Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-05 / 80. szám, szerda
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 5. KOMMENTÁR Visegrádiak Brüsszelben JARÁBIK BALÁZS Izgalmas találkozónak néznek elébe holnap Brüsszelben a visegrádi országok európai integrációval foglalkozó főtárgyalói. Pavel Télicka, a cseh küldöttség vezetőjének meghívására ülnek össze eszme- és információcserére. Az első hallásra nem éppen lélegzetelállító hír üzenete nagyon fontos. Az illető országok mindegyike tudatosítani látszik a közhelyszerű megállapítást: együtt könnyebb. A régióban már régóta elcsépelt szlogennek próbálnak most új keretet adni a négy ország fődiplomatái, miután az Európai Unió bővítési dátumai finoman fogalmazva is homályosak, és egyre világosabb: a visegrádiaknak lépni kell. Csak az nem világos, merre, és hogyan. Ebbe a helyzetbe próbál egyre több közép-európai személyiség egy kis fényt vinni. Zbigniew Brzezinski, a lengyelek amerikai üdvöskéje, Carter elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója az Egyesült Államokban szervez a brüsszelihez hasonló találkozót. Ne feledjük azonban, hogy a visegrádi tetszhalott életre pofozásához a szlovákiai választások eredménye és a szlovák kormány lépései kellettek. Magyarország kezdettől fogva támogatta az együttműködés beindulását, az 1999. decemberi helsinki csúcs óta pedig főleg a csehek értették meg, számukra nincs zöldjelzés hamarabb, mint a szlovákok számára. A közös vámunió nagyon erős gazdasági érv a közös integráció mellett, a Zeman- kormánynak meg most sikerült megszüntetnie a kezdeti előnyt, amelyet Csehország valamikor élvezett a meciari Szlovákiával szemben. A szerző a New York-i Columbia egyetem ösztöndíjasa JEGYZET Átvert főbiztos CÖRFÖL ZSUZSA Mary Robinson kemény asz- szony, de az oroszok sem ma jöttek le a falvédőről, így az ENSZ emberi jogi főbiztosának orosz- országi látogatása hellyel-közzel botrányba fulladt. Pedig Mary Robinson már a reptéren dicsérte az orosz hatóságokat, amiért engedélyezték neki a csecsen- földi látogatást. Úgy vélte, ez bizonyítja, hogy „a Kreml megértette a nemzetközi közösség érdeklődésének jogosságát”. Optimizmusa a belvárosig tartott: tárgyalópartnerei nyíltan éreztették vele: oroszellenesnek tartják, s neheztelnek rá, amiért látatlanban bírál. Meg is ígérték neki: Ingusföldön és Csecsenföl- dön menekült- és fogolytáborban egyaránt vizitálhat. Ami Moszkvában biztos volt, az már Ingusföldön sem volt igaz. Volt menekülttábor, több ezer menekült - de volt katonai kordon is, amelyet a menekülteknek nem sikerült áttörniük, csak az orosz katonák háta mögül kiabálták sérelmeiket a volt ír államfőnek. Aki csak egy-két gondosan kiválasztott menekült csecsennel, főleg asszonyokkal állhatott szóba, de bemehetett a lakhelyükre, a vasúti kocsikba. Elképzelhető, mit hallott volna a kordon mögül kiabálóktól, ha még az „objektí- vek” is olyanokat mondtak neki, amitől nyomban az atrocitások nemzetközi kivizsgálását követelte azzal, hogy az emberek ne féljenek tanúskodni. Mindez csak az átverés első felvonása volt. Hogy, hogy nem, másnap nem voltak a helikopterek, amelyek a főbiztost és munkatársait Groznijba repítették volna. Az orosz kíséret először azt állította, nem kaptak felszállási engedélyt a mozdoki parancsnokság bázisáról. Később azt, hogy a gépek elindultak, de nem kaptak leszállási engedélyt Nazranyban. Mivel az ingus hatóságok ezt cáfolták, az oroszoknak hirtelen eszükbejutott, köd ereszkedett a vidékre. Mary Robinson nem adta fel, végül az oroszok elrepítették őt Groznijba. De csak oda! Biztonsági okokra hivatkozva szigorúan korlátozták mozgását a romvárosban, csak az egykori piactérre összeterelt lerongyolódott, kiéhezetett emberekkel beszélhetett, s amikor fogolytábort követelt, elvitték egy börtönbe, ahol két lopáson kapott csecsen nőt őriztek. Sorolta a falvakat, ahol állítólag tömeggyilkosságok történtek, követelte Csemokozo- vót, de mindenre ugyanazt válaszolták neki: nyet! Mivel Moszkvában konkrét ígéretet kapott arra, hogy elmehet a PAP-1 és PAP- 5 fogolytáborokba, melyeket az Amnesty International jogvédő szervezet előző heti jelentése külön megemlített, s mivel Groznij tőszomszédságában vannak, ezekben is kiegyezett volna. De Vaha Ibragimov tábornok arcátlanul kijelentette: Robinson asz- szonynak elavult információi vannak, a táborok 1996-ban megszűntek. A főbiztos kipakolt a sajtónak, Oleg Mironov orosz embeijogi biztos ezt zokon vette, s arra szólította fel, ne bírálja az oroszokat, inkább segítsen nekik, hiszen „nem lehet messzemenő következtetéseket levonni néhány zaklatott menekült szavaiból”. Mindezek után jó lenne tudni, minek kell még történnie ahhoz, hogy végre az emberi jogok orosz őre is zaklatott legyen. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), P. Malik Éva - régió - (58238310), Kovács Hona - mellékletek - (58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342,53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vbx Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit . ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262,58238332, fax: 58238331 Lapterjesztési osztály, laprendelés: 58238327,58238326 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA KFT.- Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PrNS, valamint a D. A. CZVEDLER KFT. - Somoija. Külföldi megrendelések: PrNS ES-vyvoz dacé, Kosická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com Ide nekem a nevesítetlen földeket is! (Szalay Zoltán karikatúrája) TALLÓZÓ NÁRODNÁOBRODA Mária Machová privatizációs miniszter a kormány elutasítása ellenére ismét felvetette, hogy a Nemzeti Vagyonalap kötvényei a stratégiai vállalatok részvényeire is cserélhetők legyenek. Jaroslav Volf (SDSS) két okból is támogatja a felvetést: a lakosság több lehetőség közül választhat, ha értékesíteni akarja államkötvényét, és ez segíthet fellendíteni a stagnáló szlovák tőkepiacot. Vladimír Manka (SDL) szerint keresni kell olyan megoldást, hogy ne feltétlenül készpénzben kelljen kifizetni a kötvényeket. Szerinte ez egy időzített bombával is felér. Ha 33 milliárd koronát kifizetnek, az az infláció szempontjából komoly gondokat okozhat. Manka elképzelhetőnek tartja a kötvények cseréjét részvényekre, de előbb elemezni kell, egy üyen lépés müyen hatással lenne a stratégiai vállalatokra. Hóka László (MKP) szerint a kormány már döntött a kérdésben, nem lát okot arra, hogy visszatéijenek rá. A két legfontosabb európai nemzet barátsága a II. világháború után az európai integráció alapkövévé vált Az egységesülő Európa útja -1. Az egységes Európa megteremtésének ötlete nem a 20. században keletkezett, e törekvés első szorgalmazói közt említhetjük már Pogyebrád György cseh királyt is. ONDREJCSÁK RÓBERT De említhető a francia Saint-Pierre abbé, a német filozófus, Kant, Victor Hugo vagy Ortega y Gasset spanyol filozófus. Az I. világháború utáni időszak legfigyelemreméltóbb próbálkozása a gróf Coudenhove-Ka- lergi által alapított Páneurópai U- nió, amely az egységes Európa megteremtését tűzte ki célul. Hatására terjesztette elő a francia külügyminiszter, Aristide Briand a Népszövetségben az európai konföderáció tervét, amely magában foglalta például a közös pénz létrehozását és a határok fokozatos megszüntetését (1929). A terv felölelte Európa minden országát, de Briand nem bújt ki saját francia bőréből: a végső cél a tartós francia hegemónia megteremtése lett volna. Ezt nem fogadhatta el sem Nagy-Britannia, sem a már újra erőre kapó Németország, de a kisebb országok sem. A terv kudarcának legfőbb oka az volt, hogy Európa még nem készült fel az egységre. Egyrészt hatalmának relatív hanyatlása ellenére sem fenyegette , jcülső” veszély, másrészt még mindig erős volt a nacionalizmus, ami a Versailles-i rendszerre is rányomta bélyegét. Ez megmutatkozott a közép-európai „nemzetállamok” létrejöttében és az „internacionalista” birodalmak (pl. az Osztrák-Magyar Monarchia) feldarabolásában. Minden negatívuma ellenére a Briand- koncepció távolba látó gondolaton alapult: az európai egység nem valósulhat meg a francia-német történelmi kibékülés nélkül. Nagyrészt a Versailles-i rendszer által felszínre hozott problémák következtében kitört II. világháború új integrációs törekvéseket hozott felszínre. Főként az ellenállási mozgalmakban volt népszerű a gondolat, mely szerint minden háború okozója a nemzetállamok „önzősége”. Legcélszerűbbnek a nemzetállamok rendszerének „meghaladása” látszott egy föderális Európában. AII. világháborúban két - Európa szempontjából - peremhatalom, az USA és a Szovjetunió győzte le a hegemóniára törő Németországot. A háború után kiteljesedett Európa világpolitikai és gazdasági súlyának elvesztése. Bár két nagyhatalma - Nagy-Britannia és Franciaország - megpróbálta helyreállítani régi dicsőségét, a döntő szót már Washington és Moszkva mondja ki. A gyarmatbirodalmak léte valamelyest megszépítette a realitásokat, de a szuezi válság idején Londonnak és Párizsnak is rá kellett jönnie, hogy a szuperhatalmak akarata ellenére nem cselekedhet. Külön-külön Európa országai már saját sorsukat érintő kérdésekben sem voltak képesek kellő súllyal fellépni. Mindezt tetézte, hogy Európa 1947-re két részre szakadt: a szovjet befolyás alatt álló Keletre és az USA „gyámsága” alatti Nyugatra. A német expanziótól való szinte ösztönös félelem mégia tovább élt, különösen a franciákban. Ez azonban távolról sem jelentett olyan kézzelfogható veszélyt, mint az Európa szívében állomásozó szovjet hadosztályok. A világháborús trauma, az európai országok térvesztése, a német „feltámadástól” való félelem és az erős külső ellenfél (Szovjetunió) megjelenése tehát mind közrejátszott az integráció elindításában. A fennkölt eszmék ellenére az egység megteremtéséhez minden országnak saját jól felfogott érdeke is fűződött. A Benelux államok saját „kicsiségükből” fakadó hátrányukat akarták kompenzálni, reménykedve, hogy egy közös szervezet tagjaiként nagyobb beleszólásuk lesz a kontinens ügyeibe. Olaszország saját „rehabilitációját” tekintette legfőbb célnak, mivel a Mussolini-időszak megtépázta az ország tekintélyét és gazdaságilag is csődbe vitte. Franciaország legfőbb érdeke Németország „földöntartása” volt. A közös szervezeten keresztül Párizs ellenőrizni akarta a német gazdaságot, hogy az ne szolgáljon többé a katonai hatalom bázisául, valamint bevonni Németországot a közös Európa építésébe, amelyben feloldódna a németek ereje. Párizs európai Németországot akart, nehogy német Európa jöjjön létre. Németország számára az integráció a nemzetközi közösségbe való visszatérést, az izoláció elkerülését és az ország szalonképessé válását jelentette. De szerepet játszott a németek egy sajátos érzése, valamiféle „önmaguktól való félelem”, amit legjobban önszabályozással, a nemzeti érdekeik „nem hangsúlyozásával” próbáltak leküzdeni. Ezért engedelmesen háttérbe vonult, és lelkesen támogatott mindenjavaslatot, ami az integráció elmélyítését célozta. Még a látszatát is el akarta kerülni, hogy vezető szePárizs európai Németországot akart, nehogy német Európa jöjjön létre. repre vágyik, és támogatta a franciák ilyen ambícióit. Az első összeurópai szervezet, az Európa Tanács létrehozásakor (1949. május 9.) azok az országok vitték keresztül elképzeléseiket, amelyek meg akarták őrizni teljes önállóságukat, és nem voltak hajlandók lemondani szuverenitásuk egy részéről. „Vezérük” Nagy-Britannia volt, s főként a skandináv államok támogatták. Az integráció terén elért első komolyabb eredmény, ami már a tagállamok hagyományos önállóságát is korlátozta, a Montanunió Szerződés aláírása volt 1951. április 18-án. Létrejötte megegyezett a francia érdekekkel: egy kormányok feletti hatóság ellenőrizte az országok szén-, vas- és acéltermelését, és eltörölte közöttük a vámokat. Ezzel megvalósult a német nehézipar nemzetközi ellenőrzése. Első elnöke, a folyamatot elindító francia külügyminiszter, Robert Schuman tervének szellemi atyja, a szintén francia Jean Monnet lett. Az NSZK gazdasági integrációja megvalósulni látszott, sokkal bonyolultabb volt viszont a helyzet a fegyverkezés területén. 1950-ben Észak-Korea szovjet és kínai segítséggel megtámadta Dél-Koreát, s Nyugat-Európa tartott egy hasonló szovjet támadástól. Az USA segítségére számított, az amerikaiak viszont az európaiak védelmi képességének növelését és egy nyugatnémet fegyveres erő felállítását szorgalmazták. Az önálló nyugatnémet hadsereg a franciák és a britek számára elfogadhatatlan volt, de Washington ragaszkodott hozzá. Megoldásként Párizsban kidolgozták az ún. Pleven-tervet (1950). Ennek nyomán 1952-ben aláírták az Európai Védelmi Szerződést, amely egy integrált európai haderő felállítását irányozta elő. Aláírói a Montanunió alapítói voltak. A terv tartalmazta a nyugatnémet hadsereg létrehozását, ami a franciák elképzelése szerint nemzetközi felügyelet alatt állt volna, ám ratifikálását így is elutasította a német militarizmustól rettegő francia Nemzetgyűlés 1954-ben. A probléma végül 1954 októberében, egy párizsi konferencián oldódott meg: megalakult a Nyugat-Európai Unió Olaszország, az NSZK, Nagy-Britannia, Franciaország és a Benelux államok részvételével, Rómát és Bonnt felvették a NATO-ba is. Mérföldkő volt az európai integráció történetében 1956 a szuezi válsággal, amelyben London és Párizs Izraellel katonai intervenciót hajtott végre a csatornát államosítani akaró, s ezzel francia és brit érdekeket veszélyeztető Egyiptom ellen. Az akció katonai része sikerült, viszont az USA és a Szovjetunió nemtetszése miatt London és Párizs kénytelen volt visszavonulni. Megmutatkozott, hogy az USA politikai támogatása nélkül (vagy ellenében) még a két legerősebb nyugat-európai nagyhatalom sem képes keresztülvinni akaratát a vüágban. Ez gyökeres fordulatot hozott Nagy-Britannia és Franciaország külpolitikájában. A britek a lehető legszorosabb együttműködésre törekedtek Washingtonnal, és úgy gondolták, hogy ha önálló döntéseket nem hozhatnak, legalább minél nagyobb befolyásuk legyen ott, ahol a döntések születnek: Washingtonban. Az írás befejező részét holnapi számunkban közöljük. OLVASÓI LEVÉL Érzéketlenül, közönyösen Egyre rosszabbá váló életkörülmények szomorú velejárója, hogy az emberek többsége csupán önmagával törődik, kihalni látszik a segítőkészség (tisztelet a kivételnek). Az emberi közömbösség ijesztő méreteket ölt, akkor sem segítenek a rászorulókon, ha ez nem jár anyagi áldozattal. íme néhány példa. Az utazó ember gyakorta találkozik olyan dolgokkal, amelyek visszatetszést keltenek. A galántai vasútállomáson a vonatból kiszállt egy idős bácsika, mindkét kezében botra támaszkodva elindult, de pár lépés után a földre rogyott. A vonatról leszálló suhancok gúnyos megjegyzéseket tettek - nézzétek a tatát, kora reggel van és máris hullarészeg. Később megtudtam, hogy a srácok között voltak falubeliek is, mégis egy 30 év körüli, roma férfi segítette fel, ültette le, és hozott egy pohár vizet a bácsinak, aki lassan összeszedte magát. Más. Az egyik mátyusföldi faluban 70 év körüli nénike szeretett volna felszállni a buszra. Amikor 1 koronás jegyet kért, a szigorú sofőr kérte a személyi igazolványát, s miután nem tudta felmutatni, a szabályokra, prémiumelvonásra és egyebekre hivatkozó kérlelhetetlen állami alkalmazott felszólította, vagy vesz egész jegyet, vagy kiszáll. Mintegy 15 ember tartózkodott a buszon, senki még a füle botját sem mozdította (a nénikénél nem volt pénz, csupán egykoronás jegyre). Kíváncsian lesték, mi lesz a nóta vége. Az lett, hogy vettem az idős asz- szonynak egész jegyet, és így megoldódott a gordiuszi csomó, végre indulhattunk Galánta felé. Kétlem, hogy bármi büntetést kapott volna a buszsofőr azért, hogy egy idős asszonynak koronás jegyet adott el. Radnóti szavai jutnak eszembe: Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult... Szabó Sándor, Királyrév