Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1999-11-10 / 45. szám

port 1999. november 10. 9 Lakatos Angelika vágya 27 éves korában teljesült: anya lett. Sze­rencséje volt, hiszen az örökbe­fogadás nem húzódott évekig, s nem jelentett gondot az sem, hogy nem roma gyereket akar­tak. A szülők, a nagyszülők, a ro­konok egymással roma nyelven társalognak, nyilván a szőke Ro- bikának is ez lesz az „anyanyel­ve”. t négygyerekes édesanya jobb- íak tartja, ha iskolás korú gyer- nekei a napköziben tartózkod­tak. - Jelenleg a lakásban nincs ilyan zug, ahol nyugodtan ké­zülhetnének másnapra. Miattuk íatároztuk el a ház bővítését, át- ipítését. A hétgyerekes, özvegy „Gí- zsenka” (középen) azt szeretné, ha a házába a villanyt állami költségen vezetnék be. Hiszen ő megoldotta a lakásproblémáját, csak... Csak arról nem beszélt, hogy valaha a ház beton­kockákból épült, és sátortető fedte. Amikor viszont Érsekúj­várra költözött a barátjához (mellette áll), elemekre szedve eladott mindent: az ablakokat, ajtókat, a tetőt, sőt a betonkoc­kákat is. lyaggal ekeket, ír is, ha ik. Sztojka Attila szívesen jár iskolá­ba. Osztálytársai nem idegenek számára, együtt nőttek fel. A péróban. Nem kell tartania attól sem, hogy a többiek, a jobbak, a „gádzsók” kinevetik, ha nem ta­lálja a roma kifejezés magyar megfelelőjét. Nincs kapkodás, idegeskedés, a megtanultak is­métlése, rögzítése az órán törté­nik. Akkor sincs baj, ha valaki balke­zes. - Nincs szükség arra, hogy átirányítsuk, akkor sem, ha a ro­ma gyerekek kézügyessége ké­sőbb fejlődik ki. Ennek fő oka az, hogy míg a nem roifia családok­ban a kicsik kedvenc szórakozása a firkálás, a romák szokásai má­sok. Nagyon sokat segítene nekik a beiskolázás, de anyagi okok miatt a szülők képtelenek a ter­hek viselésére - összegezte ta­pasztalatait Csoltó Klaudia taní­tónő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom