Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-14 / 28. szám
Politika 1999.július 14. 3 Amikor kormányfőként kellene eljárnia, akkor Dzurinda pártelnökként lamentál Zsarol a kormány is Annyi zsarolás- és korrupciógyanús ügye van a kormánynak, hogy ha elmarad a személyi konzekvenciák levonása, vagyis a kabinet gyökeres átalakítása, akkor teljesen elveszti hitelét. Láthattunk kis, nagyobb és legnagyobb zsarolást, s bár mindegyik visszataszító és elvtelen, némelyiket a politikai életben még megbocsátják (egymásnak). A legnagyobb zsarolás az, amit a kor- mány(koalíció) a polgárokkal szemben elkövet. A kormánypártok tudják, csak két lehetőség van: vagy ők, vagy a meciaristák, ezért azt hiszik, a választók mindent elnéznek nekik, ki lehet építeni a saját kliensrendszert, lehet korrumpálni és korrumpálódni, csúsztatni, hazudni, fő műsoridőben pökhendiskedni a nézővel. A tétova kormányfő határozott döntések helyett megzsarolja (ez volt a kisebb zsarolás) a va- gyonalapi vezetőket meg Valkót. Dzurinda legnagyobb hibája az, hogy amikor kormányfőként kellene eljárnia, akkor pártelnökként lamentál, és fordítva. Az alternatíva nélküli állapot miatt engedhetik meg maguknak a koalíció pártjai, hogy a problémák megoldása helyett az egymás elleni faultok kimódolására, illetve kivédésére fordítsák energiájuk jó részét. Normális koalíció esetén efölött még szemet is lehetne hunyni, ha nem tetézné mindezt az SZDK-nak és anyapártjainak mindinkább „vérre menő” harca. Nyilvánvaló az is, hogy egy kormány, amely ilyen gazdasági csomaghoz, ekkora áremelésekhez Le a kalappal az MKP becsületessége előtt. kéri a lakosság megértését, nem engedheti meg magának, hogy az legyen a slágertéma, miért akarja Camogursky meg Langos kigolyózni a kormányból Palackát vagy Cemákot. (Lényegtelen, hogy okkal vagy ok nélkül.) A nagyobb zsarolás kategóriájába tartozik a három szlovák kormánypárt viszonya a nyelvtörvényhez, illetve az MKP-hoz: „a mi tervezetünket fogadjuk el, ha fejre álltok is, nélkületek is!” (Ennek az oldalnak a zárásakor még nem történt meg a szavazás, nem lehetett tudni, elfogadtak-e valamit az MKP módosító indítványaiból.) A szlovákok ugyanis tudták, a magyarok maximum tartózkodnak vagy ellene szavaznak, a koalíciót úgysem rúgják fel, a kormányból nem lépnek ki. A szalonképes okokat említve: ha kilépnének, akkor a magyarok elveszítenék azt is, amit egyéb területeken sikerült elérniük. A roma kivándorlás, a finn vízumkényszer, a korrupciós botrányok, a nyelvtörvény nélkül is egyre mélyebb kormány- válság amúgy is kérdésessé teszi, hogy visszaveszik-e Pozsonyt az EU-csatlakozók első körébe; ha mindezek tetejébe még az MKP is kiugrana a kormányból, az még inkább csökkentené Szlovákia esélyeit. Le a kalappal az MKP becsületessége előtt! Mindhárom szlovák kormánypárt embereit gyanúsították már tisztességtelen üzelmekkel, anyagi visszaélésekkel. A magyarokat nem. A nyelvtörvény körüli hercehurca tapasztalata: a három szlovák párt nem igazán demokrata, csupán kevésbé (vagy másképp) nacionalista - tisztelet a kivételnek -, mint az ellenzék. Ugyanakkor hiába maradt a magyar miniszterek és honatyák keze tiszta, ők is kormányzati felelősséget vállaltak! Elméletileg mindenképpen fel kell tenni a kérdést: lehet-e demokratikus az a kormány, amely korrupt, és demokráciafogyatékos törvényeket fogad el? Hol az a határ - egyéni vagy közösségi érdekek szabta határ is -, ameddig ezzel közösséget lehet vállalni a cinkosság gyanúja nélkül? Bár tudjuk, a társfelelősség vállalásakor - némi iróniával - még nem a korpa közé keveredés esete forgott fenn. Nem a kormányból való hebehurgya kiválás a megoldás, sőt! Az elméleti és csak látszólag olcsó moralizá- lást két dolog teszi mégis indokolttá: lesz kormányátalakítás, és akkor arra kell törekedni, hogy újraosszák a lapokat. Mivel a gyakorlatban nem vált be, újra kell fogalmazni a koalíciós szerződést, amelybe komolyabb - ha tetszik: elméletileg is megalapozottabb - biztonsági (garanciális) mechanizmusokat kell beépíteni. M. I. Az új és a távozó izraeli kormányfő: Ehud Barak (balról) és Benjámin Netanjahu. Barak múlt heti székfoglaló beszédében a bátrak békéjét ígérte. Tárgyalásokra, a Netanjahu alatt befagyasztott közel-keleti békefolyamat előmozdítására szólította fel a palesztinokat, a szomszédos arab államok vezetőit. A Barak vázolta program nemzetközi fogadtatása két szóban: reményteljes várakozás. TASR/AP Dömötör Ede felvételei Kolár Péter, a Thália Színház igazgatója: Kassán kevesebb magyar van, itt nem volt hová menekülni A néző maga döntse el, mi kell neki Malinak István ____________ Jú nius 25-e óta ismét Kolár Péter a kassai Thália Színház igazgatója. Hudec volt kultuszminiszter ’95-ben őt távolította el a színházból, ’96-ban más kulturális intézményekhez hasonlóan a Tháliát is megfosztotta jog- alanyiságától. Április elsejétől a társulat ismét önállóan működik. Mekkora leépüléssel járt az utóbbi 3-4 év? A jogalanyiság elvesztése előtt a színház 7,9 millió koronás évi költségvetésből gazdálkodott, ez 1998-ban már csak 5,8 millió volt, és ha beszámítjuk az inflációt is, akkor a támogatás nagyjából a felére csökkent. De még ez sem fedi a valóságot, mivel a Thália teljes vagyonát »államo- sították«, vagyis a regionális kulturális központ tulajdonába került. Tájoló színház vagyunk, létfontosságú számunkra az autóbusz és a díszletszállító tehergépkocsi. A karbantartási és az üzemanyagköltséget a színház pénzéből vonták le, de a központ a kilométerpénzt kiszámlázta a színháznak, ami azt jelenti, hogy duplán fizettette meg a Tháliával az útiköltségeket. Még ez sem minden, mert a központ a mi gépkocsijainkkal üzleti tevékenységet folytatott, vagyis bérbe adta másoknak, és ezt a bevételt is zsebre vágta. Mindezt figyelembe véve azt lehet mondani, hogy 1998-ban a Thália a ’93-as költségvetésnek az egyharmadát kapta. Sokan elhagyták a színházat, művészek is, műszakiak is. Amikor én elmentem, 57 alkalmazottunk volt, most 37 van, ami normális körülmények között már alig nevezhető színháznak. Hogy a Thália működik, kizárólag az embereknek köszönhető; a művészeti és a műszaki állomány összemosódik, többen vannak, akik mindkettőt csinálják, a szervezési osztályvezetője színész is, a technikusok közül többen beugranak játszani, és ha úgy adódik, a színészek cipelik a szekrényeket. Kassáról hogyan látszik, jobban megy a komáromiaknak? Nehéz párhuzamot vonni. Kassát azért is jobban sújtotta az elmúlt három év, mert a kassai regionális kulturális központ jobban működött - persze az ő szemszögükből nézve -, mint a komáromi. Kassán kevesebb magyar van, itt nem volt hová menekülni, az egész itteni kulturális élet megsínylette a dolgot. Komáromban nem lehetett a magyar kultúrát felváltani szlovákkal, ott ugyanis nem lett volna közönsége. Paradoxon, de a Thália annyiban volt előnyösebb helyzetben, hogy kevesebb pénzből is tud működni, hiszen abszolút semmije sem maradt, az épület bezárva, fűteni sem kellett, vagyis sokkal kisebb volt a rezsije, mint a Jókainak, amelynek van egy szép színházépülete. Beszéljünk a tájoló előadásokról, a műsorpolitikáról. A komáromi színház tipikus kőszínház lett, forgószínpaddal, díszletezéssel, vagyis mindennel, ami ehhez tartozik. Ebből adódóan kevés olyan falusi művelődési ház van, ahová ők beférnek. A Tháliának kis színpada van, és nagyon szerény technikája; ezért nekünk ilyen gondunk nincs, sőt sok helyütt jobbak a feltételek, mint a Tháliában. A műsorpolitikán mindenképpen el kell gondolkodnunk. Vidéken többnyire a könnyű műfaj iránt van igény, ami rendben is van, de a színvonalas darabokról mégsem mondhatunk le, mert szerintem az mentette át a Tháliát harminc éven keresztül, hogy korszerű produkcióink voltak. Ezért azt szeretném, ha a jövőben sikerülne 20-30 szlovákiai várossal, községgel úgy megállapodni, hogy ne csak egy-egy előadásra szerződjünk, hanem, mondjuk, évi négy előadást csomagszerűen kötnénkle. Ez a színház részére biztonságérzetet jelentene, az önkormányzatok pedig biztosítanák a lakosság számára a műfaji sokrétűséget. A közönség döntse el, hogy mi kell neki, ne az önkormányzat vagy a művelődési ház vezetője szabja meg, milyen műfaj kell a népnek. Hány bemutatót terveznek? Ez is a pénz függvénye, mindenképpen vissza kell állni a minimumra, vagyis négy bemutató, plusz egy mesedarab a gyerekeknek. Az előadások számát pedig ismét fel kell emelni 160 körülire. Kilencvenben, mikor átvettem a színházat, Kassán évente mintegy 15 előadást tartottunk, a többit vidéken. Azt szeretnénk elérni, hogy Kassán legalább 50 előadás legyen, vidéken pedig minimum száz, s mindehhez jöhet még hozzávetőleg 20 külföldi szereplés. Ekkor és így lesz értelme színházat csinálni. Az átlagember azt gondolja, hogy minden színész milliomos. Nagyon örülnék, ha a tháliások olyan anyagi elismerésben részesülnének, mint egy átlagos szlovák színész. Nálunk az átlagbér 6-7 ezer korona, az a színész sem kapja meg a nyolcezret, akinek harmincéves gyakorlata van; azaz nálunk a fizetések legalább háromezer koronával alacsonyabbak a szlovákiai átlagnál. A technikusokról már nem is beszélek, átlag négyezret keresnek, tehát munkanélküliként is nagyobb volna a jövedelmük. Kiszámítottam: ha a jelenlegi állománynak, tehát a 37 embernek megfelelő szintre - ezen a szlovákiai átlagot értem - emelnénk a fizetését, akkor az egész évi költségvetésünk rámenne. Szórványban Krími magyarok A két éve alakult Krími Magyar Társaság fő célja egyfelől a magyar nyelv megőrzése és a magyar hagyományok ápolása a helyi szórványmagyarság körében, másfelől pedig a magyar kultúra népszerűsítése a soketnikumú krími kultúrkörben - mondta az MTI-nek Szimfero- polban, a Krími Autonóm Köztársaság „fővárosában” Na- gyezsda Gladkih, a társaság elnöke. A harmadmagyarország- nyi területű dél-ukrajnai félszigeten több száz, elsősorban kárpátaljai származású magyar él; a hivatalosan 100 tagot számláló Krími Magyar Társaságnak kilenc településen van képviselete, egyebek között a nyugati Jevpatorijában, a déli Álustá- ban, Jaltában, valamint a keleti Feodoszijában. A társaság különlegessége, hogy nemcsak magyarok lehetnek a tagjai, hanem mindenki, aki érdeklődik a magyar kultúra iránt, és fejleszteni kívánja a magyar- krími kulturális kapcsolatokat. A társaságnak többek között krími tatár, orosz, ukrán és zsidó tagjai is vannak, de léteznek úgynevezett kollektív tagok is, például egy falusi turizmussal foglalkozó cég. A krími kultúra a félszigeten élő 118 nemzetiség kultúrájának sajátos keveréke. A legnagyobb népcsoport az orosz (60 százalék), amelyet az ukrán követ, majd a krími tatárok, a görög, német, örmény, bolgár, cseh és a többi népcsoport; de a félsziget lakói a 600 fős krimcsak és a 800 főt számláló karaim kisebbség is (utóbbiból a világon ösz- szesen 2000-en vannak). Az itteni szórványmagyarság jó viszonyt tart fenn a többi etnikummal, példa erre a vegyes tagság. Nagyezsda Gladkih szerint a Krímben a nép körében egyébként sem érezhető különösebb, nemzetiségek közötti ellenségeskedés, az esetleges feszültségekből legfeljebb magasabb politikai szinten akarnak tőkét kovácsolni.
