Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-08-18 / 33. szám
1999. augusztus 18. » 32. évfolyam Szlovákiai magyar családi magazin Sport Interjú Tomás Dvorákkal, a világ legeredményesebb tízpróbázójával 16 Riport Európa izgatottan várta az évszázad utolsó teljes napfogyatkozását 48 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. augusztus 21-étől 27-éig A legtöbben csak küszködnek, vagy feladták a reménytelen harcot Szotyi a medencében Bodnár Gyula ______________ Két év után ismét a szülőföldön. Szűk három nap, nem sok. Sűrű a program, rokoni, baráti látogatás, horgászat, esti beszélgetés családi körben, hogy vagytok, mint éltek, ti itt a Bodrogközben, ti ott a Csallóközben. Az egyik délelőtt megmásszuk a Nagyhegyet. Sziámi ikertestvérével, a Kishegygyei együtt olyanok, mint cipók a sima asztalon. A Nagyhegyet Andrisék miatt javasoltam, lássa tetejéről a csallóközi kislegény, hol jöttek be a magyarok, csakhogy ezúttal nincs szerencsénk, a fülledt, párás időben Ágcsemőt, Csapot se nagyon látjuk. A Kárpátok szent bércei valahol a kékesszürke ködfátyol mögött húzódnak. Sebaj, legalább az irányt megmutathatom, ahol őseink be- léptekamedencébe. Atejjel, mézzel folyó Kánaánba. Gyermekfő számára az irány sem mellékes. Aztán le a Nagyhegyről, be az autóba. Kölyökkori csavargásaink, bujdosásaink, játékaink színhelyein, a város perifériáján, ahol a mezők kezdődnek, haladunk lassan, mint Chuck Norris dzsipjében a prostik, stricik, tolvajok tanyájának éjszakai utcáin. Bármerre fordítjuk fejünket, meg- műveleden földek, gyomtenger, nem oly régen épített üzemek, istállók lepusztult állapotban, mintha háború után. Az enyészet uralkodik ezen a tájon. Egy-egy tábla napraforgó, kukorica, aratásra utaló tarló, ám mindezek csupán szigetek a gyomtengerben. Mesélik, errefelé megszűnt vagy megszűnőiéiben a szövetkezetek, az egykori állami gazdaságok zöme, az irodaházakban is kihalt az élet. Akik kivették földjeiket, a legtöbben csak küszködnek, vagy feladták a reménytelen harcot. Lehet, hogy Szlovákia mezőgazdaságánakjövőjét látom itt, a Bodrogközben? Amely Valami nagybaj történik itten mostanában. A bor se a régi. Édes. ugyan soha nem produkált any- nyit, mint a Csallóköz - igaz, a Latorca-Tisza-Bodrog háromszögben még a szocialista mező- gazdaság sem nyúlt a legelőkhöz, bozótosokhoz, mocsaras területekhez, nem úgy, mint a Duna mentén -, viszont szülőföldem dolgos népe korábban nem hagyott parlagon talpalatnyi földet sem. Valami nagy baj történik itten mostanában. A bor se a régi. Édes. Amikor rákérdezek, hová tűntek belőle a tokaji illatok, ízek, zamatok, aromák, hová tűntek belőle a gyönyörű tokaji savak, azt mondja a szakember, az édes boroknak van keletjük manapság, azt veszik, viszik kicsiben és nagyban. És az efféle pancsok gyártásának megvannak a maga fortélyai, sőt régi bortermelők sem riadnak vissza a mesterségesen előállított aromák alkalmazásától. Ide jutottunk. Tokaj szőlő- vesszeinek szomszédságában évszázadosjellegét vesztett, természetes kiteljesedésében megakadályozott édes nektár a pincék mélyén. Tisztelet a kivételnek, a hagyományőrzőknek. A horgászatról szándékosan nem írok, fáj már a szív az ifjúkori emlékek fényében. Vajha ez a fény torzítaná a valóságot szememben! Ugyanakkor pislákol a szívben halvány remény, bár az országos állapotok sem sokkal rózsásabbak. Negyed- százada autózok a Nagymegyer- Gúta-Érsekújvár-Nagykürtös- Losonc-Rimaszombat-Rozsnyó - Kassa-Királyhelmec vonalon, és természetesen ugyanezen vissza, de annyi napraforgót, mint az idén, nem láttam még. Az egész Dél-Szlovákia tiszta napraforgó. A szakember szerint összesen ki- lencvenhétezer hektár, harmincezerrel több, mint a korábbi esztendőkben. Mezőgazdasági üzemek és magángazdák szándékai véletlen egybeesésének eredménye volna? Kényszerhelyzet szülte? Vagy újfajta tervgazdálkodásról beszélhetünk? Netán ez a piacgazdaság szlovákiai módra? Mindenesetre, tíz évvel a rendszerváltás után napraforgós helyzet. Rózsás helyett. Vagy legalább egy rózsásabb helyett. Mahammad Mahdi Samseddin sejk rendeletben tiltotta meg híveinek, hogy megnézzék a napfogyatkozást... ciK-feivétei Vezércikk Hatalom és bontása Malinak István ____________ Ne m mond sokat az átlagember számára az a fogalom, hogy közigazgatási reform, a polgár a régi beidegződések miatt úgy véli, ez nem az ő asztala, ezt valahol „fönt, a nagyoknak” kell eldönteniük. Pedig valójában éppoly kézzelfoghatóan érinti az emberek mindennapi életét, mint a tej vagy a kenyér árának emelkedése, a magasabb vízdíj. Hiszen éppen arról van szó, hogy a polgárnak ne legyen kötelessége mindent elfogadni, amit fönt eldöntötték, közvetlen beleszólása legyen a helyi ügyek irányításába, ő dönthessen arról, hogy a faluban az iskolát kell-e korszerűsíteni, vagy az orvosi rendelőt. A jogokkal ugyanis pénz is jár, s éppen ez az egésznek a lényege: az állam ne érezhesse úgy, hogy kegyet gyakorol, amikor pénz juttat az önkormányzatoknak. Más példával élve: egy járási székhelyen a járási elöljárót, vagyis az állami hivatalnokot nagyobb úrnak tekintik, mint a polgárok által közvetlenül megválasztott polgármestert. Abszurd helyzet, hogy egy fizetett állami hivatalnoktól, aki a helyiek számára egy teljesen ismeretlen pityipalkó is lehet, függjön a természetes auktoritás, a közösség által kijelölt ember, csupán azért, mert a település mindennapi gondjainak megoldásához szükséges kompetenciák többségét még mindig az állam bitorolja. Ugyanakkor a polgármestert a lakosság leválthatja, ha nem tetszik neki, az állami hivatalnokot nem. Esetleg panaszlevelet írhat a fölöttes szervnek - egy másik állami hivatalnak. Amíg Szlovákiában meg nem valósul a közigazgatás reformja, amíg le nem bontják a túlcentralizált és agyonbürokratizált rendszert, amíg a döntéshozatalt közel nem viszik azokhoz, akiket érint, addig itt nem történt meg az igazi rendszerváltás, bár már lassan tíz éve lesz a bársonyosnak. Természetesen ez sehol nem megy egyik napról a másikra, de nálunk talán lassabban, mint a visegrádi csoport többi országában. A múlt héten a napilapok már azt közölték, hogy megindult a közigazgatási reform folyamata, viszont az az igazság, hogy kedden tárgyalt róla a koalíciós tanács, szerdán a kormány elé került a stratégiai koncepció, de a döntést elnapolták, erre a hétre. Pedig még csak az alapelvekről, a keretekről van szó, nem a kompetenciák konkrét elosztásáról. Rendkívül bonyolult, számos területet érintő kérdéskör ez, új törvények, törvénymódosítások tucatjaira lesz hozzá szükség, tehát a parlamentnek is fel kell majd kötnie az alsóneműt. De nemcsak ez a lassúság oka. Nem titok, hogy lényeges kérdésekben maguk a kormánypártok is különböző álláspontot képviselnek, a volt pártállami, centralizált irányítás hagyományaihoz leginkább kötődő baloldal részéről tapasztalhatók a gyökeres reform fékezését, hígítását célzó törekvések. És érezhető a nyílt vagy burkolt ellenállás az állami hivatalnokok bizonyos hányadának részéről, hiszen akié a pénz, azé a hatalom, márpedig a hatalomról, a mindenhatóság érzéséről senki sem mond le szívesen. Hogy érzékelhetőbb legyen a dolog: jelenleg az adók 94 százaléka megy az állami költségvetésbe (amely kb. 180 milliárd koronával gazdálkodik), 6 százalékát kapják közvetlenül az önkormányzatok. Szakértők szerint a reform fokozatos megvalósítása után a költségvetés a 180 helyett már csak vagy 100 mil- liárddal fog rendelkezni, a többiről a (helyi és regionális) ön- kormányzatok döntenek majd. Sok állami hivatal és hivatalnok befolyása csökken, illetve maga is fölöslegessé válik. Az államra, mint koordinátorra szükség van, de nem lehet demokrácia ott, ahol mindenről a központ dönt. Lengyelországban januárban léptették életbe a reformot, s ott azt mondották, hogy ezáltal válnak központilag irányított országból szabad országgá. A központi hatalom lebontását ennek a kormánynak kell elkezdenie és végrehajtania olyan mértékben, hogy utána már senki se csinálhassa vissza a dolgokat.
