Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1999-11-10 / 45. szám

10 1999. november 10. Kópé Nagy emberek - híres történetek ­A nürnbergi tölcsér Élt annak idején Nürnberg városában egy Sachs nevű sza­bómester. S minthogy hajnaltól napestig hangyaszorga­lommal öltögette a tűt a posztóba és selyembe, Nürnberg városának hamarosan minden második polgára Sachs szabómesternél készült zekét, de legalább nadrágot vi­selt. Egy szép napon azután, amikor a szabómesternek fia született, akit Hans névre kereszteltek, az apa a bölcső fö­lé hajolva nyomban elhatározta, hogy cipészt farag belő­le: Sachs papa fogja öltöztetni, a Sachs fiú pedig lábbeli­vel ellátni a várost. Az elgondolással nem volt semmi baj, cakhogy... Hans Sachs, tudjuk, varga volt, de csalogányként dalolt. Ez a dal járta róla, s bizony sok igazság volt benne. A kap­tafánál ülve hajnaltól napestig illesztgette egymáshoz a szavakat, s mivel - miként atyja - hangyaszorgalommal dolgozott, minden másnap elkészült egy vers, minden második héten egy verses történet, minden második hó­napban pedig egy verses színjáték. Eközben elkészített jó néhány cipőt is, az ég tudja, mennyit. Egyszóval a város­ban divatba jött a verselés. A kézművesek nem azért gyűl­tek össze esténként a kocsmában, hogy kártyázzanak, vagy megigyanak két-három korsó sört, hanem hogy ver­seljenek egyet. És Hans Sachs volt a fejedelmük.- Mondja csak, Hans, hogyan tesz szert ezekre a rímekre?- faggatták mindannyian.- Nincs abban semmi titok - tekintett rájuk Hans. - Atyám hajdan szabóollóval körülvágta a fejem búbját, és tölcsérrel mindenféle rímet töltött a fejembe, azután szé­pen visszavárna a tetejét. Nekem pedig nincs egyéb dol­gom, mint apránként szabadon eregetni őket, akár a szappanbuborékot... Sokáig, nagyon sokáig faragta a rí­meket Hans Sachs cipészmester, mígnem tisztes korban, nyolcvankét évesen egy utolsó verssel kilehelte a lekét. Egész Nürnberg megsiratta. Vele együtt eltűntek a város­ból az utcát egykor betöltő vidám rímek, melyek nem ke­rültek el senkit. A polgárok pedig ismét a kártya és a sör kedvéért gyűltek össze a kocsmában... Később egy Harsdörfer nevű balga férfiú kísérletet tett ugyan e gyö­nyörű verselés feltámasztására, tetejébe összeírt róla egy könyvet, amelyet ezzel a kacifántos címmel látott el: Köl­tői tölcsér. A költészetnek 6 óra alatt történő betáplálásá­hoz - ám nem jutott vele semmire. Sajnálatos tény, meg­lehet, ám a művészetet és a tudományt az ember fejébe tölcsérrel betölteni egyszerűen nem lehet. Nádlányok Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király meg egy ki­rályné. A királyné egyszer azt vette észre, hogy gyereke lesz. Nagyon megörült ennek ő is, meg a király is. Egy reg­gel hallja, hogy a méhében sír a gyerek. Ugyan mitől ríhat, mikor még világra sem jött?— mondogatták egymásnak. Akkor a király rászólt a gye­rekre: - Ne ríj, ne ríj! Neked adom a nádlányokat! -A gyermek egyszerre elhallga­tott, nemsokára meg is szüle­tett. Nőtt, nőtt, hamar legény lett. Követelte az apjától, hogy mondja meg, mit ígért neki még az anyja méhében. -Az apja sehogyan sem akart rá emlékezni. De a fia nem tá­gított, s addig követelte, hogy a király végül mégis meg­mondta neki. - Ha a nádlá­nyok közül hozok feleséget - mondja a királyfi -, azt is mondd meg, apám, hol keres­sem őket! Az apja erről már semmit nem tudott. - Mind­egy, ha te nem tudod, valaki majd cáak tudja. Meglelem én őket. Azzal elindult. Ment, ment, egyszer csak az Ópe- renciás-tengeren is túl egy kis házikóhoz ért. Ott egy öreg­asszonyt talált, az volt a sze­lek anyja. - Hát te hol jársz erre, ahol a madár se jár? - kérdezte az anyó. Elmondja a királyfi, hogy a nádlányokat keresi. Azt mondja a szelek anyja: - Kedves fiam, nem hallottam róluk, de várd meg, míg a fiam hazajön, hátha az tud valamit. Nem kellett so­káig várni, máris otthon volt a gyönge szél, a szelek anyjá­nak a legkisebb fia. Azt mondja a gyönge szél a ki­rályfinak:-A nádlányokról nem hallot­tam, de várd meg, amíg haza­jön a bátyám, az erős szél, ő nagyobb darab földet bejár. Megjött az erős szél is, de a nádlányokról ő sem hallott. -Várd meg, amíg a testvé­rem, a forgószél megjön. Az az egész világot bejálja, biz­tosan többet tud, mint én. Sok ideig vártak, míg egyszer csak megjött a forgószél, csak úgy zúgott. A királyfi elmond­ja, a nádlányokat keresi, az meg azt mondja rá, hogy ha csak az a baj, nincs baj, ő min­dennap arra jár, ahol a nádlá­nyok laknak. Azzal se szó, se beszéd, sarkon fordul.- Ülj a hátamra, elviszlek! Három évig tartott, míg egy palotához értek. Itt letette a királyfit, s megvárta, amíg vé­gez. A királyfi bement, s talált bent egy öregasszonyt. El­mondta, mi járatban van. Azt mondja az öregasszony:- Kedves fiam! Itt van a ker­temben három szál nád, vágd le tőből, vidd magaddal, de vigyázz, ott vágd fel őket, ahol víz van! A királyfi a három nádat le­vágta, felült a szél hátára, az meg elvitte az apja országá­hoz. Itt a királyfi már nagyon szerette volna látni, milyenek a nádlányok. Egy szálat föl is vágott. Nagyon szép lányjött ki a nádszálból, vizet is kért, de a királyfi nem tudott neki adni, s eltűnt. így járt a máso­dikkal is. Egy tóhoz ért, ott vágta föl a harmadik nádat. Abból is kijött egy szép lány, az is vizet kért. Ott volt a tó, ihatott eleget. Ez nem tűnt el, ott maradt. Mindjárt meg is kérte feleségül, de amíg hin­tóért ment, felültette egy szo­morúfűzfára. Amíg a királyfi odajárt, egy cigányasszony jött a tóhoz. Ahogy belenéz a vízbe, meglátja fent a lányt. Lecsalta a fáról, megölte, a vízbe lökte, a ruháját magára vette, és fölült a fára. Ahogy a királyfi a hintóval megérke­zett, látta, hogy a fűzfán nem a szép lány ül, hanem egy igen csúf valaki, olyan fekete, mint a kormos fazék. Azt mondja: - Hát te hogy kerül­tél oda, te? A cigányasszony elkezdett sírni, hogy őt a ki­rályfi már meg sem ismeri. - De hát mitől vagy üyen feke­te? - kérdezi tőle. - Jaj, amíg odajártál - válaszolja a ci­gányasszony-, megsütött a nap! A királyfi elhitte neki, beültette a hintóba, vitte ha­za. Amikor a szülei meglátták a csúfságot, nagyon haragud­tak rá, a menyecskét betették egy szobába. Egyszer újságol­ják a királyfinak, hogy a tó­ban aranyréce úszkál. A ki­rályfi gondolt egyet, hogy ő azt a récét megfogja s haza­hozza. Kiment a tóhoz, a ku­tyáját beküldte érte. Otthon eldicsekedett, milyen arany­récét fogott. Meghallotta ezt a cigányasszony is. Betegnek tettette magát, s azt hajtogat­ta, meghal, ha az aranyré­céből nem ehet. A királyfi saj­nálta a récét, de nem tehetett egyebet. Mikor a szolgáló megfogta, a réce megszólalt: - Amelyik toliamat mozga­tom, tedd a kebeledbe! A szolgáló úgy tett. A récét megölte, de egyik tollát a ke­belébe tette. A récét megsü­tötték, bevitték a cigányasz- szonynak, a szolgáló pedig a tollat a királyfi ajtaja elé szúr­ta. Reggelre abból szép aranyalmafa nőtt. Ahogy a ci­gányasszony meglátta, ismét betegnek tettette magát, azt mondta, meghal, ha a fát ki nem vágják. A királyfi kivá­gatta az almafát. De a szolgá­ló megint a kebelébe tett be­lőle egy forgácsot, hazavitte, otthon az asztalra letette. Lát­ják ám reggel, hogy a ház fel van söpörve, elmosogatva minden szennyes edény. Ez így volt másnap is. Föltették magukban, hogy a harmadik este meglesik, ki az. Hát lát­ták, hogy a forgácsból egy szép kisasszony lesz, aki dol­gozik egész éjszaka. Másnap megy a szolgáló a királyi pa­lotába, mondja a királyfinak, mit láttak. Este ő is odament a szolgálóék házához. Mikor a szép lányt meglátta, mind­járt megismerte, hogy az az ő felesége. Felöltöztette, haza­vitte a királyi házba. Nagy la­kodalmat tartottak. A katonái megkérdezték tőle, hogy mi legyen a másik asszonnyal. - Négyfelé kell vágni - felelte nekik a királyfi. így bűnhő­dött a gonosz pára. Tudod-e? Országhatárok A leghosszabb folyamatos határvonal a Földön Kana­da és az USA között húzó­dik, amely (beleértve a Nagy-tavakat átszelő határ- szakaszokat is, de nem szá­mítva a Kanada és Alaszka közötti 2547 km hosszú ha­tárt) 6416 km hosszú. A legforgalmasabb határ az USA és Mexikó között hú­zódik 3110 km hosszúság­ban; évente több mint 120 millióan lépik át. A kínai-szovjet határvonal, melyet megszakít a kínai­mongol határ, 7240 km hosszú; itt nem regisztrál­ják a határátlépéseket. A Vatikán „határa” Róma városában 4,07 km hosszú. A Gibraltár és Spanyolor­szág közötti határvonal (La Lineánál), amelyet 1969 jú­niusában lezártak, de 1985. február 4-5-én éjfélkor is­mét megnyitottak, 1,53 km hosszú. Zambia, Zimbab­we, Botswana és Namíbia (Délnyugat-Afrika) területe majdnem egybeolvad. Kínának van a legtöbb szomszédja, mivel 13 or­szággal érintkezik. Ezek: Mongólia, a Szovjetunió, a Koreai NDK, Hongkong, Makaó, Vietnam, Laosz, Burma, India, Bhután, Ne­pál, Pakisztán és Afganisz­tán. Szárazföldi államhatá­rainak hosszúsága 24 ezer km. Franciaország szom­szédainak száma, ha tenge­rentúli területeit és a kiter­jesztett területi vizek érint­kezését is figyelembe vesz- szük, eléri a húszat. Verssarok Nemes Nagy Ágnes Űrhajó és jegenyék Láttam este űrhajót, jegenyéken átfutót. Hét jegenyét láttam én - az futott a fák hegyén, láttam, amint utat hasít egyik fától a másikig. Hogy nem volt az űrhajó? Jegenyén az nem futó? Hogy léggömb volt, repülő? Sárga fény és levegő? Vagy csillag szállt fejem felett? Az is lehet, az is lehet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom