Új Szó, 2000. augusztus (53. évfolyam, 175-201. szám)
2000-08-16 / 189. szám, szerda
Szerda, 2000. augusztus 16. 4. évfolyam, 8. szám Nyitrán holnap kezdődik és augusztus 23-ig tart a 27. nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásár Agrár kom p I ex u sai n k T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ elkövetkező napokban Nyitra felé fordul, illetve ide összpontosul az ország, sőt túlzás nélkül álítható, hogy Közép- Kelet Európa agrárszakembereinek figyelme. A szlovákiai agrárágazatot bemutató mezőgazdasági seregszemle harmadik évtizede éves rendszerességgel augusztus felében szinte vonzza a Zobor-mentí kisvárosba a térség mezőgazdasági és élelmiszeripari termelőinek kínálatát, s vele együtt a látogatókat is. Idén augusztus 17-e és 23-a között az Agrokomplex csaknem 150 hektáros kiállítási területén újra felvonul majd a hazai ágazat és a környező országok termelőinek, gyártóinak széles kínálata, lehetőséget adva ezáltal a létező partnerkapcsolatok ápolására és új potenciális lehetőségek kialakítására. Nem titok, hogy az idei seregszemlére és a vele együtt hagyományosan zajló országos aratóünnepélyre egy olyan aratás után kerül sor, amely a jelek, sőt az eredmények alapján is minden bizonynyal vízválasztó lesz majd a szlovákiai agrártermelők történetében. Mint ismeretes, az ország intenzív mezőgazdasági területeit sújtó aszály rendkívül komoly károkat okozott, az átlagos terméshozamok jócskán elmaradtak a várakozástól, sőt a tavalyi átlagtól' is, pedig az előző évi eredményeket az utóbbi évtized egyik leggyengébb hozamaiként emlegették. A helyzet valóban komoly, a kormány egyelőre 5,9 milliárd koronás segélyt hagyott jóvá az aszály okozta károk ellensúlyozására, a termelőket azonban továbbra is az ágazat legnagyobb gondja, a működő tőke hiánya tartja sakkban és állandó bizonytalanságban. Nem meglepő tehát, Illusztrációs felvétel hogy az agrár-élelmiszeripari komplexumban fokozatosan alakultak ki azok a komplexusok, amelyek napjainkban már csaknem az összes termelő és gazdálkodó tevékenységét meghatározzák. Nevezetesen a pénzhiány és a belőle fakadó bizonytalanság. Érezhető lesz ez minden bizonynyal a nyitrai kiállításon is. A statisztikai kimutatások szerint a seregszemlére idén mintegy 600 kiállítót várnak, akik képviseletében megközelítőleg 800 cég vonultatja majd fel kínálatát. A kiállítandó termékstruktúrában évek óta tartják vezető helyüket az élelmiszerek, az összes kiállított terméknek csaknem egyharma- dát teszik ki. A hazai ágazat műszaki fejlettségi szintje bizony elmarad a világszínvonaltól, a vásáron bemutatásra kerülő mező- gazdasági gépek és berendezések kínálata azonban az előző évhez viszonyítva némileg visszaesett. Minden bizonnyal ez is a pénzhiánnyal és a piac felvevőképességének csökkenésével, vagyis további “agrárkomplexussal” magyarázható. Az idei vásárra elsősorban a környező országokból, Csehországból, Magyarországról, Lengyelországból, Ausztriából várják a szakmai látogatókat, de a hagyományokhoz híven Németországból, Ukrajnából, Szlovéniából, Hollandiából, Olaszországból és Dániából is itt lesznek azok a vállalatok és agrárszakemberek, akik már évek óta részt vesznek a szakvásáron. Mindenek ellenére, ha bármilyen nehézségek, gondok között vergődik is az ágazat, az Agrokomplex azonban a földművelő, állattartó emberek számára továbbra is szimbólum marad. Egy olyan számvetéssel egybekötött megmérettetés szimbóluma, amelyben a gazdasági környezet nyomására kialakított „komplexusokkal” vagy nélkülük, de a becsületes munka elismerése a mérce. Jó lenne, ha az elkövetkező években ezeket a komplexusokat már csak múlt időben emlegethetnénk. Rangsorolták a legjobb agrárvállalatokat, a Lakszakállasi Mezőgazdasági Szövetkezet a második helyen A Szlovákiai Mezőgaz- : dasági Újságírók Klubja I már évek óta szervezi a I legjobb mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek rangsorolását, amelyet a Pozsonyi Agrárgazdasági Kutatóintézet által kidolgozott, az előző évi gazdasági eredményeket elemző feltételrendszer alapján hirdetnek ki A rangsorba való besorolás legfontosabb feltétele, hogy az adott cég beleegyezen a gazdasági eredményeinek közzétételébe. A hazai agrárágazat különböző termesztési és gazdasági feltételei miatt a szakmai bizottság több kategóriában hirdet évente eredményt. Az idei rangsorban a kedvezőbb feltételekkel gazdálkodó szövetkezetek között a Chynorany-i Mezőgazdasági Szövetkezet végzett az élen, megelőzve a Lakszakállasi Mező- gazdasági Szövetkezetét és a Zavarí Mezőgazdasági Szövetkezetét. A nehezebb feltételek között gazdálkodó szövetkezetek rangsorában a Turnianska Nová Ves-i székhelyű Új Bodva Mezőgazdasági Szövetkezet vitte el a pálmát. Az 1990 után alakított új mezőgazdasági szövetkezetek rangsorában - a kedvezőbb feltételek között gazdálkodóknál - a jósvai végzett az élen, megelőzve a čakajovcei és a dögösi (Rastislavice) szövetkezeteket. A gyengébb feltételek között gazdálkodók a rapi szövetkezet lett az első a námestovoi és a mokrágyi gazdaságok előtt. Az agrárkereskedelemmel foglalkozó gazdaságok között a feketenyéki Agrofruct érte el a legjobb eredményt a Spiská Belá-i Tatry valamint az oslany-i Pors cégek előtt. Az egyéni gazdálkodók kategóriájában a nedanovicei Tibor Peciar eredményei lettek a legjobbak, őt az ipolybalogi magángazdálkodók négyes csoportja (Bálint,Cséri, Dobos és Zolcer) követi, harmadik helyen az újfalusi Ján Jelen végzett. Az agrárszolgáltatások kategóriájában a pozsonyi Agrolet, az Oravské Veselé-i Oragro és a rybany-i Bebrava a sorrend. Az élelmiszeripari cégek között a homonnai Mecom húsüzem lett az első, megelőzve a bánovcei Milsyt és a tapolcsányi Topvart. Az eredmények kihirdetésére szeptemberben ünnepélyes keretek között kerül sor Nyitrán. (tszl) Illusztrációs telvetel GYOMIRTÓ HOSSZÚ TÁVRA Az őszi gabonafélék kezelése a nagy széltippan, a galaj, a kamilla és más gyomnövények ellen a MARATON-nal a két összetevőből álló gyomirtószer (pendimenthalin + isoproturon) hatékony a legjelentősebb széleslevelű és egyévi fűfélék ellen egyetlen kezelés elegendő, és a vetéstől az aratásig nincs gondja a gyomnövényekkel rendkívül kíméletes az őszi gabonafélékhez, ezért használható a gyomok kelésekor (korai posztemergens alkalmazás), tekintet nélkül a növény fejlődési stádiumára változékony időjárású területeken lehetséges a gabona vetése utáni alkalmazása is, még a gyom kelése előtt egészségre ártalmatlan, nem veszélyezteti a méheket és más porzó rovarokat, az ivóvízforrások védett övezetében is alkalmazható áOMCYANAMID LT M THE POWER TO GROW Cyanamid Slovakia, s.r.o. Krupinská 4, 851 01 Bratislava tel. 07/638 10 937 VK-26 TOPAGRO 2000 ÚJ SZÓ-HÍR