,40 2,93 13,93 30,40 16,64 1,56 19,83 Nyitra 183,11 169,97 87,75 66,90 3,06 14,80 31,60 20,78 1,46 19,44 Besztercebánya 181,43 174,65 81,30 64,70 2,88 14,98 28,79 18,88 1,20 18,38 Zsolna 179,50 159,32 83,30 67,24 3,16 15,94 30,73 16,92 1,48 21,14 Kassa 205,69 187,46 95,18 66,88 3,04 14,42 28,84 19,12 1,25 19,95 Eperjes 176,50 163,97 83,66 65,01 3,11 15,02 29,36 18,87 1,54 19,97 Szlovákia 180,97 167,72 85,41 66,79 3,02 14,93 30,60 18,78 1,41 20,14 Amerikai munkanélküliek New York. A vármái nagyobb mértékben nőtt augusztus má­sodik hetében a munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban. Ennek alapján sokan úgy látják, hogy az amerikai gazdaság növekedé­sének üteme lassul, ami pedig remények szerint azt jelenti, hogy e héten nem emel kamatot a Fed. Az augusztus 12-én záró­dott héten a munkanélküli segé­lyért folyamodók száma egy hét alatt 14 ezerrel bővült. Szak­értők ennél alacsonyabb számot vártak. (MTI) Osztrák légügyi tranzakció Bécs. Az Austrian Airlines (AUA) osztrák légiforgalmi tár­saság többségi részesedést sze­rez jövőre a Lauda Air-ben. A vállalatot Niki Lauda, a volt For­ma 1-es világbajnok alapította. Az Austrian Airlines 2001 júliu­sában megveszi a jelenleg még a Niki Lauda tulajdonában lévő 30 százalékos részvénypakett 23 százalékát és ezzel részese­dése 59 százalékra emelkedik. Lauda azonban továbbra is az AUA konszern elnökségi tagja marad. (MTI) Hans Eichel az euróról Szófia. Hans Eichel német pénz­ügyminiszter felszólította az Euró­pai Unió tagjait, hogy jobban koor­dinálják pénzügypolitikájukat az euró erősítése céljából. Az egysé­ges valutának szerinte a gazdasági és pénzügypolitika szigorúbb ko­ordinációjára van szüksége az eu- rózóna országai között. A Német­országot, Franciaországot, Olasz­országot és további nyolc EU-tag- államot tömörítő eurózóna orszá­gaiban erősödik a gazdaság, ala­csony a munkanélküliség, viszony­lag stabilak az árak, és alacsonyak a kamatok - mondta. (MTI) Emelkedő kőolajárak London. Az olajárak a múlt hé­ten újabb vágtába kezdtek, mert az olajkészletek, különösen az Egyesült Államokban továbbra is alacsony szinten vannak. Az amerikai stratégiai tartalékok, amelyek augusztus elején 24 év óta a legalacsonyabb szintre es­tek, a múlt héten kissé emelked­tek, de 10%-kal még mindig ala­csonyabbak a tavaly ilyenkori szintnél. Ali Rodriguez, az OPEC elnöke értésre adta, hogy a kar­tell szeptember 10. előtt nem nö­veli kitermelését. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2000. augusztus 21-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 42,358 Magyar forint (100) 16,231 Angol font 69,202 Német márka 21,657 Cseh korona 1,196 Olasz líra (1000) 21,876 Francia frank 6,457 Osztrák schilling 3,078 Japán ien (100) 42,451 Spanyol peseta (100) 25,458 Kanadai dollár 31,367 Sváici frank 27,068 Lengyel zloty 10,728 USA-dollár 46,250 VK-86/8 GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK

Next

/
Oldalképek
Tartalom