Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-29 / 149. szám, csütörtök
16 Régióink ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 29. TÖRTÉNETEK A RÉGMÚLT IDŐKBŐL A Erzsébet királyné több nyarat töltött a kistapolcsányi kastélyban „Málenykij robot" KOVÁCS TIBOR rész Vallatás után megnyugodtam és leültem a folyosón a fal mellé, ahol elszundítottam, még álmodtam is. Otthon voltam, anyukám fánkot sütött, igen jót ettem. A szomjúságra ébredtem fel. Most már ihatok, gondoltam magamban, látva, hogy a többiek is isznak. Kívántam a vizet, majdnem egy fél litert ittam meg. A víz megállás nélkül, korogva vágtatott le a gyomromba. Fájni kezdett a gyomrom. Későn kapcsoltam, hogy mit is mondott a patikusom. Kakasszóra járt az idő, mikor parancsot kaptunk, hogy az udvaron sorakozni kell. Megtörtént. Vashordókban répaleves főtt, nagy lapátokkal keverték a katonák. Eg;/másutánban közelítettük meg a kondémak nevezett hordót. Répaleves volt a reggeli kockakenyérrel. Megettem. Míg a reggeli tartott visszamentem a kerítéshez, hogy megtudjam, mi történt a tárkányiakkal? Nagy csendesség volt a másik oldalon. A WC deszkáján guggoló embertől kérdeztem. Nem tudja, mi történt a tárkányiakkal? „Elvitték őket Boriszovba.” A kerítésen egy ismerős görbebot volt felakasztva. Kérdeztem az embertől, hogy az övé-e a bot? „Nem - válaszolta. - A tegnapi csoportból halt meg egy ember, annak a botja ez.” Meghalt a patikusom! Búsan visszatértem a csapatomhoz és egy csehszlovák zászló köré tömörültünk. Vártunk. Később hármas sorban sorakoztunk, most már két zászló lengett előttünk, a miénk mellett a szovjet is. Egy tizedes nótát kért. Alig bírtam a lépést tartani, nemhogy nótázzak. Őszintén megmondva, nem is volt kedvem, csak jártattam a számat. Vagy harmincán lehettünk. A szélső házig mentünk ahol már «leérkezésünkkor láttuk lengem a csehszlovák lobogót. Betértünk az udvarba, ahol katonák vártak. A beszélgetés szlovákul folyt. Katonai fegyelem alatt voltunk. Esteledett, mikor vételezésre kellett menni. Az útra vételeztünk élelmet és a vasútállomásra mentünk. Én egy 20 kg-os dobozban kockacukrot vittem. Nagyon nehéznek tűnt. Házak közt mentünk a sötétben. Menet közben lettem figyelmes arra, hogy a lakásokból kellemes dalokat hallottam. Bentről a karácsonyfákról pislogó gyertyák világítottak ki a nagy sötétségbe. Karácsony van! A mi karácsonyunk? Vagy orosz karácsony? Nem tudtuk. A vasútállomásra értünk, ahol fedett vagonok vártak ránk, közvetelenül a szélső vágányon. Terhűnket lerakva tűzifa után néztünk. A vagonba lévő dobkályhában tüzet raktunk, így a hideg elviselhető volt. A kályhához közel kerültem és világító tűz lángjánál ismerős arcot fedeztem fel. Iskolatársam, Babcsák Imre volt. Suttogva beszélgettünk, hogy karácsony van. Nem kívántunk egymásnak kellemes ünepeket, de belsőleg ünnepeltünk. Civilben volt ő is. Panaszkodtam neki, hogy beteg vagyok és igen koszosnak érzem magam. Az mondta, hogy ő is. Majd holnap megmosdunk, hisz közelben van a kút, amiből a mozdonyok veszik a vizet. Vártam a reggelt. Megvirradt. Kimentünk a kúthoz. A kút vízvezető csatornájából vastag jégcsapok lógtak. A vizet vaskerék szerkezettel lehetett működtetni. Megnyitotta. Egy csepp víz nem jött. Vártunk egy kicsit és a kút tölcsére alá mentem, megnézni, hogy folyik-e. Elindult, pontosan akkor, mikor alatta voltam. Kiugrottam, de már késő volt. Csurom víz voltam. Imre bekísért a vagonba, a kályhától mindenkit félre dirigált és melegre ültetett. Ott melegedett meg rajtam a ruha. Már megszáradtam, mikor a vagonon lökést éreztem. Gőzös érkezett a vonatunhoz. A mozdony szerkocsiját megpakoltuk ölfadarabokkal. A mozdony elindult. Lassan haladt a vonatunk. Azon törtem a fejemet, hogy miért nem soroztak be minet? Hová visznek? Lehet, hogy táborba? Az nem lehet, mert katonákkal vagyunk együtt. Északi irányban mentünk. Mi lesz velem, ha majd besoroznak és harcolni kell? Katona még nem voltam. Embereket kell majd ölnöm, vagy engem fognak lelőni? így ment egy pár napig. Sokat álldogáltunk az állomásokon. Egyszer csak virradatkor beérkeztünk a végállomásra, Premyslbe. Kiszálltunk. Utunkat tovább már gyalog folytattuk. Élelmünk fogytán volt. A dohányosoknak gond volt a mahorkával. Nekem abból is volt két nagy zsebbel. Zsebem tartalmát kicseréltem kockacukorért, amiből az úton minden kilométernél megettem egy pár szemet. Fogyott a cukor is. Hideg volt, talpunk alatt csillogott a hó. Szinte szikrázott. Menet közben egy várost hagytunk magunk után, Szánok volt a neve. Csak már beérnénk valahová szállásra... Kezem megdermedt, a kabáton a gombot nem tudtam begombolni. Egy faluhoz érkeztünk. Magánházakhoz osztottak be szállásra. Hatan voltunk beosztva egy családhoz. Egy idős házaspárhoz kerültünk, ahol rajtunk kívül egy fiatal- asszony lakott gyerekekkel. Lengyelek voltak, nagyon szegényesen éltek. Megtudták, hogy magyarok vagyunk, látszott rajtuk, hogy szeretnek minket. Jól megfértünk velük az alacsony házacskában. Estére szalmát vittünk be a konyha földjére. Lefekvés előtt frissen főtt apró krumplival kínáltak meg. Körülültük a fazekat és eszegettünk. Én csak keveset. Mar nagyon beteg voltam. Az egész lakást egy gyertya világította meg. A községnek a nevét nem tudtam megjegyezni. Virradatkor kimentem, nagy pely- hekben hullott a hó. Aház háta mögött egy daruszőrű tehénke bőgött letakarva egy házilag készített pokróccal. Fáztam és szédültem. Jelentkezett a vérhas. Haragudtam a saját magamra, hogy miért is kellett Szamborban vizet innom. Kora reggel készülődtünk a további útra. Kezemben egy botocskával segítettem magam a menésben, mint szegény patikusom. A görbebot jutott az eszembe a kerítés drótjára akasztva, Szamborban. Babcsák Imre jelentette a parancsnokunknak, hogy beteg vagyok. Mondták, hogy tartsak ki, nemsokára elérjük a Csehszlovák határt és ott bevisznek a kórházba. Magas hófalak közt meneteltünk. Talán egy kilométert tettünk meg, mikor beértünk egy erdőbe, ahol egy erdei ház körül orosz egészségügyi katonák voltak letáborozva. (Folytatás a következő számban) Archív felvétel A szépséges Sisi királyné hajszálai VRABEC MÁRIA vszázadokig hercegek és grófok, később pedig évtizedekig csak köztársasági elnökök lakták a kistapolcsányi kastélyt, amely 1993-ban nyitotta meg kapuit a nyilvánosság előtt, azóta kínál minden igényt kielégítő szállodai ellátást és érdekes látnivalókat is az idelátogató vendégeknek. A tapolcsá- nyi erőd még a hatodik században épült, de csak a 16. században vált déglátóipari szolgáltatásokat is nyújt. A múzeumi rész pontosan egy- tucatnyi szobájában felbecsülhetetlen értékű barokk, rokokó és klasszicista stílusú, elefántcsonttal és drágakövekkel kirakott bútorokat, intarziás parkettákat, kézi szövésű szőnyegeket és hatalmas velenArchív felvételek a kisváros uradalmi székhellyé, ahol az évek folyamán a Tapol- csányi, a Rákóczi, a Keglevich, a Koháry és végül a Habsburg családok váltották egymást. 1923- ban T. G. Masaryk, az első csehszlovák köztársasági elnök nyári rezidenciájává nevezte ki az objektumot, és a vendégkönyvek tanúsága szerint tizenegy alkalommal töltött itt több hetet külföldi és hazai politikusok, diplomaták, neves személyiségek vagy családtagjai cei tükröket csodálhatnak a látogatók, de főként a világ minden tájáról származó 1200 darabos porcelángyűjtemény nyűgözi le őket. Egyedülálló a kastély könyv- gyűjteménye is - a tizenötezer darab lexikon, szótár, tudományos és irodalmi publikáció túlnyomó többségét Keglévich János gróf vásárolta a múlt század harmincas éveiben európai körútja során. A kirándulás egyes állomásait - Augsburgot, Münchent, Triesztet, kérni - akár közönséges kereskedő, akár magasrangú nemesember volt az illető. Hazaérkezése után a gróf egy könyvbe tette az útlevelét és valószínűleg többé nem vágyott külföldre, mert az okmányt csak száz év múlva találták meg és azóta kiállítási tárgyként szerepel. A Keglevich gyűjtemény valamennyi darabát még annak idején egyforma címeres bőrkötéssel látták el - ennek köszönhető, hogy máig megőrizték jó állapotukat, pedig még a 15. század elejéről származó kézirat is található köztük. A kornak megfelelően a legtöbb könyv történelmi, orvosi és természettudományi témákat taglal, de elvétve akad a hatalmas könyvtárban szépirodalmi mű is. Ugyancsak a könyvtárban tekinthető meg egy 17. századi magyar csillagászati glóbusz, egy 72 fajta írást ábrázoló táblázat, valamint Erzsébet királyné, vagyis Sissi kistapolcsányi tartózkodásait megörökítő fényképalbum. A helyi legenda szerint a szépségéről és hiúságáról híres Sissi derékig érő haját naponta két-három óra hosszat fésülték a komornák, de jaj volt annak, akinek csak egy hajszál is maradt a fésűjében. Mit volt mit tenni, a leleményes udvarhölgyek cselhez folyamodtak, mézzel kenték be a kötényük alját és a kihullott hajszálakat titokban odaragasztották, hogy elkerüljék a büntetést. Akárhogy is volt, a császári pár románcát feldolgozó tévéfilmmel eltársaságában. Többek között itt látta vendégül Karel Capek írót is, aki a közös séták során gyűjtött „anyagból” írta meg Beszélgetések T. G. Masarykkal című könyvét. Az elnök-filozófus legszívesebben Ali- ca nevű lányával időzött Kista- polcsányban, aki örökölte apjától a lovaglás szeretetét, és olyan gyakran volt a rezidencia vendége, hogy külön lakosztályt neveztek el róla - ma itt szállásolják el a nászutasokat. Az elnöki apartmán utolsó rendszeres lakója Antonín Zápotocky volt, az utána következő csehszlovák államfők már csak hébe-hóba látogattak el Kistapolcsányba, 1993 óta a kastély a szakszervezetek szövetségének tulajdona és a történelmi látnivalókon kívül venLjubljanát, Velencét és Milánót az egyes városok rendőrségi pecsétjei örökítették meg a gróf útlevelében, hiszen abban az időben minden utazónak a csendőrparancsnoknál kellett jelentkeznie és ott-tartóz- kodási engedélyt lentétben a kistapolcsányi fotók bizony nem tanúskodnak felhőtlen boldogságról - a sok koplalástól szinte hajszálvékony Sissi a legtöbb felvételen mélabús tekintettel és összeszorított szájjal néz a fényképezőgép lencséjébe. A környékbeliek szerint holdfényes éjszakákon ma is visszajár, és a kastélyparkban lovagol, vagy magányosan bolyong a termekben, de egy biztos - a szállóvendégek közül még senki sem látta. 1 j I r'\ i 1 1 V J \ Í»kí ) . |v J J JN K r- • AZ ÚJ SZÓ MELLBOETE A mellékletet szerkesztette: P. Malik Éva Levélcím: Régióink, Vox Nova Rt., Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/58238310
