Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-22 / 94. szám, szombat
HÉTVÉGI MAGAZIN Szombat, 2000. április 22. 4. évfolyam, 15. szám Öt felekezet van Naszvadon. A katolikusok vannak a legtöbben, háromezerén. Utána következnek az evangélikusok, a babtisták, az Apostoli egyház tagjai és Jehova Tanúi. Egyre többen járnak templomba Borbély Péter plébános (A szerző felvételei) KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA kitelepítésig színtiszta katolikus magyar község volt Naszvad: lakosainak száma - akkor - mintegy öt és fél ezer. Most valamivel kevesebb. A Felvidékről ebből a faluból telepítették ki a legtöbb embert. Több mint háromezerét. A helyükbe pedig más vallásúak jöttek. Romániából ugyan katolikus szlovákok, de rövid idő után egy részük elköltözött. Öt felekezet van a faluban. A katolikusok vannak a legtöbben, háromezerén (abból négyszáz roma, ők évente kétszer mennek el a templomba: nagypénteken a szertartásra, Jézuskát csókolni és karácsonykor az éjféli misére). Utána következnek az evangélikusok, a babtisták, az Apostoli egyház tagjai és Jehova Tanúi. Minden felekezetnek van imaháza. A katolikus templom kétszázhatvan éves és ez már a második. Az első 1307-ből való. (A környéken az elsők között itt épült templom, Szent Mór vértanú és társai tiszteletére.) Csakhogy a Nyitra folyó sokszor kiöntött, a hívek nem mehettek az Isten házába, ezért az esztergomi bíboros parancsba adta: építsenek új templomot. Borbély Péter plébános kilenc éve került Naszvadra. Korábbi szolgálati helyéről, Ipolyságról azért jött el, mert infarktus után kissé kímélnie kellett (volna) magát. A plusz hat falu pedig sok munkát jelentett. Naszvadra kerülve hozzácsatolták ímelyt. Aztán egyszer rosszul lett az autóban - akkor felmentették. - Most már csak ez az egy falum van, mondja. Hogyan bírta a tempót?- Reggel elvégeztem a szentmisét Naszvadon, fél tízre ímelyre mentem misézni. Vasárnap Naszvadon nyolckor tartottam fele szlovák, fele magyar misét, fél tízkor ímelyen, tizenegykor magyar misét Naszvadon. Vasárnaponként öt szentbeszédet tartottam. Minden negyedik vasárnap hatot, mert akkor Martoson is miséztem a tűzoltószertárban. Ehhez jöttek még a temetések, évente mintegy száz, a gyóntatás, a betegellátás, a keresztelés. Évente hány gyereket keresztel meg? Hatvanat-hetvenet. Volt olyan év, amikor kilencvenet. Tavaly eggyel többet temettem, mint ahányat kereszteltem, de a korábbi években rendszerint tíz-tizenkettővel többet kereszteltem, mint ahányat temettem. Nem lehet könnyű a szolgálat olyan faluban, ahol öt felekezet van... Hála Istennek, kilenc év után is jó itt lenni. A többi közösséggel szorosabb baráti kapcsolatot nem tartunk, de nincs köztünk semmi probléma, semmi vita. Kissé féltem, mert tiszta katolikus községből, Tartoskeddről származom, ahol más vallásúak nem éltek. Olykor ők is eljönnek hozzám, néha én is beszaladok hozzájuk. Ritkán, mert amikor ők ráérnek, nekem nincs időm, vagy fordítva. Valamikor egy katolikus nem tehette be a lábát a református templomba. Ma már ez nincs. Az egyház nem tiltja. Ők is jöhetnek hozzánk, mi is mehetünk hozzájuk. Sőt, temethetünk is más vallását. Kilenc évvel ezelőtt kevesebben vagy többen jártak templomba? Sokkal kevesebben. Régebben vasárnaponként két szentmisét tartottak. Egyiken se volt tele a templom. Most három szentmisére járnak. A fiatalok is? Olyan húszévesekig a fiatalok is. Az utánuk következő korosztályból kevesebben járnak templomba. Észrevehető, hogy akik a kommunizmusban nőttek fel, azoknak nem hiányzik annyira a vasárnapi szentmise. De sok szülőt, nagyszülőt visszahoznak a gyerekek. Szombatonként az el- sőáldozókat készítem fel, szentmise után beszélgetek velük. Járnak hittanra - ez külön foglalkozás. Húsvét után a bérmálkozók- kal is foglalkozom, mert az idén bérmálás is lesz. A tempóm védőszentje Szent József idegen atyák részvételével. Három napon át este nyolcig tartott a szentségimádás. - Tele volt a templom. A nagyböjtben több az ima. Egy papnak a legjobb felkészülés húsvétra az ima. Ilyenkor még többet imádkozom. Későn fekvő vagyok, s ha nem tudok aludni, átmegyek a templomba. Egyébként az adorációt és a szentség-jézussal való találkozást a Szentatya is kéri és óhajtja. Néha nem mondok semmit, csak nézem az Urat. Ez a legjobb. Nála feltöltődik az ember. S ahhoz, hogy adni tudjunk, először magunknak kell feltöltődnünk, s utána átvinni a hívőkre. A nagyböjti időszakban többen járnak templomba, hétköznap is. Keresztutak vannak. Nagypénteken nem kilencig leszünk a Szentség előtt, hanem éjfél után egy óráig. Éjfélkor beteszem az Oltáriszentséget a tabernáku- lumba, s azután még elvégezzük a keresztutat. A nagyböjtben hétköznap is mintegy százan járnak misére, ami a Komáromi járás többi falujához viszonyítva százalékban is a legjobb. Ezt a naszvadiak dicséretére mondom... A kálvária (A szerző felvételei) Megtörténet, hogy az alkohol- és drogfüggőség egy ártatlannak tűnő húsvéti locsolkodással kezdődik? Ha nem figyelünk egymásra KÖVESDI KÁROLY A mi eltörhet, az el is törik, mondja Murphy törvénye. Bár j§. nem kedvelem az ■h efféle félokosságokat, azért van benne valami. Korunk halivúdosított huszadik-huszonegyedik századi filozófiájának jelmondata azt jelzi, hogy ami megtörténhet az emberrel, az általában meg is történik. Vegyünk például egy jól szituált emberpárt. A papa mondjuk sikeres vállalkozó, a mama hivatalnok. Dolgos hétköznapjaik közepette egyszer csak beállít a rendőrség, és beviszi a család szeme fényét, mert kiderült, vadkendert termesztett valami eldugott kertben. Vagy a kollégiumi szobában. A család riadtan bámul és ámul: hogyan történhetett? Mi ütött a gyerekbe? Bár a botanikához vonzódó fiatalember esete nálunk még ritkaságnak számít, várható, hogy egyre gyakoribb lesz. Szlovákiában egyre riasztóbbak a kábítószert megkóstoló és a függőségbe került gyerekek arányáról szóló statisztikai adatok. Mindez gyermekkorom húsvétjai kapcsán jut eszembe. Talán tizen- három-tizennégy éves lehettem, amikor locsolkodás közben először kínáltak meg alkohollal (Ó, hiszen ti már nagyfiúk vagytok, ennyi nem árt meg!), aztán a fél falu derültségére és szüléink rémületére spiccesen dülöngéltünk haza. Hogy kinek mekkora traumát okozott az ifjan megélt „tűzkeresztség”, nem tudom, de tény, hogy nem vált belőlünk alkoholista, munkakerülő és csavargó. Talán - sőt egész biztosan - azért, mert ingerszegényebb környezetben éltünk, mint a mai fiatalok. A világ nyitottabbá vált, és a szabadsággal együtt egyre szabadabban áramlik be hozzánk a nyugati társadalmak vívmányaival együtt a szennye is, a bűnözés, a marihuána, a kokain és a heroin. S miközben kénytelen-kelletlen tanulgatunk együtt élni a jelenséggel, riasztó, hogy mennyire nem sikerül. Ez a társadalom egyelőre nemcsak a demokráciára éretlen, de az új kihívásokkal sem tud mit kezdeni. Legékesebb példa a Markíza televízió esete, amely a Richard Müller énekessel készült interjú után jókora büntetést volt kénytelen kifizetni, mert úgymond propagálta a kábítószer-fogyasztást. Az énekes ugyanis elárulta, hogy nem veti meg a kábítószert. Tény, hogy a kereskedelmi televíziók a nézettség növelésének bűvkörében az ördöggel is hajlandók cimborálni, de azt azért senki sem gondolhatja komolyan, hogy a mai gyerekek egy- egy tévé-interjúból kapják az ösztönzést az ártatlanság elvesztéséhez. Ugyanakkor mifelénk alig látni olyan felvilágosító filmeket, amelyek a drogozás következményeit mutatnák be, a drasztikus valósággal, a függőséggel, a túladagolással, az emberi személyiség leépülésével vagy például a hepatitisszel foglalkoznának. Mert a „Szurkolj, ne háborúzz!”- féle propagandaszövegeknek, bármilyen jól hangzanak, semmi gyakorlati hasznuk. Mint minden társadalmi rákfene, természetesen az „ártatlanság” elvesztése is a családban kezdődik. Az egymásra nem figyeléssel, a nemtörődömséggel. Azzal, hogy nem ismerjük a gyerek baráti körét, nem tudjuk, kikkel, mivel szórakozik, nincs kapcsolatunk a tanárral, az iskolával, sőt, nem élünk családi életet. Ahol a családi közösség csak gazdasági „egység”, ott sosem lehetünk biztosak abban, hogy velünk bizonyos dolgok nem fordulhatnak elő. S aztán jön a keserű csalódás és a hüledezés. A rendszerváltozás előtt volt egy kollégám, akinek egyetlen öröme a kisfia volt. Maga erős cukorbeteg, felesége alkoholista, lánya megszökött egy idősebb férfival. Majd a gyerek, mondogatta T., ő még viheti valamire. Nemrég érdeklődtem felőle. Nem tudtad, nézett rám az illető csodálkozva. A srác meghalt, túladagolta magát. Húszéves sem volt. Lehet, hogy az alkohol- és drogfüggőség egy ártatlannak tűnő húsvéti locsolkodással kezdődik? Illusztrációs felvétel
