Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-02-17 / 7. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1999. február 17. • 32. évfolyam Riport Ami eddig nem volt: Első Házi Beteggondozó Magánügynökség Q Érsekújvárott. O 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. február 20-ától 26-áig Sport Basternák Katalin saját pénzén utazott az ausztrál teniszbajnokságra. Az ellopott milliárdok sokak számára felfoghatatlan összegek Kenyér és uszítás SZILVÁSSY JÓZSEF ___________ Jó politikus az, aki köntörfalazás nélkül ki meri mondani az igazságot, írja egy amerikai politológus, s hozzá-teszi: sikeres viszont csak az lehet, aki képes meggyőzni a közvéleményt az igazáról. Erre a megállapításra gondolva a legjobb indulattal is csak azt tudom megkockáztatni, hogy a mostam miniszterek legfeljebb jó politikusok. A minap egyre szomorúbban hallgattam a Markíza tévé vitaműsorában Ivan Miklós kormányelnök-helyettes precíz, de akadémikusi stílusú hideg fejtegetését arról, hogy az új kormány egyik nagy sikere Szlovákia nemzetközi elszigeteltségének megszüntetése volt. Ami tény, de a közvélemény nagy részét hidegen hagyja, ha nem teszik hozzá a lényeget, hogy Szlovákia államháztartásának állapotához képest a templom egere jól szituált élőlény, és csak akkor juthatunk feljebb, ha külföldi működőtőke jön ide, és beruházás, ennek pedig alapvető feltétele az ország belső stabilitása és nemzetközi kapcsolatrendszere. Joggal hihetné a tájékozadan elemző, hogy itt és most azok a minisztériumi kiadványok a slágerek, amelyek felsorolják, mennyit raboltak és herdáltak el a négy éven át dáridózók. Beszélnek minderről, akadnak, akik fel is háborodnak, de az ellopott mü- liárdok sokak számára egyszerűen felfoghataüanok. Sokan ezek drámai következményeivel sincsenek tisztában. Lám, Sergej Roziik szirénhangon előadott féligazságaival és demagógiájával alig kap kevesebb szavazatot, mint vitapartnere. Meciart mindennek lehet nevezni, csak ostobának nem: jól tudta, hogy ma is kenyér és cirkusz kell sokaknak. Ezért munkát, akár vérlázítóan előnytelen kölcsönök árán, szerzett, főleg az észak-szlovákiaiaknak, cirkuszról is gondoskodott örökös ellenségképével, paranoiAkadémikus fejtegetések helyett egyenes beszéd kellene. ájával, magyarellenes fondorlataival. A pómép nem tudta, milyen áron születtek a „makro- ökonómiai sikerek”, hogy a hazai betonlobby hanyagul és költségesen ügyködött, sokkal nagyobb költséggel építette a szlovákiai autópályát, mint a hasonló földrajzi viszonyok közt dolgozó csehországi építők, miként azt is gondosan eltitkolták, hogy vészesen szivárog a bősi zsilipkamra. A lényeg, hogy havonta volt szerény fizetés, lézercirkusz Nagyszombatban, helikopteres parádé Eperjesen, futószalagon produkálták a magyarellenes cirkuszokat. Mindennek meglett a böjtje. Összeomlott a Potemkin-biro- dalom, romhalmaz lett az ország gazdasága, amelyet a Meciarék által garantált és elherdált milliárdos hitelek szinte a klinikai halál állapotába döngölnek. S a valódi vétkesek humanista álarcot öltve hőbörögnek, hogy nincs kenyér és munka, aláírásokat gyűjtenek a viteldíjak emelése ellen, miközben az ellopott müliók révén nekik nincsenek megélhetési gondjaik. Hergelik a nekikeseredett tízezreket, hogy északon leállítják az autópálya építését, miközben délen milliárdokért hidat építenek. Tőlük elveszik a munkát, a magyarokat meg nyeregbe ültetik a készülő nemzetiségi nyelvtörvénnyel. Slotáék nemzeti katasztrófával riogatnak, s kuvikolásuk az újabb szükség- szerű áremelések és más népszerűtlen intézkedések miatt súlyosbodó társadalmi helyzetben, a nyelvtörvény parlamenti vitája során fölerősödik. A kormány kényszerpályán mozog: vagy vállalja programját, vagy gazdasági csődbe, diktatúrába züllik az ország, évtizedekre eltemetve emberibb életről szőtt álmainkat. Erről kellene a hallgatóság érdeklődési körének megfelelően, tehát nem mindig akadémikus szinten, hanem kellő empátiával, emberi szóval beszélni politikusainknak. Lassan gyülekeztek a déeszemes „demokrácia” hívei a kormányépület előtt. Többen botokkal a hónuk alatt. Vélhetően nem azért, hogy legyen mire támaszkodniuk. cTK-feivétei Vezércikk Mi vagyunk mániásak? Malinak István ____________ Ta lán a román bányászmenet mintájára köszönt be nálunk is a furkósbot-demokrácia? Mert az hagyján, hogy a Dzurinda- kormány első száz napja alkalmából szervezett déeszemes tüntetésen vagy kétszáz fős „tömeg” pocskondiázta azt, aminek a többség örül. Lelkűk rajta, egyébként is joguk van tüntetni, egyet nem érteni, visszasírni a könnyeseiéi) nótás vezért. Amihez nincs joguk: békésnek meghirdetett tiltakozó tüntetésre botokkal felfegyverkezve menni. Mert az már egészen más kategória. A hírhedt román bányászok bemutatták: a husáng csöppet sem ártatlan fegyver; s az is nyilvánvaló, hogy a viselője előre készül valamire. Ezt tették a február 8-án a kormánypalota előtt gyülekező demokrata taták-nyanyák, amint azt a fenti fénykép is bizonyítja. A román bányászmenet a demokratikus Vasile- kormány megdöntésére irányuló kísérlet volt. A pozsonyi tüntetés nem érdekelte a világsajtót, ami érthető is, hiszen mások a nagyságrendek. De ami az eszmeiségüket, céljukat - és lassan-lassan eszközeiket is - illeti: a kettő bizony egy tőről fakad. És aki élőben vagy legalább a Markíza képernyőjén láttahallotta a virágahullott hölgy rikácsolását arról, hogy a magyarokat ki kell zavarni a kormányból, a magyarok itt nem dirigálhatnak, nem maradhatott közömbös (ki ezért, ki azért). Az pedig hab a tortán, hogy megint megtámadták az újságírókat. A déeszemes hívek csak a vezér példáját követték. Ugyanezen a napon erősítette meg Ján Slota, a nemzetiek elnöke: ők március nyolcadikán kívánnak tüntetni, amiért a parlament napirendre tűzi a kisebbségek nyelvének használatáról szóló törvénytervezetet. A szlovák nemzetféltők országossá terebélyesítik akciójukat, több ezer fős tömeget invitálnak a fővárosba. Csak halkan kérdem: botokkal jönnek, hogy egyértelművé tegyék a szándékot? Felkészül(t) erre a kormány? Ugyanezen a napon közölte Pavel Koncos agrárminiszter: őt nem érdeklik semmiféle szóbeli koalíciós megállapodások, nem nevezi ki a magyar jelöltet a földalap élére, s ha pártja, a DBP erre kényszerítené, akkor inkább lemond. De - tette hozzá - reméli, hogy a párt nem fogja kényszeríteni. Koncos tudja, mit beszél, a DBP - a magyarokhoz való eddigi viszonyát tekintve - aligha kényszerítené őt. Sőt! A miniszter úrnak arra a kérdésére pedig, hogy mit keresnek a magyarok a kormányban, egyszavas választ is lehetne adni. Mert a lényeg szempontjából teljesen mindegy, hogy miért, milyen kérdésre válaszolt kérdéssel. Ugyanis az a tény, hogy ilyen kérdés a kormány egyik tagjának szájából elhangozhatott, önmagáért beszél. Ebből a szempontból (de csak ebből!) nem lényeges, hogy földalapügyben ismét az MKP hátrált meg. Többen mondták már, hogy mi, szlovákiai magyarok üldözési mániában szenvedünk. Túl erőszakolt lenne eszmei párhuzamokat keresni egy egyszerű nap, február nyolcadika mindeme történései között? Végül ugyanezen a napon Csáky Pál Budapesten, a magyar tévében erősítette meg azt, ami eddig sem volt titok: az MKP-nak gondjai vannak a kisebbségi nyelvhasználati törvénnyel, koalíciós partnerei nem igazán fogékonyak az MKP által kidolgozott javaslat iránt. De hiszen Fogas kor- mányalelnök úr tavaly decemberben is azt bizonygatta, hogy nem kell alapos, átfogó törvény, elég egy általános síkon mozgó, pár oldalas rövid dokumentum. Meciar is pont így érvelt: nem kell a magyaroknak önálló kisebbségi nyelvtörvény, bajaikra gyógyír több tucat más jogszabály. Most demokráciában fájdalmas partnereink szeretnék kiszúrni a szemünket egy lagymatag izével; ugyanis amiben nicsenek konkrétumok, azt számon sem lehet kérni. Tényleg nekünk van üldözési mániánk?
