Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-09-22 / 38. szám
_______________________________________Nagyvilág _________________ In donéziát sok ellentét feszíti. A hatalmas szigetországban bárhol etnikai konfliktust lehet gerjeszteni 1999. szeptember 22. 7 Doktrínák tündöklése és nyomorúsága Karókkal, botokkal - fegyverek ellen... CTK-felvételek Jarábik Balázs Kelet-Timorról az ember csak akkor hall, ha valami rendkívüli történik, egyébként a földrajzból annak idején jeles osztályzatot kiérdemlők is csak legyintenek, ha a térségre terelődik szó: messze van. Sajnos ez a legyintés érezhető az illetékes nemzetközi szervezetek háza táján is. Pedig Kelet-Timor problémája ugyancsak foglalkoztatja a diplomáciai, s manapság inkább a hadbiztonsági szakembereket. A politikailag Indonéziához tartozó területen ugyanis éppen olyan rendszeres etnikai tisztogatás folyik, mint amilyet a Balkánon épp a minap szüntetett meg bombáival a NATO. Főleg azért, mert Kelet-Timor előtt realitásként tűnt fel az elszakadás. Amúgy is egyre gyakrabban hallani, hogy Kelet-Timor Ázsia Ko- szovója, bár a hasonlat sok mindenben sántít, főleg, ha megvizsgáljuk Indonézia etnikai összetételét. A hatalmas kiterjedésű szigetországnak szinte nincs olyan pontja, ahol ne lehetne etnikai konfliktust gerjeszteni, hiszen a 200 milliós országban vagy 300 etnikum él. A Sukarno, illetve az utána következő Suharto-féle diktatúra pedig épp úgy intézte el a nemzetiségi kérdést, mint Sztálin: el- és kitelepítéssel, rövidebb-hosszabb mészárlásokkal. Ráadásul az etnikai viszály minden létfeltétele megtalálható a mai Indonéziában: nemrég elűzött diktátor, gazdasági nehézségek, sorsuk ellen lázongótüntető diákok. Ehhez elég némi fegyverkezés, nemzetközi legyintés, majd jöhet a vágóhíd, akárcsak Koszovóban. Már az is csoda volt Indonéziában, hogy a mostani hatalom „megengedte” Kelet-Timor né1975-ben annek- tálta Indonézia, addig portugál gyarmat volt. pének, döntsön a hovatartozásáról. Az ENSZ égisze alatt lezajlott népszavazás eredményére igen, a következményére senki nem volt felkészülve. Kelet- Timor voksolásra jogosult több mint 400 ezer polgárából 78 százalék az önállósulás mellett tette le a garast. Az azonban mindenkit váratlanul ért, hogy az Indonézia eddigi integritása után olthatatlan vágyat érző félkatonai milíciák egyszerűen öldösni kezdték a tartomány lakosait. Valószínűleg a hivatalos indonéz hadsereget is, amely az egészet tétlenül figyeli. A független megfigyelők szerint (már aki az országban mert maradni) az indonéz kormányzat Habibi elnökkel az élen képtelen rendet tartani, bár a hadsereg tétlensége több mint gyanús - jelzi ez, több mint 100 ezer menekült, s az is, hogy a tartományhoz földrajzilag legközelebb eső Ausztrália rögtön megszakította diplomáciai kapcsolatait Indonéziával. Más elemzők felvetik az ENSZ felelősségét, helyesebben naivitását, hogy eleve nem a saját erőivel felügyelte a választások békés lefolyását a mindig nyugtalan térségben. A kép teljességéhez hozzátartozik, hogy Kelet-Timor 1975-ben lett Indonézia 27. gyarmata, persze akarata ellenére. Az egészen addig portugál fennhatóság alá tartozó egykori gyarmat lakosságának majdnem a harmadát (!) sikerült kiirtani (úgy 200 ezer embert), az okkupáció s az utána következőp annektá- lás során, ami Suharto akkori indonéz diktátort a Pol Pót fémjelezte „klub” megtisztelő.tagjává avatta, a 75-76-os eseményeket pedig minden idők legnagyobb genocídiumává, ha a lakosság arányát vesszük figyelembe. Az ausztrál parlament által kiküldött megfigyelőcsoport jelentése szintén ezeket a számokat erősíti meg. Érdekességként említsük meg, hogy Portugália egészen addig tiltakozott, amíg az indonéz diktátorok kedvenc patrónusa, az Egyesült Államok nem hívta fel a figyelmet, hogy egészen más van a háttérben. Az Egyesült Államok kelet-ázsiai doktrínájába ugyanis pontosan beleilleszkedett ez a fajta katonai diktatúra. Az „állítsuk meg a vörös veszedelmet” jelszó alatt az 50-es években született doktrínába kiváló stratégiai pozíciója révén jutott Indonézia, hiszen pont szemben terül el Kambodzsával, Vietnammal és Laosz- szal, s 200 milliós népességével még Kínával is szembe tudott helyezkedni. Az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadók meg úgy gondolták: jobb ma egy diktátor „ide”, mint még egy ország „oda”. Bár etnikai konfliktusként kezelik a mostani szomorú valóságot, aligha tévedek, ha inkább hatalmi konfliktust említek. Az indonéz kormány nem éppen a demokrácia emlőjén nevelkedett politikusai csakis azért engedték az ominózus népszavazást, mert attól féltek, hogy a holland gyarmatosítók ellen 1945-ben egy országban, egy kormány által összetákolt tartományok sorra lázadnak fel a központi hatalom ellen. A helyzetre készülve az indonéz kormány már évekkel ezelőtt fegyvervásárlásba kezdett, amihez segítő, kezet a brit kormány nyújtott. A The Guardian június elsejei száma pontos leltárt készített az Indonéziának szállított brit fegyverekről. A cikk írója, John Pilger szerint nemcsak a fegyverek száma megdöbbentő (a számlát - többek között - 16 Hawk típusú bombázóról, 64 cirkálóról állították ki), hanem az a tény, hogy például a 16 Hawkot áprilisban, a koszovói válság kellős közepén vittek expressz gyorsasággal a British Aerospace. Alighanem az is Az indonéz kormány már évekkel ezelőtt fegyvervásárlásba kezdett. elég, ha a brit-indonéz kapcsolatokat élénkké tevő 92 fegyver adás-vételi szerződést említjük a két ország között - csak Blair kormányzása idején. Ausztrália bejelentette, kész saját katonáit harcba küldeni a milíciák ellen. Persze a szomszéd baját nem óhatatlanul teszi mindenki magáévá. Koszovó óta annyit konyít mindenki a nemzetközi joghoz, hogy az ENSZ égisze alatt csak a Biztonsági Tanács minden tagjának beleegyezésével lehet kéksisakosokat küldeni. Márpedig Oroszország és Kína ebbe nem egyezne bele. Paradox módon a békefenntartók bevonulását így az indonéz kormány kérhetné - elemzők szerint nincs is más kiútja. Annál is inkább, mert a nagy kiterjedésű ország még legalább tíz pontján törhet ki a kelet-timorihoz hasonló konfliktus. Mokulában moszlimok és keresztények próbálnak fegyverekkel hitvitát eldönteni, Acehnek, Indonézia természeti kincsekben gazdag moszlim tartományának is elege van a központi kormány basáskodásából, Dél- Szumátrán pedig az „izgága” muzulmánoknak nem tetszik a rendszer, de a legnagyobb gócpont Nyugat-Irián. 1963-ig Hollandiához tartozott, az indonéz katonák bevonulásukkal segítettek ezen a „problémán”. A gond az, hogy a természeti kincsekben, no meg muzulmánokban gazdag tartományban azóta egyre erősödő indonézgyűlölet uralkodik. Ezért nem nehéz megjósolni, hogy Indonézia hosszú időre ismét elfoglalja a vezető híroldalakat. Az is prognosztizálható, hogy a nemzetközi szervezetek ismét bebizonyítják, képtelenek gyorsan, frissen reagál- ni-beavatkozni, s hogy az emberi jogok vagy még inkább az emberi élet lesz a legkisebb érték ebben a térségben. Kelet-Timorból százezrek menekültek el, elsősorban Ausztráliába Kárpátaljai levél Bilincsbe verve Balogh Irén _______________ Me gbilincselt férfiak rendőri őrizetben. Vajon mi a bűnük? Öltek, raboltak, loptak, hogy bilincset kellett rájuk rakni? Ha e képpel az ukrán-magyar határon találkozunk, ne hamarkodjuk el ítéletünket. Ilyen látványban sajnos gyakran van részük a határ túlsó ol dalán megfordulóknak. S legtöbbször a rendőri őrizetes embereknek egyetlen bűnük: a tisztességük. Illegális munkavégzésen „kapták” őket. Burgonyát kapáltak, falat vakoltak „feketén”. Azaz nem rendelkeztek érvényes munkavállalási engedéllyel. Kárpátaljai magyarjaink csekély bérért szinte mindent elvállalnak: mezőgazdasági, kőműves-, segédmunkát, a legnehezebb és legpiszkosabb, legrosszabbul fizetett munkát is örömmel (és szorongva) végzik el, ha a keresetnek a leghalványabb reménye is felmerül. Istállóban alszanak, szárazkoszton élnek, hajnaltól estig dolgoznak, hogy a „gazda” jóindulatát elnyerjék, s máskor is felfogadja őket. Lógósok miatt ugyanis nem kockáztat a munkaadó: tudja, hogy szabálysértést követ el, amikor engedély nélkül alkalmaz munkásokat, neki is jár büntetés az adórendőrségtől. És mert a munkavállalók tudják, hogy „tilosban” járnak, bujkálni is megtanulnak. Nem mutatkoznak az utcákon, csak a munkaterületen, lehetőleg annak is a rálátástól védett helyein végzik a robotot, hogy családjukat megmentsék az éhenhalástól. Csakhogy a határban dolgozóknak lehetetlen elbújni. Hát vadásznak rájuk a rendőrök, mintha az állam közellenségei lennének. Értem én az eszemmel, hogy egy országnak megvannak a maga törvényei. De miért ne lehetne egyszerűsíteni az engedélykiadását? Miért kell 3-4 hónapot várni, kölcsönkérni (kitől?), hogy az ügyintézés kiadásait fedezni tudja a munkanélküli? Persze, az ellenérvekkel is tisztában vagyok: hogy nagy Magyarországon is a munkanélküliség, s elsősorban saját állampolgárai számára kell az államnak . munkát biztosítani. De azt is látom, hogy arabtól, kínaitól, Mindenkinek van helye az anyaországban, ha tömve a bukszája. vietnamitól kezdve törökön, örményen folytatva van mindenkinek helye az anyaország bán, nyerhet letelepedési- engedélyt, állampolgárságot is, ha ki van tömve a bukszája. Csak a tisztességes, önhibáján kívül súlyos helyzetbe került nincstelent üldözik, aki nem visz mást magával, mint két karja erejét, s nem meglopni, kifosztani akarja az anyaországot, hanem... építeni. Az egyszerű ember, a nép, ha jelent még valamit ez a fogalom a jelenlegi magyar kormánynak, nem dicséri meg hivatalnokait ezért. A közelmúlt történelméből ismerős, amikor a Kárpátokban élő ruszin- ság nyáron idénymunkára aratóbrigádokat szervezett az Alföldre, s ott kereste meg a család téli kenyérre valóját. Senki nem kért tőlük munkavállalási engedélyt. S hiszem azt is, hogy a kárpátaljai senkitől nem veszi el a munkalehetőséget. Nem is veheti, olyan alacsony bérért dolgozik, amilyenért a magyar állampolgár nem hajlandó szerszámot sem venni a kezébe. Miért is tenné: van tisztességes munkanélküli segélye az államtól, amit havonta folyósítanak számára. A napokban vásároltam egy 52 oldalas hirdetőújságot. Tele van ilyen munkát ajánló hirdetésekkel. Az lenne a segítség az anyaországtól, ha nem üldözné a becsületes munkából megélni kívánó határon túlra szakadt testvéreit. Nem a segélyek, nem a kö- nyöradományok, hanem a törvényes, szabad munkalehetőség. Nem krokodilköny- nyeket kell sírni miattunk, hanem abban és úgy segíteni, hogy nekünk is örömünk teljék benne.
