Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)

2000-01-22 / 17. szám, szombat

HÉTVÉGI MAGAZIN

Szombat, 2000. január 22. 4. évfolyam, 3. szám

Magyarországon helyi hőkezeléssel is kezelik a daganatos betegeket. Járóbetegrendelés keretén belül két műszerrel végeznek helyi hőkezeléseket.

„Most felébredt bennem a remény"

PÉTERFI SZONYA

sovány asszony behunyt szemmel fekszik az ágyon, és megpróbál lazítani. Erőlködése sikertelen. Két éve harcol a kórral, két éve újabb és újabb műtétekből kell felépülnie, hiszen amíg lehet, gondoskodni akar 16 és 11 esztendős gyerekeiről.- Petefészektumorral kezdődött, s hiába műtötték meg, rövid időn belül áttétek képződtek. A hasüregben, a beleken, most újabban a derékrészen is új daganatokat fedeztek fel az orvosok. A kemoterápia, a sugárterápia dacára. Beszéljek arról, mit éreztem, amikor kihullott a hajam, amikor csonttá so- ványodtam, vagy amikor elhagyott a férjem? Igazságtalannak tartom, hogy negyvenkét évesen így kell meghalnom. Bár lehet, hogy ezzel az új eljárással, a helyi hiperthermiával mégis megállítják a kór terjedését, és kapok a sorstól még néhány évet. Pedig karácsonykor számvetést készítettem és feladtam. Viszont tegnap, a második hőkezelés után nem volt szükségem fájdalomcsillapítóra...- Ez az, ezt szeretem hallani, nem az elkenődött sirámokat - mondja hangosan Csiky Éva, a budapesti Péterfy Sándor utcai kórház onkológiai és hiperthermiai központ ápolónő-aneszteziológusa. - Bármennyire nehéz is, hinni kell önmagunk vagy akár a teremtő erejében - mondja csendesebben, miközben ellenőrzi a műszer adatait. Az újonnan létesült központban járóbetegrendelés keretén belül két műszerrel végeznek helyi hőkezeléseket. Naponta 10-12 beteg fordul meg a rendelőben, ám az új gyógymód iránt óriási az érdeklőA helyi kezelésre alkalmas műszer

(Somogyi Tibor felvételei)

„Karácsonykor számvetést készítettem és feladtam"

dés, annak ellenére, hogy a társadalombiztosító nem járul hozzá a gyógyítás költségeihez. - Minden kezdet nehéz. Szerencsére dr. Tamási Péter főorvos és néhányan az intenzív osztályról, orvosok és nővérek egyaránt, megszállottként küzdöttünk azért, hogy december végén fogadhassuk az első betegeket. Az emeleti osztályon a teljestest-hiperthermiát, itt a földszinten viszont a helyi hőkezelést végezzük. Betegeink ezzel párhuzamosan kemoterápiát, illetve ha szükséges, sugárkezelést is kapnak. Bízunk abban, hogy a harmadik fajta műszert, az ún. üregi készüléket is hamarosan megkapjuk,

s így esélyt kapnak azok is, akik prosztata-, vagy nyelőcsőrákban szenvednek.

Csiky Éva nem tagadta, hogy vannak szakmabeliek, akik nem nézik jó szemmel az újonnan létesült központot és nem bíznak a hiperthermiás kezelés eredményességében. - Vagyunk néhányan, akik saját pénzünkön külföldön - Németországban és Ausztriában tanultuk a műszerek használatát. A kinti kollégák korrektek voltak, nemcsak a sikerekről, hanem a kudarcokról is beszámoltak. Ausztriában vagy háromezer beteget kezeltem, áttanulmányoztam a kórlapjaikat is.

Állítom, a hőkezelés sokuknál eredményes volt, a sejtburjánzási folyamat leállt. Szerintem az is nagy eredménynek számít, ha a hőterápia következtében javul a beteg életminősége, megszűnnek kínzó fájdalmai, rosszullét és hajhullás nélkül vészeli át a kemoterápiát, stb.

A budapesti központban rendszerint azok kapnak helyi kezelést, akiknek egy szervét támadta meg a rák, illetva azok a betegek, akik rossz egészségi állapotuk miatt nem alkalmasak a teljestest- hiperthermiára. - A helyi kezelés nem jár fájdalommal, a megtámadott szervet 41-42 C fokra, az infravörös A tartományba tartozó sugárral melegítjük, egy-másfél órán keresztül. Az esetleges bőrpír megelőzésére hővédő krémet használunk. Vannak persze, akik nehezen viselik a „melegítést”, s arra kérnek, csökkentsem a hőfokot. Úgy teszek, mintha teljesíteném óhajukat, s ettől máris megnyugszanak. Az előírt 41-42 C fokot tartani kell, hiszen a rendszerint öt kezelésből álló kúrának ez a lényege. Az egyik betegünk, akinek májáttétei vannak, szintén nyűgös volt, de amióta kiderült, hogy a három centiméteres májdaganata két hőterápia után másfél centisre zsugorodott,

boldogan, mosolyogva, zokszó, sőt moccanás nélkül fekszik másfél órán át.

Csiky Éva szerint a legnagyobb gond az egészségügy pénztelensége, ami miatt a helyi hőkezelést a betegnek kell fizetnie. Ha figyelembe vesszük, hogy a daganatos megbetegedésben szenvedő csupán táppénzt, illetve járadékot kap, az ötször 14 ezer forint óriási teher. Azokban az esetekben, amikor a beteg anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé a többletkiadást, az ingyenes kezelésről a központ kuratóriumi tagjai döntenek.

Próbálok nem gondolni arra, hogy ez a porció előételnek is kevés volt. Reggel frissen, üdén ébredek

Az omlett ham lett, avagy: éljünk egészségesen

RÉVÉSZ ADRIANNA

inyitom a hűtő ajtaját, s mit látok? Mindössze két tojás, ugyancsak két kisebb paprika, kevés vaj, némi olaj. Tudomásul veszem: ez mindenem. A meglevőkből kell kihúznom vasárnap estig. A család apraja-nagyja távol van. A gyerekek a nagyiék- nál, az apjuk pedig szolgálati úton. Szóval a hétvége az enyém. Nem töltöm fel hiányzó tartalékainkat. Két napig koplalok és tomázgatok. Legfőbb ideje, hogy leadjak pár kilót. Ami viszont a lényeg: kondícióra, erőnlétre, izmokra vágyom. Vissza kell nyernem néhai feszes mivoltomat. Meghallgatom Chris Rea gyönyörűszép dalát, a Sweet summer day-t. Erre a számra nagyon jólesik a be- és kilégzés. Ezután kazettát váltok. Sikerült előhalásznom egy régi Saragosa Band-féle hanganyagot. Az efféle zene-bona engem kifejezetten ug- rabugrálásra, hastáncra, lábemel- getésre késztet. Nagyszerű. Ablakot nyitok. Mióta is tornázom? Kezdetnek nem kéne a negyedórás limitet túllépnem. Az óra állása szerint már túl is léptem a harminc percet és csuromvizes vagyok. Kopognak. Ez Réka lesz. Minden pénteken benéz hozzánk a pályaudvarról jövet. Jól tippeltem. Miközben Réka szövegel, gyorsan tusolok és átöltözöm. Kommentálom ám, miért ez az állapot. Barátnőm mosolyog. Érti ő ezt. Időnként ő is praktizálja az effajta fogyó-erősítő terápiát. Réka farkaséhes. Felajánlom, összeütök neki két tojást omlettnek. Kevés lesz. Ha ez a nő éhes, tudom, mit képes lenyelni. A lisztmentes omletthez legalább négy tojás kéne. Mindegy. Kész van. Megijesztem kis sóval, miegymással, amit találok. A mini omlett fél percen belül ham lett. Réka biztat: bírjam ki a böjtöt. Az eredmény majd mindenért kárpótol. Időnként amúgy is jól jön egy kis tisztítókúra. És mivel szerinte is fő a mozgás, testedzés, megbeszéljük, hogy holnap kerékpártúrázunk. Párkányból elbiciklizünk Helembára. A táv oda-vissza kb. 30 kilométer. Éhes vagyok. Fogom a két paprikát, megsütöm. Próbálok nem gondolni arra, hogy ez a porció előételnek is kevés volt. Reggel frissen, üdén ébredek. Pattannék ki az ágyból, de nem megy. Izomlázam van. Hogy fogok én ma bicajozni?

Pontban tizenegykor megérkezik Réka. Tekerünk. A beszéd elvonja a figyelmemet enyhe kínjaimról. Lemegyünk a vízhez, sétálunk, aztán benézünk Réka nagynénjéhez, Gizi nénihez, aki mihely megpillant bennünket, két tenyerét ösz- szecsapja és teli torokkal rázendít: „Élment az esztek, lyányok? Ajjaj. Emmá nem nektek való. Mindegy, no. Hozott isten. Gyertek beja konyhába. Mingyá kész a bejli.” Réka szolidaritásból azt mondja, mindketten fogyózunk. De - teszi hozzá - Gizi nénit semmiképp sem szerettük volna kihagyni, úgyhogy üljön csak le és beszélgessünk egy kicsit. A néni nem a fogyókúrázás

Megígérem magamnak: az édességet a jövőben mellőzöm.

híve. Szerinte az effajta dolgok a henyélő-semmittevő újgazdag nagyságák kitalációi. Mi pedig Gizi mama megítélése szerint nádszál- vékonyak vagyunk és csak spekulálunk jódolgunkban.

Mielőtt indulnánk, megpakol egy nagy kosarat almával, körtével. Ez jólesik. Erőnek erejével becsomagol egy-egy bejlit is mindkettőnknek, mondván: a gyerekeknek ízleni fog. Elfáradtam. Némán tekerek és szenvedek. Mihelyt megérkezünk: fürdő, két körte vacsora gyanánt, kis tévénézés és zsupsz, be az ágyba. Reggel kelnék, de mozdulni sem bírok. Jajjajaj... Teljesen

összetört vagyok. Mintha három éjjel, három nap csákányoztam volna. Hívnak a gyerkőcök. Ne várjam őket csak este fél nyolc körül. A lecke kész. A férjem is felhív Csehországból. Csak hétfő estére ígéri jöttét. Magatehetetlenül heverek, jajgatások és nyögdécselések közepette rá gondolok... és ugyebár a finomabbnál finomabb édességekre. Dél körül megpróbálok feltá- pászkodni. Nem éppen zökkenő- mentesen, de kibotorkálok a konyhába és összeállítom a holnapi bevásárló listát. Az ebédem egy pirí- tos, estefelé pedig két alma. Égy fél körte a desszert. Ej, de hozzányúlnék a Gizi néni bejglijéhez. Ma már a torna szóba se jöhet, hiszen alig totyogok. Még ahhoz is sziszegek. Úgyhogy tartom a diétát. Ha meg már így hozzáfogtam, megpróbálok még legalább egy hétig koplalni. Megígérem magamnak, hogy az édességet a jövőben mellőzöm. És ami a leglényegesebb: napi tíz perc torna. Rendszeresen. Amíg élek. Ámen.

Fiaim óriási hangerővel, vihorász- va, kipirult pofival megérkeznek. Teli a hasuk is. Nagyi szokásához híven megvacsoráztatta őket. Azért megkóstolják a dióskalácsot is és megjegyzik: „Jé, anyuci! Te ma is sütöttél? Pedig olyan betegnek tűnsz. Megfáztál? Holnap tízóraira ilyet csomagolj, jó?”

Feró Spácil illusztrációs felvétele