Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-11-17 / 46. szám
4 1999. november 17. Évforduló Grendel Lajos Kossuth-díjas író. 1989 novemberében Pozsony főterén az első nagy tüntetésen ő szólalt fel az itteni magyarok nevében „Hatalmas szikla ült a gyomromban” Malinak István _______________ Ön negyvennyolcban született. Vannak emlékei 1956-ról? Bőven, hiszen már nyolcéves voltam, és ’56, úgymond, családi esemény is volt. A rádió örökké szólt, apám hol a Kossuthot, hol a Szabad Európát, Londont vagy Amerika Hangját hallgatta. Ezek a napok nagyon az emlékezetembe vésődtek, olyannyira, hogy például még Nagy Imre hangjára is emlékszem, ugyanis akkor hallottam először valakit dunántúli akcentussal beszélni. Arra természetesen nem emlékszem, hogy mit mondott. November negyedikét szinte családi gyászként éltük meg. Erősen negyvennyolcas szellemű családban nőttem fel, nálunk az oroszokat senki nem kedvelte, és ehhez még jött ötvenhat. Aminek az lett a következménye, hogy apám mind a két rádión túladott - ugyanis két rádiónk volt, akkoriban halt meg a nagyanyám s az ő készüléke is a miénk lett -, és soha többé nem hallgatta a nyugati magyar adókat. Persze a magyart sem tudta, hiszen mindaddig nem volt rádiónk, amíg én nem vettem egy táskarádiót, valamikor ’67 táján. Ugorjunk tizenkét évet: 1968. Számomra ’68 azáltal is emlékezetes, hogy a Magyar Ifjúsági Szövetségnek én voltam a lévai járási szervezője. Léván éltem meg a magyar csapatok bevonulását. Rendkívül bizarr élmény volt, máig próbálom feldolgozni magamban. Hozzá is fogtam egy regényhez, amelynek az egyik középpontja éppen az, hogy egy dél-szlovákiai magyarlakta kisvárosba a magyar hadsereg vonul be 1968. augusztus 21-én. Az eddigiek alapján természetesnek vehetjük, hogy '89 novemberében ön lett a magyarok fő szószólója? Azt hiszem, ez inkább véletlen volt, mert amikor november 18- án megalakult a Függeüen Magyar Kezdeményezés (FMK), akkor a fő szószóló A. Nagy László lett, s én voltam a helyettese. Csakhogy a következő napokban, tehát amikor az események Pozsonyban is beindultak, Laci Magyarországon tartózkodott, ezért én tolmácsoltam az FMK állásfoglalásait. Emlékszik arra, amikor először olvasta fel sok ezer, kulcscsomót csörgető ember előtt az itteni magyarok nevében a nyilatkozatot? Ha jól emlékszem, egy szerdai nap volt, s az első nagy tüntetésen történt. Nem is volt az olyan könnyű. Aznap délelőtt a VPN (Nyilvánosság az Erőszak Ellen) vezérkara elkészítette a tüntetés dramaturgiáját, a tanácskozáson az FMK küldötteiként Szigeti Lászlóval mi is részt vettünk, s megállapodtunk abban, hogy az FMK képviselője is felszólal; így rákerültem a szónokok listájára, valahol a közepe táján. Aztán a tüntetésen múlt az idő, és engem csak nem akartak szólítani, kétszer is odamentem az egyik szervezőhöz, aki azzal nyugtatgatott, hogy máris én jövök. Harmadszor már nem hagytam magam elküldeni, s ha jól emlékszem, utolsó előttiként olvastam fel az FMK nyilatkozatát. Másodszorra már könnyebben ment a dolog. Ha jól emlékszem, remegett a hangja. Nehéz volt kiállni a tömeg elé? Valószínűleg azért volt ez, mert a tribün mögött álltam, s amikor felléptem az emelvényre, megpillantottam azt az irtózatosan nagy tömeget, amilyet még nem is láttam. Akkor tudatosítottam igazán, hogy mibe is keveredtem, mit is kell most nekem csinálnom. Tudtam, ez történelmi pillanat, de az is eszembe jutott, nem fognak-e engem kifütyülni, ha itt magyarként elkezdek beszélni. Izzadt a tenyere? Nem, de egy hatalmas szikla ült a gyomromban, ezt nem is tagadom. Nagy feszültség volt bennem. Ha az azóta eltelt tíz év történéLéván éltem meg a magyar csapatok bevonulását. „Kilencven tavaszán el kellett döntenem, hogy író leszek-e vagy hivatásos politikus.’’ Somogyi Tibor felvétele 1989 novemberében Kassán Gyökeres György felvétele seit nézzük, ön csalódott ember? Miért vonult ki a politikából? Nem mondhatnám, hogy csalódott vagyok. Ami a másik kérdést illeti: az FMK akkori, első vezérkarában már november végén vagy decemberben közöltem, hogy nem kívánok politikus lenni. Sőt ’90 tavaszán még az FMK elnökévé is meg akartak választani, de nem vállaltam, mert nem vagyok politikus alkat, ’89 novemberében is civil emberként léptem fel a tribünre. Az FMK egyébként is polgárjogi mozgalomnak indult, nem politikai pártnak, s novemberben és decemberben még az is volt. Közülünk senki sem volt hivatásos politikus; azóta néhányan azzá váltak, de nekem ilyen ambícióim nem voltak. Hogyan látja, nekünk, magyaroknak most már vannak profi politikusaink? Alakul a dolog. Szerintem Duray Miklós az egyetlen, aki tudatosan készült már ’89 előtt a politikusi pályára, mi, többiek mind civilek voltunk. Sokan sokféleképpen értelmezik ’89-et, ön forradalomnak tartja? Azt nem lehet letagadni, hogy tömegmozgalom volt. Ha nem vonul ki naponta százötvenvagy kétszázezer ember Prágában a Vencel térre, akkor itt nem lett volna rendszerváltás. Szerencse, hogy a hatalom nem reagált erőszakkal. Nagy kérdés, mi lett volna, ha a tömegbe lövetnek. Megismétlődött volna valami ’5 6-hoz hasonló nálunk, Csehszlovákiában, vagy bekövetkezett volna, ami egy hónappal később Romániában, esetleg mindeki hazamegy, és kivárja a jobb időket? Csak találgatni lehet. Nehéz megjósolni, hogyan viselkedik egy tömeg, ha megsértik. Itt a hatalom nem merte megsérteni a tömeget, amely mégiscsak országos akaratot fejezett ki. Ezért kicsit talán szerencsénk is volt. A szó klasszikus értelmében, tehát hogy az emberek fegyvert ragadnak, barikádot építenek, legyőzik a hatalmat, és utána fölfalják saját magukat - ebben az értelemben nem volt forradalom. De vannak vértelen forradalmak is, és ’89-et végül is ennek nevezném, hiszen ’68-hoz képest hozott egy rendszerváltozást. E logika szerint a meciari éveket valami ellenforradalmi irányzatként vagy folyamatként is értékelhetnénk. Mindig is annak tekintettem, no nem olyan értelemben, hogy visszaállította volna, vagy esélye lett volna arra, hogy visszaállítsa a ’89 előtti rendszert. De a fehéroroszországihoz hasonló, autokratikus kormányzati módszer bevezetése komoly veszély volt. Már nem is tudom ki mondta, hogy ‘89 az érzelmek, az indulatok forradalma volt. Ez is benne van. És bebizonyosodott, hogy a ’68-at követő húszévi agymosás nem volt eredményes. Az emberek kívánták a változást, különösen miután azt látták, hogy magában a birodalomban is megkezdődött valamiféle erjedés. ‘89 a diákság, az értelmiség forradalma volt. Másrészt ha az értelmiség nem lett volna annyira naiv, mondhatni naivan jóhiszemű, akkor nem következhetett volna be az ország fejlődését visszavető Meciar-éra. Ezzel egyetértek, én magam is naiv voltam, olyan ülúziókat tápláltam néhány hónapig, mint mindenki, aki a VPN-t és az FMK-t irányította. Talán éppen ezért a mai napig az a meggyőződésem, hogy az értelmiségi pálya és a politikusi hivatás nehezen egyeztethető össze. Egy ország kormányzása egészen más képességeket igényel, nem lehet utópisztikus ábrándokat kergetni. A VPN-nek az érdeme, hogy elindította a rendszerváltozás folyamatát Szlovákiában, de az ország vezetésére ugyanaz a kissé idealista értelmiségi kör szerintem már nem volt alkalmas. Ezért jöhetett Meciar a maga gátlástalan, de a politikai gyakorlatban egyáltalán nem ismeretlen módszereivel. Kapcsolatba került vele azokban a hetekben? Hiszen a VPN színeiben lett először belügyminiszter. Milyen emlékei vannak róla? Háromszor találkoztam vele, a hatodik érzékem az első perctől fogva azt súgta: jaj, csak ő ne! Amikor először lett miniszterelnök, kilencven júniusában, fölálltam az FMK egyik választmányi ülésén, és azt mondtam, hogy ebbe a kormányba az FMK ne lépjen be, én nem azért szavaztam erre a listára, hogy a VPN Meciart válassza kormányfőnek. Felszólalásomat egyáltalán nem fogadták örömmel, az egyik barátom olyan dühös lett, hogy kirohant a folyosóra rágyújtani. Szóval nagyon letorkoltak, így utólag már könnyű megállapítani, hogy igazam volt. Tehát hibának tartja, hogy az FMK belépett a Meciar- kormányba? Ez azért bonyolultabb kérdés, az én elképzelésem az volt, hogy az FMK kormányon kívülről támogassa a Meciar- kabinetet addig, amíg ezt megteheti, vagyis: ne kötelezze el magát az FMK, mert nem biztos, hogy a köteleket majd le is tudja magáról hántani. Ki az, akit igazán tisztelni tud az akkori időkből? Nagyon sokan vannak, s hadd mondjam el, már 1990 januáijában-febru- árjában világos volt számunkra az FMK-ban, hogy a VPN két nagy táborra oszlik. Az egyikből a majdani HZDS lett, a másikba pedig azok az idealista demokraták tartoztak, akiket a mai napig tisztelek: Langos, Zajac, Miklos- ko, Bútora - akik pl. az FMK és VPN közötti konfliktushelyzetekben bennünket támogattak, akiknek volt érzékük a kisebbségi kérdéshez. A másik csoportnak a nacionalizmusát már akkor észlelni lehetett. Mondana egy konkrét példát? 1990 elején lehetett, a VPN vezérkara összehívott egy rendkívüli VPN-FMK tanácskozást. Többek között felszólalt a belügyminiszter, Meciar, aki állítólag talált az asztalán valamiféle dokumentumokat egy érsekújvári összeesküvésről. Azzal vádolta meg az FMK-t, hogy létezik egy titkos terve, amelynek a lényege, hogy a VPN-be takarózva akar mindenféle irredenta, hátsó szándékokat megvalósítani. Ami nyilvánvalóan hazugság volt, de nagyon sokan bedőltek a VPN-esek közül ennek a demagógiának. Akkor tudatosítottam először, hogy itt baj lesz, hogy az együttműködés a VPN és az FMK között nem lesz olyan egyszerű, mint novemberben hittük. Érdekes történet, nem tudom megírta-e valaki, nem emlékszem, hogy olvastam volna pl. Lesko Meciarról szóló könyvében. Erről az ott jelen lévő FMK-sok mesélhetnének, már nem is tudom, ki volt ott rajtam kívül. Szerintem ez nagyon fontos határkő volt a VPN és az FMK viszonyában, ugyanis sok VPN-es vezető bizalma megrendült bennünk, és ha mást nem, azt sikerült Meciaréknak elérniük, hogy fölkeltsék a kölcsönös bizalmatlanság és a gyanakvás légkörét. Pedig Meciar rövid ideig a magyarok kedvence volt, amikor egy nyilvános tévévitában szinte lehengerelte Jozef Márkust, a Matica elnökét a magyarellenes kirohanások miatt. Igen, ez kilencven őszén volt, akkor tárgyalta a parlament rendkívül viharos ülésen az első nyelvtörvényt, s utána következett az említett tévéműsor. Akkor volt az a pillanat, amikor én is azt gondoltam, talán mégsem akkora baj, hogy néhány hónappal korábban Meciar lett a kormányfő. Azért vonult ki a politikából, mert tudta, hogy a forradalmak felfalják a gyermekeiket? Kilencven tavaszán el kellett döntenem, hogy író leszek-e vagy hivatásos politikus. Mindkét pálya teljes embert követel, én az írást választottam. A nagyjából háromnegyed vagy egy év alatt megtapasztaltam, hogy aki politizál, annak nem marad ideje arra, hogy leüjön az íróasztalhoz. Mit szól ahhoz, még a Jobboldali pártok sem szavazták meg a parlamentben, hogy november 17-e nemzeti ünnep, munkaszüneti nap legyen? Nagyon lesújtónak tartom, hiszen tényleg ez volt az az esemény, amely nélkül az önálló Szlovákia sem jöhetett volna létre. Nem tudom, a szlovák pártok talán röstellik nyolcvankilencet, talán kínos nekik, mert Prágából indult az egész? Nem értem. Amögött, hogy a szlovák parlament nem nyilvánította november 17-ét nemzeti ünnepnek, a szlovák nemzeti tudatnak azokat a görcseit látom, amelyek áthatják a szlovák közéletet, függetlenül attól, hogy jobboldali vagy baloldali pártról van-e szó. Felléptem az emelvényre, megpillantottam az irtózatosan nagy tömeget... Sokan bedőltek a VPN-esek közül ennek a demagógiának.
