Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-25 / 119. szám, csütörtök
El Politika ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 25. Hétfőn zárva lesz a brit követség Pozsony. Május 29-én, hétfőn zárva lesz Nagy-Britan- nia pozsonyi nagykövetsége, tehát a vízumkiadás is szünetel. A szigetországban munkaszüneti nap lesz hétfőn, és ez vonatkozik a külképviseletekre is. (TA SR) Hamis volt a nagyi ajándéka Kassa. Hamis 20 és 50 dolláros bankót foglaltak le a Postabank munkatársai tegnapelőtt. A tulajdonos a pénzintézetben koronára akarta váltani a valutát, amikor lefülelték. A pénzt nagymamájától kapta jutalom gyanánt a jól sikerült államvizsgáért. (TA SR) Ifjabb Kovác diplomata lesz Pozsony. Ifjabb Michal Kovác hamarosan a delhi szlovák nagykövetség diplomatájává lép elő. Az exelnök fia már több mint egy éve a külügyminisztérium munkatársa, s átment az összes vonatkozó teszten és válogatáson, jelezte Boris Gandel. A minisztérium szóvivője továbbá elmondta, hogy a müncheni bíróság ejtette a korábbi vádakat ifjabb Kovác ellen, ezért nem látják akadályát, hogy alacsonyabb beosztásban Indiába küldjék a hányatott sorsú fiatalembert. (TA SR) Ifjabb Michal Kovác (TA SR-felvétel) Húzódik a Matu la-ügy Pozsony. Megérkezett a legfelsőbb bíróságra a Matula- ügy vádanyaga. Éva So- botová, a bíróság titkárságának vezetője jelezte, hogy az ügyet tanulmányozásra már továbbküldték a megfelelő bizottságnak. A kerületi bíróság döntése ellen mind a négy vádlott fellebbezett, akik jelenleg szabadlábon védekeznek, mivel letelt a vizsgálati fogságban tartásukra kiszabott idő. (SITA) Nyílt nap a krematóriumban Pozsony. Nyüt napot rendez a pozsonyi krematórium szombaton. Az érdeklődők megtekinthetik a hamvasztás helyszínét, az umaligetet, s megismerkedhetnek a nemrég beszerelt, modem számítógéppel vezérelt hamvasztógéppel, mellyel kiküszöbölhető a közveden fizikai érintkezés az elhunyttal. (SITA) Tűz az Istrochemben Pozsony. Tűz ütött ki tegnap délután az Istrochem pozsonyi vegyigyárban. Senki sem sérült meg, csak néhány dolgozó kapott füstmérgezést. A tüzet húsz perc alatt eloltották, bár a tűzoltók panaszkodtak, hogy kevés a víz. (SITA) • A kulturális minisztérium már elbírálta a kisebbségi szervezetek beadványait Kik pályáztak sikerrel? (Dömötör Ede felvétele) Pozsony/Rozsnyó. Meddig kell várniuk a kisebbségek civil szervezeteinek a kulturális minisztérium döntésére? KMOTRIK PÉTER- Ki mennyi támogatást kapott az állami költségvetés kisebbségi kultúrára szánt pénzforrásából, miért kellett január végéig benyújtani a támogatási kérvényt, ha még május közepén sincs döntés?- a napokban ilyen kérdésekkel bombázták munkatársainkat a magyar civil szervezetek. Képviselőik elmondták, már két hete telefonáltak a kulturális minisztérium kisebbségi kultúrával foglalkozó főosztályára, ahol azt a választ kapták, hogy már megtörtént a kérvények elbírálása, s már Knazko miniszter úr is aláírta végre az ezzel kapcsolatos határozatokat, a megítélt támogatások listája a minisztérium internetes oldalán található. A www.culture.gov.sk webol- dalon azonban tegnap is csak a pályázó szervezetek és az általuk kért összeg volt olvasható. ,A postázás előtt a minisztérium gazdasági osztálya ellenőrzi, hogy az egyes szervezetek megfelelő módon számoltak-e el a tavaly kapott támogatással” - nyilatkozta lapunknak Jarábik Gabriella, a minisztérium kisebbségi kultúrák főosztályának vezetője. Azért nem kerültek még fel az internetre a megítélt támogatások, mert ha az ellenőrzés során kiderül, hogy valaki nem számolt el a tavalyi dotációval, idén nem kaphat pénzt. A jövő héttől kezdődik azon szervezetek listájának közzététele az internetes oldalon, amelyek az ellenőrzésen is átestek. „Május végéig minden szervezetnek postázzuk az értesítést, így június első hetében azok is tudomást szereznek a támogatásról, akik nem rendelkeznek internetkapcsolattal. Aki nem kapott támogatást, azt is írásban értesíti a tárca” - nyilatkozta Jarábik Gabriella. A döntések elhúzódásával kapcsolatban elmondta, a főosztály dolgozói már két héttel a beküldési határidő előtt elkezdték a pályázatok osztályozását. Sajnos nagyon sok volt az olyan pályázat, amelynek készítői nem figyeltek oda kellőképpen arra, hogy minden tekintetben eleget tegyenek a pályázati feltételeknek, pedig a főosztály számos előadást szervezett a kritériumok ismertetésére a kisebbségi szervezetek képviselői számára. A pályázatokat elbíráló albizottságok március 20-án kezdték el a munkát, a főosztályra összesen 1271 pályázat érkezett, ebből 1164- et talált megfelelőnek a fő bírálóbizottság. Ezek közül 746 szervezet kapott támogatást, tehát 210-zel több, mint tavaly. A magyar pályázók száma összesen 622 volt. Ebbe beletartoznak a kulturális rendezvényekre, valamint a lap- és könyvkiadás támogatására beérkezett kérvények is - közülük 435 részesült támogatásban. A főosztály vezetője szorgalmazni fogja, hogy a jövő évi pályázatok már idén októberben kiírásra kerüljenek. Hatszáz millió koronás névre szóló lakossági betétet nem fizet ki a csődbe ment bank Június 19-től fizet a kreditbank ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Pozsony. A Szlovák Kreditbank (SKB) póruljárt betéteseinek pénzét a betétvédelmi alap június 19-e és augusztus 19-e közt az Általános Hitelbank (VÚB) fiókjaiban fizeti visz- sza. Személyenként maximum 322 ezer koronát fizetnek, így mintegy 600 mülió korona veszik el. Az alap 4,3 milliárd koronát fizet ki, 570 milliót saját forrásból, 781 milliótaszlo- vákiai bankoktól hajt be, a jegybanktól 2,97 müliárdos hitelt vesz fel. A valutában vezetett számlákat is koronában fizetik ki, a nemzeti bank május 19-i valutaárfolyamai alapján. Az értékpapírok közül a betétvédelmi alap azokat védi, amelyekkel nyilvánosan nem kereskednek és névre szólnak. A betétesnek bizonyítania kell, hogy valóban ő a tulajdonos, ehhez a személyi igazolvány felmutatásán kívül szükség van a betétkönyvre vagy a bankkal kötött szerződésre is. Az alap nem kárpótolja a névtelen betéteket, a jogi személyek betéteit, de az olyan magánszemélyekét sem, akik számlájukat vállalkozás céljára is használják, (mi) Nem sztrájk, hanem polgári engedetlenség Képviselők Simeknél ÚJ SZÓ-HÍR Dunaszerdahely. Harmadik hete tart a tanárok és szakoktatók tiltakozása a Dunaszerdahelyi Gépipari Szaktanintézetben, ahol tegnap parlamenti képviselők jártak, hogy tájékozódjanak a helyzetről. Az érettségik rendben zajlottak, a vizsgák alatt a 33 pedagógus és szakoktató közül 27 kék szalagot viselt annak jeléül, hogy tiltakozásukat csak felfüggesztették, de amíg Miroslav Simek igazgatót le nem váltják, nem fejezik be. Minden tanerő bejár az órákra, de csupán felügyeletet lát el, tanítás nincs. Bugár Béla, Jaroslav Wolf, Hóka László, Éva Slavkovská, Roman Hofbauer és Melania Kollá- riková hagsúlyozták: nem kompetensek dönteni az ügyben, a megoldás az iskola gesztorára, a gazdasági tárcára hárul, Lubomír Harach miniszter dönti el, meghagyja-e posztján az igazgatót, akivel 27 beosztottja nem hajlandó együttműködni. A képviselők mindkét felet meg akarták hallgatni, Simek arra hivatkozva igyekezett elhárítani ezt, hogy folyik a tanítás. Amikor Bugár emlékeztette, hogy a pedagógusok tiltakozásuk jeléül nem tanítanak, azt állította, erről nincs tudomása. Méri Júlia pedagógus, az iskolatanács elnöke kifejtette: a tantestület nem sztrájkol, fellépésük polgári engedetlenségnek minősíthető, amihez azért folyamodtak, mert nem lámák más kiutat, s ha a minisztérium figyelembe vette volna sorozatos panaszaikat, a helyzet nem fajul idáig. Felolvasta azokat a pontokat, melyekben a tantestület szerint az igazgató jogellenesen járt el. Nemcsak az iskolatanács megalakítása során elkövetett manipulálásokat és törvénysértéseket rótták fel az igazgatónak, hanem az elmúlt években tett jogellenes lépéseit is. Roman Hofbauer bagatellizálni igyekezett az utóbbiakat, mint régen történteket, és kijelentette: ha a vasutasok tiltakoznának így, azonnal elbocsátaná őket. Éva Slavkovská hibának minősítette, hogy az igazgató nem kapta kézhez az ellene felhozott vádakat tartalmazó írást. Jaroslav Wolf arra kérte a tiltakozókat, hogy panaszaikat írásos dokumentumokkal támasszák alá. Bugár Béla tarthatatlannak minősítette a helyzetet, melyet az oktatás folyamatossága érdekében mihamarabb orvosolni kell, ilyen értelemben tájékoztatja a gazdasági tárca vezetőjét. „A miniszter a tévé nyilvánossága előtt kijelentette, ha az iskolatanács kezdeményezi az igazgató leváltását, eleget tesz a követelésnek. Most azonban arra hivatkozik, hogy a tanács nem legitim. Összekeveri az okot az okozattal, ugyanis csak Simek manipulációinak köszönhető, hogy a tanácsban olyanok is_ helyet kaptak, akik nem odavalók. Simek így akarta megakadályozni, hogy létrejöhessen a leváltását kezdeményezni jogosult szerv” - mondta Méri Júlia, (vk) MEGKÉRDEZTÜK Hóka László parlamenti képviselőt Mi a véleménye az igazgató ellen elhangzott vádakról? - kérdeztük Hóka Lászlótól, a parlament gazdasági, privatizációs és vállalkozói bizottságának tagjától. A Miroslav Simek ellen felhozott vádak között több olyan is akadt, ahol feltételezhető a korrupció és a visszaélés, ezeket még alaposan ki kell vizsgálni. A korrupció nemcsak pénzügyi visszaélést jelent, hanem hatalommal való visszaélést is. Bizottságunk beidézi az iskolában ellenőrzést végző minisztériumi illetékeseket, hogy megtudjuk, mit sikerült megállapítaniuk. A tapasztaltak alapján úgy érzem, a kollektíva és az igazgató kapcsolata mélypontra jutott. Egy kollektíván belül a kapcsolat nem egyik napról a másikra romlik meg, a szaktanintézet esetében is évekről van szó, és a felrótt ügyek közt vannak olyanok, amelyekkel már nem lehet visszamenőleg bírósághoz fordulni. Ha én lennék a miniszter, azonnal felfüggeszteném az igazgatót, és az iskola vezetésével a helyettesét bíznám meg, amíg nem tisztázódnak az ügyek. A bírásági eljárás nálunk eléggé hosszadalmas, de az intézmény így zavartalanul működhetne tovább. Vagy a bizottságon belül, vagy mint a helyzet feltérképezésében részt vett képviselő, ezt fogom javasolni a miniszter úrnak, (vk) Vasárnap a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében átadják a Magyar Koalíció Pártja parlamenti frakciójának díját, a Pro Probitate Díjat Elismerés a képviselőktől a példaértékű kiállásért KAMONCZA MÁRTA Komárom. 1942. május 15-én a fasiszta szlovák bábállam parlamentjében a zsidótörvény ellen mindösz- sze egy személy, gróf Esterházy János szavazott. Helytállásának emlékére 52 évvel később, 1994-ben a szlovák parlament képviselői úgy döntöttek, hogy május 15-ét a szlovákiai magyarság emléknapjává nyilvánítják. Ebből az alkalomból a szlovákiai magyar parlamenti képviselők azt a személyt, illetve közösséget, aki (amely) a legtöbbet tett a magyarságért, Pro Probitate - Helytállásért Díjjal tüntetik ki. A díjat, egy negyven centis bronzszobrot, Nagy János szobrászművész alkotta, s minden év májusában adják át a komáromi Tiszti Pavüonban. ,A díjjal az MKP képviselői azokat részesítik elismerésben, akik sokat tettek a szlovákiai magyarságért. A Pro Probitate Társulás alapszabályának megfelelően a szlovákiai magyar sajtóban közzétesszük azt az időpontot, ameddig magánszemélyek, csoportosulások, pártok, tehát bárki tehet javaslatot a kitüntetett személyére vonatkozóan. Általában konszenzus alapján döntünk, de volt már arra is példa, hogy szavaztunk. Volt, akinek egész életművéért adtunk díjat, vagy olyan településeket tüntettünk ki, amelyek lakói példaértékűen kiálltak magyarságuk mellett, s ezzel ösztönzően hatottak másokra is” - mondta lapunknak Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője. 1994-ben az első alkalommal adományozott díjat in memóriám Esterházy János gróf kapta. A kitüntetést Esterházy Alice, a gróf Olaszországban élő lánya vette át. Egy évvel később, 1995-ben Zonctorony község lakóit tüntették ki. A Szene melletti falu lakossága 1984-ben egy emberként állt ki a magyar tanítási nyelvű iskola létrehozása és fenntartása mellett. 1996-ban a honatyák Lénár Károly tardoskeddi esperes-plébánost díjazták, aki 1952-ben fiatal papként részt vett az érsekújvári gyűjtőtáborban levő két paptársa kiszabadításában, ezért 17 év szabadságvesztésre ítélték. 1997-ben a díjat Hajdú László, Lipcsey Gyula és Mészáros Gyula vette át, s ugyanakkor in memóriám díjat kapott Kra- usz Zoltán, Restály Mihály és Varró István. A kitüntetettek tagjai voltak a II. vüágháború után alakult Magyar Demokratikus Népi Szövetségnek, amely Mindszenty József esztergomi hercegprímás támogatásával a nyugati közvélemény elé tárta azokat a jogtiprásokat, melyek abban az időben a szlovákiai magyarságot sújtották. A szövetség tagjait a KGB, a szlovákiai és a magyar titkos- rendőrség leleplezte, és az akkori hatalom valamennyiüket súlyos börtönbüntetésre ítélte. 1998-ban a búcsi és bátorkeszi petíciós bizottság kapta a díjat. 1998. március 15- től a tanév végéig naponta szervezett tiltakozást a faluban működő magyar alapiskolák előtt a két iskolaigazgató, a búcsi Varga Lajos és a bátorkeszi Novák Ferenc indokolatlan leváltása ellen. A harmadik kitüntetett, Janics Kálmán, betegsége miatt nem volt jelen az ünnepségen. Az ismert kortörténészt, orvost ma is sokan úgy tartják számon, mint a szlovákiai magyarság egyszemélyes jogi intézményét a diktatúra idején. Tavaly a díjat Ág Tibor kapta, a szlovákiai magyar nemzeti közösség zenei anyanyelvének tudományos feltárásáért és terjesztéséért. ,A díjat mindig olyanok vették, veszik át, akik valamennyiünknek példát mutatnak, hogy szülőföldünkön egyenes gerinccel megmaradhassunk magyarnak” - fogalmazott Bárdos Gyula. Nem nyilvános a kitüntetésre jelölt személyek névsora Pozsony. Titkolózás övezi az MKP részéről, kiket jelöltek idén a kitüntetésre,még azt sem árulták el, hány javaslat érkezett. így csupán kettő ismeretes, melyeket maguk a jelölők hoztak lapunk tudomására. Csáky Pál, a kormány alelnöke a 70-es, 80-as években tevékenykedő Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottságot jelölte, melynek munkáját Duray Miklós irányította. Ö viszont lapunknak kerek-perec kijelentette, nem kér a kitüntetésből. Ennek oka, hogy két éve Janics Kálmán kapta a díjat, aki egykor Duray ellen vallott a kommunista bíróság előtt,s kitüntetése két éve is komoly összezördülést eredményezett az egyesülni készülő három magyar párt egyes tagjai közt. A másik ismert jelölt Burián László jelenlegi párkányi esperes. Őt Köbölkút önkormányzata jelölte, amiért 1946-ban önként követte Csehországba a faluból kitelepített 208 személyt, s nagy szerepe volt abban, hogy nem veszítették el hitüket, nem asszimüálódtak, és néhány éven belül valamennyien hazajöttek, hazaszöktek, (h) Jarábik Gabriella (Somogyi Tibor felvétele)