Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-02-10 / 6. szám
4 1999. február 10. Háttér Az biztos, hogy kikiáltják, de mikor? Ötvenéves álom Görföl Zsuzsa Wye Plantation óta nincs hét, hogy ne látna napvilágot legalább két egymásnak ellentmondó vélemény a palesztin állam kikiáltásáról, illetve a kikiáltás időpontjáról. Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke tiszteletet parancsoló makacssággal ismételgeti, hogy május 4-én igenis valóra válik a több mint ötvenéves álom. Ezen a napon jár le ugyanis az az ötéves átmeneti időszak, amelyet az 1993-as oslói egyezmény szabott meg a palesztin területek végleges státusának tisztázására. Azt persze nem is sejthették Oslóban, hogy éppen a békefolyamat miatt meggyilkolják Jichák Rabin kormányfőt, emiatt veszíti el a választásokat a Munkapárt, támogatottságát a Likud, s előrehozott választásokra lesz szükség Izraelben. Ami viszont pillanatnyilag biztos, az is meglehetősen ellentmondó. Wye-ban abban állapodtak meg, hogy egyik fél sem tesz egyoldalú lépéseket. Izrael viszont felfüggesztette a csapat- kivonást azzal, hogy a palesztinok nem tettek eleget a biztonsági intézkedések megtételére vállalt kötelezettségeiknek. Ez csak féligazság, hiszen a hatóság kiadta a vonatkozó rendelkezéseket, történt is néhány hatásos akció. Igaz, terrorcselekmény is. Viszont aligha lehet elvárni ennek a problémának az egyik napról a másikra történő végleges megoldását - kivéve, ha ürügyre van szükség. A palesztinok simán érvelhetnek azzal, hogy a megszállt területeken folytatódik a zsidó telepek építése és bővítése, állami és magánpénzekből egyaránt. Márpedig ennek egy tollvonással véget lehetne verni, ha a kormány úgy akarná. De nem akarja. 1998-ban több mint kétszer annyi lakás épült Ciszjor- dániában, mint 1997-ben. A Netanjahu-kormány azt is figyelmen kívül hagyja, hogy Izrael lakosságának 57 százaléka támogatja a palesztin állam létrejöttét, csak már legyen béke, s további 20-30 százalék is tisztában van azzal, hogy az állam- alapítás elkerülhetetlen, tetszik ez Izraelnek, vagy sem. Még a külföldi események iránt nem nagyon érdeklődő amerikaiakat is foglalkoztatja a kérdés, s 54,5 százalékuk támogatja a palesztin állam kikiáltását. Simon Peresz volt izraeli kormányfő január végén azt nyilatkozta az egyik francia televíziónak, hogy Arafat megígérte neki, későbbre halasztják az állam kikiáltását, mindenképpen megvárják az izraeli választások eredményét. Ez okos döntés lenne, hiszen a kampány finisében egy ilyen lépés beláthatatlan következményekkel járhatna, könnyen a palesztinok elleni egységfrontba tömöríthetné az izraelieket. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy a palesztinok esélyt adnak az új kabinetnek, s csak 2000. január elsején lesz a nagy nap, netán az állam- alapítást egybekötik a millenniumi ünnepségekkel, melyek központja a palesztin Betlehem lesz. Ebben is van logika, hiszen ott lesz ország-világ, ami felér majd az új állam nemzetközi elismerésével. De van logikája annak is, hogy Arafat makacsul mondja a magáét: Izraelt szoktatja a gondolathoz, a nemzetközi közösséget pedig folyamatosan figyelmezteti arra, hogy súlyos tartozása van a palesztinokkal szemben. Arafat kendőzetlenül kimondja: lesz palesztin állam. Archívum Izraelben gomba módra szaporodnak a pártok és a kormányfőjelöltek a választások előtt Siettetett küzdelem Jichák Mordehai a fiával és unokájával. Az izraeli közvéleményben azonban egy más kép él a politikusról: a sikeres és tekintélyes katonáé. Márpedig Izraelben ez komoly adu lehet egy várhatóan kemény választási kampányban. CTK/AP-felvétel Görföl Zsuzsa Benjamin Netanjahu 1996- ban éppen hogy megnyerte a választásokat, s népszerűsége azóta csak csökkent. Pártja, a Likud tömb sem áll sokkal jobban, az akkori 220 ezerről 160 ezerre csökkent a taglétszám. Oka van ennek számos, a leginkább nyilvánvaló azonban kettő. Először is a Likud csak a szélsőjobboldali vallásos pártokkal kötött súlyos kompromisz- szumok árán tud kormányozni, másrészt bebizonyosodott, hogy a palesztinokkal szemben meghirdetett politikája nem működik - Oslót nem lehet meg nem történtté tenni. Tavaly ősszel már Washington támogatásának elvesztése fenyegetett, ezért ment bele Netanjahu a hármas csúcsba, s Wye Plantation- ben oslói típusú egyezségek születtek. Netanjahu, aki azt ígérte, hogy nem tesz engedményeket, saját csapdájába esett. A bírálatok kereszttüzébe került, s ez arra késztette, hogy a kákán is csomót, a megállapodások alól pedig kibúvót keressen. Amikor december második felében aktuálissá vált a wye-i egyezség szerinti csapatkivonás második szakasza, mégpedig Ciszjordánia területének újabb 5 százalékáról, Netanjahu ezt öt feltételhez kötötte. Olyan rafinált feltételek voltak ezek, hogy teljesítésük a palesztinok részéről gyakorlatilag bizonyíthatatlan. Kivéve persze az elsőt - a Palesztin Hatóság hivatalosan letesz arról, hogy egyoldalúan kikiáltja a palesztin államot Jeruzsálem fővárossal. A bökkenő csak az, hogy Oslo még érvényben van, márpedig az ott elfogadott menetrend 1999. május 4-ében állapította meg a tárgyalássorozat lezárását, tehát a palesztin állam megszületését. Milyen feltételek között, mekkora területen - közben erről is meg kellett volna egyezni. No meg Jeruzsálem jövőjéről, amibe a nemzetközi közösségnek is lenne beleszólása. Bármenynyit ügyeskedett is Netanjahu, nem ért célt, sőt Izrael történelmében példátlan módon még az államfővel is szembekerült. Ezer Weizman már július elején felvetette az előrehozott választásokat mint a társadalmat megosztó ellentétek megoldásának eszközét, de a kormányfő csak az év végén ment bele ebbe. Főleg azért, mert Washington ekkor már szünet nélkül és leplezetlenül bírálta. Mintha vásott kölyök tenyereit volna bele az izraeli politikai palettába: sosem látott új szín- kombinációk jelentek meg rajta a választások hírére. Eddig a két nagy, a baloldali, szociáldemokrata jellegű Munkapárt és a jobboldali pártszövetség, a Likud váltógazdálkodása volt a jellemző, no meg az, hogy - általában abszolút többség híján - a bal-, illetve a jobbszélről édesgették magukhoz az egy-két man- dátumos apró pártokat. A „szélek” most is népesebbek lettek: kilépett a Likudból a pártalapító Mena- hem Begin fia, s új jobbszélső párt alapítását jelentette be. Dimenzió néven egy vallásos, ám magát a centrumba helyező párt alakult. Bejegyeztette magát a Kaszinó Párt, melynek világszerte hírhedt hazárdjáté- kos elnöke a szerencsejátékok tilalmának feloldását s ezzel Izrael gazdasági gondjainak enyhítését akarja elérni. Hasonlóan a gazdasági előnyök víziójával kezdett kampányt a Zöld Fű nevű pártszerűség, amelynek alapítója, egy gyógyult kábítószeres, a köny- nyű drogok legalizálását tűzte zászlajára. Komolyabb erőt képvisel az a Munkapártból kivált csoport, amely Amir Pereccel, a nagy hatalmú Hisz- tadrut szakszervezet főtitkárával az élen balközépen próbál helyezkedni. Komolyan venni az újak közül csak a sajtó által egyszerűen Középpártnak nevezett csoportot kell. Az egyelőre nevesincs szubjektum felvehetné akár a Szakadárok Pártja nevet is, hiszen alapítói a Munkapártból, illetve a Likudból verbuválódtak. Kivétel csak Amnon Lipkin-Shahak volt vezérkari főnök, aki eddig távol tartotta magát a politikától, de most mind a Likud, mind a Munkapárt megpróbálta magához édesgetni őt. Innen jött az ötlet: középen kell maradni. Először a Munkapártból állt mellé három veterán, az oslói egyezmények főtárgyalói, majd a Likudból a volt tel- avivi polgármester, illetve Dan Meridor, Netanjahu volt pénzügyminisztere. Amikor a kormányfő megtudta, hogy Jichák Mordehait is megkörnyékezték, védelmi miniszterét simán kirúgta. Mivel a „hetek” közül ő a legtekintélyesebb, nyomban a centrum hivatalos kormányfőjelöltje lett. S május 17-éig még az is megtörténhet, hogy esélyesebb lesz Netanjahuval szemben, mint az ugyancsak meggyengült pozíciójú munkapárti Ehud Barak, az eddigi egyetlen komoly rivális. Főleg akkor, ha Arafat valóra váltja fenyegetését, s május 4-én kikáltja a palesztin államot. Tudni kell: a békefolyamat csődje után Mordehai volt az izraeli kormány egyetlen tagja, aki folyamatosan kapcsolatban állt a palesztin vezetőkkel. S ez akár választást eldöntő érv is lehet. Vagy nem... Elvégre Izraelről van szó. Mintha vásott kölyök tenyereit volna bele az izraeli politikai palettába. A könnyű drogok legalizását tűzte zászlajára. Portré A próféta örököse Jordánia egyebek mellett annak köszönheti nagy nemzetközi tekintélyét, hogy az arabiszlám világ elismeri: a hasemita dinasztia Mohamed prófétáig vezeti vissza eredetét, s éppen ezért a jordán uralkodó a jeruzsálemi szent helyek őrzője is. Husszein király pedig méltó erre a címre: uralkodásának több mint 46 éve alatt a térség egyik legstabilabb rendszerét hozta létre, s a regionális kérdések megoldásából is hol bölcsen, hol ravaszul, de mindig aktívan és előrelátóan vette ki részét. így aztán érthető, hogy odafigyelt a világ, amikor január végén, a féléves egyesült államokbeli gyógykezelésről hazatérve jelezte: új trónörököst jelöl ki. Beindult a találgatás, hiszen választási lehetősége volt bőven: négy felesége összesen 11 gyermekkel ajándékozta meg, s közülük öt a fiú. Felmerült Ali herceg neve is, aki harmadik házasságából származik, de valószínűbbnek tűnt, hogy a második házasságból született legidősebb fiú, Abdallah vagy a kedvenc, a jelenlegi negyedik házasságból származó Hamza léphet apja örökébe. Ali herceg mellett valójában csak az szólt, hogy anyja muzulmán palesztin asz- szony, márpedig az ország lakosságának több mint fele palesztin. Ami Hamzát ületi: az amerikai származású Núr királyné legidősebb gyermeke az uralkodó kedvence. A 19 éves herceg - apjához és bátyjához hasonlóan - a híres nagy-bri- tanniai Sandhurst katonai akadémiájának hallgatója. A trónörökös azonban a 37 éves Abdallah, a legidősebb fiú, az angol születésű Múna királyné fia lett. Abdallah már egyéves korában megkapta a koronaherceg címét, de két év elteltével - néhány merényletkísérlet után, a hatvanas évek közepének labilis politikai helyzete közepette - Husszein megváltoztatta az alkotmányt, s öccsét, Hasszán herceget jelölte utódjául. Az elmúlt fél év eseményei azonban döntése felülvizsgálására késztették őt. A herceg, aki a tudoAbdallahtól köztudott, hogy keményen dolgozik, szórakozni pedig feleségestül-gyerekestül legszívesebben az ammáni Hard Rock kávéházba jár. CTK/AP mányok, nem pedig a politika terén jeleskedik, egyre csak késleltette a családi tanács ösz- szehívását, pedig a király azt szerette volna, ha még életében döntés születik Hasszán utódjáról, mégpedig valamelyik fia javára. Hasszán viszont szerette volna magának fenntartani a döntés jogát, s feltehetően ez motiválta azokat a személyi döntéseit, amelyeket magas katonai és kormányposztokon eszközölt az uralkodó távollétében. Husszein azt is felrótta neki, hogy rágalomhadjáratot folytatott a királyné és Hamza herceg ellen. Jordániában nem okozott megrázkódtatást a trónörökösváltás, hiszen a langyos Hasszán nem volt népszerű, viszont Abdallah az. Már négyévesen brit iskolákba küldték, Sandhurst mellett a híres amerikai Fort Knoxban is ismerkedett a haditudományokkal, Oxfordban és a washingtoni Georgetown Egyetemen nemzetközi politikát tanult. Focirajongó, kiváló búvár, ejtőernyős és pilóta. A felesége palesztin - ez is jó pont -, egy fiú és kislány apja. Vezérőrnagyi rangja van, a királyi család biztonságát szavatoló különleges alakulat parancsnoka. Kinevezését követően valóságos búcsújárás kezdődött Ammanban: közeli és távoli országok vezetői biztosították őt támogatásukról. Nem kizárt, hogy hamarabb lesz rá szüksége, mint szeretné: a király ismét kórházban van. (gzs)
