Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1999-11-17 / 46. szám

Nyerjen 99 999 koronát! Lapunk 5. oldalán találja az Ajándékszóró ötödik bankjegyét. Vasarnap Szlovákiai magyar családi magazin Sport _______ Me sterhármasra készül. Mika Hákkinen megvédte világbajnoki címét. 16 Riport__________ Őf elsége pincére volt. Oldrich Matéjícek huszonhetedik éve talpal az Arany O Tigrisben. O 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. november 20-ától 26-áig Tíz éve dőlt romba a kommunizmus. Akarunk-e emlékezni? Lezáratlan történelem Kövesdi Károly________________ Ha az ember ma megkérdezne pár egyetemista vagy középis­kolás fiatalt, milyen emlékei vannak a régi, tíz éve megbu­kott rezsimről, megdöbbenne a válaszoktól. Szinte semmire. Érthető, akkor még gyerekek voltak. Akár szeren­cséseknek tarthat­nánk őket, hiszen „tiszta lappal” indul­tak, nem fertőzte meg őket a kollektív agymosás. Pedig a dolog nem ilyen egy­szerű. Ez a generáció arra ítéltetett, hogy újratanulja a múltat, rosszabbik esetben - s félő, hogy ez fog érvényesülni - két generációnyi tapasztalat hi­ányában, szinte a semmiből in­duljon. Kelet-Közép-Európa történelemtudata olyan lesz, mint egy újvidéki lebombázott híd: hiányzik a közepe, és nem azok tehetnek róla, akik a hídon járni szeretnének, hanem akik ma is másokra kenik a felelőssé­get azért, hogy ezek a hidak jár­hatatlanok. Itt van mögöttünk tíz év feldol­gozatlanul, értelmezhető, kéz­zelfogható tanulságok nélkül, a klapanciák és a jelszavak gyol­csába burkolva. De megérti-e az, aki nem érezte a bőrén, hogy mit jelent a kiszolgáltatottság? A régi rendszer tapasztalatait nem fogjuk átadni fiainknak, unokáinknak. Talán nem is azért, mert szégyelljük magun­kat, hanem mert magunk is fe­lejteni szeretnénk. Rég volt, unalmas volt, szür­ke, teli elfojtott vá­gyakozással, képte­lenségekkel. Egy hősi korról csa­ládi, baráti körben generációs beszél­getések zajlanak. Az 1848-as magyar szabadságharc szel­lemisége legalább a kiegyezésig tartott, de még ma is felemelő, lelket melengető a rá való emlékezés. De vajon ki ír ma egy Arany János-i Családi kört az öt évtize­des elnyomásról? Illyés Egy mondata kifejezheti-e a kollek­tív szorongást annak, aki nem látott ártatlan embereket verni? Vajon kötelezővé tehető-e az if­jú generációnak a Déry Tibor novelláiból készült film, a Sze­relem? Kötelezővé tehető-e bár­mi is a szabad világban? 1956- ról beszélni Magyar-országon még ma sem természetes és kí­vánatos, mert élnek az egykori pufajkások. A szlovák ludákok és gárdisták kommunistákká történő átvedléséről évtizede­kig nem lehetett értekezni, ma meg már minek? A kommunista elit demokratává válása is rej­tély marad. így szakad meg a kollektív emlékezet mifelénk, s ezért ringatunk hamis álmokat egy szebb, jobb, igazságosabb világról, melyet ugyan vala­mennyien szeretnénk, de lehe­tőleg fájdalommentesen. Ma­gyarán: katarzis nélkül. Ha le­het, hulljon az ölünkbe az új vi­lág, akár 1989 novembere az akkori Csehszlovákiában. Az ember ezért is nem tud zavar nélkül emlékezni 1989 novem­berére. Emlékszik, az eufóriát milyen hamar felváltotta a latol­gatás, a felszabadultság helyébe hogyan nyomultak be a kö­nyökök, a társadal­mat*szabályozó intéz­ményrendszerek ho­gyan váltak arénává, melyben nincsenek világos ideológiai és konstans értékrende­ket jelölő választóvo­nalak. Hamar kide­rült, hogy a politikai változás haszonélve­zője az a réteg, amely „helyzetben” volt, amely kapcsolatrend­szerét átmentette és kihasznál­ta. Mert azzal tisztában va­gyunk, hogy a szocializmus ki­termelte a maga kiszolgálói ré­tegét. Nem a kommunista párt­fejesek működtették a rend­szert; a gépezet, legfőbb hajtó­erejétől, a félelemtől és a megal­kuvástól hajtva, szinte magától pörgött, mint az akkori gyere­kek búgócsigája. Aztán döbben­ten nézzük, hogy a megoldatlan társadalmi gondok és a hatalmi harcok kiváltotta feszültségek a nacionalizmusban találnak le­vezető utat. Egyáltalán, mit érzékel az átlag­ember abból, hogy megválto­zott körülötte a világ? Tudja-e, hogy szabad? Kell-e neki a szabadság? Az összehasonlítga- tások verbális szinten történ­nek, s a társadalom zöme úgy éli meg a demokráciát, mintha az is felülről diktált rendszer volna, s ölünkbe potyogtat- ná a jólétet. Ali­ért nem élünk olyan szinten, mint a nyugatiak?”-féle kérdések mögött a polgár nem látja, hogy „ők” megúsz­ták azt, amit mi gyakran visszasí­runk: az orosz megszállást, a ha­zug ideológia velő­ig hatoló mocskát, az önrendelkezés hiányát. Miközben rabtartóinknak hajuk szála se görbült, sőt, megada­tott számukra, hogy majd ők mondják el ismét, mi is történt velünk. Egy hősi korról gene­rációs be­szélgetések folynak. Mintha a demokrácia is felülről diktált rendszer volna. Prága, 1989 novembere Gyökeres György felvétele Vezércikk Kristálygömb nélkül Malinak István Szükség van a politikatudo­mányra. A napi kommentárok az éppen aktuális ügyekben iga­zítják el jól-rosszul az olvasót. A politológusok elemzései hosz- szabb időszakot ölelnek át, fel­adatuk az volna, hogy a (párt)politikai élet rezdülései alapján próbáljanak néhány hó­napra, maximum egy-két évre előre eligazítást adni a nagy va­lószínűséggel várható irányza­tokban. Hosszabb távra „tervez­ni” a politikában nem érdemes, az ilyen fejtegetés általában nem sokkal megbízhatóbb a jós­nő kristálygömbjénél. Elsősor­ban azért, mert a politológus sem szakadhat el a napi politi­kai gyakorlattól. A szlovákiai pártstruktúra, a politikai erővi­szonyok várható mozgásával kapcsolatban az utóbbi hetek­ben számtalan érdekes elemzés látott napvilágot. Figyelemre méltó, hogy ezek egy része egyedül a Magyar Koalíció Pártjával kapcsolatban rugasz­kodik el a valóságtól, „értékeli félre” a helyzetet. A kényszer szülte SDK-val kapcsolatban ál­talában természetesnek tartják a visszatérést az öt anyapárt­hoz, ezek valamilyen laza koa­líciójához, hiszen úgymond, megszűnt a kiváltó ok, a Meciar-rezsim - bár a választá­si törvény módosítása még vá­rat magára. A többség ugyan­ezt a megoldást próbálja alkal­mazni az MKP esetében is. Pél­dául a múlt kedden a Sme c. lapban Lubos Kubín politológus azt írta:, A választások után az MKP-ban a platformok meg­szüntetésének irányvonala ke­rekedett felül, ami visszalépés­nek tekinthető. A tisztán keresz­tény-konzervatív MKP domi­náns választói térségében foko­zatosan elveszítheti eddigi exk­luzív helyzetét.” Ne a tárgyi té­vedésekre figyeljünk, hanem a lényegre. Mire ez az írás megje­lenik, már le is zajlott az MKP komáromi kongresszusa, s az alapszabályban módosult a plat­formok szerepe, hogy ne akadá­lyozzák az egységes párt műkö­dését. Az idézett szerző előző utalásából nyilvánvaló, hogy demokratikusabb megoldásnak tartotta a három magyar pár­tot, amelyek csak „a választási tövény nyomására integrálód­tak egy politikai pártba”. Ezzel egyet lehet érteni, azzal nem, hogy a platformszabadságot és az egységes pártot szembeállít­ja egymással. Az pedig még inkább vitatható, hogy a „tisz­tán keresztény-konzervatív MKP-tól” a választók egy része el fog fordulni. Ha nagyon jóin- dulatúak vagyunk, mondhat­nánk: a szerzőnek igaza is le­hetne, de csak abban az eset­ben, ha Szlovákiában már töké­letesen működne a demokrá­cia, ha a jelenlegi hatalmi struktúrában a nacionalizmus­nak, kisebbségellenességnek már a csírái sem léteznének. Természetesen nem az ellen­zékről, a HZDS-ről meg a SNS- ről van itt szó, hanem az MKP koalíciós partnereiről. Vagyis akkor lehetne igaza, ha az MKP-nak már nem kellene az itt élő magyarság jogainak ér­vényesítésével és védelmével törődnie, mert e szempontból már minden tökéletesen mű­ködne. Hiszen bármennyire or­szágos pártnak deklarálja is magát (kormánypártként mást nem is tehet), az MKP-nak első­sorban saját választóinak az ér­dekeit kell képviselnie. És az MKP választói, vagyis a magya­rok azért biztosan nem fognak elfordulni tőle, mert jól, követ­kezetesen, egységesen képvise­li az érdekeiket. Az egyeszten- dei kormányzás tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy eze­ket az érdekeket a koalíciós partnerekkel szemben is érvé­nyesítenie kell. A nyelvtörvény bizonyította, milyen szűk kor­látok között mozognak a magu­kat demokratának valló szlo­vák erők is: amint a magyarok kerülnek szóba, nyomban leol­vad arcukról a demokrata-máz. Újabb példa erre az alkotmány- módosítás körüli vita - a szlo­vák kormánypártok többsége egyelőre nem tartja fontosnak a preambulum megváltoztatá­sát. Pedig az egyértelműen a nemzeti jelleget hangsúlyozza a polgári helyett, amit a Szlo­vákiában élő nemzetiségek joggal sérelmeznek. Lényegé­ben erről szólt az MKP eddigi részvétele a kormányban: ami a magyaroknak fontos volt, a szlovák partnereknek mini­mum nem volt sürgős.

Next

/
Oldalképek
Tartalom