Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-11 / 7. szám, kedd
6 Politika ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 11. Orosz üzletember meggyilkolása Szentpétervár. Újabb, fontos pozíciót betöltő üzletembert gyilkoltak meg hétfő éjjel Szentpéterváron. A 35 éves Ilja Vajszmant, az országszerte ismert Baltika sörkombinát gazdasági és pénzügyi vezetőjét saját lakásában ölték meg. Az ismeretlen tettesek kívülről, az ablakon keresztül nyitottak tüzet. Az orosz hatóságoknak évente több száz, üzleti körökben végrehajtott bérgyilkossággal kell foglalkozniuk. (MTI) Dél-Korea erősíti védelmét Szöul. Dél-Korea 52 millió dollárért 100 izraeli robotrepülőgépet vásárol, hogy erősítse á kommunista Észak-Ko- reával szembeni védelmi képességét. A Harpy távirányítású rakéták képesek tüzérségi célpontok, radar- és rakétarendszerek megsemmisítésére. Dél-Korea ezen kívül szintén izraeli Popeye típusú levegő-föld rakétákat és amerikai Harpoon hajóelhárító •rakétákat is vesz. (MTI) Karimov az üzbég elnök Taskent. A várakozásnak megfelelően Iszlám Karimov hivatalban levő elnök, volt kommunista pártvezető nyerte az üzbég elnökválasztást, és újabb öt évre biztosította helyét az 1991 óta függeden közép-ázsiai állam élén. A szavazatok 91,9 százalékát kapta, egyetlen ellenfele, Abdulhaéz Dzsalalov 4,17 százalékot kapott, s jómaga is Karimovra szavazott, méghozzá a televízió kamerái előtt. Nyugatról sok bírálat éri Karimovot, ostorozói szerint fojtogatja hazájában a zsenge demokráciát, s bezárja a kapukat a külföldi tőke- befektetések előtt. Az üzbég demokrácia fogyatékosságaira hivatkozva az EBESZ nem is vállalta az elnökválasztás ellenőrzését. (MTI) A kisdiktátor. Ellenfele is rá szavazott (CTK/AP) Sevardnadze jelölteti magát Tbiliszi. Eduard Sevardnadze grúz elnök hivatalosan bejelentette, indul az április 9-i elnökválasztáson. A kaukázusi országban politikai tekintély és hatalmi befolyás dolgában nemigen mérhető hozzá senki. A 72 éves Sevardnadze újraválasztása esetén folytatná jelenlegi politikáját, amelynek legfőbb célja az ország függetlenségének megszilárdítása. Sevardnadze az utolsó szovjet külügyminiszter volt, s nagy szerepe volt a hidegháború megszüntetésében. A függetlenné vált Grúziában több merényletet kíséreltek meg ellene belső ellenségei. 1992- ben került az ország élére, miután államcsínnyel megdöntötték nacionalista elődjének, Zviad Gamszahur- diának hatalmát. (MTI) Az illegális betelepültek esélyt kapnak helyzetük legalizálására, aztán bezárul a kapu Romano Prodi Bulgáriába és Romániába látogat Háromhetes belga Kánaán Brüsszel. Belgiumban megkezdődött az a három hetes időszak, ami alatt az országban már régóta engedély nélkül tartózkodó idegenek kérvényezhetik helyzetük legalizálását, korlátlan tartamú letelepedési engedélyt szerezhetnek. Becslések szerint jó százezren élhetnek rendezetlen jogi helyzetben az országban, de legfeljebb 25 ezren számíthatnak helyzetük rendezésére. Hogy „friss” menekültek ne jelentkezzen, a belügyminiszter utasítására a határátkelőhelyeken most átmenetileg bevezették a belépők okmányainak ellenőrzését, amit a schengeni rendszer országai között már rég megszüntettek. A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy az állam részéről ez a mostani lépés egyszeri gesztus, ami után fokozott szigorral folytatják az illegálisan betelepültek kitoloncolását. A belga törvény értelmében csak négy kategória kaphat letelepedési engedélyt. Azok, akik már évek óta Belgiumban élnek, s menekültkérelmükre mindmáig nem kaptak választ; azok, akik rajtuk kívül álló okokból nem térhetnek vissza hazájukba; a súlyos betegségben szenvedők; illetve akik már tartósan beilleszkedtek a belga társadalomba. (MTI) Legalizálásra várnak. Bevándorlók sorakoznak az illetékes belga hivatal ablaka előtt. (TA SR/EPA-felvétel) Biztatás az utolsóknak MTI-HÍR Brüsszel. A jelenlegi EU-tagjelöl- tek legalsó vonalába sorolt Bulgáriába és Romániába látogat a héten Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke. Az EU jelenleg tíz kelet- közép-európai országot tart számon úgy, mint belátható időn belül taggá váló államot. Csehországgal, Észtországgal, Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovéniával már meg is kezdte a csatlakozási tárgyalásokat, Szlovákia, Bulgária, Lettország, Litvánia és Románia várhatóan február közepén fogja megkezdeni. Szerdai és csütörtöki útján Prodi várhatóan méltatni fogja a két országban történt előrelépéseket, ettől függetlenül nemzetközi körökben stabilan tartja magát az a nézet, hogy a tíz állam közül Bulgária és Románia az utolsók között fog csatlakozni. Abban is egyetértés van, hogy a tárgyalások megkezdése biztatást jelent a reformok folytatásához mindkét államban. Ezt erősítette meg a bolgár kormányfő és a román államfő helsinki nyilatkozata is. Romániába elkíséri Prodit Günter Verheugen, a bizottság bővítési felelőse is. A német főbiztosnak jelentős szerepe volt abban, hogy az unió a tárgyalók körének kibővítése mellett döntött. A háború 200 ezer, a vírus 2 millió áldozatot szedett A BT-ben az AIDS-ről MTI-HÍR New York. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap kezdődött ülésének - a 15 tagú testület történetében először - az AIDS a központi témája. A gyógyíthatatlan betegség afrikai pusztítását, a várható súlyos következményeket vitatja meg a fórum. Míg az 1998-as háborúk 200 ezer, az AIDS 2 millió áldozatot szedett Afrikában. A téma súlyát, a nagyobb odafigyelést jelzi, hogy A1 Gore, az Egyesült Államok alelnöke is felszólal, s bejelenti, hogy Washington kész a korábbinál nagyobb anyagi tehervállalásra az AIDS visszaszorítása érdekében. Afrika, annak is különösen keleti és déli része vezeti azt a szomorú listát, amely az AIDS áldozatai alapján állítja sorba a kontinenseket. A fekete földrész nevezett térségében, ahol a világnépesség mintegy 5 százaléka él, található a Föld HIV-pozitíyjainak több, mint 50 százaléka. Ennél is nyomasztóbb adat, hogy a kór megjelenése óta világszerte elhunyt 16,3 millió ember mintegy kétharmada afrikai volt. Kofi Annan ENSZ-főtit- kár várhatóan arra hívja fel a figyelmet, hogy egyes afrikai országokban már a kormányozhatóságot fenyegeti az AIDS pusztítása. Ostromállapot egy felső-ausztriai községben Kétnaponta gyúj toga tás MTI-HÍR Mainz/Róma. Karl Lehmann, a német Katolikus Püspöki Konferencia elnöke az első olyan vallási vezető a római katolikus egyházban, aki II. János Pál esetleges távozásáról beszélt. MTI-HÍR A 79 éves pápa meggyengült egészségi állapotával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy Rómának erős vezetőre van szüksége. Az olasz sajtóban nagy vihart kavart kijelentés révén már azt tulajdonították Lehmannak, hogy a pápa távozását követelte. Olasz egyházi körök is bírálták, rossz ízű támadásnak nevezve a kijelentést, azzal, hogy a pápa távozásáról csak azután lehet beszélni, ha azt maga hozta szóba. Sokan Lehmannak azt a mondatát kritizálták, hogy „a pápának meg kellene, hogy legyen a bátorsága ahhoz, hogy kimondja: nem képes már elBécs. „Az orosz Milosevicsnek” nevezte Vlagyimir Putyin orosz kormányfőt és elnökjelöltet Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, s egyúttal Oroszországnak a legfejlettebb országokat tömörítő G8 csoportból való kizárását követelte egy osztrák hetilapnak adott interjújában. Az amerikai politikus szerint a moszkvai hatalomátvétel egészen nyilvánvalóan belső puccs, palotaforradalom volt azzal a céllal, hogy az elnökválasztást a csecsenföldi háború feletti népszavazássá változtassa. Putyin a csecsének elleni népirtással tartja magát hatalmon, s ez jelzi, hogy az orosz politikát a pénzéhes oligarchák, volt KGB-tisztek és bosszúszomjas generálisok kis csoportja uralja. Brzezinski szerint ma még nem látható, hogy Putyinból afféle Pinochet vagy Müosevics lesz, azaz a rend brutális helyreállítása után szabad folyást enged-e a piacgazdaságnak és utóbb a demokráciának, vagy Müosevics módjára nacionalista kalandba vezeti-e az országot. A csecsenföldi folyamatokat a koszolátni feladatát”. Lehmann visszautasította a bírálatokat, szerinte a sajtó hamisan adta vissza szavait. Alfonso Maria Stickler osztrák bíboros, a Vatikán dokumentációjának vezetője és könyvtárosa leszögezte: senki semmüyen indokkal nem szólíthatja lemondásra a szentatyát. Vittorio Messori író, a II. János Pállal készített egyik inteijúkötet szerzője elmondta: ismerve a pápát, úgy véli, legszívesebben visszavonulna lengyelországi magányába, de misszióját fontosabbnak tartja. A kánonjog egyébként lehetőséget biztosít a pápának a lemondásra, anélkül, hogy azt bárkinek jóvá kellene hagynia. , A pápának nem kell engedélyt kérnie senkitől. Az egyház az egyeden abszolút monarchia, amely megmaradt a vüágon, uralkodója az égben lakik, s csak egyszerű földi helytartója van”. A hivatalban maradás vagy a lemondás nem más, mint a pápának és „főnökének” személyes ügye. A történeiben egyszer volt arra példa, hogy lemondott a pápa. vói eseményekhez hasonlítva Brze- zinski úgy vélte: az előbbi még szörnyűbb, hiszen Koszovóban mintegy tízezer ember vesztette életét, a csecsenföldi háború célja pedig az egész csecsen népesség kiirtása, s az áldozatok száma már ma is messze meghaladja a koszovóiakét. Brzezinski szerint az Egyesült Államoknak konkrét szankciókkal kellett volna sújtania Oroszországot. Amikor Moszkvát néhány éve meghívták az akkori G7 csoportba, azt feltételezték, hogy a demokratizálási folyamat meggyőző és a gazdasági reII: János Pál tegnap a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testület tagjait fogadta. - Az új évszázadnak a szolidaritás századává kell válnia, a társadalmaknak tanulniuk kell a múlt „leckéiből”, hogy el lehessen kerülni az újabb háborúkat - fejtette ki. A találkozón tüzetesen elemezte a világhelyzetet, önmagáról szólva elmondta: egyetemes atyai felelősséget visel az egész emberiségért. Az egyházfő megpróbálta árnyalt módon megvonni a hátrahagyott száz év mérlegét, felidézve nemcsak a „gyilkos háborúk”, a „szégyenteljes népirtások”, a fegyverkezési hajsza és a terrorizmus fájó emlékeit, hanem a globalizációban és a tudomány fejlődésében rejlő ellentmondásokat is. A szentatya szerint le kellene mondani bizonyos „bálványok” imádatáról, így arról, hogy az emberek mindenáron a jólétet hajszolják, hogy a gazdagodást tekintsék egyetlen értéknek, s hogy a tudományt a megismerés kizárólagos eszközének tartsák. form menete gyors lesz, de ez nem következett be. Ezért konkrét szankció lehetne Oroszország kizárása a G-8-ból. A politikus kifejtette: a Nyugatnak mind humanitárius, mind stratégiai érdekei azt diktálják, hogy foglalkozzon a csecsenföldi történésekkel: a háború desta- büizálhatja Grúziát és a Kaukázus egész déli részét, ez pedig elzárná a Nyugat számára a Kaszpi-tenger térségének energiakincseihez való hozzáférést, ugyanakkor egyre súlyosabb terheket jelent majd az orosz gazdaság számára. Bécs. Ostromállapot uralkodik a 4000 lakosú felső-ausztriai St. Geor- genben: sorozatos gyújtogatások miatt a falu minden zugát folyamatosan ellenőrzi a rendőrség. Október 31-én történt az első eset, azóta 12 alkalommal, az utóbbi időben immár két-három naponta gyulladtak ki parasztházak melléképületei, a falu központjában egy zenei próbaterem, egy malom többször is. Csak egyetlen alkalommal kellett MTI-HÍR Jeruzsálem. Izraelben ultraortodox rabbik figyelmeztették a vallásos zsidókat, ne használják az internetet. „Szigorúan tilos szörfözni az interneten, mert rémséges veszélynek teszik ki Izrael egészségét” - int az ultraortodox közösség. A rabbik hangsúlyozzák, hogy „a rossz szellem a számítógépben megtalálta az eszközt arra, hogy soraink közé beférkőzzék”, s felháborodásukat fejezik ki számos weboldal „szemérMTI-HÍR Kiel. Vlagyimir Putyin ügyvezető orosz elnök válaszolt az Európai Unió év végi levelére, amelyben az EU élesen bírálta a Moszkva csecsenföldi háborúját. Biztosította a Nyugatot, hogy Oroszország beengedi a nemzetközi segélyeket Csecsenföldre a polgári lakosság megsegítésére, de csak az ENSZ- től, a Vörös Kereszttől, valamint az EU-tól fogad el segélyeket, amelyeket az oroszok osztanak szét. Áz Unió csúcsértekezletén „teljességgel elfogadhatatlannak” nevezte az orosz katonai fellépést, és sürgette, hogy Moszkva kezdjen politikai párbeszédet. Putyin leembereket evakuálni, senki sem sérült meg és senki nem volt veszélyben. A 12 tűzeset 20 millió schilling kárt okozott. Előbb 30 ezer schillinges díjat tűztek ki a gyújtogató nyomára vezetéséért, majd százezer schillingre emelték az összeget. Már a rendőrök is tűzoltókészü- lékekkek járőröznek, ellenőrzik a gyalogosokat és hőérzékelő kamerákkal figyelik a legeldugottabb zugokat is. Sajtóértesülések szerint a falu védelme napi 800 ezer schülin- get emészt fel. metlensége” fölött. Mindazonáltal a tüalom nem vonatkozik azokra, akik „szigorúan szakmai célokra” használják az internetet, de tőlük is elvárják, hogy a lehető legritkábban használják, és akkor is a rabbik felügyelete mellett és soha nem az otthonukban. Izraelben a héten kiállítást rendeznek az internet oktatásra gyakorolt kedvező hatásáról. Az ultraortodoxok egy ideje már tiltják a televíziózást is, ám más ortodox csoportoknak még saját honlapjuk is van az interneten. szögezte, hogy a csecsenföldi válságot véglegesen csak politikai úton lehet lezárni, de Moszkva csak olyan személyekkel hajlandó tárgyalni, akik elfogadják, hogy Csecsenföld az Orosz Föderáció része. Putyin tegnap megerősítette, hogy a vallási ünnepekre való tekintettel szünetelnek a hadműveletek Csecsenföldön, de az események bizonyították, hogy „olyan emberek állnak velük szemben, akik nem ismernek se istent, se hazát”. Egy orosz tábornok közlése szerint banditák támadásait kellet visszaverni, és Salivárosban több mint nyolcvan muszlim lázadót megöltek. Újabb személycserék a kabinetben Moszkva. Vlagyimir Putyin ügyvezető orosz államfő, kormányfő további változtatásokat hajtott végre kabinetjében. Nyikolaj Akszjo- nyenko elvesztette első miniszterelnök-helyettesi megbízatását, vasútügyi miniszter lett. Akszjonyenko augusztusban csaknem kormányfő lett, Borisz Jelcin akkor csak az utolsó pillanatban döntött Putyin kinevezése mellett, ami eleve meghatározta a két poltikus viszonyát. Az új orosz kabinetben csak egy első miniszterelnök-helyettes van, továbbá öt „egyszerű” miniszterelnök-helyettes, ületve az ugyancsak ilyen rangot viselő csecsenföldi kormánymegbízott. Putyin menesztette a Kreml gazdasági hivatalának nagyhatalmú vezetőjét, Pavel Borogyint, akinek neve az utóbbi hónapokban több megvesztegetési botránnyal is összefonódott. (MTI) A politikát oligarchák, volt KGB-sek és bosszúszomjas generálisok uralják Brzezinski: Putyin az orosz Müosevics MTI-HÍR Egy ideje már a televíziózást is tiltják Rabbik az internet ellen Hivatalosan szüneteltek a hadműveletek Orosz válasz az Uniónak II. János Pál esetleges lemondása kizárólag a pápának és „főnökének" személyes ügye Pápamenesztő püspök