Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-14 / 28. szám
1999. július 14. Sport t Sokáig tartott, amíg megtalálták Vladimír Rusnák edző utódját, a privigyei Viliam Ilko 19 nappal a bajnoki rajt előtt vette át a stafétabotot Dunaszerdahelyi örömök és gondok Radványi Miki (jobbról) húsz góllal járult hozzá a bajnokság megnyeréséhez. Fotó: Balajti Árpád Szabó Zoltán ___________________ Jú nius közepén nagy volt az öröm Dunaszerdahelyen, hiszen a DAC labdarúgócsapata a II. liga bajnokaként tért visz- sza a legjobbak mezőnyébe. Kezdettől fogva a feljutást jelentő helyen tanyázott az együttes, pedig komoly anyagi gondokkal küszködtek a klub háza táján. Főszponzor nélkül rendkívül nehéz boldogulni, előbb a Kabát Holding, majd a Spectrum Kft. hagyott fel a támogatásával. Ilyen körülmények között kisebb csodának számít az elsőség kivívása. Az érsekújváriak elleni győztes találkozót követően hatalmas ünneplés kezdődött, szinte karneváli hangulat uralkodott a városban. Csaknem három napig tartott a dá- ridó, a vezetők, az edzők, a játékosok és a szurkolók együtt örültek a (várt) sikernek. Vladimír Rusnák vezetőedző - nem sokkal a zárómérkőzés után vette a kalapját - így értékelte csapata teljesítményét: „A játékosok bebizonyították, tudnak futballozni, bravúrnak számít, hogy az anyagi gondok ellenére megnyertük a pontvadászatot. Nekünk is akadtak gyenge pillanataink - elsősorban a vágsellyei fiaskóVladimír Rusnák már a rima- szombati együttest irányítja. ra és a Lokomotíva elleni hazai vereségre gondolok -, ám később a fontos találkozókon már nem betliztünk. Radványi, Greguska, Németh Krisztián, Kapko, Fisán és Szkukalek szinte minden találkozón hozta formáját, a többiek váltakozó teljesítményt nyújtottak. Ha sikerül két-három megfelelő tudású labdarúgót igazolni, és kellőképpen biztosítva lesz a klub finanszírozása, a Szuperligában sem fog alárendelt szerepet játszani. Jól éreztem magam Dunaszerdahelyen, ám letelt a szerződésem; kedvező ajánlatot kaptam a rima- szombatiaktól, és elfogadtam. Az utódomnak sok sikert kívánok.” Sánta Imre klubelnök a bajnokság végén fellélegzett. „A célkitűzésünk egyértelmű volt, a megingások ellenére kezdettől fogva biztosra vettem, hogy kivívjuk a feljutást. Örömünket tetézte, hogy bajnokként kerültünk az élvonalba. Kulcsembereink a rangadókon rendre igazolták, hogy lehet rájuk számítani. Sajnos, támogatóink nem tudták teljesíteni kötelezettségeiket, ezért végig pénzügyi problémákkal küszködtünk. Januártól a Pázmány Péter polgármester irányításával működő önkormányzat Stanislav Fisán kapus végig jó teljesítményt nyújtott. Dömötör Ede felvételei állja a stadion működtetési költségeit, emellett a lehetőségeihez képest minden tekintetben igyekszik segíteni. Közösen próbálunk szponzorokat találni. Néhány cég jelezte, számíthatunk rá, de ezek egyelőre csak ígéretek. Első számú feladatunk az egyesület költségvetésének a biztosítása, e nélkül nem lehetünk eredményesek. Feltétlenül fel kell frissítenünk a játékoskeretet, gyors és agresszív futballistákat szeretnénk igazolni.” Strasser László csapatvezető is elégedetten nyugtázta az elmúlt idényt: „A végelszámoláskor az döntött a javunkra, hogy a riválisainkkal vívott találkozókon rendre kitettünk magunkért. Szerintem a lopériak és a dévényiek ellen nyújtottuk a legjobb teljesítményt.” Radványi Miki húsz góljával nagyban hozzájárult az elsőség megszerzéséhez, a hajrában fontos találatokat lőtt. „Egyáltalán nem remegett meg a lábam, jól néznék ki, ha harmincesztendősen nem vállalnám az akciók befejezését. Általában három csatárral léptünk pályára, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy kilencven perc alatt többször kerültem helyzetbe, mint korábban az egész szezon során. Az a két csapat jutott fel, amelyek nem a kulisszák mögött, hanem a zöld gyepen küzdöttek meg a pontokért.” A támadó nagyszombati vendégjátékosként termelte a gólokat. „Remélem, megegyeznek a klubok vezetői, és a következő szezont is sárga-kék mezben töltöm...” Az ünneplés gyorsan elmúlt, ismét jöttek a hétköznapok. Mivel a II. liga küzdelemsorozata 14 nappal később fejeződött be, mint az élvonalban, ellenlábasaikkal szemben (a szenciekkel együtt) lépéshátrányba kerültek a csallóköziek. Mint ismeretes, már július 24-én rajtol a Szuperliga, s a szövetség döntése értelmében a 2000/2001-es pontvadászattól kezdve csupán tíz együttes szerepel a legjobbak között, ezért június végén hét gárda kényszerül majd búcsúra. Tehát óriási csatára van kilátás. Persze, csak akkor, ha nem változtatják meg a versenykiírást (nálunk minden előfordulhat!)... Érthetetlen okokból alaposan elhúzódott Vladimír Rusnák utódjának a kijelölése. Eubomír Páleník irányításával kezdték meg a felkészülést, később Petr Kaspar menedzser is vezetett néhány gyakorlást. A klubelnök még Magyarországon is tárgyalt az ügyben, de a híresztelésekkel ellentétben nem Mezey Györggyel, Garami Józseffel és Verebes Józseffel, hanem Varga Istvánnal, az Újpest, a Csepel és a Siófok egykori trénerével. Aztán úgy döntöttek, hazai edzőt szerződtetnek, előbb Szikora György, majd Miroslav Mentei (az utolsó pillanatban visszalépett, s Jurkemik segítőjeként Szencen tevékenykedik) neve merült fel. Később Tibor Micinec, a Csehországban élő egykori kedvenc tűnt a legesélyesebbnek... Végül a vezetők a privigyei Viliam Ilko mellett tették le a voksot. Egy biztos, nincs irigylésre méltó helyzetben az 52 esztendős mester, aki mindössze tizenkilenc nappal a nyitány előtt vette át a stafétabotot. Elmondta: képesnek tartja a gárdát a bennmaradás kivívására. Ilko munkáját Lu- bomír Páleník segíti. Az Ausztriából visszatért Simon Gyulának is felajánlották, hogy asszisztensként is dolgozzon, ám a rutinos középpályás elutasította a felkérést. „Komolyan még nem tárgyaltak velem, úgy látom, eléggé bizonytalan a klub anyagi helyzete, ezért nemet mondtam. Több együttes megkeresett, valószínűleg ismét külföldön folytatom. Az viszont könnyen előfordulhat, hogy néhány mérkőzésen a DAC rendelkezésére állok...” Balián, Némethen és Domikon kívül valamennyi kulcsember szerződése lejárt, a vezetők remélik, sikerül velük megegyezniük. Cseh és jugoszláv idegenlégiósokkal igyekeznek erősíteni, az első fecskének az újvidéki Pajcsin számít. Pagor, Gostic és Kocis (Rimaszombat) viszont távozott. Németh Krisztián csapatkapitányhoz méltóan most is optimista: „Ha a meghatározó játékosok maradnak, az első kilenc között végezhetünk.” A hátvédet szívesen látta volna az Opava (Greguskával együtt): „Én Dunaszerdahelyen akarok futballozni, nem pedig Csehországban. Kedvező feltételeket kínáltak, mégis kikosaraztam őket.” Problémát okoz, hogy a labdarúgók még nem kapták meg a járandóságukat, az illetékesek megígérték, a rajtig rendezik a számlát. Sánta Imre is belefáradt az állandó kalapozgatás- ba, egy ideig a lemondását fontolgatta. Három napig tartott a dáridó, a játékosok a szurkolókkal együtt örültek a sikernek. Érthetetlen okokból alaposan elhúzódott Vladimír Rusnák utódjának a kijelölése. Futballkaleidoszkóp Csehország labdarúgó-válogatottja, amely elsőként jutott a jövő évi Európa-bajnokság döntőjébe. Álló sor balról: Srnícek, Hornák, M. Hasek, Suchopárek, Lokvenc, Poborsky; guggolnak: Némec, Repka, Smicer, Nedvéd, Berger. Archív felvétel MU-ajándékboltok a Közel-Keleten Ajándékbolt-hálózatot szeretne létesíteni a Közel- Keleten a labdarúgó Bajnokok Ligája-győztes, angol bajnok és kupagyőztes Manchester United. A tervek szerint az első üzletet 2000 márciusában, az Egyesült Arab Emírségekben, Dubai városában nyitják meg. A hálózat az Álmok Színháza nevet fogja viselni, és a továbbiakban Szaúd-Arábiában, Libanonban, Kuvaitban, Ománban, Bahreinben, Katarban, valamint Afrikában - Egyiptomban - is létesül kirendeltsége. Az üzletekben megtalálhatók lesznek az angol klub mezei, melegítői, egyéb hivatalos felszerelései, valamint mindazon ajándéktárgyak, amelyek valamennyi európai sztárcsapat hasonló üzleteiben kaphatók. Martin Dahlin visszavonult Hivatalosan is bejelentette visszavonulását Martin Dahlin. A 60 válogatott mérkőzésen 29 gólt szerző 31 esztendős svéd futballcsatár krónikus hátfájásra hivatkozva döntött úgy, hogy az angol élvonalból idén búcsúzó Blackburn Roverstől távozva nem fogadja el más csapatok ajánlatát, és befejezi pályafutását. „Túl vagyok utolsó mérkőzésemen, utolsó gólomon és az utolsó könyöklésemen is - fogalmazott az 1994-ben világbajnoki bronzérmes labdarúgó.- Mindent megtettem, hogy újra százszázalékosan fitt legyek, de az állandó hátfájásom nem engedi, hogy kellően agresszíven játsszak, így a visszavonulás mellett döntöttem.” Dahlin hosszú ideig szerepelt a Borussia Mönchengladbachban, majd egy rövid ideig az AS Roma játékosa volt, mielőtt 1997 nyarán Blackburnbe szerződött volna. Tervei szerint a jövőben több időt fog szentelni ruházati cégének.