Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-13 / 9. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 13. Régióink Remélhetőleg egyszer majd büszkén mutathatnak a növendékeikre, akiknél a munkájuk meghozta a gyümölcsét Segítő kéz az első lépéseknél Csak a remény maradt Hiányzik az iskola! PUNTIGÁN JÓZSEF Megalakulása 50. évfordulójának tiszteletére az évvégén tartotta meg ünnepi közgyűlését a Csemadok mucsínyi alapszervezete, amelyen részt vett Galcsík Károly a Csemadok járási titkára valamint Vladimír Kumstár, a község polgármestere. Bár az alapszervezetnek hivatalosan csak 12 tagja van, a közgyűlésen közel harmincán vettek részt. Ez egyben azt is jelzi, hogy van, lehet remény a község magyar kulturális életének felújulására. Czakó Mária Magdolna, Miklós Barna és Sumec Ferenc odaadó, jó szervező munkájának köszönhetően 1949-ben Losonc, Fülek, Jelsőc és Panyidaróc után Mucsényban, a Losonci járásban ötödikként alakult meg a Csemadok Alapszervezete. Hatékony segítséget nyújtott nekik Szabó Géza, a Csemadok akkori járási titkára. Az alapszervezet alakuló közgyűlése háromtagú vezetőségét választott: Rubint Géza- elnök, id. Rajtyúk Gyula, - titkár és Miklós Barna - pénztáros. Összejöveteleiket kultúrház hiányában magánlakásokban tartották. A szervezet tevékenységében főszerepjutott a műkedvelő színjátszásnak, amelynek “hattyúdalát” a “Nem élhetek muzsikaszó” nélkül című darab (1980) jelentette. Ez volt a több, mint 30 év legsikeresebb darabja, amelyet a hazai bemutatókon kívül a környező községekben valamint Losoncon is bemutattak. Úgy a színjátszásnak, mint a Csemadok életének 1957- től irányítója, mozgatórúgója Szabó Béla volt. Tanítóként, később a losonci Magyar Tannyelvű Iskola igazgatójaként még azon generációhoz tartozott akik tudták és vallották, a tanítás nem csak foglalkozás, hanem hivatás, elhivatottság. Hivatás, amelynek munkán kívül is eleget kell tenni, s példát kell mutatni. Mindig fájdalmas volt számára az a tény, hogy a községben nem volt, s ma sincs magyar iskola. E hiányt egy ideig még lehetett pótolni, súlyos következményei azonban jelenleg már nagyon érezhetőek. Élete szinte egybeforrott a Csemadok életével. Az alapszervezet történetét összefoglalaló kis munkájában - amely múlt év decemberében jelent meg - így volt, lehetett miről írni. Zárórészében olvashatjuk: “Az 1998-as választások eredménye reményt adott, hogy pozitív változások várhatók az itt élő magyarság életében, úgy politikai, oktatási mint gazdasági téren. Helyi szinten azonban kicsi a remény arra, hogy a Csemadok alapszervezete szervezetileg megerősödik. A falu lakossága “el van öregedve”, kevés a fiatal házaspár és végképpen hiányzik az ifjúság. Az utánpótlásra legfeljebb remény van. Magyar iskola nincs, s csak Miklós Ferencnek (az alapszervezet jelenlegi elnöke - P.J.) és Rusznák Barnabásnak gyermekei járnak magyar iskolába - Losoncra. Az itt élő néhány fiatalt a Csemadok nem érdekli, s a középkorúak között sem találni olyan lelkes odaadó személyeket, akik tovább tudnák és akarnák vinni a hagyományokat, a kultúra régi hírnevét hirdető fáklyát. Az alapító tagok és az őket követő korosztályok (a II. világháború után születettek) elhalálozásával pusztulóban van az anyanyelv, a magyarságunk iránti szeretet, a múltunkra való büszkeség, a megmaradásunkért, a kulturális hagyományaink megőrzéséért és továbbfejlesztéséért érzett felelősség ápolása, a kötelességtudat.” A közgyűlésen az ünnepi beszámolót Szabó Béla tartotta. A műsorban népdalokat, citeraszólót és verseket hallottunk. Ha az itt élő idősebb generáció elhiszi, hogy még mindig van mit tennie, hogy lehet tennie, a fiatalabbak megértik, hogy amit tesznek azt a maguk és gyermekeik számára teszik, akkor lehet bízni abban, hogy a mostani ünnepi közgyűlés nem az utolsó esemény volt a Csemadok 50 éves történelmében. dékek testi épségére nagyon oda kell figyelniük, mert ha valamelyik apróságnak baja esne a szülőkkel gyűlne meg a bajuk. Beszélgetés közben végigjárjuk az egyszintes épületet. A falakat gyerekek rajzai díszítik. Vannak közöttük felismer- hetetlen firkák, de némelyik rajz egészen jóra sikeredett. A lépcsőházat és a folyosókat üde zöld növények teszik otthonossá. Példás rend és tisztaság van mindenütt. „A gyerekek reggel fél héttől fél négyig vannak az óvodában. Addig járnak, amíg szüleik fizetik a hozzájárulást. Amikor sok a hátralék a szülő egyszerűen nem hozza a gyermekét” - közli az egyik óvónő. Bár az óvoda valóban hangulatos, a játék és egyéb eszköz azért jóval kevesebb, mint a többi óvodában. Itt a szülők sem anyagiakban, sem egyéb segédeszközökkel nem támogatják az óvodát és a szponzorok sem tolonganak azért, hogy adományokkal lepjék meg a roma apróságokat. Tavaly az óvoda fennállásának 20. évfordulója kapcsán az óvoda alkalmazottjai Mikes Mária igazgatónővel az élen, szerettek volna ünnepséget rendezni, de anyagiak híján, erről a szándékukról le kellett mondaniuk. A ju- büeumról csak az óvónők emlékeztek meg. Faragó Jolán mutatja az óvoda emlékkönyvét, amibe minden jeles eseményt, rendezvényt, színházlátogatást becsületesen bejegyeztek. „Tudja, tőlem is sokan megkérdezik, hogy sikerült megtanítanunk a gyerekekkel ezt-azt. Ilyenkor mindig elszomorodom, mert arra gondolok, hogy ezek az apróságok itt valóban sok hasznos dolgot megtanultak, aztán elkerültek innen és azt sem tudjuk mi történt velük. Csak akkor találkozunk velük újból, amikor már saját csemetéjüket hozzák hozzánk és rá kell döbbenünk arra, hogy annak ellenére, hogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy sikerüljön kitörniük a környezetükből, nem jártunk sok eredménnyel. Ok is ugyanolyanok, mint a szüleik, akik annak idején őket hordták az óvodába” - állapítja meg Faragó Jolán. Az emlékkönyvben az ismert Babits-idézetre mutat: „Minden embernek a lelkében dal van, és saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.” „Látja, mi is erre törekszünk. Megtanítani az apróságainkkal a szépet és a jót, segíteni nekik megtanulni a mi értékrendünket és reméljük egyszer majd büszkén mutathatok a növendékeim közül valakire, akinél a munkánk meghozta a gyümölcsét” - mondja búcsúzóul a komáromi cigányóvoda igazgatóhelyettese. Az idei tél kedvez a téli sportok kedvelőinek (Somogyi Tibor felvétele) Somogyi Tibor illusztrációs felvétele Csak egyetlen magyar, illetve kétnyelvű felirat árválkodik a járási hivatalban Ha játékokat adunk a kezükbe, azokat perceken belül szétdobálják, de összerakni már nincs kedvük” - állítja Faragó Jolán, az óvoda igazgató-helyettese, aki 1979- ben fiatal óvónőként került az intézménybe. Az alkalmazottak ugyan gyakran változtak, de ő maradt. „Az, hogy az óvoda egyáltalán megnyithatta kapuit, dr. Bende Istvánnak, a járási hivatal akkori szociális osztályvezetőjének és feleségének, az óvoda első igazgatónőjének Bende Teréziának köszönhető. Ók nagyon sokat tettek annak érdekében, hogy ezeknek az apróságoknak jobb legyen az életük, mint a szüleiké. Annyi ruhát szereztek, hogy még ma is sokszor ezekbe bújtatjuk a gyerekeket” - mondja az igazgató-helyettes. Itt ugyanis a nevelés teljesen másképp történik, mint a többi óvodában. A gyerekek reggel fél hétre jönnek, aldcor az óvoda egyik alkalmazottja tetőtől talpig megmosdatja, majd az óvodákban tárolt ruhákba öltözteti őket. Aztán kezdődik a foglalkozás. Komoly gondot jelent az óvoda személyzetének, hogy az apróságok zöme a román kívül más nyelven nem ért. Sok türelmet igényel, amíg megtanítják őket magyarul beszélni, evőeszközt használni, megmutatják A komáromi óvoda növendékei nekik mire valók a játékok.„A gyerekek figyelmét leginkább a rajzzal és zenével tudjuk lekötni” - szögezi le a két óvónő: Kimle Éva és Szénássy Katalin. Elmondásuk szerint, ebben az óvodában a nővénA kivétel erősíti a szabályt BODZSAR GYULA MKP nagykürtösi járási szervezetének nemrégiben megtartott konferenciáján négyen pályáztak az időközben megüresedett elnöki székre. A küldöttek első nekifutásra, nagy szavazattöbbséggel Hamrelik Richárd mérnöknek, a Nagykürtösi Járási Hivatal elöljáró-helyettesének szavaztak bizalmat az elkövetkező időszakra.- Mire kötelezi Önt ez a bizalom? - kérdeztük az újdonsült elnököt, aki a három magyar politikai tömörülés egyesülése után néhány hónapig megbízott elnökként irányította a járási szervezetet.- Egyik legfontosabb feladatomnak tartom, hogy összefogjam a pártot, hogy elejét vegyem a felesleges vitálóiak, és megértessem mindenkivel, elsősorban a járási elnökség tagjaival és az alapszervezetek elnökeivel, hogy egy pártot építünk. Éppen ezért az a legfontosabb, hogy egy kormánypárt tagjaiként itt, saját régiónkban hallassuk a hangunkat, és meghatározó módon vegyünk részt ennek az eléggé peremvidéknek számító járás, és természetesen az itt élő magyarság problémáinak, gondjainak megoldásában. S ebben, és más téren is csak úgy lehetünk sikeresek, ha összefogunk, ha egy irányba húzzuk a párt ama bizonyos képzeletbeli szekerét.- Mint a járási hivatal elöljárójának helyettese, mit tud tenni a járás és a településeket nyomasztó problémák orvoslásáért?- Elsősorban azzal tudok segíteni, hogy képességeim és lehetőségeim szerint igyekszem minél jobban ellátni a tisztségemből eredő feladatokat. Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy mielőbb vezetékes ivóvízhez jussanak a régió déli részén fekvő községek, mert jelenleg erre van a legnagyobb szükségük.- Mint ismeretes, tavaly lépett hatályba a kisebbségi nyelvek használatát szabályozó törvény. Mi a helyzet ezen a téren a Nagykürtösi Járási Hivatalban?-A mi esetünkben is teljes mértékben beigazolódott, hogy nem igazán jó törvény született. Bár a mi járásunkban a lakosság több mint 30 százaléka magyar nemzetiségű, mivel a járási székhelyen, Nagykürtösön a 10 százalékot sem haladja meg, így az embereknek nem áll módjukban anyanyelvükön intézkedni a járási hivatalokban, következésképpen kétnyelvű tájékoztató táblák sincsenek a hivatalban. Mindenesetre az lett volna jó, ha a törvény nem községre, hanem egy nagyobb területi egységre, pl. járásra, kerületre vonatkoztatta volna a 20 százalékos küszöböt.- Meglepő, hogy az Ön hivatali irodájának ajtaján kétnyelvű tábla található. Erre mondják, hogy a kivétel erősíti s szabályt?- Nem erről van szó. Én a saját felelősségemre készíttettem a kétnyelvű névtáblát. Eddig még nem szóltak érte, és remélem, hogy ezután sem fognak. KAMONCZA MÁRTA óév utolsó napjaiban látott napvilágot annak a felmérésnek az eredménye, melyet a Taylor Nelson Sofres ügynökség végzett a romákkal való együttéléssel kapcsolatban. Az eredmény megdöbbentő: Szlovákia felnőtt lakosságának 60,4 százaléka híve a roma lakosság elkülönítésének. Nos, azok az óvónők, állami hivatalnokok, akik 1979-ben Komáromban létrehozták a maradék 39,6 százalékhoz tartoznak, mert most is azt vallják a romákat nem elkülöníteni kell, hanem segíteni nekik a társadalomba való beilleszkedésben. A fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Kacz utcai óvodába jelenleg 26 sötétbőrű, égő fekete szemű Lakatos, Sárközi, Sztojka és Rafael vezetéknévre hallgató roma apróság jár. Első látásra csak a bőrük színe az, ami megkülönbözteti őket az utcában lévő másik óvoda növendékeitől, az óvónőkkel folytatott beszélgetés során kiderül, hogy a látszat néha csal... „Ezeknek a gyerekeknek a mentalitása más, mint a miénk. Ők például egyáltalán nem tudnak játszani. (A szerző felvétele)
