Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)

2000-01-25 / 19. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 25. Politika 5 Beszélgetés Mészáros Lajossal az alkotmánybíróság új, egyetlen magyar nemzetiségű tagjával Legfőbb az elfogulatlanság Mészáros Lajos, a Magyar Koalíció Pártjának, jogi min­denese”, a parlament alkot­mányjogi bizottságának volt alelnöke egyike lett a kilenc új alkotmánybírónak, akik szombaton tették le a hivatali esküt. A taláros testület egyetlen magyar nemzetisé­gű tagjával főleg a közeljövő­ről beszélgettünk. JUHÁSZ KATALIN Milyenek az első benyomásai az ünnepélyes szertartás után? Nagyon szépen és méltóságtelje­sen folyt le a szertartás, ezt pozití­van értékelem, hiszen A kis herceg­ben is szerepel, hogy „szertartások­ra szükség van”. Uj kollégáim na­gyon korrektek az egymáshoz való viszonyt illetően; pár nappal ez­előtt már találkoztunk, és megbe­széltük, hogyan fognak kinézni az egyes tanácsok, ki kivel fog együtt dolgozni a jövőben. Eléggé fontos változás, hogy az eddigi két tanács helyett ezentúl három működik majd. Mi indo­kolta ezt a döntést? A három alkotmányjogi tanács leg­nagyobb előnye, hogy az egyes ta­nácsok nem lesznek annyira leter­heltek. Elméleti kérdésekkel is sok­kal többet foglalkozhatunk majd, nemcsak szigorúan gyakorlati Huszonkét év jogi gyakorlattal a hátam mögött mondhatom, hogy egy lírának elfogulatlannak kell lennie." (Dömötör Ede felvétele) SS Úgy gondolom, r óriási előnyömre szolgál a magyar alkotmányjog is- * merete. > szempontból közelíthetjük meg az egyes problémákat, tehát nemcsak gyakorlati bíráskodással tudunk foglalkozni, hanem az alkotmá­nyozással mint olyannal is. Úgy lá­tom, az alkotmányozás alapjai le lettek rakva az előző időszakban, de ránk is nagyon sok munka vár, amelynek mindenképpen szeret­nék megfelelni. Sokan kérdezték, mi lesz majd hét év múlva, ám én elsősorban arra vagyok kíváncsi, mi lesz ez alatt a hét év alatt. Családostól költözik Dunaszer- dahelyről Kassára, vagy más le­hetőséget fontolgat? Úgy döntöttem, a családomat az el­ső évben még semmiképp sem ho­zom magammal, főleg azért, hogy minél többet tudjak dolgozni és ta­nulni, tehát elsősorban az alkot­mányjoggal kívánok foglalkozni. Úgy gondolom, óriási előnyömre szolgál a magyar alkotmányjog is­merete, hiszen Magyarországnak van az európai posztkommunista államok közül a legjobb alkotmá­nya. Ennek tanulmányozása, azt hiszem, sokat segít majd a mun­kámban. Ám a hétvége a családé marad. A magyar alkotmánybírákat ér­dekes módon nem szokták poli­tikai elfogultsággal vádolni, az első szlovákiai taláros testület hivatali ideje alatt viszont gyak­ran szóba került ez a kérdés. Ön szerint változni fog valami ebben a tekintetben? Nagyon szeretném, ha ilyen vádak soha többé nem érnék az alkot­mánybíróságot. Huszonkét év jogi gyakorlattal a hátam mögött mondhatom, hogy egy bírónak el­fogulatlannak kell lennie, ez min­denki érdeke, főleg egy olyan or­szágban, ahol az alkotmány védel­me egy centralizált szervre van bíz­va. Európában köztudottan csak az alkotmánybíróságok őrzik az al­kotmányosságot, míg Amerikában az általános bírák is vizsgálhatják ezeket a kérdéseket. Abszolút fon­tos tehát, hogy e testület vala­mennyi tagja elfogulatlan legyen. Hogyan vélekedik Milan Cic nyi­latkozatáról, mely szerint tíz év­nyi hivatali időszak lenne ideális a testület számára. Tagja voltam a parlament alkot­mányjogi bizottságának, amely szintén hosszabb, kilencéves idő­szakot javasolt. Európában az egyik legrövidebb, ha nem a legrö­videbb alkotmánybírósági hivatali \\ Hosszabb időre r lenne szükségük a bíróknak ahhoz, hogy munkájukat jól vé- . > gezhessék. \\ időszak nálunk van. Úgy gondo­lom, hosszabb időre lenne szüksé­gük a bíróknak ahhoz, hogy mun­kájukat jól végezhessék. Milyen várakozásokkal néz a „kassai polgárság” elé? Szeretném jobban megismerni ezt a várost, amely egyébként a csalá­domra is nagyon pozitív benyo­mást tett. Karácsony előtt voltunk itt, így belekóstolhattunk a kará­csonyi hangulatba is. Örülök, hogy rendszeres nézője lehetek a Thália Színház előadásainak, hogy bekap­csolódhatom az itteni magyar kul­turális életbe. De az első helyen mindenképp a hivatásom szerepel majd. Megtartotta első plenáris ülését a szombaton felállt új alkotmánybíróság Változik a munkamegosztás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. Első plenáris ülését tartotta tegnap az új alkotmánybíróság, me­lyen javaslat született többek közt az egyes alkotmányjogi tanácsok összetételére. A javaslat csak akkor léphet jogerőre, ha megjelenik a törvénytárban is. Az előzetesen is­mertetett névsor a következő: az el­ső tanács tagjai Stefan Ogurcák, Mészáros Lajos és Dániel Sváby, a másodiké Ján Klucka, Ludmila Gajdosíková és Alexander Bröstl, nem állandó tagja pedig Ján Mazák. A harmadik tanácsot Eubomír Dob­rík, Juraj Babjak és nem állandó tag­ként Eduard Bárány alkotja, mivel a testület elnöke és alelnöke a tör­vény értelmében nem szerepelhet állandó tanácstagként. Az új alkot­mánybírók tizennégy befejezeden ügyet örököltek elődeiktől, Ján Ma­zák szerint ez nem túl nagy szám, bár akadnak köztük nehéz esetek is. Az egyes tanácsok tagjai hivatottak dönteni az elnökök személyét illető­en, Ján Mazák szerint valószínű, hogy az előző időszak tapasztalt al­kotmánybírói, Stefan Ogurcák, Ján Klucka és Eubomír Dobrík kerül a három tanács élére. A plénum min­den hónap első hetében ülésezik, az egyes tanácsok pedig keddi, szer­dai, illetve csütörtöki napokon. Változás várható a testület irodave­zetőjének és szóvivőjének posztján is, Marianna Mochnácová doktor ugyanis köved volt főnökét, Milan Cicet a Demokratikus Közép Pártjá­ba, ahol szintén alelnöki funkciót kapott. A tervek szerint a testület jö­vő év első negyedévében új szék­házba költözik, melynek rekonst­rukciós munkálatai ugyan sokba ke­rülnek, ám a béried díj jóval alacso­nyabb, mint a jelenlegi évi három­millió korona, fjük) MKP-Koncos találkozó Nevesítetlen földek ügye Pozsony. A Magyar Koalíció Pártjá­nak képviselői ma ülnek tárgyaló- asztalhoz Pavel Koncossal, hogy megvitassák a nevesítetien földek kezelésének kérdését. Az MKP el- váija a földművelésügyi miniszter­től, hogy vizsgálja felül elutasító ál­láspontját, és teljesítse a kormány- programot. A pártnak komoly kifo­gásai vannak a tárca által kidolgo­zott földtörvény-módosítás ellen. Csáky Pál hangsúlyozta, a nevesí- teden földek kezelésének önkor­mányzatokra való átruházása elő­nyös a polgárok számára, ugyanak­kor a jobb gazdálkodás záloga. Bugár Béla, az MKP elnöke elmond­ta, csak olyan jogszabály-módosí­tást fognak támogatni, amely szava­tolja: a nevesítetlen földek még az idén az önkormányzatok kezelésé­be kerülnek. (SITA) A volt kábítószeresek nehéz helyzetben vannak a munkahelykeresésnél Élen a visegrádi négyek között RÖVIDEN Gustáv Krajci csúszópénzt fogadott el Pozsony. A hatóságok tegnap kérelemmel fordultak a parlament­hez, hogy csúszópénz elfogadása miatt fossza meg képviselői men­telmi jogától Gustáv Krajci volt belügyminisztert. Jaroslav Ivor, a belügyi tárca vizsgálati főosztályának vezetője közölte: Krajcit az­zal gyanúsítják, hogy 1996-ban 4,5 millió koronát követelt azért, hogy a Goldfin Invest cég engedélyt kaphasson vagyonalapi kötvé­nyekkel való kereskedésre. Krajci állítólag 2 millió koronát meg is kapott. (TA SR) Ma a záróbeszédekkel folytatják Besztercebánya. Az utolsó tárgyi, illetve az utólagosan előterjesz­tett írásos bizonyítékokkal ismerkedett meg tegnap a bíróság a Cemák-perben. Egyebek közt levetítették a maffiavezér 31. szüle­tésnapjáról készült, megvágadan tévéfelvételt is. Eubomír Sámuel tanácsvezető bíró közölte, hogy a tárgyalás ma a záróbeszédekkel folytatódik. (TA SR) Amerikai diákok a külügyminiszternél Pozsony. Eduard Kukán tegnap amerikai diákok egy csoportjával találkozott. A külügyminiszter elsősorban a szlovák külpolitikai el­képzelésekről tájékoztatott, a legfontosabb feladatnak az euroatlanti integrációt, valamint a visegrádi csoport országai kö­zötti jó kapcsolatok kiépítését jelölte meg. Kukán az ország küzelmúltbeli történelmét is elmagyarázta, és kitért a kisebbségek helyzetére is. (TA SR) A DÚ döntésére még várni kell Pozsony. A Demokratikus Unió (DÚ) politikai bizottsága tegnap a Szlovák Demokratikus és Keresztény Únió (SDKÚ) bejelentett lét­rehozásával is foglalkozott. Az ülésen meghívottként részt vettek a nyilatkozat aláírói - Tibor Sagát, Viliam Vaskovic, Eduard Kukán és Milan Knazko - is. Eubomír Harach, a DÚ elnöke kijelentette, a párt egy része elképzelhetőnek tartja a DÚ összeolvadását az SDKÚ-val. A DÚ hivatalos álláspontja azonban csak az országos vá­lasztmány ülése után lesz ismert, (ú) A Vatikán cáfolja a Sunday Times cikkét Róma. A Vatikán szóvivője tegnap hivatalosan cáfolta a Sunday Times által közzétett információt, amely szerint II. János Pál be­tegsége előrehaladtával két éven belül tolószékbe kényszerül. A brit lap a katolikus egyházfőt sújtó Parkinson-kórra utalt, amelyet hivatalosan a Szentszék még soha nem erősített meg, de az olasz sajtó hasábjain az elmúlt években sokat írtak róla, mint „köztu­dott” dologról. (MTI) Lengyel tiltakozás Oroszországnál Varsó. A Lengyel Köztársaság moszkvai nagykövete tegnap tiltako­zó jegyzéket nyújtott át Avgyejev első orosz külügyminiszter-he­lyettesnek kilenc lengyel diplomata kiutasítása miatt. Ebben a len­gyel fél rámutat, hogy az orosz hatóságok döntése megtorló jelle­gű, barátságtalan lépés, amely nem kívánatos feszültséget kelt a kétoldalú kapcsolatokban. (MTI) Az EDU sem támogatja a KDH makacskodását Marad a patthelyzet új szó-hIr Pozsony/Komárom. Az Európai Demokratikus Unió (EDU) elnöksé­gének Koppenhágában tartott két­napos ülésén ismét napirendre ke­rült a MKP tagságának kérdése. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) azonban ismét élt vétójogá­val, mondván, a Cirill és Metód-szo- borcsoport felállításának problémá­ja még nem oldódott meg. Agárdi Attilának, az MKP külügyi titkárá­nak tájékoztatása szerint az EDU ve­zetői úgy vélik, a szoborcsoport kér­dése a Komáromi Városi Önkor­mányzat belügye, amelybe egyetlen párt sem avatkozhat bele. Ellenkező esetben ugyanis megsértenék a szubszidiaritás elvét. Alexis Win- toniak, az EDU központi titkára arra kérte a KDH képviselőit, fontolják meg elutasító álláspontjukat, mivel magatartásuk az unió köreiben nem talál támogatásra, az EDU pedig a továbbiakban nem kíván közvetítő szerepet játszani az ügyben. A komáromi városi önkormányzat már többször elutasította Cirill és Metód szobrának köztéri felállítá­sát, és ez az álláspont máig érvé­nyes - tájékoztatta szerkesztősé­günket Kovács János, a komáromi városi képviselő-testület kulturális bizottságának tagja. Felháborító­nak tartja a hétfői Uj Szóban megje­lent hírügynökségi jelentést, mely 'szerint az önkormányzat döntött volna a szoborcsoport felállítása mellett. - Továbbra is patthelyzet áll fenn, és a szobor elhelyezésének kérdése sem a képviselő-testület MKP-s klubjának keddi tanácskozá­sa, sem a szerdai képviselő-testületi ülés napirendjén nem szerepel - ál­lította a képviselő, aki szerint a 3,9 méteres szoborcsoportnak megfe­lelőbb helye lenne Dévényben vagy a Zobor-hegyen, mint Komárom közterén, (gl) Peter Osusky képviselői fogadóórákat tart Nyitrán Meg lehet egyezni BAROS RÓBERT Pozsony. Jelenleg tizenkettő, a ko­rábban kábítószer-függőségben szenvedő személyeknek a társada­lomba való újbóli beüleszkedését segítő központ van Szlovákiában - közölte Csáky Pál. A miniszterel­nök-helyettes, egyben a kormány kábítószer-függőséggel foglalkozó tanácsának elnöke azon a kétnapos nemzetközi szemináriumon mon­dott beszédet, amely a kábítószer­élvezők szakszerű rehabilitációjával foglalkozik. Csáky elmondta: ezek nem állami intézmények, fenntartá­si költségeik mintegy 70 százalékát a kerületi hivatalok fedezik, de mű­ködtetésükhöz hozzájárul a Drogel­lenes Alap is. Összesen 161 férőhe­lyet tudnak biztosítani, a betegek átlagosan 10 hónapot töltenek ezekben a központokban. Bauer Edit, a munka-, szociális és családügyi minisztérium államtit­kára elmondta: hazánkban növek­szik a kábítószerfüggők száma, el­sősorban a munkanélküliek és a diá­kok körében. A visszaesők száma is jelentősen megugrott: a tavalyelőtti adatok szerint a „szerről” egyszer már leszokott narkósok mintegy hatvan százaléka szorult ismét ke­zelésre. Az államtitkár asszony hangsúlyozta: Szlovákiában a volt kábítószeresek a társadalomba való újbóli beilleszkedés szempontjából rendkívül nehéz helyzetben van­nak, mivel a magas munkanélküli­ség miatt szinte képtelenek álláshoz jutni. „Hiába sikerül leszokniuk a narkóról, ha nem találnak megfele­lő munkát, nem foglalják el valami­vel magukat, nem alakítanak ki perspektivikus jövőképet, könnyeb­ben nyúlnak ismét a kábítószer után” - mondta. Cyrille Őrizet, az Európai Bizottság kábítószer-ellenes tevékenységgel foglalkozó csoportjának programta­nácsadója elmondta: az EU-tag- államok közül Németország, Svájc, Ausztria, illetve Hollandia büszkél­kedhet a legátfogóbb reszocialiáci- ós programokkal, a visegrádi orszá­gok közül viszont Szlovákia tett a legtöbbet ezen a téren. Elnapolták a tárgyalást Rafináltak a vádlottak Pozsony. Tizenötödször sem sike­rült döntést hozni a Jozef Matula ügyvéd meggyilkolásával vádolt négy férfi ügyében: tegnap február 2-ára napolták el a tárgyalást. Az egyik elégedetlen vádlott felmon­dott ügyvédjének. A valódi ok más lehet: ha február 10-ig nem lesz íté­lethirdetésre, a vádlottakat szabad­lábra helyezik, mert letelik három­éves vizsgálati fogságuk. (SITA) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nyitra. Tegnap első ízben tartott képviselői fogadóórát a Demokra­ta Párt nyitrai irodájában Peter Osusky parlamenti képviselő. Ez alkalomból újságíróknak elmond­ta, legfőbb feladatának azt tekinti, hogy elmagyarázza a hozzá fordu­ló polgároknak: a kormány mun­káját az elfogadott törvények, nem pedig a mesterségesen szított bot­rányok vagy a személyes konflik­tusok alapján kell értékelni. „A lé­nyeges és fontos szavazásoknál minden nézeteltérés ellenére meg tudtunk egyezni az SDK-n belül, és én hiszem, hogy ez az SDKÚ maj­dani megalakulásáról szóló beje­lentés után sem változik” - mond­ta Osusky, aki szerint épp ezért tárgytalan a koalíciós szerződés át­értékeléséről beszélni. A képviselővel ezentúl havonta egyszer találkozhatnak a Nyitra környéki választópolgárok, (bee)

Next

/
Oldalképek
Tartalom