Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)

2000-04-05 / 80. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 5. Régió 3 IPOLYNYÉK A szép szó ünnepe volt Első alkalommal hirdette meg a Csemadok helyi alapszervezete a Pajor István Iskolai Vers- és Próza­mondó Versenyt, amelyre benevez­hettek az Ipoly túloldalán levő álta­lános iskolák tanuló is. A rendez­vény névadója, az 1821-ben Ipolynyéken született Pajor István költő, újságíró, műfordító az egyko­ri Nógrád és Hont vármegye kultu­rális életének ismert személyisége volt. Meglehetősen népes mezőnye volt az elsősorban hazafias és nem­zeti érzelmű alkotások tolmácsolá­sát szorgalmazó versenynek, lévén, hogy a költő a szabadságharcban nemzetőr hadnagyként vett részt. Balassagyarmatról, Dejtárról és Ke­mencéről érkeztek magyarországi gyermekek, a vendéglátók színeit pedig az ipolynyéki, csábi, valamint az ipolysági állami és egyházi alap­iskola tanulói képviselték. Batta György elnökletével dolgozott a háromtagú zsűri, amely az I. kate­gória versmondói közül a balassa­gyarmati Kubassek Ella előadását találta a legjobbnak, a megosztott 2. és 3. díjat pedig Jámbor Dorottya (Ipolyság - állami iskola) és Varga Zsolt (Kemence), illetve Pál András (Ipolyság - egyházi iskola) és Zsig- mond Csilla (Ipolynyék) kapta. A prózamondók között Máté Kitti (Ipolyság - állami iskola) végzett az 1. helyen Jánoska Edit (Ipolyság - egyházi iskola) és Vitéz András (Dejtár) előtt. Megosztott helyezések jellemezték a II. kategória versmondói szereplé­sének értékelését. Orbán Ágnes (Ipolyság-egyházi iskola) és Meny­hárt Anikó (Kemence) az első, Vincze Edina (Csáb) és Hammer- smidt Éva (Ipolyság - állami iskola) a második, Buris Mónika és Refka György (Ipolynyék) pedig a harma­dik helyen végzett. Ipolysági (egy­házi iskolai) sikert hozott a próza­mondók versenye Csáky Julianna személyében. A lány Racsko Tibor és Csáky Edina (Ipolynyék) elől vit­te el a pálmát, (dzsár) PÁRKÁNY Ján Strasser a vendég A Párkány és Vidéke Kulturális Társulás Balassi Klubja holnap 19 óri kezdettel a Csemadok-házban Ján Strassen, a Domino fórum cí­mű kritikai hetilap főszerkesztő­helyettesét látja vendégül. A Domino fórum azok közé az eüró- pai színvonalú szlovák sajtótermé­kek közé tartozik, amelyek tudják, mi a sajtó szerepe a társadalomban és a demokrácia értékeit nem te­kintik vásári portékának - azaz elvszerűen fogalmazzák meg mon­dandójukat. (hgy) Művészek és sportolók a kábítószerek ellen címmel hétfőn este koncertet rendeztek a pozsonyi Elán Sportcsar­nokban. A nagyszabású, mintegy négyórás akción többek között fellépett Vaso Patejdl (a képen), valamint Marián Greksa, Pavol Habéra és Peter Nagy is. (TA SR-felvétel) Sokan érkeztek a kerületből, hogy meghallgassák az 50 munkaadó cég ajánlatait Lesz még munkabörze Minden várakozást felülmúlt az első nyitrai munkabörze iránti érdeklődés. VRABEC MÁRIA Bár a szervezők csak 500 nyilván­tartott munkanélkülit értesítettek, március 29-én több mint 1500-an érkeztek a kerületből, hogy meg­hallgassák az 50 munkaadó cég ál­lásajánlatait. Amint a kerületi munkaügyi hivatal igazgatójától, Zoltán Veseleitől megtudtuk, az ér­deklődők 59%-a nő volt, főleg 40-44 év közötti vagy 20 éven alu­li. Nem próbálkoztak 55 évesnél NYITRA Jogtalanul osztottak szét az elmúlt négy évben több mint 10 millió ko­ronát a Nyitrai Városi Hivatal által létrehozott alapítványok - az az ál­talános érvényű rendelet, amelyet a helyi képviselők fogadtak el, ugyan­is ellentétben áll a vonatkozó tör­vénnyel, amely szerint magánsze­mélyek nem részesülhetnek köz­pénzekből. A rendeletet 1996-ban fogadták el, a törvény pedig egy év­vel később lépett érvénybe, és azóta sem szúrt szemet senkinek, hogy a kettő homlokegyenest ellentmond egymásnak. A súlyos hibára csak most hívta fel a városatyák figyel­mét Nyitra főellenőre, és ugyanak­idősebbek, és olyanok sem, akik már több mint egy éve munkanél­küli-segélyből élnek - úgy tűnik, náluk a szokás már nagy szerepet játszik. A munkaadók leginkább a középiskolai végzettségű, potenci­ális alkalmazottak iránt érdeklőd­tek, a felkínált állások között pedig leggyakrabban a szakács, pincér, szabó, pék, eladó, géplakatos, asz­talos és ács fordult elő. Rekord- mennyiségű munkahelyet, szám szerint 67-et kínált a börze egyet­len külföldi résztvevője, a csehor­szági Adamovi Gépgyár. A cégek képviselői már a helyszínen kivá­lasztották azokat, akiket megfele­kor kérte a rendelet azonnali módo­sítását is. Mint elmondta, ma már le­hetetlen megállapítani, hány ma­gánszemély jutott ily módon támo­gatáshoz, mert a pályázatokon nem tüntették fel a kérvényező jogállá­sát. Ráadásul a pénzt visszakövetel­ni sem lehet, mert a polgárok jóhi­szeműen vették át. A felelősséget a városi hivatal pénzügyi osztályának vezetője viseli, de a költségvetési szabályok megsértése nem minősül bűncselekménynek, csak a munka- fegyelem megsértésének: A rende­let módosításáról már áprilisban tárgyal a képviselő-testület, és ezen­túl közpénzekből csak olyan polgári társulások kaphatnak, amelyeknek legalább három tagjuk van. (vm) lőnek tartottak az állás betöltésére, de hogy közülük ki jár sikerrel, az csak az elkövetkező hetekben dől el. Zoltán Veselei szerint azonban a munkabörze máris teljesítette cél­ját, mert sikerült meggyőzni a cé­gek képviselőit arról, hogy a mun­kaügyi hivatal is kínálhat szakkép­zett alkalmazottakat. A tervek sze­rint idén még legalább egy üyen akciót szerveznek - remélhetőleg akkor még több munkaadó részvé­telével, mert az említett bizalmat­lanság miatt ezúttal a 100 megszó­lított vállalatnak csak a fele képvi­seltette magát, holott valamennyi­ben jelentős a munkaerőhiány. Magánszemélyek nem részesülhetnek közpénzekből Jogtalanul osztogattak SZENC Két kiállítás a művelődési központban Április hetedikéig Bél Mátyás, Magyarország ékessége, illetve A nagyszombati egyetem története címmel két kiállítás tekinthető meg a Szenei Városi Művelődési Központban. A Mátyusföldi Muzeológiai Társaság, a Szenei Városi Könyvtár és a Szenei Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium szervezte bemutató anyagát a Fórum Intézet bocsátotta a művelődési központ rendelkezésére, (benes) IPOLYNYÉK Éremeső a borversenyen - helyi sikerrel Hagyományosan tavasz elején rendezi a kiskerttulajdonosok helyi szervezete a regionális borversenyt. Az idei megméretésen Nyitrától Nagykürtösig képviseltették magukat a borosgazdák. A neves szak­emberekből álló zsűri a fehérborok kategóriájában 11 arany-, 30 ezüst- és 29 bronz-, a vörösborok kategóriájában pedig 8 arany-, 10 ezüst- és 13 bronzérmet ítélt oda. A116 borminta közül a helybeli Zsigmond Vilmos fehérbora kapta a legmagasabb pontszámot, (bgy) NYITRAI KERÜLET Öreg és beteg a térség lakossága Nemcsak a lakosság elöregedése, de a halálozások és a rákos megbe­tegedések tekintetében is a Nyitrai kerületé a szomorú első hely Szlo­vákiában. A kerületben a legmagasabb a hatvan éven aluli és felüli la­kosok elhalálozásának aránya, s a leggyakrabban fordulnak elő az emésztő- és a légszőszervek rákos megbetegedései is - főleg a Komá­romi, Lévai és Érsekújvárt járásban. Jelenleg a kerületben 4066 kór­házi ágy áll a lakosság rendelkezésére, de az egészségügyi intézmé­nyek felszereltsége mélyen az országos átlag alatt marad. A Pozsonyi kerületben egy lakos ellátására 420 korona jut havonta, a Nyitrai ke­rületben csak 212. A különböző felszereléseken és gyógyászati eszkö­zökön kívül az épületek, az infrastruktúra és a mentőautók állapota is katasztrofális, ráadásul a kerület egészségügyi intézményeinek tarto­zásai meghaladták a 900 millió koronát, kinnlevőségeik pedig csak az egészségbiztosítóknál még mindig félmillió koronára rúgnak, (vr) POZSONY Tehetségfejlesztő papírfigurák Karol Krcmár sikert sikerre hal­moz itthon és külföldön a Kirigami című könyvével, amelyben azt írja le, hogyan le­het játékos formában fejleszteni a gyermekek képzelőtehetség­ét. A pozsonyi képzőművész, formatervező elsősorban papír­ból ragasztott figuráival nyerte el a közönség rokonszenvét. (t) DUNASZERDAHELY Rendőrkézre került több betörő is Március 29-én a bűnügyi rendőrség munkatársai sikeresen kiderí­tették egy két évvel ezelőtt történt betörés elkövetőjének kilétét. R. K. (1976) 1998. július 27-én a Szabadság téren behatolt az Univerzal MZ+MZ cégnek, illetve a Magyar Vállalkozók Szövetsé­gének irodájába, s fénymásológépet, képmagnót, tévé- és telefon- készüléket, valamint faxot és számítógépet tulajdonított el. A ható­ságok pontot tettek annak a vizsgálatnak a végére is, amely egy március végén elkövetett betörés ügyében indultt. T. S. (1974) március 24-én Kislúcson betört a helyi vegyeskereskedésbe, s 30 ezer korona értékben árut vitt magával, (fodor) LOSONC Hangos volt a Pelikán Szálló A rendőrjárőr csak kényszerítő eszközökkel tudta megfékezni azt a fiatalembert, aki ittas állapotban rágalmazta a Pelikán Szálló portá­sát. A bárban poharakat tört össze, és nem volt hajlandó fizetni, (kas) KIJEV 15 A Nap kel 06.23 - nyugszik 19.27 órakor. A Hold kel 07.08 - nyugszik 20.19 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 495, apad; Medve: 440, árad; Komárom: 510, apad; Párkány: 460, apad. TUNISZ 2T^_l TÖBB HELYEN ESŐZÉS, 17 - 21 FOK ELŐREJELZÉS Napközben dél fe­lől fokozatosan beborul az égbolt, sokfelé elered az eső, elszórtan zi­vatarra is számíta­ni kell. Helyenként akár 30 millimé­ter csapadék is hullhat. A hőmérsék­let 12-17, délen 17-21 fok között várható. Délnyugaton megélénkül az északi, északkeleti szél. Holnap folytatódik a csapadékos idő, nap­közben azonban észak felől felsza­kadozik a felhőzet. Pénteken éjsza­ka még változóan felhős lesz az ég­bolt, napközben ismét beborul, és újabb csapadék várható. Az éjszakai hőmérséklet 4-8, pénteken 1-5 fok között alakul, nappal 10-14 fok lesz. ORVOSMETEOROLgiA Az uralkodó idő­járási viszonyok általában kedve­zőtlen hatással lesznek az érzé­kenyek szerve­zetére. A szív- és érrendszeri, va­lamint a mozgásszervi betegsé­gekben szenvedők állapotuk romlására számíthatnak. Gyako­ri lehet a fejfájás, és fantomfáj­dalmak is jelentkezhetnek. A lég­zőszervi betegek panaszai is gya­koribbá válhatnak. Az érzéke­nyeknél idegesség, ingerlékeny­ség, fáradtságérzet és depresszió jelentkezhet. Csökken a fizikai és szellemi teljesítőképesség és az összpontosítókészség. Csütörtökön R'ÚGÍ Ó ] N K ♦ Egy kis falu nagy tervei ♦ Életképek egy eredményes iskolából ♦ Megoldották a buszkérdést KOMÁROM Emelkedési szünet állt be Miután mégsem bocsátottak el a ha­jógyárból 995 alkalmazottat, a já­rásban a munkanélküliség továbbra is 25,38 százalék. Roland Kefko el­mondta: ez azt jelenti, hogy a járás 54 ezer munkaképes lakosa közül 13 743 állástalan. A régió legna­gyobb munkaadója továbbra is a ko­máromi cipőgyár, a gutái huzalgyár és a hajógyár, amely hivatalosan 1920 alkalmazottat foglalkoztat. „A járásból 141-en dolgoznak Magya­rországon, de folynak a tárgyalások, hogy ezt a számot emeljük, hiszen odaát 500-600 szabad munkahely van”- közölte a komáromi munka­hivatal igazgatója, (km) Karol Krcmár és papírból készült figurái (TA SR-fotó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom