Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-18 / 113. szám, csütörtök

6 Politika ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 18. Lezárták a nyomozást Brüsszel. A vizsgálóbíró lezár­ta a nyomozást, és eljuttatta az ügyiratot az államügyészség­hez a magyar származású Pándy András és Pándy Ágnes ügyében. A vád ellenük, hogy meggyilkolták hat családtagju­kat, nevezetesen Pándy And­rás két feleségét, illetve nyolc gyermeke közül négyet. Mi­közben András folyamatosan tagad, Ágnes részletes vallo­mást tett, amelyben öt gyilkos­ságot beismert. A per jövőre lesz. Pándy András ögyvédje azt állítja: védence nem ölt meg senkit. (MTI) 940 kilométeres fal a határon Teherán. A távozó iráni parla­ment megszavazta, hogy a ká­bítószer-kereskedelem elleni harc jegyében építsenek falat az ország 940 kilométeres af­ganisztáni határán. Irán azzal vádolja az Afganisztánban ha­talmon levő fundamentalista milíciát, hogy pártfogolja a drogkereskedelmet. (MTI) Katona Tamás kudarca Budapest. A magyar Ország- gyűlés Külügyi Bizottsága - tíz igen szavazat és tizenegy tar­tózkodás mellett - nem támo­gatta Katona Tamás varsói nagykövetté történő kinevezé­sét. A tartózkodó szocialista és kisgazda képviselők egyebek között azt kifogásolták, hogy a jelölt nem beszél lengyelül. A külügyminisztérium ennek el­lenére kinevezheti Katonát, aki a távozó Bába Ivánt váltotta volna fel tisztségében. (MTI) Katona mélyen csalódott a szavazás után (Archívum) Elfogták a lázadók vezérét Freetown. Elfogták Sierra Le­one fővárosában Foday San- koh-t, a lázadók vezérét. A Sankoh vezette Forradalmi Egységfront fegyveresei az ENSZ több száz békefenntartó­ját őrzik túszként. Tegnap első ízben csaptak össze a brit ejtő­ernyősök a lázadókkal. (MIT) Robbanás egy üzemben Buffalo. Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy pirotech­nikai termékeket gyártó ame­rikai üzemben, Buffalóban. Az épület belsejében egy személy életét vesztette. Egy másik személy, aki megpróbált segí­teni, súlyos égési sérüléseket szenvedett. (MTI) A Földön maradt az Atlantis Washington. Az erős szél mi­att elhalasztották az Atlantis Űrrepülőgép és az Atlas III hor­dozórakéta indítását Cape Canaveralról. Az Atlantisnak már a múlt hónapban kellett volna indulnia, a halasztást ak­kor is a kedveződen időjárás miatt határozták el. (MTI) Előre fő a feje. Kaszjanov orosz miniszterelnök megválasztása után (CTK/AP) Kétharmados többséget kapott Vlagyimir Putyin jelöltje az orosz alsóházban Kaszjanov a kormányfő Moszkva. Oroszország új mi­niszterelnöke tegnaptól Mi­hail Kaszjanov lett, miután az orosz alsóház nagy szava­zattöbbséggel rábólintott a május 7-én beiktatott új ál­lamfő, Vlagyimir Putyin je­löltjére. mti-hIr A 450 tagú alsóházban a 43 éves Kaszjanovot 325 képviselő támo­gatta, 55-en szavaztak ellene, s 15- en tartózkodtak. A jobboldali és centrista duma-frakciók már koráb­ban jelezték, hogy elfogadható szá­mukra Putyin jelöltje, noha az ál­lamfő és miniszterelnök-jelöltje sem körvonalazta még pontosan gazdasági programját, illetve az új kabinet személyi összetételére vo­natkozó elképzeléseit. A Jobboldali Erők Szövetsége például kifogásol­ta azt is, hogy Kaszjanovnak nincs elképzelése a csecsenföldi válság politikai rendezésére. A baloldali ellenzék és a liberális Jabloko frak­ció e kifogások ellenére szabad ke­zet adott képviselőinek a szavazás­nál, s ez magyarázza Kaszjanov több mint kétharmados támoga­tottságát, noha miniszterelnökség­éhez az egyszerű többség is elegen­dő lett volna. Kaszjanov május 7-e óta volt ügyve­zető kormányfő. Vlagyimir Putyint vállja fel a miniszterelnöki székben, aki augusztus 16-a óta töltötte be ezt a posztot, s Borisz Jelcin államfő szüveszteri lemondását követően ügyvezető államfőként is irányítot­ta az országot. Figyelemre méltó, hogy Putyin kormányfői megbíza­tását tavaly augusztusban 233 kép­viselő támogatta - tehát a minimá­lisan szükséges 225 szavazatnál csak nyolc vokssal kapott többet -, s Kaszjanov most alaposan „leköröz­te”. Igaz, a decemberi duma-válasz­tások alaposan átszabták az erővi­szonyokat az orosz alsóházban, ahol a kommunisták vezette balol­dal elvesztette korábbi meghatáro­zó befolyását. Kaszjanovnak két hé­ten belül kell előterjesztenie elkép­zeléseit a tárcák elosztásáról Putyin államfőnek A miniszterelnök programbeszéd­ében hangsúlyozta: az orosz gazda­sági helyzet javulása „csak a politi­kai stabilitás hosszas szakasza” után képzelhető el. Kaszjanov csak nagy vonalakban vázolta fel gazda­sági elképzeléseit, kitérve arra, hogy a kabinet június elején vitatja meg a kidolgozott rövid és hosz- szabb távú programokat. Emlékez­tetett arra, hogy jelenleg az orosz lakosság több mint harmada él a létminimum alatt. A miniszterel­nök a kormányapparátus létszámá­nak csökkentését, a párhuzamossá­gok megszüntetését, s ezzel jelen­tős költségcsökkentést és a kor­mányzati munka hatékonyságának növelését ígérte. Kaszjanov haté­kony államhatalmi rendszer kiépí­tését szorgalmazta, de mint megje­gyezte, a hivatalnokok fizetésén nem lehet majd takarékoskodni, mert ez a korrupció újabb hullámát jelentené. Kormányellenőrzés alá vonták a legnagyobb szerb ellenzéki televíziót és rádiót Válságtörzs alakult Újvidéken MTI-HÍREK Belgrád. A szerb kormány ellenőr­zése alá vonta a Studio B belgrádi tévét és rádiót, és ezzel lényegében a Studio B segítségével működő B2- 92 rádiót is. A legnagyobb szerbiai ellenzéki tévé és rádió Belgrád köz­pontjában fekvő épületébe a szerb rendőrség terroristaellenes egysé­gének 100-150 egyenruhás tagja vonult be, rövidesen pedig több au­tóbusszal polgári ruhás rendőrök érkeztek. Á rendőrség a szerb kor­mány utasítására hivatkozott, amely állami tulajdonba vonta az önkormányzati tévét. A Vojislav Seselj és Milovan Bojic szerb kor­mányfőhelyettesek által aláírt uta­sítás azzal indokolta az intézkedést; hogy a Studio B több ízben az alkot­mányos rend megdöntésére hívott fel és terrorcselekményekre bujto- gatott. A tévé élére új főszerkesztőt neveztek ki. A toronyház előtt fél­száz újságíró sereglett össze, de nem léphettek be az épületbe. A to­ronyházban működik a Blic című független napilap szerkesztősége is, ahová szintén nem engedik be a lap munkatársait. A Studio B teg­nap délelőtt részben az RTS szerb állami tévé híreit közölte. Az ellenzéki aktivisták megszapo­rodott rendőrségi előállítása nyo­mán Újvidéken válságtörzset alakí­tottak a szerbiai ellenzéki pártok és mozgalmak. A válságtörzs felállítá­sát az Otpor (Ellenállás) ellenzéki diákmozgalom kezdeményezte, s a testületben az Otpor mellett ellen­zéki pártok és nem kormányzati szervezetek is részt vesznek. A törzs feladata, hogy az ellenzéki aktivis­ták esetleges előállításáról mielőbb tájékoztassa a közvéleményt, tilta­kozó megmozdulást szervezzen és egyéb támogatást nyújtson az elő­állított személyeknek. Az újvidéki rendőrség korábban előállította az Otpor 20 aktivistáját. Óriási visszhangot váltott ki Nagy-Britanniában az MI5 volt igazgatójának bejelentése Egy kémfőnölcnő emlékiratai MTI-HÍR London. A brit kormány cáfolta azokat a londoni sajtóértesülése­ket, hogy bírói végzéssel akarná visszatartani a brit titkosszolgálat, az M15 egykori vezetőjének készü­lő emlékiratait. Stella Rimington 1992-96 között állt a brit elhárítás élén, s most a visszaemlékezésein dolgozik. Könyvének híre szenzáci­óként robbant Londonban, hiszen az MI5 mindig mindent megtesz azért, hogy tevékenységét a lehető legnagyobb titoktartás övezze. Ha a memoár megjelenik, ez lesz az MI5 első hivatalos története, ám a brit kormány bírói végzéssel meg akarja akadályozni a kiadást állí­totta legalábbis a The Sun bulvár­lap, amelynek Rimington megerő­sítette, már az illetékes kormány­hatóságok elé terjesztette a mun­kát. Hangsúlyozta, személyes visz- szaemlékezésekről van szó, nem áll szándékában felfedni érzékeny in­formációkat. A,brit belügyminisz­térium szóvivője határozottan cá­folta, hogy a kormány meg akarná tiltani az emlékiratok megjelené­sét. Mint mondta, a hatóságoknak csak egyetlen kikötésük van: sem­mi olyat nem tartalmazhat a könyv, ami veszélyt jelent a nem­zetbiztonságra. Ezt egyeztetik a volt kémfőnökkel, s ha ilyen kité­telt találnak, közösen megvitatják, de szó sincs bírósági tilalomról - tette hozzá. Rimington volt az MI5 első női vezetője, és az első a titkos- szolgálat történetében, akinek ki­létét felfedték a nyilvánosság előtt. A moszkvai felsőház is ratifikálta atomcsend-szerződést Oroszország megelőzte az Egyesült Államokat MTI-HÍR Moszkva. Az orosz felsőház is megszavazta a nukleáris kísérleti robbantások teljes betiltásáról kö­tött nemzetközi szerződést, így az orosz elnök aláírását követően Oroszország is csatlakozik az atomcsend-szerződéshez. A Föde­rációs Tanács zárt ülésén szavazott a konvencióról, egyes források sze­rint csaknem egyhangúlag. Előző­leg az alsóház, az Állami Duma már ratifikálta a nemzetközi doku­mentumot. Az orosz törvényhozás korábban már ratifikálta az orosz­amerikai START-2 szerződést, amely 3-3,5 ezer robbanótöltetre csökkenti a felek nukleáris arze­nálját, s Oroszország most a nukle­áris kísérleti robbantások tilalmá­nak elfogadásával leszerelési kér­désekben bizonyos értelemben megelőzte az Egyesült Államokat. E szempontoknak várhatóan Bili Clinton amerikai elnök június eleji moszkvai megbeszélésein is jelen­tőségük lesz, hiszen az újabb orosz-amerikai csúcs fő kérdései éppen a hadászati stabilitás, a ra­kétaelhárító rendszerek korlátozá­sáról 1972-ben kötött ABM- szerződés sorsa, s a START-3 elő­készítése lesz. A jugoszláv védelmi miniszter látogatásának visszhangja Washington és Hága mélységes rosszallása MTI-HÍR Washington. Richard Boucher amerikai külügyi szóvivő az Egye­sült Államok mélységes rosszallá­sát hangoztatta amiatt, hogy Oroszország lehetővé tette az ENSZ által koszovói háborús bűn- cselekmények elkövetésével vá­dolt jugoszláv védelmi miniszter, Dragoljub Ojdanics moszkvai láto­gatását. „Oroszországnak mint az ENSZ egyik tagállamának köteles­sége, hogy letartóztassa azokat a háborús bűnösöket, akik területé­re lépnek” - hangsúlyozta Bo­ucher. Az amerikai rosszallást ki­váltó látogatás öt napos volt, és május 7-én, Vlagyimir Putyin új orosz elnök beiktatásának napján vette kezdetét. A Hágai Nemzetközi Bíróság is je­lezte, tiltakozni fog Moszkvánál Ojdanics látogatása miatt. Fülöp-szigetek - az emberrablók váltságdíjat követelnek Kétmillió egy túszért MTI-HÍR Manila. Kétmillió dolláros váltság­díjat követelnek egy beteg német asszony szabadon bocsátása fejé­ben azok a muzulmán felkelők, akik immár több mint három hete tartanak fogva 21 túszt. Az erre vo­natkozó hírt az Estrada fülöp-szi- geteki elnökkel Pekingben tárgyaló Domingo Siazon külügyminiszter közölte, a követelést azonban Ma­nilában nem erősítették meg, sőt Roberto Aventajado, a manilai kor­mány főtárgyalója azt hangoztatta, nincs tudomása arról. Európai új­ságírók kedden találkoztak a tú­szokkal, s beszámoltak arról, hogy az 57 éves német Renate Wallert rendkívül rossz állapotban van. A kormány tárgyalóinak a tervek szerint még tegnap a Fülöp-szige- tekhez tartozó déli Jolo szigetére kellett érkezniük, hogy felújítsák a tárgyalásokat az emberrablókkal. Időközben egyre nagyobb nyomás nehezedik a hatóságokra, hogy mi­előbb vessenek véget a drámának. A Jolo szigetén fogva tartott túszok között malájziai, német, francia, dél-afrikai, finn, fülöp-szigeteki és libanoni állampolgárok vannak. Toborzóleveleket küldött szét a baszk terrorszervezet Fiatalítana az ETA MTI-TUDÓSlTÁS Madrid. A baszk szakadár terror­szervezet, az ETA toborzó leveleket küldött baszk fiataloknak. Az ETA- szimpatizáns, radikális baszk fiata­loknak küldött levél francia Baszk­földön tartandó találkozóra hívja az illetőket. Felszólítja a címzette­ket, elolvasása után azonnal éges­sék el a levelet, és senkivel ne be­széljenek tartalmáról. A belügymi­nisztériumtól származó információ szerint a leveleket többnyire sze­mélyesen adták át, de néha postán küldték. A rendőrség már több ha­sonló iratot foglalt le ETA-tagok és -szimpatizánsok letartóztatását kö­vető házkutatások során. Az ETA vezetőségi tagjai egy interjúban hangsúlyozták, a fegyverszünet be­jelentése nem tőlük függ, hanem a baszk nacionalista pártoktól. Az in­terjú szerint a fegyveres harc meg­állítása a Baszk Nacionalista Párt és az Eusko Alkartasuna nevű szerve­zet kezében van. Az ETA-vezetők hangsúlyozták, a szervezet nem a baszk nacionalisták ellen harcol, hanem „Baszkföld ellenségei” va­gyis a spanyol állam és kormány el­len. A Baszk Nacionalista Párt által vezetett baszk kormány továbbra is hangsúlyozza, nem működűt együtt az ETA pártjával, amíg a ter­rorszervezet véget nem vet akciói­nak, vagyis nem jelent be újabb fegyverszünetet. Oroszország beleegyezett a fegyverszállítási embargóba Afrika szarváról a BT MTI-HÍR New York. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai folytatták a konzultációkat az Etiópia és Eritrea közötti határháború fejle­ményeiről. Az orosz ENSZ-nagy- követ közölte, már nem ellenzi a fegyverszállítási embargó beveze­tését a két kelet-afrikai ország el­len. Szergej Lavrov azt is kijelen­tette, a fegyverembargónak időbe­li határt kell szabni. Áz orosz dip­lomata közölte: valamennyi BT- tag egyetért abban, hogy az Afrikai Egységszervezetnek sürgősen kö­vetet kell küldenie a harcok szín­helyére. A meghatározott időre szóló embargót támogatja Francia- ország és a BT több más tagja is. Jean-David Levitte, Franciaország állandó ENSZ-képviselője eredeti­leg három hónap időtartamra ja­vasolta a fegyverszállítási tilalmat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom