Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-01 / 125. szám, csütörtök
Csütörtök, 2000. június 1. B. évfolyam, 20. szám A természet ébredését hirdető plakátok nélkül is tudtam, hogy a fészekaljakon, a barlangok, rókatanyák mélyén, az erdők rengetegében új élet fakad júniusban Az erdők, mezők lakóinak hónapja írná neki. Mondom, hasonló gondolatok motoszkáltak bennem évek hosszú során, miközben plakátokat ragasztottam, vagy rövidke felhívásomat olvastam fel a falu hangosbemondójában, júniusban a vadászat hónapjáról... Sajnos, csak harmincöt esztendős vadászmúltam terheivel és örömeivel a hátam mögött, 1999. júniusában értesültem a ,jó szándékú” felhívás hátteréről, törekvéseiről és lényegéről. Egyébként először 1959-ben hirdették meg júniust a vadászat hónapjának. A neves cseh vadász Jaromír Kovarík, a cseh vadászati kultúra és hagyományok ápolója írta, hogy júniust 1973-tól egy picit magasabb rangra szerették volna emelni, bővíteni, kiegészíteni. Céljuk az volt, hogy ne csak a vadászat hónapja, hanem a „természetvédelem” hónapja is legyen. Sajnos eme újkori vadászhagyomány patinája kezd megfakulni, Ilyenkor nem illik zavarni az állatok nyugalmát MOTESIKY ÁRPÁD A civilizáció sok he- | lyen, kiváltképpen a nagyvárosok közelében, a természet iga- mmmmm z* állapotát átalakítja, kincseit kifosztja, kultúrterületekké alakítja át. Az erdőkből nyaralóhelyek, díszparkok, sétálók és üdülőhelyek lesznek. Ezzel aztán meggyérül, sőt sok helyen eltűnik az állatvilág” - írta Lukács Ödön már 1939-ben a Vadászlap egyik számában. A régi kalendáriumok júniust a Nyárelő, avagy Szent Iván havának nevezik. Most, utólag már bevallom, hogy ifjú vadász koromban nem lelkesedtem túlzottan júniusért, mint a „vadászat” haváért. Valami hatalmi propagandát sejtettem a színes plakátok mögött, amelyeket „ex offo” kaptunk és ragasztottunk ki falu- szerte, ahová csak lehetett. Ugyanis a természet ébredését hirdető plakátok nélkül is tudtam (tudtuk), hogy a fészekaljakon, berkeken, mezőkön, a barlangok, rókatanyák mélyén, az erdők rengetegében is új élet fakad júniusban. Maradt a kérdés, miért kell ehhez propagandának csinálni? A vadász, és a természetet védő egyén különösebb felhívás nélkül télen-nyáron tudja és teszi dolgát, anélkül is, hogy azt bárki előAz utóbbi időben elszaporodtak a mackók A vadat egész évben gondozni kell kezdik elfelejteni az utóbbi években. Pedig az elgondolás mögött nem állt semmilyen hatalmi propaganda, netán diktatúra, a vadászok berkeiben született a gondolat, hogy júniusban egy picit több hangsúlyt fektessenek a természetvédelemre, vadvédelemre, különösen a mezőgazdaság növény- termesztési ágazataiban, ahol éppen ez időtájt folyik a széna- és a lucemakaszálás. Nem ártana - valljuk többen is - felújítani június gondolatát, újra előadásokat tartani a természetvédelemről, vadnevelésről és felvenni a kapcsolatot a még létező, vagy újjonnan alakuló ifjú természetvédőkkel, köreikkel, s csoportjaikkal... A természet és a vad szorosan kapcsolódik egymáshoz. Egy régi vadászmondás szerint, „szerencsére” nem a természet a legnagyobb ellensége a vadnak, mert nem minden esztendőben sújtanak tartós kései fagyok és nem minden nyár eleje zivataros. Ám a száraz, esőnélküli nyárelő sem kedvez a vadszaporulatnak. Ilyenkor egy kis jóakarattal mesterséges itatókat, dagonyákat létesíthetünk, ahol a vad, különösen a vaddisznók felüdíthetik magukat. A régiektől még azt is hallottam, hogy a vadvédelem, a vadtenyésztés nem „ördögi” mesterség, de mindent sosem bízhatunk a természetre. Igazság az, hogy nincs rossz termőföld, csak rossz gazda; és ez vonatkozik a természetvédelemre és a vadászatra is, tehát nincs „rossz vadászterület”, csak rossz vadász, vadgazda. Magam is azon a véleményen vagyok, hogy június legyen, és a jövőben is maradjon a vadászat és a természetvédelem hónapja. Júniusban a természet ébredését, új életek fakadását, ne csak a plakátokon hangzatos jelszavakkal, szokványos újságcikkekkel propagáljuk, hanem vigyük át a köztudatba, az életbe, a hétköznapokba. Teremtsünk hagyományt júniusból a természet, a vadnevelés, valamint magunk és az utánunk következő nemzedékek érdekében. (Somogyi Tibor illusztrációs felvételei) A csónaktúrán nincs hiány szponzorokból. A rendezvénynek a megemlékezésen és az aktív pihenésen kívül jelentős környezetvédelmi küldetése is van. A védett területen öt köbméter hulladékot szedtek össze FODOR JUDIT unaszerdahelyen a Szent István téren található emlékműnél gyülekeztek május egyik szombatján a 19. Béke és barátság csónaktúra résztvevői, hogy a városi és járási hivatal, valamint az Antifasiszta Harcosok Szövetsége képviselőinek jelenlétében megkoszorúzzák a második világháború áldozatainak emlékművét, amely aktussal hagyományosan kezdetét veszi az Argó Klub és a Szlovákiai Béke és Emberjogi Unió közös májusi rendezvénye. Ennek, a megemlékezésen és az aktív pihenésen kívül környezetvédelmi küldetése is van. Erről beszélgettem Imrich Takáccsal, a csónaktúra szervezőjével. Hányadszor és milyen alkalomból koszorúzták meg az emlékművet? Immár tizenkilencedik éve, minden évben megkoszorúzzuk a második világháború európai befejezésének tiszteletére az elesett harcosok emlékművét. Azok emléke előtt tisztelgünk, akik nem érték meg ezt a napot, és nem élvezhetik velünk együtt a jelen világ vívmányait. Mivel folytatódott a program? A program a dunatőkési Czajlik- rancson folytatódott, itt különböző ökojátékokat rendeztünk, lovaglást (a gyermekek számára), majd 11 óra körül ebédeltünk, 12-kor pedig hajóra szálltunk, és leeveztünk a tőkési ágon. Az egyik legfontosabb feladatunk az volt, hogy egyben megtisztítsuk a dunaágat a felszínen úszó szennyeződésektől. Tehát minden egyes csónak kapott egy műanyag zsákot, és útközben ebbe gyűjtötte azt a szemetet, amit a víz felszínén talált. Ha megkérdezné, hogy ez mennyi, elmondom, hogy a nyárazsdi vadászháznál ezzel a szeméttel meg lehet tölteni egy 5 köbméteres konténert. Pedig ez egy védett terület. Mennyien jelentkeztek? Nagyon sokan, de sajnos korlátoznunk kellett a résztvevők számát. Egyrészt azért, mert ez szervezésiig nagyon nehéz, mivel más a mozgás a vízen, más pedig a szárazon. Míg a vízen ez a csapat 2-3 kilométeres bolyt képezett, addig ha kerékpáron mentünk volna, akkor 100-150 méternyi távon oszlottunk volna meg. Ezért kellett a létszámot korlátozni. A kerékpárosokkal együtt, akikkel együttműködtünk, a létszám 280 résztvevő volt. A csónaktúra kétnapos volt. Az első napon ebédidőben indultunk Dunatőkésről. A nyárasdi vadászházhoz 17-18 óra között érkeztünk meg. Itt tábort vertünk, utána következtek a társasjátékok, az ökovetékedők a gyerekek számára. Itt különféle díjakat is kaptak, amit a szlovák békeuniótól és a szponzoroktól nyertünk. Másnap 8 óra körül startoltunk, és Gútáig mentünk, ahol a város elöljárósága üdvözölt bennünket, és ez alkalomból, vagyis ezzel egy időben egy skanzent is megnyitottak. Az előző évek tapasztalatai alapján milyen a visszhangja a rendezvénynek ? Elég, ha megnézi azt, hogy menynyi a résztvevő és ez mutatja, hogy milyen a visszhang. 1981- ben kezdtünk, akkor 40-en voltunk, és azóta ez a szám csak nő. Ki kell hangsúlyozni a szponzorok nagy számát is, akik drukkolnak nekünk, és vagy pénzzel, vagy a gyerekeknek való díjakkal, vagy más anyagiakkal támogatnak bennünket. Nélkülük ezt a részvételi díjat nem tudnánk tartani. Az egész gondoskodás és a szállítás 200 koronába kerül. A lényeg az, hogy a lehetőségekhez mérten minél több ember vegyen részt ezen a túrán, s ha lehet, akkor minél több fiatal. Mennyire adakozóak a szponzorok? Nagyon! Igazságtalan lenne, ha néhányat felsorolnék közülük, mert valakit biztosan kifelejtenék, és hosszú is lenne a felsorolás, de ezúttal szeretnénk nekik köszönetét mondani, mert jó ügyet szolgálnak.
