Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-11 / 7. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 11. Politika 5 ► Ugyanannyi idő alatt, ugyanannyi szorgalommal színvonalasabb tudást szerez az anyanyelvén tanuló gyermek Nemcsak tudás - értékrend (illusztrációs felvétel) RÖVIDEN Patrik Svajda lesz Repcík utóda Pozsony. Patrik Svajda, a Markíza televízió sportműsorainak vezetője váltja fel Vladimír Repcíket a híradóban - tájékoztatott Michal Árpás, a televízió híradásának vezetője. Mint ismeretes, Repcík a vezérigazgatói poszt várományosa. Pavol Rusko tavaly jelentette be, hogy lemond posztjáról. Azt egyelőre nem tudni, a Testre'szabva című műsorban ki lép Repcík helyébe. (TA SR) Belügyminiszterek levelezése Pozsony. Ladislav Pittner belügyminiszter kijelentéseinek ellenére máig nem ismertek Ján Ducky egykori gazdasági miniszter meggyilkolásának részletei, az elkövető szabadlábon van. Az ügy lezárásának késése azt bizonyítja, hogy politikai gyilkosságról van szó, melyet a jelenlegi kormány nem akar kivizsgálni. Ez áll Eubos Lacko- vicnak, a HZDS ámyékminiszterének a belügyminiszterhez címzett nyílt levelében. Lackovic szerint Pittner speciális csapatok létrehozásával van elfoglalva, melyek feladata az ellenzék lejáratása. (SITA) A cseh kabinet a vagyonelosztásról Pozsony. A cseh kormány holnap tárgyal a november 24-én aláírt cseh-szlovák vagyonelosztási szerződésről, amit Libor Roucek kormányszóvivő szerint a miniszterek egyhangúlag támogatni fognak. A legerősebb ellenzéki párttal ugyan nem egyeztettek a kérdésben, Roucek szerint Klausék számára is elfogadható lesz. A szlovák kabinet egyelőre nem tűzte napirendjére a szerződést. (SITA) Még nincs influenzajárvány Nyitra. A Nyitrai kerületben a múlt héten közel 4500 influenzás megbetegedést regisztráltak, ami azt jelenti, hogy 100 ezer lakosra 620 megbetegedés esik. A szakemberek szerint ez még nem tekinthető járványnak, azt azonban nem zárják ki, hogy január második felében kialakulhat. A karácsony előtti időszakkal összehasonlítva, múlt héten 23 százalékkal csökkent a betegek száma, ami leginkább a téli szünettel hozható összefüggésbe. Hétfőn azonban megkezdődött a tanítás, és ezzel nő a fertőzés veszélye. (TA SR) A törvény-előkészítő tanács megjegyzései Pozsony. Az információkhoz való szabad hozzájutást biztosító jogszabály kidolgozói a törvényalkotási tanács megjegyzéseit elemzik. Ján Langos (DS), a törvény előkészítője nem támogatja azt a módosítójavaslatot, amely megtiltaná az előkészületben levő dokumentumok és határozatok nyilvánosságra hozatalát. (SITA) Litván irredenta térkép Varsó. Egy litván kiadó olyan 2000. évi kalendáriumot adott ki, amelynek térképén a mai Lengyelország, Fehéroroszország és Oroszország területének egy része mint „ideiglenesen megszállás alatt álló litván nemzeti területek” szerepelnek. A kiadvány ellen tiltakozott Jan Sienkiewicz, a litvániai Lengyel Választási Akció parlamenti képviselője. A képviselő szerint a történtek felett akár el is lehetne siklani, ha a kiadó a naptár bevezetőjében nem köszöni meg egy litván kormányintézmény segítségét. (MTI) 2 milliárd nem elég az erdélyi oktatási intézményre Magyar magánegyetem MTI-HÍR Ilyenkor, január elején, az iskolai beiratkozások közeledtével évről évre számos érv hangzik el az anyanyelvi oktatás mellett, remélve, hogy az érintettek, elsősorban az ingadozók elgondolkodnak. Vegyünk számba néhány szempontot ebben az esztendőben is, s nézzük meg, kihez hogyan jutnak, juthatnak el. ÖLLŐS LÁSZLÓ Az első érv úgy hangzik, hogy anyanyelvén könnyebben és hatékonyabban tanul gyermekünk. Hiszen anyanyelvén érezve is tanul a kis emberke, s ez éppen ebben az életkorban nagyon fontos, hiszen e módon a szavak, mondatok értelmét is gyorsabban felfogja, a hosszabb szövegek belső logikáját is köny- nyebben megsejti, mint idegen nyelven. Különösképpen érvényes ez idegen nyelvek, például az angol vagy a német tanulására. Ha az ember nem anyanyelvén értelmezi az idegen szöveget, akkor az egyik idegen nyelven kellene megtanulnia a másik idegen nyelvet. Némiképpen persze hasonló a helyzet a többi tantárgy viszonylatában is, hiszen ott is „idegen nyelveket”, egy-egy szakterület szakszókincsét és logikáját kell elsajátítania a tanulónak, ami sokkal könnyebb anyanyelven, s nehezebb nem anyanyelven. Egyszóval anyanyelvén tanulva ugyanannyi idő alatt, ugyanannyi szorgalommal és tehetséggel kiterjedtebb, színvonalasabb tudást szerez gyermekünk, Az egyes szülőkre hatással van a helyi iskola színvonala. mint másként. S az ilyen tudást alkotóbban, kreatívabban tudja majd használni élete során. A második argumentum lényege, hogy anyanyelvén tanulva kiegyensúlyozottabb, határozottabb lesz gyermekünk személyisége. Szabadabban, gazdagabban fejlődik érzelemvilága, ha megismerés közben a szavak ízét is érzi, ha ugyanÚJ szó-hír Pozsony. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöksége tegnap határozatban szólította fel a párt azon parlamenti képviselőit, akik valamilyen funkciót töltenek be a törvényhozásban, hogy mondjanak le posztjukról. A felszólítás két nemzeti honatyát érint. Miroslav Ko- tian, aki az összeférhetetlenségi bizottság élén áll, bejelentette, tudomásul veszi az elnökség döntését, s a közeljövőben lemond. A másik érintett, Marián Andel nem volt jelen az ülésen, de mint Anna Malíková, a nemzetiek vezetője kijelentette, az elnökség döntése az SNS minden tagja számára szent, s egyébként is tudják, mit kell tenniük az akadékoskodó képviselőkkel. Malíková egyébként a döntést azzal indokolta, hogy a kormány nem hajlandó megfelelő részt biztosítani a hatalomból az ellenzéknek. A nemzetiek most ezzel a lépéssel akarják párbeszédre kényszeríteni a koalíciós pártokat. Úgy tűnik, Marián Andel nem kíván eleget tenni a felszólításnak. A parlament alelnöke kijelentette, ha a párt képviselői lemondanának posztjaikról, az lényeges változást jelentene az SNS programjának megvalósításában is, amit olyan gazdagon tudja kifejezni magát iskolatársai körében, mint azok. A kiegyensúlyozott személyiség pedig nem kevésbé befolyásolja az ember életútját, mint a tudásanyag gazdagsága, mellyel az életnek ne- ltivág. A harmadik érv alapján attól sem kell tartanunk, hogy gyermekünk nem tanul meg jól szlovákul, hiszen az utóbbi években kidolgozott és bevezetett Skabela-Bóna- féle nyelvoktatási módszer magas szintű, és gyakorlatias szlovák nyelvtudáshoz segíti hozzá a tanulót. A következő érv pedig azt hangsúlyozza, hogy az ember anyanyelvén tanulva kulturális közegbe is kerül, amely nemcsak tudást, hanem értékrendet is közvetít, egész élete során segíti eligazodni őt a világ bonyolultabb dolgaiban. Bizonyára még további argumentumokat is fel lehetne vonultatni, ám úgy tűnik, nem az érvelés tartalmán kellene változtatniuk azoknak, akik tenni szeretnének gyermekeink anyanyelvi oktatásáért, hiszen a fentiek igazak. Mostanság inkább azon kellene elgondolkodnunk, kinek is mondjuk mindezt, kik tartoznak a célcsoportba. Az anyanyelvi viszont csak a párt közgyűlése hagyhat jóvá. Andel szerint a nemzeti képviselők azért ülnek a parlamentben, hogy politizáljanak, és nem azért, hogy dacoljanak. A Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) szerencsétlen lépésnek tarMalíková: az SNS határozottabb ellenzéki politikát kíván folytatni. taná az SNS e lépését. Képviselői leszögezték, a két poszt a lemondás után is az ellenzéket illetné, s a pártnak nem áll szándékában személyeket jelölni betöltésükre. Ha erre mégis sor kerülne, az csak ideiglenes megoldás volna, hogy oktatást népszerűsítő rendezvényekre ugyanis általában nem az ingadozók jönnek el, hanem azok, akiket nem kell meggyőzni. Ugyanők járnak olyan kulturális rendezvényekre, amelyeken szóba kerülhet az anyanyelvi oktatás kérdése. A magyar sajtó olvasóinak nagy többsége is feltételezhetően ugyanehhez a csoporthoz tartozik. Itt tehát javarészt olyan szülőkről van szó, akikhez más módon lehet csak eljutni, de el lehet. Minthogy felkereshetnek. El lehet beszélgetni velük, informálni lehet őket döntésük tényleges hatásairól. Az adott iskolát szerető felelősségteljes szülőktől, pedagógusoktól, köztiszteletnek örvendő helyi tekintélyektől függ, hozzáfognak-e ehhez a kissé szokatlannak tűnő, de semmi mással nem helyettesíthető munkához. Egyszóval mi magunk döntjük el, kivel akarunk beszélgetni, véleményt cserélni a fenti érvekről, és kiket akarunk meggyőzni velük. Saját magunkat- e, avagy azokat, akiknek a valóságban szánnánk. Persze, nem ez az egyetlen tényező, amelytől a siker függ. Az egyes szülőkre hatással van a helyi iskola színvonala, az adott a posztok ne maradjanak üresen. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) a nemzetiek belügyének tartja a felhívást. „Bízunk benne, hogy alapos elemzés után jutottak erre az elhatározásra” -jelentette ki Marián Kardos, a HZDS szóvivője. Anna Malíková egyébként tegnap ismételten felháborodásának a- dott hangot, amiért a magyar kormány az országalapítás ezredik évfordulója alkalmából felajánlotta a Szent Korona másolatát Szlovákiának. A nemzeti vezér szerint Magyarország jellemző módon a múltba tekintve, szellemidézéssel ünnepelte a 2000. évet.-A nemzeti párt azonban a jövőbe tekint - jelentette ki az elnök asz- szony. (sóti) kultúra értékei, szépsége, ereje, dinamizmusa, megújulási képessége, alternatívái, amelyeket kínál, s persze azok a magatartásformák, minták is, amelyeket az adott népcsoport közéletében tapasztal, különféle szintű vezetői ténykedését szemlélve és megtapasztalva. Ezek kötA rendezvényekre általában nem az ingadozók jönnek el. hetik a szülőt az adott kultúrához, de el is tántoríthatják tőle. Minthogy folyamatosan összeveti a másik választási lehetőséggel. Egyszóval az adott iskola segítőinek személyes avagy csoportos meggyőzőereje ugyan nem az egyetlen tényező, ám mégis pótolhatatlan. Hiszen a legfontosabb információk és érvek elsősorban általuk juthatnak el az ingadozókhoz, azaz az érintettekhez. És egy értékes élménnyel is gazdagabbak lehetnek. A szerző politológus, egyetemi oktató. Ján Carnogursky tervezete Zavaros amnesztiák Pozsony. Ján Carnogursky igazságügyi miniszter tegnap a kormány törvény-előkészítő tanácsa elé terjesztette alkotmánytörvény-javasla- tát, melynek lényege a Vladimír Meciar és Mikulás Dzurinda által elrendelt amnesztiák érvénytelenítése. A dokumentum indoklása szerint az ifj. Kovác-ügyet és a népszavazás meghiúsítását érintő Meciar- amnesztiák zavarosak és nem felelnek meg a jogállam elveinek. Ha a javaslat hatályba lépne, érvényüket vesztenék azok a hivatalos határozatok, melyek akadályozzák, hogy az ifj. Kovác-ügyben és a referendum meghiúsításában érdekelt személyek ellen lefolytassák a büntető- eljárást. (SITA) Eddig 30 ezren látták Elismerések a költöztetésért Budapest. A Szent Korona áthelyezése a Nemzeti Múzeumból a Parlamentbe jó döntés volt, közel 30 ezer ember látta már az ereklyét - mondta Áder János, az Országgyűlés elnöke, amikor elismerést nyújtott át azoknak, akik tevékeny részt vállaltak az ünnepség lebonyolításában. (MTI) Bukarest. Az erdélyi magyar magánegyetem létrehozásáról folytat a hét végén egyeztetéseket a romániai magyar egyházi és politikai vezetőkkel Szabó Tibor, a határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Miután az idei magyar költségvetésbén jóváhagytak 2 milliárd forintot egy Erdélyben létesítendő egyházi hátterű magyar magánegyetem felállítására, a HTMH megkezdte a Budapestre háruló feladatok elvégzését. Szábó Tibor elmondta, a HTMH mellett rövid időn belül egy programirodát hoznak létre. Jelenleg a munkatársak és a vezető kiválasztása folyik. Az iroda azonban csak akkor kezdheti meg tevékenységét, ha Romániában bejegyzik az Erdélyi Magyar Alapítványi Magányegyetem nevű alapítványt, illetve ennek Lisszabon. Romano Prodi, az Európai Unió végrehajtó testületének vezetője azt mondta: a portugál EU- elnökség félévének döntő fontosságú feladata lesz, hogy az EU vezetői megállapodásra jussanak a 12 új taggal való bővítésével kapcsolatos teendők pontos jegyzékét illetően. ,.Létfontosságú fejezet ez, mert a bővítés az előttünk álló legfontosabb küldetés” - jelentette ki Prodi, az Európai Bizottság elnöke az Antonio Guterres portugál miniszterelnökkel tartott sajtóértekezlekeretén belül megkezdi munkáját egy szakmai testület is. Ezzel egy időben Magyarországon is létrejön egy erdélyi, magyarországi és akár külföldi szakemberekből álló programtanács, amely az egyetem szakmai szervezését végzi. Az Erdélyben magyarországi támogatással tervezett magánegyetem felállításával kapcsolatos pénzügyi kétségeket fogalmazta meg Wanek Ferenc, a Bolyai Társaság elnöke. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2 milliárd forint, bármilyen hatalmas összeg is, túl kevés még egy kisméretű magánegyetem felállításához is. Emellett egy egyetem fenntartása jóval többe kerül, mint létesítése. Utalt arra is, hogy a román állami egyetemek is áttértek a tandíjas oktatási formára, s az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szülőkja- va része nem bírja fizetni a tandíjat. tén. A portugál kormány, amely január elsején vette át az EU soros elnökségét, tegnap találkozott az Európai Bizottsággal, hogy megvitassa az egyes országokban tapasztalható magas munkanélküliség visszaszorítására, az európai gazdaság versenyképesebbé tételére és a 12 további tag fogadására vonatkozó terveit. Portugália azt szeretné, ha elnöksége idején előmozdulnának az első csoporttal, vagyis Lengyelországgal, Magyarországgal, Csehországgal, Szlovéniával, Észtországgal és Ciprussal a már megkezdődött belépési tárgyalások. Vakvágányon a nemzetiek Pozsony. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, a parlament alelnöke úgy véli, az SNS funkciókról való lemondásának terve tévedés, mert éppen azok a képviselői képesek befolyásolni a döntéshozást, akik valamilyen funkciót töltenek be. Ha a nemzetiek abban bíznak, így figyelmeztethetik az Európai Uniót arra, hogy az ellenzék nem képviselteti magát a parlament szerveiben, az SNS vakvágányon van. „A hasonló praktikák már nem hatják meg az EU képviselőit” - jelentette ki a Magyar Koalíció Pártjának elnöke. (SITA) Marián Andel: Azért vagyunk a törvényhozásban, hogy politizáljunk A nemzeti párt képviselői lemondanak posztjaikról Prodi: a portugál EU-elnökség fontos fejezete a bővítés Hatban gondolkodnak MTI-HÍR