Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-08-11 / 32. szám
1999. augusztus 11. Kópé Székely monda A Bába köve Fogaras vidékén, Vajda és Récse határán van egy kőbálvány, szakasztott olyan, mint egy leány. A románok Piatra babulujnak, a magyarok Bába kövének hívják. Elmondom nektek e kőbálvány történetét. Réges-ré- gen, mikor még a földön tündérek is laktak, Brassó mellett, a Királykőn, ragyogó, szép várban egy tündérlány lakott egymagában. Szemben Királykő várával, Feketehalom várában lakott a fekete királyfi. Kapott volna királykisasszonyt, minden ujjára kettőt, de neki egy sem tetszett. Meglátta a tündérleányt, s ettől a pillanattól kezdve nem volt többé nyugodalma. Azt mondta az édesanyjának:- Nem kell nekem, édesanyám, senki más ezen a világon: egyedül a tündérleány.- Jól van - mondotta a fekete királyné -, legyen a szíved kívánsága szerint. A királyfi felült hófehér paripájára, s elvágtatott Királykő várába. A tündérleány éppen ott sétált a vár udvarán. Amikor a királyfi leszállóit a lováról, nagy büszkén félrefordította a fejét - még a köszönését sem fogadta.- Ne fordulj el tőlem, te szép leány - esengett a királyfi -, éretted jöttem, gyere velem, légy az enyém! A tündérleány nagyot kacagott:- Ó, te hitvány földi féreg! Tudod-e, hogy tündérleány vagyok? Földi ember gyermeke nem való énhozzám. Azzal otthagyta a királyfit, fölszaladott a palotába, s többet nem is mutatta magát. Visszament a királyfi nagy búsan - sírva borult az édesanyja kebelére.-Anyám! Édesanyám! Nem szeret a tündérleány, meghalok nagy bánatomban. S attól a naptól kezdve nem lehetett megvigasztalni a királyfit, fogyott, mint az égő gyertya. A fekete királyné értett mindenféle bűbájos mesterséghez. Csudafüvekből éjjel-nappal főzte az orvosságot, de hiába, nem használt a királyfinak semmiféle orvosság. Lassanként elszáradott, mint a leszakasztott virág. Meghal a szegény királyfi, eltemetik nagy pompával. Mikor aztán eltemették, a fekete királyné fölkerekedett a katonáival, indult Királykő vára ellen, megesküdött a fia lelke üdvösségére, hogy addig meg nem nyugszik, míg a fiát meg nem bosszulja. És csakugyan, kő kövön nem maradott, s a tündérleány alig tudott elmenekülni a várból. Szaladt, mint a sebes szélvész, de a királyné mindenütt a nyomában, szórta az átkot a fejére - s mikor ez nem használt, a bűbájos mesterséghez folyamodott.- Hát ha sem az átkom meg nem fog - kiáltotta a királyné szörnyű haraggal -, sem én meg nem foghatlak elevenen, legyen belőled kőbálvány, ne pusztuljon el miattad soha senki! S ím, egyszerre megállott a tündérleány, mintha földbe gyökerezett volna, s abban a pillanatban tetőtől talpig kőbálvánnyá változott. Gondolkodom, tehát... Ne főjön a fejed! Inkább olvasd össze a vadnyugati fickó fejét alkotó betűket, és megtudod, hogy melyik földrészről való a rajz. Megfejtésedet Kópé jeligére küldd szerkesztőségünk címére. A helyes megfejtések beküldői között könyvju talmakat sorsolunk ki. Zelk Zoltán Égig érő körtefa Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek nem volt egyéb kincse, csak egy icipici körtefája. Az is olyan icipici volt, hogy csak három körte termett rajta. Mit tehetett mást a szegény ember, a három körtét is hatfelé vágta, nehogy hamar elfogyjon, így éldegélt hat napon a három körtéből, míg aztán a hatodik este, mielőtt lefeküdt, odaállt az icipici körtefa elé, s így sóhajtott: „Kis körtefám, kis körtefám, bárcsak égig érnél!” Még egyszer sóhajtott, nagyon bánatosat, azután megfordult, hogy aludni menjen. De ekkor észrevette, hogy valami kicsinyke fényesség csillog az udvar homokjában. Lehajolt érte, és a tenyerébe emelte, akkor vette észre, hogy nem egyéb az, mint egy kicsiny csillag. Meg is kérdezte: „Hogy kerülsz ide az udvaromba, te kicsiny csillag?” A csillag így felelt: „Ne is kérdezd, szegény ember! Testvérkémmel játszani mentünk az égi hegyekre, én felmásztam a legmagasabb hegycsúcsra, s hogyan történt, már nem emlékszem, onnan estem le a te udvarodba...” így szólt a kicsiny csillag, aztán sírva folytatta: „Most aztán mi lesz velem? Hogyan jutok én vissza az égbe, szüléimhez és testvérkéimhez? Ők is hogyan szo- morkodhatnak utánam, segíts rajtam, szegény ember!” „Segítenék, de hogyan? - felelte a szegény ember. - Ha ez az icipici körtefa az égig érne, meg sem állnék a tetejéig, felvinnélek az édesanyádhoz.,.” „Segíts rajtam, szegény ember - könyörgött újból a csü- lagocska-, édesapám minden kívánságodat teljesíti, ha segítesz rajtam. Ő a legfényesebb csillag az égen.” A szegény ember nem tudott semmi okosat kitalálni, azért így szólt a kicsiny csillaghoz: „Most csak menjünk aludni. Szép, puha ágyat vetek neked a szobában margarétaszirmokból, aludjál csak, holnap talán kitalálok valami okosat.” így is történt. A szegény ember is lefeküdt, a csillagocska is elaludt a puha margarétaszirmokon, nem hallották már, mikor se- lyemszámyakon belebegett a szobába az álom tündére. Mert minden embernek van egy jóságos álomtündére, millió és millió álomtündér röpköd az éjszakában. Mindegyiknek van egy kis tarisznyája, ami telis-tele van gyönyörű szép álmokkal. S az álom tündére hol ezt, hol azt az álmot veszi elő a tarisznyájából, és ráköti az alvó ember szemére. A szegény ember tündére már nyúlt is a tarisznyába, hogy elővegye a legeslegszebb álmot, mikor meglátta a margarétaszirmokon alvó csillagocskát. Nem csodálkozott sokáig, rögtön felébresztette az alvó csillagot, és megkérdezte, hogyan került a szegény ember szobájába. A csillagocska ekkor elpanaszolta, hogyan esett le az égi hegycsúcsról. Azt is elpanaszolta, hogy hiába olyan jóságos a szegény ember, nem tudja őt visszavinni az égbe, ő pedig nem tudna a földön élni, még akkor sem, ha nem margaréta-, de tulipánszirmokból vetnék is az ágyát. Ezzel aztán sírva fakadt. De nem sírt sokáig, mert az álom tündére így szólott: „Szerencséd, hogy velem találkoztál, én mindenhová el tudok repülni, az égbe is. Mire a hold átvándorol a másik égi mezőre, már ott is leMészáros Márta illusztrációja szünk szüléidnél.” Ekkor éjjel nem álmodott a szegény ember, de reggel, mikor felébredt, szebbet látott a legszebb álomnál. A csillagot ugyan hiába kereste, de az örömében a szegény ember, és egyfolytábanjárta késő estig. Este pedig, mikor lefeküdt a körtefa alá, és felnézett az égre, látta, hogy a kicsiny csillagocska az égig nyúló körtefa csúcsán ül, és onnan nevet, onnan integet feléje. gg * udvarán, az icipici körte helyén, egy égig érő körtefa állott. A körtefának ezer ága, minden ágán • ezer körte. Táncra perdült Nagy emberek - kis történetek A trójai faló Hosszú-hosszú évszázadokkal ezelőtt állt a tenger partján egy Trója nevezetű dicső és pompás város. Körös-körül erős fal védte, amely ellenállt minden fegyvernek, soha semmiféle ellenség nem tudta sem áthágni, sem szétrombolni, sem más módon bevenni.... A görög királyi hadak immár tíz éve eredménytelenül ostromolták Tróját, amikor az egyik hősnek, a leleményes Odüsszeusz- nak remek ötlete támadt, miféle csellel keríthetnék kézre a trójaiakat. Hatalmas falovat építtetett, s néhány társával annak üreges belsejébe rejtőzött. A többiek visszavonulást színlelve hajóra szálltak, és vitorlát bontottak. Csak a falovat hagyták a parton engesztelő ajándékul Trója városának. A hatalmas szobor azonban nem fért be a városkapun, így hát a háború végének örvendező trójaiak önkezűleg lebontották bevehetetlen erődítményük egy részét, és ujjongva a város belsejébe vontatták a falovat. Késő éjszakáig vigadoztak, akkor a bor és fáradtság hatalmába kerítette mindannyiukat. Odüsszeusz és társai erre a pillanatra vártak. Nesztelenül kicsusszantak a faló öblös hasából, harcképtelenné tették a szendergő őrséget, majd fáklyalánggal jelzéseket küldtek a tenger felé. A hajók a sötétség leple alatt észrevétlenül visszatértek. A partra kiugró harcosokat a fáklyák fénye egyenesen a várfal hiányzó részéhez vezette. Azon át könnyedén a városba jutottak, kifosztották és elpusztították. Trója szomorú véget ért. Nem harc, cselszövés okozta vesztét... Ám a győztesek sorsa sem volt irigylésre méltó. Hazafelé menet a hadizsákmánnyal megrakott hajóik nagy része sziklához csapódott, a görögök többségét elnyelték a tenger hullámai. A leleményes Odüsszeusz ismeretlen tájakon bolyongott hosszú évekig. Nagy nehézségek árán megszabadult Küklópsz, az egyszemű óriás fogságából, megmenekült Kirké istennő varázslatától, mely a hajó legénységét röfögő disznókká változtatta, ellenállt a szirének csábító énekének, elhajózott két veszélyes szírt között, melyet a roppant ugató szörny, Szkülla és a szürcsögő örvény, Kharübdisz őrzött. Majd eme sok és még ennél is több megpróbáltatás után, amikor Odüsszeusz végre partra szállt, megcsókolta szülőföldjét, és szülőházába lépett, a koldus vándorban senki sem ismerte fel a királyt. Egyedül Argó, a hűséges kutya tudta, ki érkezett meg, ám a várakozás évei alatt jár- tányi ereje sem maradt, hogy gazdáját üdvözölhesse.
