Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-28 / 30. szám
Nagyvilág Bármily hihetetlen, Zimbabwéban 15 000 dollárért bárki vérfürdőt rendezhet Miért védett, ha lelőhetik? A lelőtt óriás lábai is a trófea részét alkotják. Archív felvételek 1999. július 28 . 7 Los Angeies-i levél George Cukorra emlékeznek Amikor először hallottam, hogy gazdag amerikaiak 15 ezer dollárért Zimbabwe kormányától engedélyt kapnak, hogy elefántra vadásszanak, nem hittem el. Úgy tudtam, hogy az elefántok az egész világon védelem alatt állnak, hiszen a legnagyobb szárazföldi emlősöket már úgy megtizedelték, hogy a kipusztulás veszélye fenyegeti őket. Hogy meggyőződjünk az igazságról, repülőre ültünk, s egy „fehérvadász” nyomába eredve három nap múlva megpillantottuk az első elefántot. A teherautó hirtelen lefékez a porfelhőben. A fiúk rettenetesen feszültek a várakozástól. Először semmit se látok az ágak és bokrok sűrűjétől. Aztán hirtelen feltűnik a kolosszus, az óriási test kontrasztja az össze- tekeredett liánok, a vörös por és a száraz fű árnyéka között. Teljes életnagyságában áll előttünk az elefánt, lustán legyezgeti magát a füleivel. Érzi, hogy a közelében vagyunk; agyarával a földet kezdi túrni. Még fegyveresen is átjár bennünket a félelem. „Pont így viselkedik, mielőtt támad” - súgja az egyik hivatásos vadász. Az elefántnak szerencséje van, agyarai nem felelnek meg az amerikai elvárásainak. Ednek (így hívják a vadászt) hatvanfontos agyarak kellenek. Ötvenfontos agyarai már vannak, előkelőbb trófeára áhítozik. Vacsora után szemügyre vehetjük az előttünk lezajlott dráma hősét. Ed Yates olyan fickó, aki dollárezreket ad egy villanásnyi örömért, amelyet egy puskadörrenés szerez. A nyugdíjas könyvelő nem akar nagymenő vadászra hasonlítani. Valószínűleg beteges gyermek volt, gyaloglás közben esetlenül hat. Ráadásul tavaly, amikor sarki medvére vadászott, amputálni kellett az egyik lefagyott nagylábujját, ezért kissé biceg. Az amerikai nyugdíjas könyvelő egész nyugdíját trófeagyűjteményének gyarapítására fordítja, pennsylvaniai lakását már több mint kétszáz darab ékesíti. Annak idején jól fektette be a pénzét, s ennek köszönhetően egy év leforgása alatt több százezer dollárt is megkeres vele. Futja tehát a vadászexpedíciókra. Hegyi kecskék Mongóliában, medvék Oroszországban, orrszarvúk Dél-Afriká- ban... Megkérdem tőle: mi hajtja, miért gyilkolja az állatokat? „Öreg vagyok már, és tudom, hogy már sosem tanulok meg jól golfozni” - válaszolja tréfásan. Pár pohárral később bevallja, hogy néhány éve még nem lett volna bátorsága rálőni az állatra. Azt is elmondja, véletlenül lett vadász. A főnöke vitte magával először, s már az első nap az egyik legnagyobb szarvasagancsot sikerült megszereznie. Ettől fogva már csak a nagy vadászatok érdekelték, a trófeák méretei. A következő napokon megváltozik a forgatókönyv. Olyan területre érkezünk, amelyen mintha röviddel ezelőtt egy hadsereg vonult volna át. A földet hatalmas barázdák szabdalják, a közelben néhány kitépett fát látunk. Akár bombázás után. Egy kis tó közelében telepedünk le. Eredménytelenül töltjük el a soron következő négy napot, a 45 fokos hőség szinte lever a lábunkról. Gerry (az egyik hivatásos vadász) minden éjjel megjósolja, hogy ezúttal sikerrel járunk. Az expedíció tizedik napjának reggelén már mindenről lemondtunk. Haza akarunk menni. És ekkor... bekövetkezik, amire vártunk. Fél hét van, az úton bóbiskolunk. Hirtelen dübörgés ráz fel a letargiából. Száz yarddal előttünk egy elefánt vág át az úton. Ed megpillantja az agyarakat, amelyekre úgy áhítozott, és ujjong. Felkapja a legnagyobb fegyvert. A FöldesTamás Másfél hete nyitották meg Los Angelesben azt az eseménysorozatot, amelynek keretében augusztus 21-éig a magyar származású rendező, George Cukor életművét mutatják be. Ez alatt az idő alatt a művész 32 filmjét láthatja a közönség. Az első vetítés előtt Szabó István Oscar- díjas rendező méltatta a művész hollywoodi tevékenységét. Az 1983-ban elhunyt Cukor századik születésnapját tehát méltóképpen köszönti az Amerikai Művészeti Akadémia és társrendezői. A megnyitón az Amerikában dolgozó filmesek közül ott volt Koltay Lajos, Andy Vájná, Tarján Györgyi és Dobó Kata. A filmakadémia elnökének köszöntő szavai után Várhegyi Attila, a Magyar Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára méltatta Cukor munkásságát. Megemlítette, hogy a Los Angeles megyénél alig nagyobb Magyarország tehetségek sorával gazdagította Hollywoodot. A ma is ott alkotók közül Zsigmond Vilmos, Kovács László, Andy Vájná, Koltai Lajos s az elődök- Zukor Adolf, Kertész Mihály, Lengyel Menyhért, hivatásos vadászok is a puskáikért nyúlnak. A többiek a háttérben maradnak. Aj (a másik „hivatásos”) széles ívben vezet bennünket a sűrűbe. Húsz perc alatt tesszük meg az ötven yardot, ami az elefánttól elválaszt bennünket. Húsz lépésre az elefánttól Aj megállítja Edét. Az állat érzi, hogy valami nincs rendben. Vaktában támad. Eldördül az első lövés. Ed pontosan célzott, az elefánt megtorpan, mellső lábai megroggyannak, az óriási, héttonnás test térdre bukik. Még él. „Ed, gyorsan, a fülét!” - kiáltja Aj. Ed tesz egy kört, és egyenesen az elefánt fülébe lő. Ez a legbiztosabb módszer, a golyónak az agyba kell hatolnia. Az elefánt szemein láMolnár Ferenc, Rózsa Miklós, Brodszky Miklós - nevét említette. Elmondta, hogy a hollywoodi magyarokat, illetve alkotásaikat 134 alkalommaljelölték akadémiai díjra, s harmincnégyszer át is vehették a tekintélyes Oscar-szobrot. Jack Shea, a Filmrendezők Szövetségének elnöke Hollywood legszínvonalasabb, leg- szórakoztatóbb filmjei rendezőjének nevezte Cukort, aki sok pályatársával ellentétben nem csak egy műfajban alkotott kimagaslót, hiszen a Rómeó és Júlia, A kaméliás hölgy csakúgy világsikert aratott, mint a krimiszerű Gázláng vagy a My Fair Lady musical. Mielőtt levetítették az 1932-ben készült What Price Hollywood? című filmjét, az est résztvevői személyes élményeikkel idézték Cukor emlékét, akit a legkiválóbb rendezők között tartottak számon, mikor Hollywood stúdióiban feliratok hirdették: „Nem elég, ha magyar vagy, tehetségesnek is kell lenned!” A magyar szülők gyermekeként New Yorkban napvilágot látott művész több mint félszázados alkotói sorozata az amerikai filmgyártás aranykorát fémjelezte. tóm, hogy száll ki belőle az élet. Ed a biztonság kedvéért belelő a szívébe és a tüdejébe is. Aj óvatosan megközelíti az állatot, Gerry ironikusan suttogja: „Hát nem megmondtam?! Tudtam, hogy ezúttal komoly üzlet lesz!” Sokkos állapotban vagyok, mialatt Ed és Aj emlékfotókhoz pózolnak a megölt elefánt felett. Ed győzelmesen kijelenti: „Szerencsére nem kellett megbéklyózni, mint legutóbb, amikor orrszarvúra vadásztam.” „A világon csak tízezer orrszarvú maradt” - csak ennyit tudok mondani. De Ed ezt már nem hallja. Eufórikus hangulatban van. Megszerezte, amit akart. Martin Deeson, CKM A15 ezer dolláros szeszély maradványa Ed egész nyugdíját trófeagyűjteményének gyarapítására fordítja. Magyarország tehetségek sorával gazdagította Hollywoodot. Kitekintés Agyelszívás Oroszországból A statisztikák szerint az idén megkétszereződött az emigrálni kívánó fiatal oroszok száma. A szakértők feltételezik, hogy ez csak a kezdete egy hosszabb folyamatnak. Nem elég, hogy a rubel értéke csökken, a gazdaság romokban hever, az ország legértékesebb kincse, a nyugaton tanult fiatalok serege is elhagyni készül az országot. Azoknak akik Londonban vagy az USA egyetemein végeztek, határozott jövőképük van: úgy szeretnének élni, mint nyugati kortársaik, akár a New York-i, londoni vagy tokiói fiatalok. A moszkvai amerikai nagykövetség előtt szinte napról napra növekszik a várakozók sora. Izrael az idén 68 ezer oroszországi zsidó befogadására képes, a kanadai nagykövetség havonta háromszáz bevándorlási kérvényt kezel, míg az amerikai mintegy másfél ezret. A jelenség egyáltalán nem meglepő, hiszen a rubel mélyrepülése előtt az egyetemet végzett fiatalok hazai viszonylatban is magasabb életszínvonalra számíthattak, többségük 3000 dollár körüli fizetésre. Ezzel szemben ma 100 dolláros bért kínálnak nekik, ha egyáltalán találnak munkahelyet. Nem csoda, ha a Newsweek- nek a moszkvai munkaerőpiacon tavasszal végzett magánfelmérése szerint a megkérdezett fiatalok felét foglalkoztatja az emigrálás gondolata. Anni természetesen nem jelenti azt, hogy az álom valóra is válik. Elmúlt az az idő, amikor a Nyugat készségesen fogadta az orosz emigránsokat, akiknek egy része politikai okokból távozott hazájából, más része azonban gazdasági indítékkal. A Nyugat szívesen adott nekik politikai menedéket, manapság azonban szigorúbbak a feltételek. Hiába vonzó az USA fejlődő gazdasága, az sem képes mindenkit alkalmazni, különösen ha hiányzik a gyakorlat. Európában pedig még rosz- szabb a helyzet. Talán csak a számítógép-szakemberek alkotnak kivételt, akik világviszonylatban is ászoknak számítanak, s akiket az olyan mamutcégek is szívesen alkalmaznak, mint a Microsoft. Szívesen látják még a mikrobiológusokat és más speciális ágazatok szakembereit, amelyekben az oroszok mindig világszínvonalat képviseltek. Az előrejelzések szerint a közeljövőben a fiatal szakemberek 70 százaléka megpróbál külföldre jutni. Ez kész tragédia Oroszország számára, amely tőkével sem rendelkezik, ráadásul szembe kell majd néznie a szakember- hiánnyal is. A fiatalokból ugyanis hiányzik az idősebb generációk sztoikus türelme, s egyre jobban vonzza őket a nyitott társadalom, ahol saját elképzeléseik szerint dönthetnek a sorsukról. Egyre halványulnak Moszkva fényei Archív felvétel
