Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-10 / 110. szám, (106. szám), szerda

ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 10.

Kultúra

Agnieszka Holland: „Bárhol élek is a világban, én mindenütt lengyel vagyok. A gyökereim Lengyelországhoz kötnek. Olyan kapcsolataim, mint otthon, nincsenek sehol."

Mindig a kirekesztettekhez húzza a szíve

„Hol álljon az ember, ha nem a gyengébbek oldalán?"

Nincs benne semmi „rendezői”. Nem hangos, nem kemény, nem öltözik feltűnően. A figyelem középpontját meghagyja másnak. De bármilyen témát visz is a vászonra, annak szerte a világon komoly visszhangja van. Agnieszka Holland a legjelesebb európai filmalkotók egyike.

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Varsóban született 1948-ban. Ott is élt 1981-ig. Leszámítva azokat az éveket, amelyeket a prágai Filmművészeti Főiskola rendező-szakán töltött. 1971-ben kapott diplomát, s nem sokkal később már Krzysztof Zanussi asszisztenseként dolgozott. Igazi mentorának Andrzej Wajdát tekinti, akihez olyan filmek forgató- könyve köti, mint az Érzéstelenítés nélkül, a Danton, a Szerelem Németországban és a Korczak. A rendkívüli állapot évében, 1981-ben Franciaországban kötött ki. Azóta külföldön él. Most éppen Los Angelesben. Nyáron Bretagne-ban. Füm- jeit Gdanskban, Cannes-ban, Berlinben és Montrealban díjazták, a legnagyobb elismerésnek azonban a közönség szeretetét tekinti. Saját filmjeiben sosem áll kamera elé. Másokéban szívesen. Ryszard Bugajski legendás Kihallgatásában például egy öntudatos kommunistát játszott. Ő - a született antikom- munista.

Miért döntött annak idején a prágai FAMU mellett? Választhatta volna a lódzi főiskolát is, ahol élvonalbeli lengyel pályatársai végeztek.

Lódzba nem mehettem. Oda olyanokat vettek fel, akiknek már volt egy diplomájuk. Andrzej Wajda például a krakkói Képzőművészeti Főiskola elvégzése után került Lódzba. De volt egy másik oka is annak, hogy Prágába mentem. A családi háttér. Apám egyike volt azon zsidóknak, akik élve kerültek ki a varsói gettóból. 1961-ben azonban rejtélyes körülmények között meghalt. Újságíró volt. Sosem tartozott a rendszer nagy kedvencei közé. A rendőrségi jelentés szerint kihallgatása során kiugrott az ablakon. Ma sem tudom, hogy így volt-e vagy

sem. Gyanítom, hogy „besegítettek” neki. Azóta sem tisztázódott az ügy. Lódzban tehát semmi esélyem nem lett volna. Prágában tárt kapukkal vártak. 1966 őszén vettek fel, abban az évben, amikor a cseh új hullám már javában virágzott. Forman, Passer, Schorm, Chytilová, Menzel egymás után rendezték jobbnál jobb filmjüket. Aztán jött a Prágai Tavasz. Ez is hatalmas élmény volt számomra. Ebből meríteni, töltekezni lehetett.

Aztán tapasztaltán, felkavartan hazamenni. Vissza Varsóba.

De ott volt Wajda, akinek imádtam a filmjeit. Prágában csupa nyugodt, visszáfogott rendezővel kerültem kapcsolatba. Első látásra fel sem tűnt, hogy filmesek. Lengyelországban más a helyzet. Ott a művészek egytől-egyig bohémek. Wajda épp a Menyegzőt forgatta, amikor először találkoztam vele. Fehér szőrmebundában, szivarozva állította be a jeleneteket. Én csak bámultam. Hogy fogok én ezzel az emberrel kommunikálni...? Kezdetben voltak is súrlódások köztünk. Úgy érzetem, nem igazán áll ki mellettem. Bármilyen forgatókönyvet írtam is, azzal politikailag mindig bajba kerültem. Azt hittem, Wajda majd szól az érdekemben. De sosem szólt. Egyszer aztán elárulta, miért nem. Többet várt tőlem. Sokkal többet. Nemsokára mégis megtört a jég. Mrozek darabját, az Emigránsokat rendeztem egy vidéki társulatnál. Az egyik előadásra Wajda is eljött. A színészeknek már akkor is annyit jelentett, mint hívőknek a pápa. Tetszett neki, amit látott. Másnap felajánlotta, hogy legyek az asszisztense A márványemberben. Ez óriási elismerés volt a részéről. A forgatás harmadik hetében azonban figyelmeztették őt a kulturális minisztériumból, hogy engem nem szabad foglalkoztatnia. „Ha nem, hát nem - felelte. - De akkor én sem dolgozom.” A végén aztán született egy faramuci döntés. Maradhattam Wajda mellett, de a nevemet nem írhatták ki a film végén. Andrzej később azt is kiharcolta, hogy két forgatókönyvemből film születhessen.

Az egyik a Korczak volt, az a történet, amely a varsói gettó zsidó orvosáról szólt. Ennek pátja az Európa, Európa, amelyet ön rendezett 1991-ben.

Korczakot az apám személyesen ismerte, s elbeszélései alapján én is megszerettem. Orvosként és íróként is sokat jelentett a gettóba zárt gyerekek számára. Az Európa, Európához ugyancsak valós történet szolgált alapul. A varsói gettóból megszökött egy fiú, és származását titkolva, csak hogy túlélje a háborút, belépett egy elit náci alakulatba. A Hitlerjugend tagja lett. Ma Izraelben él.

Annak ellenére, hogy a filmet Os- car-díjra terjesztették fel, Németországban, ahol készült, megpróbálták „elsüllyeszteni”.

Ez a forgalmazók bosszúja volt, akik egyáltalán nem örültek, hogy ez a film épp náluk, ráadásul egy lengyel rendező - nő! - által született. Mellesleg a film produceréért sem lelkesedtek, mert zsidó az Ulető. Külföldön csupa elismerő kritikát kaptunk, a németek viszont valóságos „hadjáratot” indítottak a film ellen. Egy hatvan filmből álló listán az ötvenki- lencedik helyre tették, nehogy valakinek eszébe jusson megnézni.

Húsz évvel ezelőtt, amikor elhagyta Lengyelországot, újabb bejegyzéssel bővült a bűnlajstroma.

Igen, már nemcsak az állt rajta, hogy félzsidó és antikommunista, hanem az is, hogy külföldre szökött.

1981-ben, a rendkívüli állapot évében már olyan filmek állnak a nevem mögött, mint a Vidéki színészek, a Robbanásveszély és a Magányos nő. Ez utóbbit be sem mutatták, csak hat évvel később. A cenzorok már korábban is bele-beleszól- tak az életembe, de sarokba szorítani nem tudtak. Nem is akartam én emigrálni, de amikor Jaruzelski lezárta a határokat, éppen külföldön voltam. A férjem és a nyolcéves lányom otthon, Varsóban várták, hogy mi lesz. Svédországban még bizonytalan voltam, Páriszban viszont már azt mondtam: nem megyek haza. Kilenc hónapig kellett vámom, míg a lányomat utánam engedték. Az nehéz időszak volt. Amikor otthon dobozba zárták a filmjeimet, én már boldog ember voltam. Kasia ott volt mellettem, és tudtam, hogy előbb-utóbb talpra állok. Pedig a kezdet mindenütt nehéz. Egy emigráns rendezőnek meg duplán. Eleinte szóba sem álltak velem a francia producerek. Pontosabban: lehetőségem sem volt beszélni velük. A titkárnők, hallva az akcentusomat, egyszerűen letagadták a főnökeiket. Egyszer aztán megelégeltem a helyzetet. Úgy mutatkoztam be a telefonban, hogy Los Angelesből, a kocsimból hívok, kérem, kapcsoljanak gyorsan. Közben Párizsban ültem, egy tenyérnyi szobában. A hatás persze nem maradt el. A franciák alapjában véve sznobok. Még ha szidják is az amerikaiakat, a pénzüknek köszönhetően tisztelik őket. Sokkal jobban, mint a rátermett, tehetséges keleteurópaiakat.

Lengyel témához Franciaországban egyszer nyúlt csupán.

A Popieluszko-gyilkosság volt a legerősebb történet, amelyre igent mondtak. A Megölni egy papot szép sikert ért meg, és nemcsak külföldön, Lengyelországban is. A hatalom mechanizmusáról szól, azt hiszem, elég harcos hangvételben. Azóta viszont, hogy változott a politikai helyzet, nem találtam hasonló anyagot.

Másfajta erők feszítették a Christopher Hampton forgatókönyve alapján készült Teljes napfogyatkozást, amely Rimbaud és Verlaine szerelemmel és gyűlölettel teli kapcsolatának története. Lengyelországban és Oroszországban nagy sikere volt a filmnek, Amerikában viszont elég rossz kritikákat kapott. Az amerikaiak a giccses hollywoodi sztorikat imádják, de például a Neruda postása már „nagyon nehéz film” volt számukra. A Teljes napfogyatkozástól is a romantikát

kérték számon. Azt hitték, kapnak majd egy vattacukros szerelmi történetet, amelyben mindkét fél köny- nyes szemmel borul a másik vállára. Mert se Rimbaud, se Verlaine neve nem mondott nekik semmit. Aztán amikor rá kellett jönniük, hogy ez két férfi bonyolult viszonyáról szól, leesett állal bámulták a vásznat, és csalódottan távoztak.

Rimbaud szerepét Leonardo DiCaprio kapta. Mi volt az ő első reakciója?

Bár félt a rázós jelenetektől, azonnal igent mondott. Én meg boldog voltam. Leonardo ugyanis kivételes tehetség. Bizonyos fokig hasonlít is Rimbaud-ra. Benne van a zseniális kamasz ereje. Remélem, egészségesen túléli azt a mérhetetlen hisztériát, amely a Titanic óta övezi. Rimbaud alakjáról sokat beszélgettünk már a forgatást megelőzően is. Leo sok mindent ösztönösen megérzett a költőből. A jó színészek közül nagyon kevésnek van szüksége erős rendezői kezekre. Őt sem kellett kordában tartam. Finom, érzékeny megoldásokat kínált. Sokan megkérdezték tőlem, hogy miért éppen neki adtam a szerepet, hiszen volt más választási lehetőségem is. Nekem viszont olyan színészre volt szükségem, aki nem nézett ki többnek, mint tizenhat évesnek, tehát voltaképpen gyerek még, ugyanakkor olyan erő, olyan szépség, olyan belső ragyogás árad belőle, hogy ezzel tudja hitelessé tenni egy nála jóval idősebb és sokkal tapasztaltabb férfi, Verlaine szerelmét, aki vakon követi őt, és mindent képes feláldozni érte. Én a Gübert Grape- ben láttam őt először, amelyben egy értelmi fogyatékos fiút játszott. Esküszöm, az első percekben el is hittem, hogy egy autista gyerekre bízták a szerepet. Leo annyira meggyőzően játszott, hogy ki is ütött mindenkit, aki Rimbaud-ként szóba jöhetett nálam.

Új filmjében, A harmadik csodában Anne Heche és Ed Harris alakítják a főszerepet, akik ugyancsak nagy neveknek számítanak Hollywood egén.

Ed Harris már játszott nálam a Popieluszko-filmben. Anna Heche pedig majdnem játszott a Washing- ton-térben. Akkor kiesett a rostán, most bekerült

A harmadik csoda megnevezhető?

Hagyjuk inkább a papra, aki az igazságot keresi a filmben.

Hol? Európában vagy Amerikában?

A csodák mögött nincs politika. A csoda mindig valami természetfölöttivel kapcsolatos. A történet egyébként egy katolikus amerikai papról szól, akit lenyűgöznek bizonyos jelenségek. Természetesen azt is tudni szeremé, hogy van-e értelme annak, amit csinál. Beleszeret egy halott nő lányába és rájön, hogy a nő valami olyat tett, ami túlnő az ő hitén. A harmadik csoda egyébként arról is szól, hogy képesek vagyunk- e megváltoztatni a realitás minőségét. Hogy lehet a realitás másfajta is, mint könyörtelenül logikus.

Alkalmazkodási képességből mennyi kell ahhoz, hogy hol itt, hol ott élhessen a világban?

Nekem teljesen mindegy, hol ébredek, én mindenütt Agnieszka Holland vagyok. Ami pedig az alkalmazkodást illeti, erről az a véleményem: az ember maradjon meg annak, aki. Főleg, ha nem akarja elveszíteni mindazt, amit az évek során ott legbelül megszerzett. Hit és önbizalom nélkül egy ilyen cinikus, korrumpálódott vüágban nem sokra mennék. Witold Gombrowicz elmélkedik egy írásában arról, hogy objektív-e mások rólunk alkotott véleménye. Hogy mekkora az igazságtartama azoknak a feltételezéseknek, amelyeket a környezetünk alakít ki rólunk.

És mire jött rá?

Arra, hogy az is én vagyok, akinek egy idegen lát. S ha így van, akkor még jobban érdekel, hol húzódik a saját énem, illetve a mások véleménye által rólam kialakult kép közötti határvonal. Egyvalamit azonban biztosan tudok: bárhol élek is a világban, én mindenütt lengyel vagyok. A gyökereim Lengyelországhoz körnek. Olyan kapcsolataim, mint otthon, nincsenek sehol.

„Mindig azok oldalán áll, akiket támadás ér.” Ezt Czeslaw Milosz nyilatkozta önről.

Hát hol álljon az ember, ha nem a gyengébbek, az elnyomottak, a kirekesztettek, a „mások” oldalán? Engem a szívem mindig azokhoz húz, akik segítségre szorulnak. Én a filmjeimmel is az ő pártjukon állok.

Ebben az évben két filmet rendez. Kelet-európai kollégái, akik tétlenül várják a nagy lehetőséget, de főleg a pénzt, most biztosan irigylik.

Ez az év nálam is rendkívüli. Most valóban sokat dolgozom. A Júlia hazajön valós történet. A barátnőm elbeszélése alapján írtam. Az orvos, akibe beleszeretett, életben tudta tartani a beteg gyerekét. De amikor véget ért a szerelmük, meghalt a gyerek. Júlia mégis úgy érzi, hogy a kapcsolat által sokkal gazdagabb lett. A másik film egy „fekete-fehér” afrikai történet. Néger a férfi, fehér bőrű a nő. Oxfordban ismerkedtek meg, Afrikában már elválaszthatatlanok. Mr. és Mrs. Macbeth. Igen, tudom, szerencsés helyzetben vagyok. Csak a lányomat sajnálom. Annak, hogy ennyit dolgozom, végülis ő látja kárát. De két forgatás között mindig nála vagyok Bre- tagne-ban.

Marco Hofschneider, az Európa, Európa című filmben

(Milos Fikejz felvételei)

Rimbaud szerepében: Leonardo DiCaprio