Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-11-17 / 46. szám
Évforduló 1999. november 17. Szigeti László a tíz évvel ezelőtt történtekről. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy szabadabban élünk, mint a kommunizmusban. r> A szlovákiai magyarságot képviseltük A. Nagy László, Szigeti László, Václav Havel és Milán Knazko. Közülük hárman politikusok maradtak. Kövesdi Károly _________________ Me galakulásától, 1991 májusától igazgatója vagy a Kalligram könyvkiadónak. Voltál járási újság riportere, az Új Szó kulturális rovatának színikritikusa, a kassai Thália Színházra a te dramaturgiai működésed alatt Prágából, Pozsonyból, Budapestről is odafigyeltek. Ki is rúgtak gyorsan. Éppen a Nő című hetilap szerkesztője voltál, amikor tíz évvel ezelőtt az FMK egyik alapítójaként s mint annak jelöltje, a cseh Polgári Fórum partnerének, a bársonyos forradalmat Szlovákiában levezénylő Nyilvánosság az Erőszak Ellen vezérkarának egyik magyar tagja lettél. A másik Grendel Lajos volt. Helykereséseimmel 1989-ig kissé hasonlóan léteztem, mint Lajos s még néhány szlovákiai magyar értelmiségi. Lelkileg és szellemileg intenzíven, ellenállásaink nyilvános vállalásait tekintve nem éltünk ellenzékiként. Tisztelet a két nyilvános ellenzékinek, az akkori Duraynak és az akkori Janicsnak. Ha emlékezetem nem csal, 1979-ben lettem a kommunistapárttagja. Tíz vajúdó pártév múltán egy 1989 novemberében kelt s Pozsony főterén elhangzott kiáltványban Feldekkel, Sona Szomolányival, Grendel Lajossal követeltem az alkotmány 4. cikkelyének törlését. Ez tartotta jogerőn a kommunista párt államhatalmi pozícióját. A Feldek fogalmazta kiáltvány összhangban állt addigi szerepeimmel, amelyek legfeljebb a bomlasztásról, nem a nyílt ellenállásról szóltak. Sosem voltam hős, de éltetett a tudat, hogy apró lázadásaimmal talán segíthetem a változtatás híveit. Az a szlovákiai magyar értelmiségi csoport pedig, amelybe tartozónak véltem magam, elégedetlen volt ugyan az egypártrend- szerrel, de nem dolgozott ki semmilyen hatalom-átvételi stratégiát. Igaz, ilyen a prágaiaknak és a pozsonyiaknak sem volt. De ez a csoport ugrásra készen állt, hiszen az FMK hamarabb megalakult Vágsellyén, mint a PF Prágában vagy a VPN Pozsonyban. Ebben néhány röpke nap alatt olyan hitelességre tettél szert, hogy egyik kulcsembere lettél a bársonyos forradalmat vezénylők legszűkebb csapatának. Ez önmagában nem erény. Nemcsak azért nem, mert parányit sem küzdöttem ezért a posztért, hanem mert bármelyik más FMK-s bekerülhetett volna. A helyzet hozta így, hogy mi lettünk a jelöltek. Ami pedig a hitelességünket illeti: az akkori országlók között én is, Lajos is elsősorban a szlovákiai magyarságot képviseltük, s csak másodsorban önmagunkat. Döntéseim, szavaim mögött mindig ott éreztem az FMK irányelveit és a szabadságra, ezen belül a történelmi igazságtételre vágyó szlovákiai magyarságot. Meg a szlovákságot is, persze. A polgári társadalom alapjainak lerakásában legfőbb feladatomnak azt tartottam, hogy a rendszerváltást levezénylők és jogilag megalkotók egyetlen pillanatra se feledhessék: Csehszlovákiában kisebbségek is élnek, amelyek méltányos képviseletet és felelősséget kémek az ország gondjainak megoldásából. Ám mi nemcsak a kisebbségek jogkeresletével léptünk fel, hanem az országban fennálló alkotmányos rend megváltoztatásának, az európai hatalmi térkép átrajzolásának szándékával is. Ehhez a rajzolathoz akkorra már a lengyel Szolidaritás és a magyar ellenzék is húzott néhány éles ceruzavonást. Ettől azonban mégsem lehettetek ennyire határozottak... Inkább elszántak voltunk. Mi, szlovákiai magyarok erősebb hittel reménykedhettünk a csehszlovákiai változásokban, mint a megcsontosodott husáki-jakesi Erősebb hittel reménykedhettünk a változásokban, mint a csehek és a szlovákok. poszttotalitárius rendszerben élő csehek és szlovákok. 1989-ben ebben az országban a reformok- nakmég csakjelei sem mutatkoztak. Bennünket, magyarokat viszont a november 17-ét megelőző fél év négy történelmi eseménye is táplálhatott. Június 16-án eltemettük Nagy Imrét. Október 23-án Szűrös Mátyás bejelentette a Magyar Népköztársaság megszűntét, s kikiáltotta a független és szabad Magyar Köztársaságot. Ezt követően az NDK-s menekültek előtt a magyar-oszt-rák határon felhúzatott a vasfüggöny, végül az emberek csákányokkal rontottak a berlini falnak. És Moszkva nem lövetett. Nyilvánvaló volt, hogy a husáki rezsim magára maradt. Bennünket a felsorolt események láncreakciójaként ért november 17-e, s a Független Magyar Kezdeményezés már másnap, 18-án a nyilvánosság elé lépett. A PF, majd a VPN megalakulása nyomán vált nyilvánvalóvá, hogy ha mi, kisebbségi magyarok leszorulnánk az előttünk álló hatalomátvétel színpadáról, az nagy történelmi mulasztásnak minősülne. Hosz- szú távon sújtaná a szlovákiai magyarságot. Mellőzésünkkel a csehszlovákiai rendszerváltás nem sodródhatna európai mederben. E véleménnyel a VPN akkorivezérkara is azonosult. 1990 júniusáig, az első szabad választásokig maradtál a politikában. A tíz évvel ezelőtti események elemzői a NYEE vezetésének egyik legnagyobb mulasztását abban látják, hogy ellentétben a PF kulcsembereivel ti nem foglaltatok el vezető pozíciókat. Sokat hibáztunk, de mulasztás nem történt. Emlékszem az éjszakára, amelyen Fedor Gállal, Martin Bútorával, Peter Zajaccal és a két Simeckával, Milánnál és fiával, Martinnal arról beszélgettünk, miért kell az értelmiséginek függetlennek maradnia a politikától. Kritikai alapállásunkat féltettük, a függetlenséget. És tartottunk a mindennapi politikai robot kényszerítő erejétől. Szlovák barátaim döntése hibás volt, az enyém nem. Az FMK nálam felkészültebb embereket juttatott a parlamentbe és az államgépezetbe. A másik stratégiai hibára Petr Pithart cseh exkormányfő hívta föl a történészek figyelmét. Ecsetelte a Havel lakásán arról folyt hosszú esti társalgást, kétvagy négyéves választási időszakkal menjünk-e az első szabad választásokba. Pithart szerint Jozef Vavrousek, ő és jómagam mondtam ellent a köztársasági elnöknek. Havel 1990 februárjában úgy képzelte, még nem szervezhették meg magukat a pártok, mi pedig győzni fogunk. Győztesként pedig legyünk nagyvonalúak, ne négy, hanem két év múlva írjunk ki újabb választásokat. Ha Václav Havel úgy képzelte, győztesként legyünk nagyvonalúak. megszületik a törvény, hetek alatt annyi lesz a párt, mint eső után a gomba - hangzott első ellenérvem. A másik pedig: ebben az országban két év alatt csupán egyetlen erőnek kell átrendeznie sorait, a hatalomból most kiszorulóknak. így is történt. A rendszerváltóknak két év adatott egy akkora munkához, amekkorához négy is kevés lett volna. Tíz éwel a változások után természetesnek kell tartanunk a munkanélküliséget, a nacionalizmust, a maffiákat, a korrupciót, a politikailag befolyásolható rendőrséget, ügyészséget, bíróságokat és alkotmánybíróságot, hogy a politikai, gazdasági, erkölcsi hatalom garanciája nem a törvény, hanem a kitömött pénztárca? Tisztán kell látnunk, és pontosan megfogalmaznunk, hogy a demokraták milyen hibái, a civil nyilvánosság, a törvényalkotás, a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás felelőseinek milyen mulasztásai biztosítanak számukra terepet és utánpótlást. Nem szabad belenyugodni a mai helyzetbe, de azt sem szabad elfelejtenünk, hogy szabadabban élünk. 1989 novembere előtt ki mert itt vélemény- és szólásszabadságról, többpártrendszerről álmodni? Hogy szétzúzódik a vasfüggöny? Ki mert emberi jogokról, emberhez méltó életről suttogni? Piacgazdaságról, önkormányzatiságról, közös Európáról? Es a NATO-tagságról? Az ilyen felejtés bűn. Országos tragédiát okozhat. Fájdalmas a mai szlovákiai helyzet, de a negyvenévnyi kommunizmusnak és a klausi, meciari gőgöknek és nemzeti fóbiáknak böjtjük van. De belátható böjtjük, ezért méltósággal kellene végigélnünk. Sajnos, hajlandóak vagyunk elfeledni, hogy a lengyeleknek és a magyaroknak jóval szorosabbra kellett húzniuk a nadrágszíjat, mint eleddig nekünk. Mi az, amit nem tartasz rövid távon kezelhetőnek , ahol a legnagyobbak az ember, az egyén veszteségei? Barátságok szakadtak szét, megszűnt az akolmeleg, mintha nem volna értékrend, amelynek veszélyeztetettsége összeterelne minket. Az emberi ego szövevényes területére, az értékrenddeficit elmo- csarasodott vidékére léptél. Mondhatnám, a civilizált világ epicentrumába. Nem szeretnék moralizálni, mégis kimondom, nemcsak Szlovákia, hanem Európa, sőt a teljes civilizált világ erkölcsi ínsége beláthatatlanná mélyült. A mai embert saját igazi énje kevésbé foglalkoztatja, mint 1989 előtt. Napjaink emberének mintha semmi más, csak a materiális boldogulás töltené ki az énjét. Innen a szappanoperák válfajainak és az általános ismeretterjesztés diadala. Csak olyan utolsó mohikánoknak kellenek még az éntudat kalandjai, mint amilyenek mi vagyunk. Mára a teljes nyugati intézményi környezet is hátat fordított az én és a mindenség egysége megtapasztalásának. Nekünk talán az Gyökeres György felvétele egész európai intézményi környezetet meg kellene jobban ismernünk ahhoz, hogy segítsünk a megváltoztatásában. Ha ehhez Közép-Európának nem lesz kurázsija, akkor legfeljebb félsikemek könyvelhetjük el majd azt a haladást, melynek révén Közép-Euró- pa civil társadalmai és intézményei megtanulják saját politikai, biztonsági és igazságszolgáltatói elitjüket ellenőrizni, szükség esetén törvényes úton megregulázni. És ha az európai intézményi környezet befolyásolásához nem lesz kurázsink, félsiker marad az is, ha a közép- európai civil nyilvánosság és a sajtó révén sikerül átlátszó, egyértelmű törvényhozásra és következetes törvénytiszteletre kényszeríteni a közép-európai államok törvényhozói, végrehajtói és igazságszolgáltatói elitjét. Szerinted ez annak is alapfeltétele, hogy az autokrata államszerkezetből átléphessünk a polgári demokratikus államszerkezet megszilárdításának időszakába? Ami a gazdasági mutatókat illeti, a lengyeleknél és a magyaroknál valóban jobb a helyzet, ám az erkölcsi ínség mind a négy visegrádi országban hasonló. A megoldás egyik kulcsát a végsőkig nyitott tájékoztatási törvényben látom. Mindenki, a legkisebb polgármesteri hivatalnoktól az alkotmányos intézmények kishiva- talnokától a főnökig köteles legyen tájékoztatást nyújtani. Egy szabad országban mindenről mindenki mindent tudhasson. Ne lehessen önkényesen az államtitok vagy a szigorúan titkos billogát rányomni a mindnyájunk sorsát érintő anyagokra. Mindezt következetes személyiségvédelmi mechanizmusok bevezetésével kell egyensúlyba hozni. Csak így szüntethetjük meg a mai állapotot: az öröklött korrupciót, az orosz ihletettségű fasisztoid-maffia gazdasági hát- térrendszert, a feketegazdaságot, a nacionalizmust és az idegengyűlöletet. Közép-Európa a következő tíz-tizenöt évben úgy válhatna sikeressé, összeurópai tényezővé, ha bebizonyítaná, nem csak művészeti és tudományos gondolkodásban, meg sovány pénztárcájú zsenikben gazdag, hanem az államigazgatási Egy szabad ország- ban mindenről mindenki mindent tudhasson. gyakorlat és az egyéni szabadság belső mechanizmusainak értelmezésében is tehetség. Történelmi tapasztalatai révén rendelkezhetne azzal az egyedülálló belátással és belelátással, amely azonos a lényeg meglátásával. Ehhez viszont valamennyi közép-európai törvényhozói, végrehajtói és igazságszolgáltatói elit részéről a mainál erőteljesebb iránymutató elsajátítási készség és érzékenység kellene. Egyszerre keményebb és demokratikusabb kéz, a gondolkozó elmék összmunkája. Bátrabb felelősségvállalása a kisebbségi jogok gyakorlati érvényesítésének. Nem az önkény, hanem a törvény keze és a tiszta gondolat. Ha ezt napjaink középeurópai elitjei nem ismerik fel, térségünk mind szellemileg, mind gazdaságilag lemondhat a felemelkedésről. E felismerés híján továbbra sem veszti érvényét a kommunizmus alatt kialakult tény: Európa Kelet felé lejt. A helyzet hozta így, hogy mi lettünk a jelöltek. Archív felvétel
