Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-21 / 29. szám
1999. július 21. * 32. évfolyam Szlovákiai magyar családi magazin 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. július 24-étől 30-áig Sport ____________ Dá vid Beckham a tavalyi vb után minden volt, csak akasztott ember nem. 16 Riport________ Ké t tűz között. Hosszú idő után magyar-szlovák filmprodukció. Nem kudarc, hanem félsiker a nyelvtörvény Nem lamentálni, élni a lehetőséggel CSÁKY PÁL, A SZLOVÁK KORMÁNY ALELNÖKE Pszichológusok állítják, az emberi boldogság - vagy boldogtalanság - nagyrészt attól függ, hogy az ember egy adott eseményt pozitív vagy negatív módon képes-e megélni. Gyakran idézett példa ezzel kapcsolatban a félig telt pohár esete: az optimista a tartalmának örül, míg a pesszimista a hiányzó rész fölött kesereg. Azt hiszem, a kisebbségi nyelv- használati törvény kristályos megtestesülése a fenti elvnek. Most, a csaták elülte után nem azon kellene keseregni elsősorban, ami hiányzik belőle, hanem arra kell felkészülnünk, hogy képesek legyünk élni az általa kínált jogbővítésekkel. A törvény ugyanis bizonyos területeken előrelépést jelent - ám ez csak akkor fog működni, ha a polgárok élnek is jogaikkal. Ezért sem szerencsés tehát Mohács utáni hangulatot gerjeszteni a szlovákiai magyarság soraiban. Az elfogadott nyelvtörvény ugyanis 50 év után először ismeri el a magyar nyelvet is hivatalos nyelvként - igaz, csak az általunk 20% fölötti arányban lakott településeken. Persze lehetett volna ebben a törvényben több pozitívum is. Ne feledjük azonban, ez a törvény is tükre lehet a szlovákiai állapotoknak, a szlovákiai demokrácia szintjének. Nagy ugrásokra, sajnos, ezen a téren sem számíthatunk, s az MKP kormánytagsága sem azt jelenti, hogy most már sugárutak vezetnek minden célunk eléréséhez. A küzdelem 50 év után először ismeri el a magyart hivatalos nyelvnek. küzdelem marad, ám az elért részeredmények lekicsinylése az emberekben a belső hitet ingathatja meg. Nagy hiba lenne ilyen útra tévedni. A nyelvi téma nem oldódott meg eme törvény elfogadásával, s a politikusok feladata az, hogy a továbblépés lehetőségét kitalálják. A polgároké pedig, hogy bátran, szabadon használják anyanyelvűket mindenhol: az első paragrafus első mondata mindenkit feljogosít erre. Nyelvi szabadság nem csak attól lesz ebben az országban sem, hogy újabb paragrafusok kerülnek újabb törvényekbe (hányán élnek a névtörvény által kínált lehetőségekkel?), hanem elsősorban attól, hogy használni fogjuk az anyanyelvűnket mindenhol. Ezt pedig egy demokráciában nem tilthatja meg senki. Meggyőződésem, hogy a szlovákiai magyar politikusoknak is erre kell biztatniuk a polgárokat. Mert az igaz, hogy ebbe a törvénybe nem került bele minden, aminek ott volna a helye. Ám az is igaz, hogy az MKP általam javasolt megfogalmazásaiból sokkal több található meg a végső változatban, mint amennyi Fogas úr eredeti javaslataiból benne maradt. Álelnök kollégám parlamenti zárszavában nyíltan hangot is adott ebbéli elégedetlenségének. A húrokat nem okos túlfeszíteni, saját parlamenti rossz érzésünket nem okos kivetíteni a szlovákiai magyar társadalomra. Önként vállaltuk a politikusi szerepet, ha kapunk néha néhány pofont, ne siránkozzunk úgy, hogy az egész közösség életkedvét elvegyük vele. A kisebbségi nyelvek használatáról szóló törvény a szlovákiai magyarság számára nem kudarc, hanem félsiker. Teljes siker akkor lesz, ha a magyar nyelvpozíciója megerősödik Dél- Szlovákiában. Ez pedig mindannyiunk hozzáállásától függ. Vad és csodálatos a természet. Múlt héten Borinka községnél ilyen Niagarát produkált a megáradt patak. TASR-feivétei Vezércikk Az utolsó fellobbanás BereckJózsef ___________ Gy erekkorunkban az érett búzakalászokról markunkba szoktuk gyűjteni a cserebogarakat, hogy aztán a lányokat ijesztgessük velük. Rengeteg cserebogár volt akkoriban a búzaföldeken. E nemkívánatos terhűkkel a kalászok néha súlyosan ringtak az enyhe szélben. Mi, fiúk nem féltünk a cserebogaraktól, pedig kemény, recés, éles lábukkal egyre feszítették volna szét az összezárt markunkat. Azóta jóformán nem is láttam cserebogarat, s jut eszembe: érett búzakalászt is de rég dörgöltem szét a tenyeremben! Búza és cserebogár nélkül múlnak a nyaraim. Még szerencse, hogy a nyári szöszmötölés (és szemlélődés) fő terepét, a kertet nem kell nélkülöznöm. Heti egy vagy két estém feltétlenül az övé. Aki maga is gondozott már kertet, tudhatja, hogy pár négyzetméternyi területen paradicsomot lehet teremteni. Ám az a kert, amelyről most szó lesz, nem az enyém, hanem egy öregemberé. Kis paradicsom, a kertek kertje az a pár négyzet- méter. Én csak alkalmankénti csodálója vagyok. A kertnek is, gazdájának is. Noha a Csallóköz nem éppen mondható bortermő vidéknek, ennek a kertnek a közepén a legnagyobb helyet mégis a szőlő foglalja el. Harminc-negyven már termő tőke, s húszvalahány vessző még vad, jövőre oltható. Fiatal szőlő, két-három éve ha terem. Most is jó termés mutatkozik rajta. A szőlő körül és a szőlő előtti veteményes részen gyümölcsfák. Barack, cseresznye, meggy, szilva, eperalma és muskotálykörte. A gyümölcsfák is fiatalok, tavaly már jól meglombosod- tak, egyik-másik kóstolót is hozott. A gyümölcsfák alatt arányosan beosztott részeken kerti vetemény. Káposzta, sárgarépa, zöldség, uborka, paradicsom. Ernyős virágú kaprok szigetei. Tenyérnyi zöld he- rés. Vadul virágzó krumplibokrok. Farkát hányó csemegekukorica. Itt-ott elszórva magasba nyúlik egy-egy napraforgó- vagy seprőnek való cirokszál... Mindezt egy öregember tartja rendben. Öt-hat évvel ezelőtt ez a földdarab vad bozót és tarack hona volt. Az öregember tette kertté, miután a hivatalokban megszerzett papírokkal visszakanyarintotta az egykori közösből. Ő telepítette ide azóta a szőlőt, ő ültette a gyümölcsfákat, ő ássa, kapálja, gereblyézi el a kert földjét. Mást még nem láttam ebben a kertben, pedig tudom, van az öregnek családja, gyermeke, unokája... Azt is tudom róla, negyven évig cselédként dolgozott a saját földjein. Régen nyugdíjas volt már, amikor nyolcvankilencben fordult a világ, de a földet szabályozó új törvény fölvillanyozta őt. Naponta buszozott a városba. Közjegyzőség, geodézia, földhivatal. Mindenhol kiállta a sort. Aztán a fia azt mondta, fütyül a földre, a gazdálkodást ma nem elkezdeni, hanem abbahagyni érdemes. Az apja félmilliós vagyonrészéből sem látnak semmit, mert az átalakult szövetkezetét úgyis lezüllesz- tik és szétlopkodják régi-új urai. S az öregember-mint élte során oly sokszor - ismét a kiszolgáltatottak törvényéhez igazodott. Minden időben úgy, ahogy lehet. Néha bújni, néha kiállni, mikor hogy esik a sor. De: minden időnek, télnek, tavasznak, esőnek, napsütésnek elvégezni a tennivalóit. S míg a fia szatócsboltot nyitott, ő kialakította a rezignáció makulátlan belső csendjének övezetét, a kertet. Tavaly azt gondoltam magamban: milyen jó lenne ebben a kertben szőlőtőke vagy fiatal, fenyves törzsű cseresznyefa lenni! Most, egy évvel később mégis szorongás fog el e csodálatos, viruló szépség láttán. Az öreg még tartja magát, de akaratlanul is azokra az időkre gondolok, amikor majd (talán) újra elvadul ez a kert. Egy öregember utolsó szép föl- lobbanása.
