Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-21 / 29. szám
4 1999. július 21. Háttér A pragmatikus (nyugat) németek máig sem értik, miért kellett milliárdokat kidobni az ablakon egy gesztus miatt Európa fővárosa szeretne lenni Az Infobox terasza lett Berlin első számú turistaattrakciója. Archív felvétel Berlin ténylegesen is ismét Németország fővárosa lesz. Ehhez sok helybeli hozzáteszi: az ország politikai és gazdasági hatalmát tekintve pár éven belül Európa fővárosává is válik. Nem tudni, mit szólnak ehhez a londoniak vagy párizsiak, de az tény, hogy e hónap elején kezdődött, s rövidesen befejeződik a német parlament, a Bundestag átköltöztetése Bonnból Berlinbe. Egy hónapon át naponta mintegy 1500 köbméternyi bútor és iratanyag került-kerül a konténerekbe. És ez csak a hivatalos költöztetés, amelynek keretében a 669 képviselői iroda berendezéseit szállítják a Bundestag új székhelyére. A képviselőkön kívül 1500 munkatársuk, 854 frakciómunkatárs, valamint több mint 1100 igazgatási dolgozó is Berlinbe költözik. Bonn, a parlament eddigi székhelye a költözés hangulatában él. A volt kormányzati negyedben mindenfelé bútorszállító kocsik láthatók, mellettük megtelnek a kirakott szemeteskonténerek, melyekbe a költözés során feleslegesnek ítélt lomok kerülnek. A német politikai eliten kívül mellett Berlinbe települ át a diplomáciai testület, valamint a külföldi tudósítók hada is. Még 1991-ben született a döntés a főváros átköltöztetéséről, s ezt mindenki természetesnek tartotta. Ezért volt meglepő, hogy a Bundestagban csak nagyon kis szótöbbséggel hagyták jóvá a tervet. A régi nyugati tartományok ma is bizalmatlanok Berlin mint főváros iránt elsősorban a volt Ke- let-Berlin miatt, a- hol az emberek tömegesen szavaznak a neokommunisták- ra. Az egyébként is pragmatikus (nyu- gatjnémetek máig sem értik, mire jó az egész hercehurca, miért kellett milliárdokat kidobni az ablakon egy gesztus, egy olyan irracionális dolog miatt, amilyen a főváros státusa. Ráadásul Berlin nem is olyan központi fekvésű, mint pl. Prágának vagy Budapestnek, hiszen a háború utáni elrendezés következtében a perifériára szorult, közel került a lengyel határhoz. Egyébként is mások itt a hagyományok, a bajorok mindig is Münchent, az északiak Hamburgot tekintették fővárosuknak. Ennek is tulajdonítható, hogy a központi hivatalok és intézmények Berlinbe költöznek ugyan (mintegy 100 000 új munkahely létesítésével számolnak), de a 200 legnagyobb német vállalatból csak hatnak van itt a központja. A német pénzvilág centruma pedig továbbra is Frankfurt marad. Sokak szerint ez változni fog, a város nagy lehetőségeit az adja, hogy Berlinben mindenből kettő volt - egy a nyugati, egy a keleti oldalon -, egyetemekből, kutatóközpontokból, technológiai hálózatokból stb. Kilenc évvel az egyesülés után az emberek még mindig nem azt mondják, hogy berliniek. Még mindig vagy keletiek, vagy nyugatiak. Azt mindenki pontosan meg tudja határozni, hogy hogyan néz ki Nyugat- Berlin. Persze Kelet-Berlin is fejlődött az elmúlt években, s ennek következtében - egy rendkívül szellemes meghatározás szerint - most pont úgy néz ki, mint egy párttitkár elvtársnak az irodája, amelyet teleaggatott színes amerikai cigarettareklámmal. Szóval Berlin kettéosztottsága szembetűnő, s ezen az emberek egyelőre nem is akarnak változtatni. A keletiek nem kívánnak a nyugati városrészben lakni, és fordítva. Mindkét Berlinnek megvan a labdarúgó- és jégkorongcsapata, magvannak a saját kocsmáik, saját újságjaik, sőt saját divatjuk is van. Senki sem akarja például télen a keletiekre ráerőltetni a drága és elegáns gyapjúfelöltőket, amikor évtizedeken át a háromnegyedes műanyag kabátokat hordták. És tényleg nem túlzás: a megosztottság a politikában is erősen jelen van, hiszen a választások során keleten a legtöbb szavazatot a német kommunisták utódpártja, a PDS kapja. Ugyanakkor a volt NDK-s tartományok közül a legjobb anyagi helyzetben a kelet-berliniek vannak. 1994 óta mindkét városrészben ugyanolyan az állami és közalkalmazottak bérezése (másutt ez még nincs így), viszont keleten a lakbérek még mindig 30 százalékkal alacsonyabbak, mint a város nyugati részében. A tömegközlekedés mindkét oldalon ugyanannyiba kerül, s az is tény, hogy a magánszektorban az átlagbérek keleten még alacsonyabbak. De a családok átlagos jövedelme meghaladja a nyugatiakét, mert a nyugati szokásokkal ellentétben keleten rendszerint a feleség is dolgozik. Ma már nyíltan lehet beszélni arról, hogy a kiegyenlítődés hosz- szabb távú folyamatnak ígérkezik, mint gondolták volna. A kilencvenes évek elején, az egyesítés utáni eufória hangulatában „rasszistagyanús” volt az, aki ki merte mondani, hogy a fél évszázados civilizációs különbségek leküzdéséhez legalább három nemze- déknyi idő kell, vagyis amíg egy berlini lakos egyszerűen berlininek fogja magát vallani, mindenjelző nélkül. Berlin most ilyen. Milyen lesz a jövő században? Sokak szerint olyan, mint egy sci-fi filmbeli . csillagváros. Ugyanis jelenleg Berlin a világ legnagyobb építkezési területe, ez hozzátartozik az imidzséhez, sőt büszke is rá. A város látképét ábrázoló képeslapokon az óriás emelődaruk dominálnak, s ezekkel díszítik a kávéscsészéket is. A szombati sétákat illetően új divat keletkezett: az emberek a Potsdamer Platz felé veszik az irányt, ahol a város „építőipari energiája összpontosult”, az építkezések között cap- latnak a sárban, bebámulnak a hatalmas „gödrökbe”, ahol színes sisakjukban hangyaként nyüzsögnek a munkások. Két márkáért mindenkit felengednek az Infobox teraszára, hogy mindezt a magasból is megcsodálhassa. A sarat, a dübörgő teherautókat, a vasbetonhalmazt. 1993 óta Berlinben az építőipar több mint 30 milliárd márkát ruházott be. A városrendezők és építészek itt mutatják be, hogyan fognak élni és építkezni az emberek a XXI. században, hogyan fognak kinézni az acélból, üvegből és betonból gyártott városok, nagyerejű fényforrások ezreivel, amelyeknek köszönhetően éjszaka is mesterséges nappal lesz. A már elkészült, égbe nyúló csodapaloták - akár a Mercedes központjáról, akár arról a multimoziról van szó, amelynek tizenkilenc termében egyszerre három és fél ezer látogatót tudnak fogadni - láttán az ámuló-bámuló ember az emberi léptéket hiányolja a legjobban. Átépítették, kibővítették, újjávarázsolták a Reichstagot - a Bundestag új székházát. A múlt századi, a gyarmatosító birodalom öntudatát sugárzó épület új üvegkupolát kapott. Innen nem messze, a Pariserplatzon épül az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország új nagykövetségének épülete. Berlin nem engedheti meg magának a posztkommunista fővárosokban tapasztalható abszurditást, hogy a legelőkelőbb helyeket a román, a bolgár vagy a kubai diplomáciai képviseletek foglalják el. (Külföldi lapok nyomán) Berlin egyik jelképe is lehet a május 26-án, az új államfő beiktatásának napján átadott Molekulaember című szobor. Fémből készült, 30 méter magas, és 45 tonnát nyom. TA SR/AP A kétszáz legnagyobb német vállalatból csak hatnak van itt a központja. Jelenleg Berlin a világ legnagyobb építkezési területe. Piros-zöld koalíció Három a válság Malinak István Némi hasonlóság is akad Németország meg Szlovákia között, nem sok, de azért akad. Tavaly ott is szeptemberben voltak a parlamenti választások, majdnem egy időben alakult meg a két kormány, nekik is májusban lett új államfőjük. A berlini kormánykoalíció eresztékei szintén recsegnek- ropognak, úgyhogy a parlamenti szünetet a politikai elitnek ott is a vitás kérdések, az együttműködési mechanizmus tisztázására kell fordítania. Szlovákia egyedüli előnye, hogy itt a parlament nem költözik. Nyolc hónappal ezelőtt meggyőző fölénnyel győzött a piros-zöld koalíció, a szociáldemokraták (SPD) a 16 évi kényszerű ellenzéki szerepkör után magabiztosan vették át a kormányrudat a konzervatív pártoktól (CDU, CSU). Rémálmaikban sem gondolták volna, hogy bő fél év alatt sikerül elriasztaniuk maguktól választóik jelentős részét. A júniusi EP- választások már itt is a baloldal meredek visszaesését hozták, az uniópártok előretörtek. Ez történt a hat tartományban ugyanakkor lezajlott helyhatósági választásokon is, ami bizonyítja, hogy nem lehet mellébeszélni, a német polgárok az EP-választásokon is a hazai témákról mondtak véleményt. A piros-zöld tandem adóreformjával magára haragította a vállalkozókat és a konszerneket, az egészségügy reformjával az orvosokat meg az egészségügyi dolgozókat, a takarékos költségvetés meghirdetésével pedig a nyugdíjasokat. Az atomerőművekről folytatott vita a Zöldek szavazótáborát apasztotta le jelentős mértékben, Schröder kancellár-pártelnöknek a modern szociáldemokráciára vonatkozó víziói pedig az SPD híveinek okoztak csalódást. Három szinten tapasztalható válságot kellene hatákonyan és aránylag gyorsan kezelni: a Zöldek belső válságát, az SPD belső vitáit, valamint kettejük nézeteltéréseit. A Zöldeknél a realista és a fundamentalista (baloldali) szárny hónapok óta iszapbirkózik egymással, ez utóbbiak harsánykodása már több ízben veszélyeztette a kormánykoalíciót. A koszovói válság kapcsán is hangot adtak különvéleményüknek, bírálták a kormánypolitikát. Májusban, pártja rendkívüli kongresszusán Joschka Fischer külügyminiszter szembefordult a bal- szárnnyal, a Nyugat balkáni stratégiáját védelmezte; amiért egy festékbomba lett a jutalma. Az SPD kedélyeit az a tervezet borzolja, amelyet Schröder Tony Blair brit kormányfővel dolgozott ki a szociáldemokráciajövendő szerepéről. A londoni papírnak nevezett dokumentumról a párt balszárnyának az a véleménye, hogy ellentétes az SPD választási programjával, a Kohl-kor- mány elveire épül, és nem veszi figyelembe a német sajátosságokat. A „papírban” rögzített elvek lényege: akiben van spiritusz, vállalkozókedv, és nem rest használni a könyökét, annak az állam sem fogja útját állni az érvényesülés felé vezető úton. Aki viszont nem akar vagy nem képes feltörni, az csupán laza szociális hálóra számíthat. A két párt között július elején kiújult vita megfigyelők szerint a német kormánykoalíció fennmaradását veszélyezteti. Abban nem tudnak egyetérteni, hogy mennyi idő után számolják fel az atomerőműveket. A Zöldek szerint az SPD a konszerneket támogatja, s megmakacsolták magukat: környezetvédőkként nem engedhetnek ezzel kapcsolatos alapelvükből. A lényeg: a Zöldek szerint az atomerőműveket harminc év után ki kell vonni a használatból. Az SPD azt támogatja, hogy 35 év üzemeltetési idő (beleértve a karbantartások miatti leállásokat is) után kell ezt megtenni, az áramszolgáltató konszernek viszont 35 év tiszta üzemidőt szeretnének elérni. Egyelőre itt tart a vita, amely komolynak tűnik, hiszen nagy üzletről van szó.
