Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-12-22 / 51-52. szám
22 1999. december 22. Interjú „Egy kívülálló számára néha még flúgosaknak is tűnhetünk, hiszen a tévéhíradó alatt is jegyzetelünk” - mondja Hoffman András A tolmács olyan, mint a gyóntatópap A vérbeli tolmács csupa fül, arra is figyel, hogy a kolléga pontosan fordít-e. Párkányi kvartett: Mikulás Dzurinda, Orbán Viktor, Hoffman András és Vadász Magda. Somogyi Tibor felvétele P. Vonyik Erzsébet Hoffman András gyerekfejjel hajóskapitány, kéményseprő, majd prémvadász akart lenni. Már zsenge korában kapcsolatba került a nyelvekkel. Érsekújvárod: nőtt fel, s a kétnyelvű közegben az anyanyelvén kívül természetszerűen ráragadt a szlovák is. Tízévesen angolul társalgóit: édesanyjától tanulta a nyelvet, aki egy újvári család nörszeként, divatos szóval: bébiszittereként huzamosabb időt töltött Angliában. Az 58 éves jó nevű hivatásos tolmács nyolc nyelven beszél, szakmájának köszönhetően eljutott szinte a világ minden szegletébe. Személye a tévénézőknek sem ismeretlen, hiszen tolmácsként csaknem minden magas szintű szlovák-magyar tárgyaláson jelen van. Hogyan került kapcsolatba a fordítással? A nyelvekkel fordítóként nagyon korán találkoztam. Tizenkét éves lehettem, amikor nevelőapám, Perl Elemér a Szabad Földműves szerkesztőségéből vicceket hozott haza, hogy fordítsam őket magyarra. E kis fordítások meg is jelentek a lapban. 13 éves fejjel szlovákból magyarra fordítottam a Kópé Miska bábjátékot, és kerestem 256 koronát. Ez nagy pénz volt, fél bicikli ára! Óriási élmény volt, amikor 1951-ben egy vonaton utaztam a Világifjúsági Találkozó Varsóból Prágába tartó küldötteivel. Angolul beszéltek, de megértettem őket. Olyan impulzus volt ez, ami hozzájárult ahhoz, hogy a későbbiekben mindig tolmács akarjak lenni. Csak a sors néhányszor máshova sodort. 'A gimnáziumban nem a nyelvek felé sodródtam. Csernák professzor szinte minden diákot »megfertőzött«, s a fél osztály vegyészetet végzett. Nem bánom, mert nem vagyok a híve annak, hogy a tolmács mindenáron lingvisztikát végezzen. A műegyetem után felkerültem Árvába, ahol a kutya sem beszél magyarul. A gyárból, ahol dolgoztam, csapágyakat szállítottak a győri Ikarusba, s a gyár alkalmazottjaként tolmácskodni kezdtem. 1968-ban visszakerültünk Pozsonyba, és a véletlen folytán belecsöppentem az Incheba által szervezett kongresszusok titkárságába. Ennek vezetőjeként felvettem a kapcsolatot a Nemzetközi Újságíró Szervezet tolmácsokat tömörítő konferenciaszervizével. Ők kérdezték meg, nem próbálom-e ki a szinkrontolmácsolást. 1969- ben az angollal kezdtem. A magyart 1974-ben próbáltam ki: a szlovák nemzeti felkelés 50. évfordulóján életemben először beültem a magyar kabinba. E szakmában a rendszerváltás hozta meg az igazi változást? Én már 1988-tól szabadúszó voltam. De valóságos csodabogárnak számíthattam, mert egy volt kollégám azzal keresett meg, hogy egy akadémikus akar velem beszélni. Tolmácsolnom kellene neki? - kérdeztem. Nem, hangzott a válasz, csak látni szeretne egy szabadúszó mérnököt. Kiváltotta az iparengedélyt? így történt, és adóztam is, de sokkal kevesebbet, mint most. A munkát illetően a helyzetem 1989 után nem nagyon változott. Mert a változás nálam már egy évvel korábban beállt. A szerencse újra a kegyeibe fogadott. 1988-tól kaptam egy hosz- szú lejáratú tolmácsolási lehetőséget: egy magyar-bolgár cég nek majdnem másfél évig tolmácsoltam Nymburkban. Majd úgy tűnt, hogy kész, pofára estem, nincs munka. Ám egy hónap múltán Slusovicébe hívtak, ahol a bábolnaiak egy sertéshizlaldát építettek. Ez folyamatos tolmácsolás volt 1990 végéig, majd a véletlen összehozott egy magyar vállalkozóval, aki kazánt épített Uhersky Brodban. Szabadúszóként hogyan adta el magát? Az a lényeg, hogy az emberről tudjanak. Mert ha nem tudnak, nem is szólítják meg. És az is, hogy bizonyos rendezvényeken beváljon. A kollégák megítélésétől is nagyon sok függ. Van-e trükkje a jó tolmácsolásnak? A jó tolmácsolás lényege, hogy az ember azt mondja el, amit angolul message-nek, üzenetnek neveznek. Vagyis a lényeget. Nem szó szerint kell visszaadni az elhangzottakat. A legfontosabb az, hogy a tolmács a lényegtelent ki tudja szűrni. A protokolltolmácsolás köny- nyebb műfaj? Mondatról mondatra fordítja le a tolmács, amit a szónok mond. De a politikusok általában azt szeretik, ha nem szakítják őket félbe, míg egy gondolatot ki nem fejtenek. Protokolltolmá- csoláskor mindkét félnek van saját tolmácsa. Ezek feladata egyrészt az, hogy felügyeljék, a másik fél tolmácsa azt mondja-e, ami elhangzott. De a jó kollégák ki is segítik egymást. Hogyan jelzi, ha a másik bakizik, és helyesbíteni kellene? Kézmozdulattal. Eseúeg biccentek, és kérdően ránézek: hát ez meg mi? Néha súgunk is egymásnak. Ha tényleg nagy hülyeséget mond a kolléga, akkor a tolmács feladata, hogy közbeszóljon: bocsánat, nem azt mondta a kolléga, amit elhangzott. Ki a jobb tolmács, aki egy szuszra minél hosszabb szöveget le tud fordítani, vagy aki folyamatosan, mondatonként, de pontosan? A kettő nem zárja ki egymást. Aki egyszuszra és pontosan tud tolmácsolni egy szöveget, az nagyon jó tolmács. De megtörtént már, hogy valaki így kérkedett: akár 12 percig is hagyja beszélni a politikust, s csak azután fordít. Ez egyszerűen nem igaz. Ezt a tolmácsok akkor szokták mondani, ha egymás előtt felvágnak. Ha jó a szónok, nyugodtan mondja a szövegét, akkor sokkal jobb tolmácsolni, mint egy protokolltár- gyaláson. Apám arra tanított, hogy van a nyelvészetben egy aprócska, de nagyon fontos írásjel: a pont. Minél gyakrabban használja a szónok, a tolmács szempontjából annál jobb. Az ideális az, ha rövid mondatokat mond, és kis szünetet is tart. A protokoll- tolmácsoláshoz szüntelenül kell figyelni a híreket, hogy ki mit mondott, és mikor. De meglepetés így is adódik, mert a politikusok előszeretettel rögtönöznek. Egészen friss eset: az esztergomi hídra vonatkozó megállapodás aláírásakor Orbán Viktor hirtelen szavalni kezdett, valahogy így: »Megállj Iván, semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké.« De sikerült tolmácsolnom a versikét szlovákra, méghozzá sorok is rímeltek. Ez mindig kemény munka, hihetetlenül kell összpontosítani. Annyira fárasztó, idegölő munka ez, hogy húsz-harminc percenként kell váltanunk egymást a kabinban. Állítólag a húszpercnyi szinkrontolmácsolás megfelel a sztratoszferikus pilóták koncentrációjának. A vacsorákon és a kötetlen programokon is tolmácsol? Persze, ott is nagyon kell figyelni, s nem lehet hűbelebalázs módra azt mondani, ami éppen az ember eszébe jut. Akiket tolmácsolok, máshogy láthatják, mert a hivatalos rész után megjegyzik: a tolmácsnak jó dolga lesz, szórakozni fogunk. Csakhogy nekem ekkor is fordítanom kell! De nagyon oda kell figyelnem, hogy a viccnek a másik nyelven is legyen csattanója és értelme. Van a politikusoknak humorérzékük? Általában igen, egészen normális emberek. Néha vicceket is mesélnek. Furcsa dolgokat is mondanak. Egy korábbi aktív politikus azt tanácsolta az ugyanolyan magas beosztásban lévő vendég politikusnak, hogy tegyen úgy, mint ő: ha valamilyen bakit vét, a sajtónak azt mondja, hogy rosszul tolmácsolták. Pedig ez nem igaz, azért van két tolmács, hogy ellenőrizzék egymást. Ha a másik nem szól közbe, akkor ami elhangzott, jóvá van hagyva. Egy tolmács azonban olyan, mint a gyóntatópap, a hallottakról hallgat, legalább tíz évig. Számos mulatságos eset történt meg önnel, nem gyűjti ezeket csokorba? Pár sztorit feljegyeztem, de nem emlékiratokra, inkább anekdotagyűjteményre gondolok. Egyelőre félretolom, mert más teendőim vannak. Felesége is tolmács, gyakran egy kabinban tolmácsolnak. Lehet erre készülni? Nem a tolmácsolást gyakoroljuk, hanem szótárazunk, szavakat keresünk. Egy kívülállónak néha flúgosaknak is tűnhetnénk, hiszen a híradó alatt is jegyzetelünk. Nemritkán előfordul, hogy reggel ez az első kérdésünk egymáshoz: »Tudod, hogy is mondják ezt?« A tolmács és felesége munka közben Archív felvétel A tolmács sztoritarsolyából Fordítás és pironkodás Rendületlenül tolmácsoltam. Az Uhersky Brod-i építkezés pereskedéssel fejeződött be, mint általában mindegyik a volt KGST-partnerek között. A tárgyalás folyamán a cseh és a szlovák építésvezető olyan szavakkal illette egymást, amilyeneket pironkodva mond ki a jóérzésű ember. A tolmácsnak nem áz a feladata, hogy kommentáljon, kihagyjon valamit, hanem hogy hűen fordítson. Amikor az egyik pereskedő kiejtette azt a szót, ami a magyarban f-fel kezdődik, a szlovákban k-val, akkor ezt is fordítottam. A bíró habozás nélkül kidobta őket, megjegyezve: „Uraim, önök tudnak németül, menjenek ki a folyosóra, és mindezt ott mondják el egymásnak.” De nekem semmi megjegyzést nem tett, hiszen én csak valósághűen tolmácsoltam. Finomítás után cifrázás. Egy másik sztorim a filmmel kapcsolatos. A Vasárnapi szülőket vetítették a Filmklubban. A film gyerekotthonban játszódik le, s a gyerekek elképesztően vulgárisán beszélnek. A nézőtéren hallották, amit fordítok. A terem visszhangzott a sok gorombaságtól és káromkodástól. Nem volt mit tennem, fordítanom kellett mindent az utolsó betűig. Először finomítani próbáltam, kicsit viaskodtam önmagámmal, végül arra a megállapításra jutottam, hogy nem nekem kell restellkednem, hiszen nem én találtam ki ezeket a trágárságokat. Később egy-egy zaftosabb kifejezést még meg is cifráztam. A film után odajött Martin íapák rendező, és azt mondta: „Tolmács úr, én a verítés alatt a sötétben éreztem, ahogy ön számtalanszor elpirult.” Lefokoztam Svoboda hadseregtábornokot. Szintén filmmel kapcsolatos történet. A magyar rangfokozatok, főleg a tábornokiak, eltérnek a szlovákoktól. Az altábornagy, a vezérőrnagy nehezen fordítható le. A csehszlovák hadsereg harcairól szóló filmben, a Sokolovóban Ludvík Svoboda alezredesként kezdte, aztán a rendfokozatát emelték, majd hadseregtábornokként végezte. Több nyelven ment a fordítás, az egyik tolmács túlkiabálta a másikat, óriási hangzavar volt. A végén a magyar delegációtól megkérdeztem, hogy érthető volt-e a fordítás. „Igen - felelték -, csak közben háromszor lefokoztad a Svobodát, négyszer pedig feljebb vitted a rangját. De azért nagyjából megértettük, amit mondtál.” Tolmácsnak hitte magát. Sokan hiszik azt, akik tudnak szlovákul és magyarul, hogy máris kész tolmácsok. Aztán rájönnek, hogy mégiscsak nagyon amatőrök. Besztercebányán filmfesztivál volt, s helyben találtak valakit, aki hajlandó volt beülni a kabinba. Pergett a film, de a tolmácsgép fülhallgatójában nem hallatszott semmi. Bementek a szervezők a kabinba, van-e ott egyáltalán valaki. Hát ott ült ugyan a „tolmács”, fülhallgatóval a fülén, de nem volt bekapcsolva, s rendületlenül hajtogatta: „Igen, értem, értem, értem.” A fő az volt, hogy ő értette. Baki, amit csak a tolmács vett észre. Prágai cseh-magyar tolmácspartnerem egyik mondatára a mai napig emlékszem. Az egyik szónok azzal kezdte, hogy „Ma, amikor az egész világ a fasizmus feletti győzelem ötvenedik évfordulóját ünnepli”, kollégám pedig így fordította: „Ma, amikor az egész világ a fasizmus győzelmének az évfordulóját ünnepli”. Mikor kijöttünk a kabinból, kérdezem tőle, tudja-e, mit mondott. „Mit?” - kérdi meglepetten. Megismételtem, amit mondott. „Na és, észrevette valaki?” - kérdezett vissza.
