Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-18 / 113. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 18. Gazdaság és fogyasztók - Hirdetés A banki kamatok folyamatos csökkenésével újra napirendre kerültek a befektetési alapok szolgáltatásai Nagyobb hozam - kockázattal Pozsony. Az idei év első ne­gyedévében megduplázó­dott a befektetési alapokba elhelyett pénzek összege. Ez még mindig csak a töredéke a bankokban elhelyezett ér­téknek, de már arra utal, hogy a hazai lakosság kezdi újra felfedezni a kollektív befektetés előnyeit. TUBA LAJOS Megtakarított pénzünkkel kapcso­latban általában két dolgot szeret­nénk elérni: legyen biztonságban és minél többet fialjon. Ennek legké­zenfekvőbb módja a bankokban va­ló elhelyezés, ahol pontosan tud­juk, mire is számíthatunk a későbbi­ekben. Az elmúlt időszakban nem is nagyon kellett más formákban gon­dolkoznunk, a hazai pénzpiac ab­szurd helyzete miatt szinte mind­egyik bank húsz százalék feletti ka­matot kínált. Ez pedig olyan ho­zam, amelyet néha még a legkocká­zatosabb befektetési forma, a pénz vállalkozásba történő befektetése, sem tud biztosítani. Ennek azonban vége, az elmúlt év reformintézke­dései következtében a pénzpiaci ka­matok meredeken zuhantak. Ma már alig találni olyan bankot, amely tíz százalék feletti kamatot ígérne és a szakértők ezek esetében is óvatosságra intenek. Mindez oda vezetett, hogy újra ér­demes figyelni a családi megtakarí­tások elhelyezésére szolgáló másik komoly lehetőségre, a befektetési alapokra. Ezek lényege, hogy az ügyfelektől begyűjtött pénzt a pénz­piacon vagy a tőkepiacon kamatoz­tatják. Megfelelő szakértelem mel­lett ez komoly hasznot hoz, amit az­után szétosztanak a befektetők kö­zött. A befektetési alapok fontos tu­lajdonsága tehát, hogy a hozam elő­re nem biztos, viszont általában ma­gasabb a banki letéteken elérhető kamatoknál. A fejlett országokban a befektetési alapokban tartott lakos­sági megtakarítások összege össze­vethető a bankokban tartott pénz nagyságával. Az alapok pedig álta­lában húsz százalék feletti hozamot produkálnak. A betétesek élénken figyelik a pénzük sorsát, ha valame­lyüt alap tartósan kevesebbet hoz, mint a többiek, akkor abból hamar kiveszik a pénzüket. Ezt az teszi le­hetővé, hogy a befektetési alapok napjainkban általában ún. nyílt vé­gűek, vagyis vállalják, hogy a pén­zünk ellenében kibocsátott részje­gyeket az aktuális értéken bármikor visszavásárolják. Ezenkívül létez­nek még zárt végű alapok is. Ezek a beléjük invesztált pénzt az indulás­kor kitűzött idő alatt háborítatlanul forgatják, majd a határidő letelte után az alapot felszámolva a hasz­not egyszerre fizetik ki. Ezek általá­ban többet hoznak, de a befektetők mégis inkább a nyüt végű alapokat szeretik, amelyekből szükség esetén gyorsan hozzájuthatnak a pénzük­höz. Szintén jó tudni, hogy a befek­tetési alapokban nem azt a megta­karítást érdemes elhelyezni, amely­re néhány hónap múlva szükségünk Az ügyfelek pénzét a pénzpiacon vagy a tőke­piacon kamatoztatják. lehet - a szakemberek 3-5 éves időszakot javasolnak. Nálunk a küencvenes évek elején a vagyonjegyes privatizációhoz kötő­dő alapok mellett egy klasszikus be­fektetési alap is létrejött. A Sporo­fond viszonylag rövid idő alatt több mint egymilliárd koronát gyűjtött össze, és minden esélye megvolt ar­ra, hogy egy - legalábbis hazai mé­retekben - nagy és sikeres alappá váljon. A karrierjének azonban - so­kak szerint politikailag motivált - pénzügyminisztériumi beavatkozás vetett véget. Az ezzel kapcsolatos bírósági per a mai napig nem ért vé­get (az ügy érdekessége, hogy a be­avatkozásra utasítást adó Jozef Ma- gula államtitkárt később eltávolítot­ták ugyan a pénzügyminisztérium­ból, de mind a mai napig a jegybank jól fizetett vezetői között találjuk). A Sporofond sorsa, illetve a szlovák tőkepiac visszaesése évekig nem kedvezett a hazai befektetési ala­poknak. A helyzet csak tavaly kez­dett megváltozni, többet között azért is, mert már vége a kényelmes és magas banki hozamok időszaká­nak. Időközben a befektetők bizton­sága is nőtt, ma már a pénzügymi­nisztériumi ellenőrzés sokkal szigo­rúbb, mint korábban. Ráadásul a hazai piacon megjelentek a külföldi befektetési alapok-elsőként példá­ul egy francia bank frankfurti befek­tetési társasága által működtetett Veritas nevű alap - az ide elhelye­zett pénzünk éppen olyan bizton­ságban van, mind bárkié a vüágon. Ami az aktuális hazai helyzetet ille­ti, az idei év első negyedévének vé­gén a legtöbb pénzt a Tatra Banka által alapított Tatra Asset Manage­ment (TAM) kezelte (51 százalékos piaci részesedés). Ennek legsikere­sebb alapja a Tatra Global volt, amely egy év alatt 15-szeresére nőtt - 13,6 millió koronáról 239 millió koronára. A TAM összesen 316 mü- lió koronát kezelt. A másodüt helyet a Prvá penzijná foglalta el 39 száza­lékos részesedéssel és 239 mülió ko­ronával. Ennek újdonsága a tavaly alapított Eurofond, amely 182 mil­lió koronát gyűjtött össze. A Veritas alapok az első negyedévben mind­össze két hónapon keresztül voltak hozzáférhetőek, de az így össze­gyűlt 54 mülió korona máris 9 szá­zalékos piaci részesedést biztosí­tott számukra. A három Veritas alap egyébként több mint 25 milli­árd koronának megfelelő értéket kezel. Az is várható, hogy hamaro­san újabb külföldi alapok is megje­lennek a hazai piacon. Szintén újdonság, hogy néhány he­te az Általános Hitelbank (VÚB) be­fektetési alapja is intenzív reklám­A hazai piacon megje­lentek a külföldi befek­tetési alapok. kampányba kezdett - várhatóan a VÚB-s alapok is hamarosan komoly piaci részesedésre tesznek szert. Ä nemzetközi részvénypiacok május eleji megingása viszont jól de­monstrálta, hogy a tőkepiaci befek­tetések veszteségeket is hozhatnak. Abban az időszakban az összes alap heti néhány százalékos értékvesz­tést mutatott ki, amit azóta heti 1-3 százalékos növekedéssel igyekez­nek behozni. A17. héten például az említett alapok közül az Eurofond 0,27 százalékos, a Tatra Profit 0,06 százalékos, a Veri-Valeur pedig 2,37 százalékos értéknövekedést könyvelhetett el. A nyílt végű be­fektetési alapok tulajdonsága, hogy a részjegyeiket az aktuális értéken bármikor visszavásárolják. Ezeket pedig a hazai gazdasági sajtó (Trend, Hospodárske noviny) rend­szeresen közli, így a befektetők bár­mikor kiszámolhatják a megtakarí­tásaik értékét. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Szlovák befektető Ausztráliában Pozsony. A Gratex International Rt., amely a legjelentősebb szlo­vákiai információtechnológiai és internetes cégek közé tartozik, az első szlovákiai befektető Ausztráliában. A május 10-én Sydney-ben aláírt szerződés sze­rint létrehozták a Gratex Inter­national AUST Pty Ltd. leányvál­lalatot, melynek fő részvényese a Gratex International. A leányvál­lalat olyan globális csoport tagja lesz, amely óriási tapasztalatok­kal rendelkezik az információs technológiák területén, (ú) Növekvő autóeladások Pozsony. Áprilisban a szlovák piacon 5064 személyautót és ha­szonjárművet adtak el. Március­hoz képest ez mintegy 5 százalé­kos növekedésnek felel meg. Az elmúlt hónapban 4564 személy­autót sikerült értékesíteniük a kereskedőknek, az eladott ha­szonjárművek száma elérte az 500-at. A Szlovák Autóipari Szö­vetség adatai szerint az idei év első négy hónapjában így 16 886 személygépkocsit és haszon­járművet adtak el. Az elsőség to­vábbra is a Skodát illeti, amiből áprilisban 2651-et adtak el. A márka piaci részesedése elérte az 52,32 százalékot. (SITA) A Postabank tőkeemelése Pozsony. Az állam annak tuda­tában növeli a Postabank alap­tőkéjét, hogy ez negatív kihatás­sal lehet a Szlovák Távközlési Vállalat privatizációjára. Peter Klucka, a közlekedési tárca hiva­talvezetője szerint minden rizi­kót figyelembe vesznek. Klucka továbbra sem volt hajlandó pon­tosítani a tőkeemelés mértékét, ugyanígy azt sem, hogy a Szlo­vák Posta és a távközlési vállalat müyen arányban vesz részt a tőkeemelésen. (SITA) A Wüstenrot vándorkiállítása Pozsony. Pozsonyban nyüt meg a VÚB Wüstenrot lakás-takarék­pénztár vándorkiáüításának 4. évfolyama. A Wüstenrot május 22-23-án Nyitrán, június 6-7-én Nagykürtösön és 8-9-én Loson­con mutatkozik be. (ú) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2000. május 18-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 42,883 Magyar forint (100) 16,559 Angol font 71,486 Német márka 21,926 Cseh korona 1,171 Olasz líra (1000) 22,147 Francia frank 6,537 Osztrák schilling 3,116 Japán ien (100) 43,666 Spanyol peseta (100) 25,773 Kanadai dollár 32,110 Sváici frank 27,692 Lengyel zloty 10,686 USA-dollár 47,834 Új letéti jegyek kibocsátásával előnyös befektetési kínálunk Önöknek. A teljes futamidő alatt változatlan ka garantálunk. Az eddig kibocsátott letéti jegyekkel szemben ezeknek az értékpapíroknak rövidebb a futamideje, 6 és 12 hónap és lehe­tőség van futamidő alatti kifizetésre is, de legkorábban egy hónappal a megvásárlás után. A 10 000, 50 000,100 000, 200 000 koro­na névértékű letéti jegyek névre vagy látra szólók. vSeobecnA ÚVEROVÁ BANKA VK—339

Next

/
Oldalképek
Tartalom