Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-10-20 / 42. szám
Nyerjen 99 999 koronát! Lapunk 8-9. oldalán indul karácsonyi játékunk, az Ajándékszóró. 1999. október 20. • 32. évfolyam Vasarnap Szlovákiai magyar családi magazin Sport __________ Az atlétika botrányhőse: Bemard Bar- masai, az akadályfutás világcsúcstartója. Nagyvilág_______ Sz egény gazdagok, avagy hogyan veszítsünk el harminc milliárd dollárt egy év alatt... 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. október 23-ától 29-éig Elegendő-e a pótkultúra vagy a kultúrapótlék? Mi az igazi mese? Dusza István________________ Gy erekek játszanak az erdő mellett. Fiúk, lányok vegyesen. Ősz van, s bár az eső elállt, szinte nappali a sötétség. A hegynek felfelé futó erdő fái között alig látni el ötven méterre. Mesét termő ez az őszi sötét. Közelebb oldalgok a gyerekekhez, hogy figyeljem játékukat.- Gyertek, játszunk még félőset!- hívja társait egy kislány. Hm, félőset, gondolkodom el, s eszembe jut a vita, amely jó ideje folyik pedagógusi és pszichológusi körökben arról, hogy a klasszikus mese és a népmesék tündérmeseként ismert fajtái mennyiben keltenek a gyerekben félelmet. A vita a mai napig nem dőlt el, legfeljebb azt érték el vele, hogy az olykor rémmeseként is aposztrofált történetek helyett modern meséket kapnak a gyerekek. Ha egyáltalán kapnak valamit. Mert azt mondanom sem kell, hogy manapság a gyerekek többségének nem mesélnek. Most ért biológiailag produktív korba az a nemzedék, amelynek már a tévé mondta a mesét, és csak igen keveset olvastak. Ebből következik, hogy saját gyerekeiknek is csak a gép mesél. Még jó, ha mesekazettát hallgatnak, s nem a televízió ontja minden este sorozatban az áloműző kalandokat. A gyerekek többsége már nem tudja, milyen az igazi mese. Valamifajta mesepótlékot kapnak. Rajzokkal agyondíszített könyvekben zanzásított Hófehérkét és a hét törpét. Amolyan Walt Disney-módra mindent, ami valamit is ért a világ mesekultúrájában. Amikor meg kifogytak a megnyomorítható mesékből, akkor jöttek az ostobábbnál ostobább, erőszakosabbnál erőszakosabb változatai a modem kor szörnyeinek. De jöttek a minden valószínűManapság a gyere- kek többségének nem mesélnek. ség szerint kábítószerek hatására kreált torz emberalakok is, akik minden agresszivitást túlélnek, azt a képzetet keltve, hogy az embernek nem lehet ártani. Pedig lehet, még az ilyen modern mesékkel is. Igaz ugyan, hogy a népmesék nem mutatják meg a modern világot, de eligazítják a gyereket a saját életében, lelkében, ami óriási segítség a számára. Mert a népmesében a modern történetekkel szemben a rossz, a gonosz mellett mindig megjelenik a jó, a becsületes. De ha nem is ilyen a megjelenő világ, legalább az esélye megmutatkozik a kisember győzelmének, a kiszorított, a megalázott, a félrelökött Hüvelyk Matyik érvényesülésének. Nem kell mindig királyfinak lenni, mert a kiskon- dás is megkaphatja a királykisasszony kezét, s minden kislány lehet királykisasszony, még akkor is, ha csupán a kanász felesége lesz. Attól függ, hogyan néz rá az a kanász. De mit kezdhetünk azokkal a számítógépes játékokkal, amelyeknél a gyerek beavatkozhat a a történés folyamatába, megváltoztathatja azt. Felperzselhet egy várost, leöldösheti lakóit. Olyan dolgokat tehet a mesetudatnak is mondott lelkiállapotok megélése során, amelyekért igazából soha sem kap büntetést. Csak jutalmat. így aztán lassan elveszíti azt az érzékét, amelyet gyerekként még ösztönösen birtokol. A rossz fokozatosan összemosódik a jóval, a tisztességtelen a becsületessel. Az a kislány, ott a gombaszögi erdőszélen, éppen azért hívta társait „félőset” játszani, mert tudatában volt annak, hogy le tudja győzni a félelmet. Ez a kislány már nem szorong, s nem is fog szorongani, hacsak nem találkozik olyan felnőttel, aki megakadályozza, hogy fantáziája által megismerje és legyőzze a saját szörnyetegét. Vezércikk Aszabál, az szabál! Kövesdi Károly ___________ Kö nnyű dolga volt megboldogult XIV. Lajosnak, amikor kijelentette: ő az állam. Hiszen körülötte (vagy inkább alatta) egy rendi hierarchia, a maga lecsúszó nemeseivel, feltörekvő polgárságával, földet túró parasztjaival és zsellérjeivel, azaz többé-kevésbé egy világos választóvonalak mentén rétegződő társadalom. De vajon kijelentheti ki magáról manapság, mondjuk Közép-Európában, hogy ő az állam? A miniszterelnök? Az államelnök? A kormány? A parlament? Hiszen az új társadalmi rétegek közt is egyre kevésbé ismeri ki magát az ember! A klasszikus osztályok helyett itt vannak a feltörekvő milliomosok és nagybani svindlerek, a kialakulatlanságában is egyre lejjebb csúszó polgárság, a proletariátus helyett a monetariátus (élén Miklóssal és Schmögnerovával), a zsellérek helyett az alkalmazottak és munkanélküliek hada (melyek közt minimális a különbség), a vállalkozói réteg helyett az ügyeskedők serege, akik mellé oda rakódnak még a külhonba kívánkozók, akiknek fenséges ülepét repülőgépen hordozzák haza. De ne folytassuk, mert lapozni kéne, hogy mind ide férjen. S mindezek fölött az állam. Tudják, ki az állam? Úgysem találják ki, elárulom: a rendőr. A minap Pozsonyban megvertek egy bolíviai diákot. Nem nagy ügy, mondhatná bárki, hisz annyi mindenféle embert elpáholnak mostanában. A közelmúltban a kínai követet, pár éve Zsarnócán romát gyújtottak fel, még régebben vietnamiakat lőttek halomra, hogy szlovákot, magyart, egyéb „fehérembert” ne is számítsunk. Válogat a férgese. Amely emberfajta árról ismerszik meg, hogy bakancsot hord és a feje helyén szőrös dinnyét. Fogja magát, csak úgy beballag a koleszba, és veri, aki az útjába kerül. (A portást meg azért fizetik, hogyne a színházban butuljon.) Szóval bőragyúék elvégzik a dolgukat, összehajtogatják a baseball-ütőket, kiglancolják a bakancsot, s bele az éjszakába, további teendők reményében. S ekkor lép színre az állam, aki rendőr, s aki hogyan, hogyan nem, pont arra portyázik, és a sarok mögött kiszúrja a sebesültet szállító gépkocsit. Igazoltatja, és annak dacára, hogy látja, valakiből dől a vér a hátsó ülésen, játssza az agyát. Intézkedik. Eljár. Sőt, foganatosít. De, élek a gyanúperrel, leginkább tarhál. Begyűjti a maga sörrevalóját, míg a polgár az ülésen agonizál. Mert a szabál, az szabál. Itt engedtessék meg egy rövid kitérő. Amikor Ducky ex- minisztert és állami szintű csalót valaki jobblétre szen- derítette, másokkal egyetemben a fiamat is beidézték rendőrék, igazolná, hol járt akkoriban. Nem lévén itthon, én mentem be helyette, tisztáztuk is gyorsan az ügyet, hogy a srác két török óra meg Kirkegaard-elemzés közt nem szokott agyonlődözni senkit. Tudja, a szolgálati szabál, mondta a nyomozó, minden bejelentést ki kell vizsgálnunk. Gondolom, kölcsönösen igyekeztünk felejteni egymást. Hanem latin-amerikai diákunk esetében a szabál is azt mondja, hogy a szervnek a sebesültet szállító kocsi elé kellett volna kerülnie, s szabad utat biztosítani a kórházig. Vagyis rendőrünk nemcsak embertelenül viselkedett, de a mindenható szabált is felrúgta, amikor nem az emberélettel törődött, hanem eljátszotta, hogy ő a hatalom. Mármost csak egyet szeretnék remélni: hogy az a rendőr már nem rendőr. Aki az államot így képviseli, az szégyent hoz az államra, és félelemben tartja a polgárt. Pittner belügyminiszter a kedvenc figuráim közé tartozik, de azért szívesen feltenném neki a kérdést: miben különbözik a mostani rendőr az előző kormány, netán az előző (kommunista) rendszer rendőrétől? Az állam nem attól lakható és elviselhető, hogy milyen a kormány és a miniszterek... Földünk hatmilliárdadik lakója Szarajevóban született. Fotó:TASR/AP
